Forrásmunkás rövidítésjegyzéke      Szövegközbeni rövidítések
Kezdőbetűk: ABCCSDEFGGYHIJKLMN-NYO-™PRSSZTUVWZ
Nevek:
BALOGH ALAJOS (Csepreg, 1831. július 23. – Pápa, 1885. október 20.) - színész, rendező, igazgató.
Balogh Árpád (1857–1925) színész, színigazgató apja. Kellékesként kezdte pályáját 1845-ben id. Bács Károly társulatában. 1847-ben Pápán, Hetényi József társulatában lépett először színpadra. Honvédként részt vett az 1848–49-es szabadságharcban, majd 1855-ig több helyen is szolgált. 1859 után többször próbálkozott színigazgatással. 1867–70-ben Pécsett volt postatisztviselő. 1874–85 között dunántúli városokban – Dombóvár, Kőszeg, Csáktornya, Sümeg, Pápa, Szombathely, Marcali, Szigetvár, Baja – fordult meg színi társulatával. Keszthelyen négy alkalommal járt, 1881, 1882, 1886 és 1887 nyarán lépett fel társulatával nagy érdeklődést kiváltva a lakosság körében. Főként komikus, kedélyes és gáláns apaszerepeket játszott.
F. sz.: Dr. Kokas (Csiky G.: Mukányi) ; Biberách (Katona J.: Bánk bán) ; Peták János (Csepreghy F.: A piros bugyelláris) ; Ferenc (Schiller: Haramiák).
Irod.: Szarka Lajos: Thália papjai Keszthelyen az első világháborúig. In.: Művelődéstörténeti tanulmányok. 1990. ZGY. 31. p. 303-327. – MSZL. 1994. 51. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. p. 340-341.
Fel
BALOGH FERENC (JÓZSEF) (?. – ?.) - városbíró, nemzetőrkapitány.
1848–49-ben töltött be városbírói tisztséget Keszthelyen. Az 1848–49-es szabadságharc idején nagy szerepe volt 1848. májusában a 7. önkéntes honvéd zászlóalj megalakulásában. Amikor tudomást szerzett, hogy Jellasics horvát bán társzekerei a hadcsapattól elmaradtak, úgy döntött, hogy keszthelyi önkéntesekkel megszerzi a társzekereket. A szőcsényi erdőben foglaltak állást, ahol nem csak Jellasics utánpótlását, de a fontos leveleket szállító postakocsit is elfogták. Az iratokat a magyar kormányhoz továbbították. Rendkívüli hősiességgel megmentette a körmendi magyar állampénztárt az osztrák seregtől. A szabadságharc bukása után a császáriak elfogták, Budára szállították. A fogságból 3 év múlva szabadult. Az utókor érdemei elismeréseként Keszthelyen utcát nevezett el róla.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. p. 100-104. – Zalavármegye ismertetője. 1935. 234. p. – Sági Károly: Ki volt… …a Balogh Ferenc utca névadója? In: Keszthely és Vidéke. 1991. december 6. 5. p. – Tar Ferenc: Keszthely története. 2000. 3. köt. 5. p. – Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 431. p.

Fel
BARBARITS LAJOS (Veszprém, 1899. október 3. – Budapest, 1981. július 9.) - agrártörténész, újságíró.
Apja Barbarits Lajos, anyja Torma Borbála. Középiskoláit Pápán végezte, majd katonáskodás (1917–18, 1920) után Keszthelyen a Gazdasági Akadémián tanult, 1923-ban szerzett mezőgazdász oklevelet. Szakmájában nem sikerült elhelyezkednie, ezért a Zalai Közlöny c. napilapnál lett újságíró Nagykanizsán, majd 1926–1944. októberig a lap felelős szerkesztője volt. A lapot kiadó nyomdavállalat ügyvezetői tisztségét 1930-tól töltötte be. Az újságírás mellett szépírói tevékenységet is folytatott. Rendszeresen írt verseket, elbeszéléseket, tárcákat, írásai jelentek meg a Keszthelyi Újság, a Hazám, az Új Élet és a Visszhang c. lapokban. Költeményei külön kötetben is megjelentek Őszi gyónás címen. Helytörténeti kutatásainak eredményeképpen összeállította Nagykanizsa 400 oldalas monográfiáját. 1932-ben alelnökévé választották Keszthelyen a Balatoni Íróhét alkalmából megalakított IGE Zala megyei csoportjának. A II. vh. idején, a nyilas hatalomátvétel után nézetei miatt bujkálnia kellett, majd a Gestapo fogságába került. 1945 tavaszán szabadult ki. 1945–48-ig a nagykanizsai nyomda vezetőjeként dolgozott. 1948-tól Budapestre költözött, ahol 1954-ig a Tenyészállat-forgalmi Vállalatnál helyezkedett el. 1954 után az agrártörténet iránt kezdett érdeklődni és áthelyezését kérte a Mezőgazdasági Múzeumba. Kezdetben propagandista és kutató, majd főigazgató helyettes és egyben az agrártörténeti osztály vezetője volt. 1959-ben elindította a Mezőgazdaság a képzőművészetben c. kiállítás sorozatot. Muzeológusként főként a mezőgazdasági gépek, szerszámok, tárgyak gyűjtésében játszott jelentős szerepet. Szakcikkei itthon és külföldön is egyaránt megjelentek, a hazai lapok közül elsősorban a Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiadványaiban és az Agrártörténeti Szemlében. A Vásári Értesítő szerkesztője (1925), M. Újságírók Egyesületének tagja (1930), a M. Kulturális Egyesületek Orsz. Szövetségének választmányi tagja (1935), a M. Irodalmi Társaságok Szövetségének titkára (1936), a TIT tagja, az MTESZ Aranyokleveles Mérnökök Körének t. tagja (1974).
F. m.: Nagykanizsa. Bp. 1929. (Magyar városok monográfiája, 4.) – Őszi gyónás (versek). Nagykanizsa. 1934.
Irod.: DK. 1941. 455. p. – Gulyás. 1990–. 375. has. – Cséby Géza: A Balatoni Íróhét keszthelyi eseményei. In.: Helikon 1994. : Keszthely. 1994. p. 52-60. – RÚL. 1996–2008. 2. köt. 400. p. – VMÉL. 1998–. 58. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. 415. p. – MMA. 2002. 59. p. – ZÉK. 2005. 28. p.
Fel
BARSY SAROLTA (Arad, 1903. november 20. – Budapest, 1980. április 23.) - növénynemesítő.
1933-ban első női hallgatóként szerzett mezőgazdász oklevelet Mosonmagyaróvárott a Gazdasági Akadémián. 1937–39 között az Országos Növénynemesítő Intézet gyakornokaként, 1939–41-ig kísérletügyi asszisztenseként, 1941–43-ig kísérletügyi adjunktusaként, 1943–1948 között kísérletügyi főadjunktusaként dolgozott. A keszthelyi DNy-dunántúli Mg.-i Kísérleti Intézet mariettapusztai (Somogy megye) kísérleti telepének tudományos segédmunkatársa 1948–50-ig, 1950-től tudományos munkatársa, majd a ’60-as évektől a telep vezetője lett. Burgonyanemesítéssel, új burgonyafajták előállításával foglalkozott. Nevéhez fűződik a Somogyi Sárga, a Somogyi Korai, ill. a Somogy Gyöngye fajták nemesítése. 1962-ben a burgonyanemesítés terén elért eredményeiért, új, korai burgonyafajták előállításáért és elszaporításáért Kossuth-díjjal jutalmazták. 1989-ben egy új burgonyafajta-jelöltet is elneveztek róla. Miután nyugdíjba vonult, Majorokban telepedett le. 2003. augusztus 22-én Keszthelyen Barsy Sarolta-emlékülést tartottak születésének 100. és a keszthelyi burgonyanemesítés 50. évfordulója alkalmából. Sírja Mosonmagyaróvárott található.
F. m.: A dél-somogyi minőségjavító burgonyanemesítés eredményei. Agrártudományi Közlemények. 1970.
Irod.: RÚL. 1996–2008. 19. kieg. köt. 100 p.
Fel
BARTOSS LAJOS, dr. (Resznek, 1927. augusztus 9. – Keszthely, 2008. október 29.) - orvos, díszpolgár.
Apja Bartoss József (1900–87) jegyző, vb titkár volt. 1945-ben érettségizett Keszthelyen. 1951-ben szerzett általános orvosi diplomát a budapesti Pázmány Péter Orvostudományi Egyetemen. 1955-ben sebészi, 1957-ben sportorvosi szakvizsgát tett. Hivatását gyakornokként kezdte 1951-ben a nagykanizsai Városi Kórház sebészeti osztályán, majd 1953-tól a Zala Megyei Kórház sebészetének alorvosaként dolgozott. 1954-től nyugdíjba vonulásáig a keszthelyi Városi Kórház sebészeti osztályán, valamint a Rendelőintézetben látta el feladatát sebész főorvosként. Főfoglalkozású munkaköre mellett 1956 óta mint sorozóorvos, majd mint csapatorvos vett részt a Honvédség egészségügyi ellátásában, valamint 1957-től sportorvosi tevékenységet folytatott Pacsától Zalaszentgrótig. Közel 30 éven át látta el a keszthelyi MÁV üzemorvosi szakrendelését. Hivatástudatával és példaértékű munkájával nagy szerepet játszott a modern üzemorvosi szakrendelés kialakításában. Fáradhatatlanul dolgozott szűkebb lakóhelye és az egész megye egészségügyéért. 1967-ben Honvédelmi Érdemrenddel, 1974-ben a Haza Szolgálatáért Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki. Munkája, orvosi elhivatottsága, embersége és emberszeretete alapján köztiszteletnek és megbecsülésnek örvendett. 1994-ben a város díszpolgárává avatták.
Irod.: Városünnep Keszthelyen. In.: ZH. 1994. március 12. 1. p. – Morvai Péter: Dr. Bartoss Lajos Keszthely díszpolgára. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 1994. április 1. 4. p. – KKK. 1995. 19. p. – KKZM. 1996. 25. p. – Keszthely Város Önkormányzata 227/1993. (XII. 17.) sz. határozata. – Keszthelyi TV Híradó forrásából.

Fel
BAUER FRIGYES (Hévíz, 1859. július 28. – ?) - tanár.
Középiskoláit Keszthelyen a premontrei gimnáziumban és Sopronban az evangélikus líceumban végezte. 1877-ben érettségizett. Egy éven át nevelőként dolgozott Bőnyön, ezután a budapesti egyetemen bölcsészetet hallgatott. 1883-ban szerzett tanári oklevelet mennyiségtan és természettudományi szakon. Egy évig a főreáliskolánál tanított Szegeden. 1885-ben egy felsőbb leányiskolát nyitott, amit két évig működtetett. 1888-tól a városi polgári és felsőbb leányiskolánál tanított. Pedagógiai tárgyú cikkei jelentek meg a Szegedi Híradóban és a Szegedi Naplóban, A. betű, Arató vagy Aquila név alatt.
F. m.: A binär algebrai alakok invariánsai. Bp. 1887.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 1. köt. 708. has.
Fel
BECK SOMA, prof., dr. (Keszthely, 1872. augusztus 3. – Pécs, 1930. április 26.) - orvos, egyetemi tanár.
Elemi iskoláit szülővárosában, középiskolai tanulmányait részben a keszthelyi, részben a szombathelyi premontrei gimnáziumban, később pedig a budapesti evangélikus főgimnáziumban végezte. 1889-ben érettségizett Budapesten. 1895-ben szerzett orvosi diplomát a M. kir. Tudományegyetemen. Schordann-ösztöndíjat nyert, mellyel 1895–97 között Bécsben, Párizsban és Hamburgban is tanult. 1895-ben a bp.-i II. sz. kórbonctani intézetben gyakornok, 1897–1900-ig tanársegéd volt. 1901–08-ig a Bródy Adél Gyermekkórházban rendelőorvosként, 1908–14-ig főorvosként dolgozott, közben az egyetemen magántanárként a gyermekkori szifilisz tárgykört oktatta. 1914–15-ben katonai szolgálatot teljesített. 1915–19 között Bp.-en a Pénzintézetek Hadikórházának orvosaként 1918–21 között a Zita Kórház főorvosaként tevékenykedett. 1921-től a Bp.-re menekült, a pozsonyi Tudományegyetem bőr- és bujakórtan előadója, majd 1922-től nyilvános rendes tanára lett. 1924-ben az egyetem Pécsre költözött, ott megalapította a bőr- és nemikórtani klinikát, melynek odaajándékozta saját könyvtárát. A klinikának haláláig igazgatója volt. Pályafutása során elsősorban a gyermekkori bőrbetegségeket kutatta. Nevéhez fűződik, hogy először ismerte fel a csecsemők pelenka-bőrpírja kórokozóját, a csomós kiütés tuberkulotikus jellegét, valamint a bőr belső szekréciós működését. Az égési és fagyási sérülésekkel is foglalkozott. 1897-ben a Bp.-i Kir. Orvosegyesület r., 1898-ban a Francia Dermatológiai Társaság l. tagjává választotta. Társszerkesztője volt a Monatshefte für praktische Dermatologie c. lapnak.
F. m.: Die feinere Architektur der primären Hautcarcinome. T.sz.: Krompecher Ödön. Hamburg–Leipzig. 1903. – Gyermekkori bőrbajok összefüggése a belső szervek megbetegedéseivel. In.: Bp.-i Orvosi Újság. 1905. – A csecsemőkor néhány bőrbetegségéről. In.: Orvosképzés. 1911. – Az égések kezeléséről. In.: Bp.-i Orvosi Újság. 1912. – A súlyos fagyások kezeléséről. In.: Bp.-i Újság. 1915. – A háborús bőrbetegségekről. In.: Pénzintézetek Hadi-kórházának első évk. Bp. 1916. – A syphilis gyógykezelésének elvéről és néhány módjáról. In.: Orvosképzés. 1920. – Bőrbetegségek és dispositio. Bp. 1925. – A nemi úton kívül szerzett syphilisről. In.: Egészségvédelem. 1929. – Epitheliome. In.: Handbuch der Haut- und Geschlechtskrankheiten, XII/3. Berlin. 1933. p. 208–550.
Irod.: MTL. 1930. p. 50–51. – MN. 1993–2004. 3. köt. p. 432–433. – RÚL. 1996–2008. 2. köt. 596. p. – Vértes László: Keszthely orvostörténelmi emlékeiből. 1999. p. 9–25. – MZSL. 2000. 98. p. – JMZSOL. 2001. 11. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. p. 548–549. – MOÉL. 2004. p. 40–41. – ZÉK. 2005. 35. p.
Fel
BENDA GYULA, dr. (Budapest, 1943. augusztus 24. – Budapest, 2005. augusztus 17.) - egyetemi tanár, történész.
Édesapja Benda Kálmán történész, édesanyja Szabó Mária gimnáziumi tanárnő volt. 1961-ben Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett. 1966-ban szerzett diplomát az ELTE történelem–magyar szakán, majd egy szemesztert az Université Strasbourgon töltött el (1967–68.). 1967–74-ig a Központi Statisztikai Hivatal Történeti Statisztikai Kutatócsoport tudományos munkatársa volt. Közben 1968–71-ig a Strasbourg-i Egyetemen dolgozott magyar nyelvi lektorként. 1975-ben a KSH Társadalomstatisztikai Főosztályán osztályvezetőnek nevezték ki. 1980-ban a Néprajzi Múzeumba került, ahol 1991-ig tudományos munkatársként dolgozott. Komoly oktatási tapasztalattal került az ELTE-re 1991-ben, mivel előtte már oktatott az ELTE Jogi karán tudományos szocializmust (1972–74), az Eötvös Kollégiumban történelmet (1987–88), a Széchenyi István Szakkollégiumban társadalomtörténetet (1990–91). 1990-től a megalakuló Károli Gáspár Református Egyetemen és az ELTE BTK-án is tanított társadalomtörténetet valamint koraújkori egyetemes történetet. Francia kapcsolatai révén több alkalommal is (1994, 2000, 2004) vendégtanár volt a párizsi École des Hautes Études en Sciences Sociales Egyetemen. Külföldi tanulmányútjai során számos ország egyetemén is megfordult: Columbia University (1984), Max Planck Insitut für Geschichte, Göttingen (1988), University of Pittsburg (1989), École des Hautes Études en Sciences Sociales, Párizs (1997). Alapító tagja és alelnöke volt a Hajnal István Kör Társadalomtudományi Egyesületnek (1986–93), 1997-től a TÁRKI Társadalomtörténeti Személyi Adattár Hajnal István Kör által delegált tagja. 1982–87 között szerkesztette a Néprajzi Közleményeket. 1990-től az Osiris (korábban Századvég) és a debreceni Csokonai Könyvkiadónál is több sorozat szerkesztője volt. 2001-től szerkesztette az Atelier Füzeteket (a Magyar–Francia Társadalomtudományi Központ kiadványsorozata). Pályafutása során a kora újkori egyetemes társadalom- és gazdaságtörténetet, a 18–20. századi magyar társadalom- és gazdaságtörténetet, valamint a történetírás történetét oktatta. Fő kutatási területei voltak: a 18–19. század gazdaságtörténete (elsősorban a magyar gazdaság növekedése), a falusi és mezővárosi anyagi kultúra a hagyatéki iratok tükrében (18–19. század), Keszthely népesedéstörténete, társadalma 1696–1849, a történetírás története (elsősorban a francia Annales iskola, Marc Bloch, Fernand Braudel), a történeti módszertan problémái (kvantifikáció, számítógép alkalmazása). A Néprajzi Múzeumban és az ELTÉ-n is kialakított egy-egy kutatócsoportot, mely Keszthely történetével foglalkozott. Keszthelyen, a Balatoni Múzeumban Keszthely 18–19. századi társadalomtörténetéről több előadást tartott. Publikációs tevékenységét számos tanulmány, tudományos cikk jellemzi.
F. m.: Statisztikai adatok a magyar mezőgazdaság történetéhez 1767–1867. Bp. 1973. – A Somogy megyei adózók termése 1816-ban. In.: Somogy megye múltjából 8. Kaposvár. 1977. p. 135-185. – A keszthelyi uradalom 1850 előtti hagyatéki és vagyoni összeírásai I–II. Keszthely 1711–1820. Bp. Néprajzi Múzeum. 1988–1995. – Egy Zala megyei köznemesi gazdaság és család a XVIII. század közepén (Parraghy László hagyatéka). In.: Agrártörténeti Szemle. 1984. p. 1-84. – Budapest társadalma 1945–1970. In.: Budapest Főváros Levéltára Közleményei 1984. Bp. 1985. p. 51-91. – A polgárosodás fogalmának történeti értelmezhetősége. In.: Századvég. 1991. 2–3. sz. p. 169-176. – Rúzsás Lajos és Benda Kálmán levelei. Benda Kálmán hagyatékából közreadja Benda Gyula. In.: A Dunántúl szolgálatában. Pécs. 1995. p. 147–161. – Utószó Marc Bloch A történész mestersége c. munkájához. Bp. 1996. p. 201-217. – Keszthely – egy monografikus társadalomtörténeti kutatás tanulságai. In.: A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének 2001. Évi Történeti Demográfiai Évkönyve. Bp. p. 223-249. – A francia társadalomtörténet intézményeinek története. In.: Bevezetés a társadalomtörténetbe. Hagyományok, irányzatok, módszerek. Bp. 2003. p. 113-124. – Társadalomtörténeti tanulmányok. Bp. 2006. – Zsellérből polgár : társadalmi változás egy dunántúli kisvárosban ; Keszthely társadalma 1740–1849. Bp. 2008.
Irod.: Meghalt Benda Gyula. In.: Népszabadság. 2005. augusztus 19. 16. p. – Személyi forrás. – www.tortelemszak.elte.hu. – www.wikipedia.hu. – www.mult-kor.hu
Fel
BEREND ENDRE (Keszthely, 1901. ? – ?) - hegedűművész, karnagy.
Elvégezte a Zeneművészeti Főiskolát, ahol Hubay Jenő tanítványa volt. 1920–26 között a Városi Színház első hangversenymestereként, 1926–30 között Norvégiában, a bergeni rádió zenei vezetőjeként és karmestereként dolgozott. Miután hazatért, megalapította a Berend szalon-és jazz-zenekart. Zenekarával gyakran szerepelt a rádióban és hangversenyeken.
Irod.: MMK. 1936. 350. p.

Fel
BERTHA Bulcsu (Nagykanizsa, 1935. május 9. – Budapest, 1997. január 19.) - író.
Édesapja tanító volt. Gyermek és diákéveit Zalahalápon, Tapolcán, Nemeskeresztúron, Balatongyörökön töltötte. 1953-ban érettségizett Keszthelyen. Politikai okok miatt nem tanulhatott tovább, ezért átmenetileg a lehetőségei társadalmilag korlátozódtak. Ebben az időszakban (1953–60) különböző vidéki ipari üzemekben dolgozott segédmunkásként. 1956 őszétől Pécsett fémnyomó munkásként, majd rövid ideig könyvtárosként tevékenykedett. Írni és publikálni már 1956 előtt elkezdett, így került később az Esti Pécsi Naplóhoz, melynek 1960–63 között kulturális vezetője volt. 1962-ben jelent meg első novelláskötete. Elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskoláját, és 1963–67 között a Dunántúli Napló főmunkatársa volt, miközben a Jelenkor egyik szerkesztőjeként is dolgozott. 1967-ben Bp.-re költözött. Eleinte szabadúszó író, majd 1971–74 között az Új Írás szerkesztője, később főszerkesztő-helyettese lett. 1976–94-ig az Élet és Irodalom főmunkatársi posztját töltötte be, 1993-tól pedig a Lyukasóra szerkesztőbizottsági tagjává vált. 1976-ban rövid ideig elvállalta a Magyar Írószövetség titkárságát, miközben rendszeresen jelentek meg társadalmi mondanivalót tartalmazó írásai folyóiratokban, így a Veszprém megyei Új Horizontban is. 1973-ban jelent meg Balatoni évtizedek c. szociográfiája, mely a Balaton-környék életét személyes emlékeinek segítségével mutatja be. Műveinek élményanyagát a dunántúli falvak, a Balaton és főként az 1950-es évek gyors ütemű iparfejlesztése következtében megváltozott városok világa, ill. a megváltozott táj és életmód adták. Írói személyiségét az átélt II. vh., a nélkülözések, a felnőtté válás időszakát az 1950-es évek politikai légköre alakította. Első felesége Nemes Teréz, második felesége Nagy Franciska író-, újságírónő volt. Élete során számos kitüntetésben részesült: József Attila-díj (1966, 1971, 1975); SZOT-díj (1978); Budapest Főváros Művészeti Díja (1981); Táncsics Mihály-díj (1993); Gábor Andor-díj (1986); Füst Milán díj (1991); Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztje (1995); Illés Endre-díj (1996). Halála után a Pro Literatura-díj, az Alternatív Kossuth-díj (1997) tulajdonosa lett. 1992-ben tagja lett a Magyar Művészeti Akadémiának. Összesen 26 könyve jelent meg, melyek elbeszéléseket, regényeket, tárcákat és publicisztikákat, valamint karcolatokat, interjú-portrékat és szociográfiákat tartalmaztak. Több könyvét idegen nyelven is kiadták. Fürdőigazgató c. drámáját a Miskolci Nemzeti Színház be is mutatta 1977-ben. Művei alapján három film forgatókönyvét készítették el: Harlekin és szerelmese (rendezte Fehér Imre), Tűzgömbök (rendezte Fehér Imre), A kenguru (rendező Zsombolyai János). Tizenkét tévéjátékot is írt.
F. m.: Lányok napfényben (elbeszélés, 1962). – Harlekin és szerelmese (elbeszélés, 1964). – Füstkutyák (regény, 1965). – Tűzgömbök (regény, 1970). – Meztelen a király (íróportrék, 1972). – Ilyen az egész életed (elbeszélés, 1980). – Írók, színészek, börtönök (interjúk, 1990). – Utazás fehér lavorban (publicisztikai írások, 1994). – Kommunizmus délutáni napfényben (elbeszélés, 1996).
Irod.: SZOT-díjasok. 1981. 35. p. – KMÍK. 1989. 50. p. – MN. 1993–2004. 3. köt. 718. p. – RÚL. 1996–2008. 2. köt. 911. p. – VMÉL. 1998. p. 75-76. – KMÍ. 1998–2000. 1. köt. 93. p. – ÚMIL. 2000. 1. köt. 231. p. – TÉL. 2000. p. 23-24. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. p. 690-691– ZÉK. 2005. 39. p. – www.magyarok.sulinet.hu/nagymagyarok/irodalom/berthab
Fel
BERZSENYI GYULA, egyházasberzsenyi (Kőszeg, 1836. március 1. – ?, 1913. január 26.) - mezőgazdász, gyülekezeti felügyelő.
Dr. Berzsenyi Jenő (1865–1953) apja. B. Dániel (1776–1836) unokatestvérének, B. Lajosnak unokája.Gazdász oklevelet szerzett, a csáktornyai Festetics-uradalom gazdatisztje lett. Később Bükkön gazdálkodott. 1888-tól Somogy megyében élt, 1896-ban Keszthelyre költözött. 1910–13-ig a keszthelyi evangélikus gyülekezet felügyelőjeként tevékenykedett.
Irod: Személyi forrás.

Fel
BORI ANTAL (ANTONIO BORRI) (Trieszt?, 1764. ? – Sümeg, 1835. június 12.) – hajóskapitány, hajótervező- és építőmester.
Tengeri hajósként kezdte pályáját, megjárta Kelet-Indiát és az afrikai partokat. Járt a mexikói bengáli öbölben és számos más nevezetes hajógyárban. 1795-ben gr. Festetics György meghívására érkezett Triesztből Keszthelyre hajóácsaival. A „Phoenix” gálya megépítésére szerződtette a gróf. A fenékpusztai Hajóarzenálban látott munkához, szállást is ott kapott. Mintegy 25 éven keresztül állt a Festeticsek szolgálatában. Rendkívül sokoldalú egyéniség volt, számos Festetics-hajó tervét, rajzát készítette el és építette meg. A „Phoenix”-et 1797-ben bocsátották vízre, melynek kormányosa lett. 1801-ben készítette a „László” komphajót. 1811-ben nevét már magyarosan használta. Megtervezte a „Bori Antal”, a „Pali”, a „Fecske” kompokat. Ezen kívül több hajó is készült az üzemben, a fennmaradó iratok szerint a „Josephina” szkúner tervrajzaira gr. Festetics Lászlótól Bori kapott megbízatást, a többi hajó tervezőjét nem ismerjük, akár ő, akár Sebestyén Sámuel uradalmi mérnök is lehetett. 1828-ban feltehetően felszámolták a fenékpusztai hajóüzemet. Ezután Sümegre költözött. 1833-ban Zala vármegye felkérésére egy kőszállító hajót tervezett, de nem került sor megépítésére.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. 410. p. – A Festeticsek és a Balatoni hajózás. In.: Bíró József: Hajók a Balatonon. 1971. p. 15-22. – Sági Károly: Antonio Borri – Bori Antal. In.: Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei. 18. köt. 1987. p. 437-446.

Fel
BOROMISZA TIBOR (Bácsalmás, 1880. március 8. – Szentendre, 1960. január 8.) - festőművész.
Apja ügyvéd volt, anyja földbirtokos családból származott. Családja katonai pályára szánta, 1900–05-ig hivatásos katonatisztként szolgált a huszároknál, de már 1904-től festészetet tanult Nagybányán Ferenczy Károlytól. A festőtelepen 1914-ig alkotott. Közben 1905-ben Iványi Grünwald Bélával – akinek inkább nyitott volt a művészetére – együtt tanulmányutat tett Rómában, majd Párizsban folytatott szobrászati tanulmányokat a Colarossi Akadémián. Az itt eltöltött idő alatt biztos rajztudásra tett szert. 1906–07-ben még a nagybányai iskolában, 1908-tól az iskolán kívül dolgozott. 1908-ban festett Zentán, Nagybányán és a Balaton melletti Kőröshegyen a rövid életű Balatoni Festőkolóniában. Nagy hatást tett rá a Balaton és környéke. 1909-ben letelepedett Nagybányán. Az. I. vh. után Budapesten, majd 1921-től Szentendrén élt. 1924-től képeit rovásírással szignálta. A ’20-as évek végén alkotott a Hortobágyon is, ahol a magyar parasztvilágot tanulmányozva festette képeit. 1930–1945 között Budapesten élt, de az ország más tájain is dolgozott. 1945-ben leégett budai bérelt lakása és műterme, több mint 100 képe pusztult el. 1945–53 között Keszthelyen élt és alkotott. Elsősorban a Balatont és a balatoni halászokat ábrázoló akvarelleket festett. „Keszthely városának örökbefogadott művészeként” 1947-ben „Keszthely látképe” c. festményét a városnak készítette. 1953-ban újra Szentendrére költözött. Szentendrei háza ma emlékház. A neósok mozgalmának egyik szervezője és elveiknek kidolgozója volt. Expressszionista stílusú művei révén a magyar avantgárd hazai képviselői közé tartozott. Elnöke volt a Magyar Képírók Egyesületének, 1933-tól alapítója és szerkesztője az Eke c. folyóiratnak. 1945 után a nagybányai neós hagyományokat követve főként dekoratív akvarelleket festett.
F. kiáll.: csoportos: Bp. (1907, 1909, 1911, 1913, 1914, 1922, 1924, 1928, 1929, 1980) ; Szatmárnémeti (1918) ; Nagyvárad (1920) ; Szentendre (1962) ; Miskolc (1995) ; önálló: Bp. (Könyves Kálmán Szalon, 1913) ; Keszthely (Balatoni Múzeum, 1946).
F. k.: Nagybányai táj (1908). – Fürdőzők (1909). – Nagybánya látképe (1919). – Krisztust feltalálják a pásztorok (1922). – Jeney Irma képmása (1929).
Fel
BORY IMRE (Bóry) (?, 1863. ? - ?, 1946. október ?) - tanító, iskolaigazgató.
Bori Antal leszármazottja. Dr. Bory Gusztáv (1891–?) apja. 1882-ben szerzett tanítói oklevelet Csurgón. 1888 óta tanított Keszthelyen. Előbb községi tanítóként, 1897-től iskolaigazgatóként dolgozott. Cikkei jelentek meg a helyi elemi iskola értesítőjében, melyet 1897-től 1902-ig szerkesztett is. Haladó gondolkodású pedagógus volt. Az I. vh. előtt belépett a Szociáldemokrata Pártba. Mint a Keszthelyi Hírlap külső, majd belső munkatársa gyakran írt irodalmi értékű vezércikkeket. Ő közölte „Péter” cím alatt Tompa Mihály addig ismeretlen balladáját „A futó király”-ról, majd annak folytatását az „Élő halott”-ról. Szinnyei József Magyar írók élete és munkája c. művéhez ő szolgáltatta a keszthelyi vonatkozású adatokat a Keszthelyi Hírlapban. Több értekezést is írt Kossuth Lajosról mint a szabadság apostoláról és 1918-ban a „Demokratikus hajnalhasadásról”. 1918. decemberében a Nemzeti Tanács elnökévé választották Keszthelyen. A Tanácsköztársaság bukása után ideiglenesen szabadságolták, majd 1922-ben nyugdíjazták pedagógiai állásából. Újságíróként is sokáig mellőzték.
F. m.: Keszthely története. In.: Zalavármegyei évkönyv a millenniumra. Nagykanizsa. 1896. p. 156-162.
Irod.: Gyerák István: Keszthely 1918–1919. Kézirat. 1967–1969. 37., 40., 41. p., p. 185-186. – Gulyás. 1990–. 3. köt. 1043. has. – Nagymihály József: A keszthelyi Csány László Általános Iskola története 1975–1991. Kézirat. 1991. 56. p – KNSZ. 1994. 13. p. – Személyi forrás.
Fel
BRIGHT, RICHARD (Bristol, 1789. szeptember 28. – London, 1858. december 16.) - orvos, geológus, útleíró.
Bristol városában kereskedő- és bankárcsaládból született. 1808-ban beiratkozott az edinburghi egyetemre. Egy évig bölcsészhallgató volt, majd átlépett az orvosi szakra. 1810 nyarán részt vett Sir George Stuart Mackenzie izlandi útján és Mackenzie beszámolójában ő írta meg a növény- és állattani fejezeteket. Londonban folytatta orvosi tanulmányait. 1812-ben visszatért Edinburgh-ba, ahol az orvostudomány mellett földtani és természetrajzi előadásokat is hallgatott. Ez évben orvosi oklevelet szerzett. Ezután még egy évig a cambridge-i egyetemen tanult, majd Londonba költözött. 1814-ben megkezdett európai útja során huzamosabb időt töltött Hollandiában, Belgiumban, Németországban, Ausztriában és Magyarországon, Berlinben és Brüsszelben kórházakban is dolgozott. A bécsi kongresszus idején járt először hazánkban, Bécsben tartózkodó magyar főurak ajánlóleveleivel Pozsonyba, Selmecbányára, Pestre utazott. 1815 április-május hónapban körülutazta a Dunántúlt, főleg hazánk politikai, közgazdasági és néprajzi viszonyai érdekelték. Utazásai közben néhány napot töltött Keszthelyen gr. Festetics Györgynél, akihez Bécsben fiától, László gróftól kapott ajánlólevelet. Tapasztalatait terjedelmes úti naplóban rögzítette, mely pontos megfigyeléseket, összehasonlításokat, ítéleteket tartalmaz. Naplójában részletes leírást adott többek között a keszthelyi Georgikonban folyó elméleti és gyakorlati oktatásról, magáról az intézetről, a hallgatók pásztortáncáról, a környékbeli hegyekről (Csobánc, Badacsony, Szent György-hegy), a fenéki ménesről, a Balatonról, a földesúri börtönről, a hévízi melegfürdőről, a Keszthely környéki erdőről, Keszthely társadalmáról. Magyarországról írt könyvét csak úgy gondolta teljesnek, ha külön fejezetben irodalmunkról is beszámol. Bevallása szerint akkora anyagot gyűjtött, hogy annak feldolgozása meghaladta volna a könyvfejezet szokásos terjedelmét, ezért külön könyv alakjában szerette volna bemutatni a közönségnek. Erre azonban sajnos nem került sor. 1816-ban egyetemi magántanár és több londoni kórház segédorvosa lett. 1818-tól Német-, Olasz- és Franciaországban tett utazásokat. 1820-ban Londonban telepedett le, a Guy-klinika segédorvosaként, 1824-től főorvosaként dolgozott és előadásokat is tartott. 1843-ban vonult nyugdíjba. Munkássága során klinikai megfigyeléseit párhuzamba állította bonctani vizsgálatokkal. Sokféle betegséggel foglalkozott, legfőbb orvosi témája a vesegyulladás volt. Jelentős felfedezést tett a róla Bright-kórnak elnevezett vesebetegségek terén. Kutatási eredményeit először 1827-ben publikálta. Vesebetegséggel kapcsolatos későbbi cikkeit 1831-ben saját kötetben, majd 1836-ban kórháza kiadványában publikálta. Orvosi pályája alatt több kitüntetésben részesült. Megkapta az Institut de France Monthyon érmét és a „Victoria királynő rendkívüli orvosa” címet. A College of Physhicians, a Royal Society tagjává választották. A M. Tudóstársaság 1833-ban vette fel külső tagjai közé.
F. m.: Travels from Vienna trough Lower Hungary, with some remarks ont he state of Vienna during the congress int he year 1814. London, Edinburgh. 1818. – Remarks upon the hills of Badacson, Szigliget etc. London. 1819. – Reports of Medical Cases. 1827.
Irod.: Richard M. D. Bright: Richard Bright utazásai a Dunántúlon. Vál. ford., és a bevezetést írta Szerecz Imre. 1815. Veszprém. 1970. – Sági Károly: Richard Bright. In.: Keszthely és Vidéke. 1991. október 11. 5. p. – MN. 1993–2004. 4. köt. 553. p. – BHV. 1994–2009. 3. köt. 553. p.
Fel
BULLA ANDOR (Keszthely, 1899. október 25. – Pápa, 1969. ?) – mezőgazdász, tanár.
Középiskolai tanulmányait a premontrei főgimnáziumban végezte szülővárosában. Érettségi után tiszti iskolára, majd az olasz frontra került. 1918-ban beiratkozott a helyi gazdasági akadémiára, ahol gazdatiszti oklevelet szerzett. Kiskunfélegyházán tanítóképzőt végzett. A mezőgazdaság különböző területein dolgozott 1923–29-ig, majd címzetes tanársegéd lett a gazdasági akadémián. 1930-tól Csurgón az Állami Tanítóképző helyettes tanárává, pedagógiai kiegészítő vizsga után 1933-tól Pápán az Állami Tanítóképző tanárává nevezték ki, ahol biológiát és gazdaságtant oktatott. 1940–49-ig a szombathelyi és a székesfehérvári tankerület tanítóképzőinek szakfelügyelőjeként dolgozott. 1947–48-ban a pápai képző igazgatóhelyettese, 1948–52-ig a Ranolder Intézet jogutódjának, a Zrínyi Ilona Gimnáziumnak, 1952-től a Petőfi Gimnáziumnak igazgatója volt. 1968-ban vonult nyugdíjba.
Irod.: Zalavármegye ismertetője. 1935. 3. rész. 20. p. – PPL. 1997. 27. p.

Fel
BURÁNY GERGEY (IMRE), dr. (Esztergom, 1852. február 6. – Csorna, 1929. augusztus 16.) - iskolaigazgató, csornai prépost, felsőházi tag.
Szülővárosában végezte a gimnáziumot. 1871-ben belépett a csornai premontrei kanonoki rendbe. A növendékévet Csornán töltötte, és itt folytatott teológiai tanulmányokat. Tanárként 1873/74-es tanévben a keszthelyi algimnáziumban, 1874–90 között pedig a szombathelyi főgimnáziumban tanított. 1875-ben szentelték áldozó pappá. 1880-ban klasszika filológiából állami tanári vizsgát tett, 1884-ben pedig bölcsészdoktori oklevelet szerzett Bp.-en, ez évtől a Vasvármegyei Régészeti Egylet titkára és régiségtárának őre is volt. 1889-ben újra oktatott Keszthelyen a gimnáziumban, 1890-ban pedig kinevezték igazgatónak. E tisztét 1906-ig látta el. Igazgatása alatt épült a főgimnázium új épülete (1890-92), ekkor fejlesztette a négy osztályos algimnáziumot nyolc osztályos főgimnáziummá. 1897-ben címzetes tankerületi főigazgatói címet kapott. Sokáig vezető szellemi egyénisége volt Keszthely társadalmának. Ő szerkesztette az iskolai évek végén a gimnáziumi értesítőket. Szerkesztette a Vasmegyei Régészeti Egyesület Évkönyveit is. Ezekben és tud. folyóiratokban is publikált kritikai és régészeti tárgyú cikkeket. 1906-ban csornai prépostnak, a rend prelátusának választották. Rendszeresen látogatta rendházait és iskoláit, részt vett azok egyházi és pedagógiai életében. Mint rendfőnöknek legnagyobb érdeme rendje szellemi és anyagi megújítása. A növendékeknek a legmagasabb szintű képzést nyújtotta, lehetővé tette külföldi iskoláztatásukat is. 1913-ban udvari tanácsossá nevezték ki. 1925-ben a II. osztályú M. Érdemkereszttel jutalmazták. Mint prépost 1927–1929 között a felsőház tagja lett. Tagja volt az Orsz. Közoktatási Tanácsnak.
F. m. : A római állandó törvényszékek és a bűnfenyítő eljárás Ciceró korában. Szombathely. 1883. – A görögök és rómaiak vallása ker. szempontból tekintve. Szombathely. 1885. – A római polgári perekben való bíráskodás a köztársaság idejében. Kh. 1894.
Irod.: Dr. Burány Gergely. In.: A csornai premontrei kanonokrend keszthelyi reálgimnáziumának értesítője az 1929–30. tanévről. 1930. p. 2-5. – Szinnyei. 1980–1981. 1. köt. 1418-1419. has. – MKL. 1993–. 2. köt. 117. p. – KNSZ. 1994. – RÚL. 1996–2008. 3. köt. p. 790-792[!791]. – Kovács Imre Endre–Legeza László: Premontreiek. 2002. 55. p. – MMA. 2002. p. 138-139. – ZÉK. 2005. p. 53-54.
Fel
BURKOVITS LAJOS (Bezdán, 1855. augusztus 8. – Keszthely, 1905. január 29.) - tanár.
Gimnáziumot és három év teológiát végzett Kalocsán. Ezután a bp.-i egyetemen matematika–fizika szakos tanári oklevelet szerzett. Kezdetben nem talált képzettségének megfelelő állást, ezért 1878–92 között szülőhelyén dolgozott községi elemi és ipariskolai tanítóként. 1892–94-ben a rozsnyói, 1894-től a keszthelyi katolikus gimnázium tanára volt. Lírai versei és közgazd. cikkei vidéki lapokban jelentek meg.
F. m.: Az elektromosság az ember szolgálatában. In.: A keszthelyi kath. főgymnasium értesítője : Az 1896–1897. évről. 1897. p. 3-99.
Irod.: Intézetünk gyásza. In.: A keszthelyi kath. főgymnasium értesítője 1904–1905. évről. 1905. p. 144-149. – Gulyás. 1990–. 4. köt. 293. has. – A keszthelyi ferences, majd premontrei gimnázium igazgatói és tanárai. In.: Klempa Károly és a keszthelyi premontrei gimnázium. 1991. p. 109-112.
Fel