Forrásmunkás rövidítésjegyzéke      Szövegközbeni rövidítések
Kezdőbetűk: ABCCSDEFGGYHIJKLMN-NYO-ÖPRSSZTUVWZ
Nevek:
BABÓCSAY FERENC, nagyszarvi (Babochay, Babóchay, Babocsai, Babocsay) (? – ?, 1710. január 10. előtt) - várkapitány.
1657-ben megbízták a keszthelyi végház napi ügyeinek vitelére alkapitányi minőségben. A keszthelyi kapitányságot – mivel nem rendelkezett helybeli örökrésszel – azzal szerezte meg, hogy Bakács Sándor főkapitány 1656-ban bekövetkezett halála után hamarosan feleségül vette annak özvegyét, Rumy Katát. Így bekerült a birtokosok közé is, és megkapta a kapitányi rangot is. 1656–57-ig Győrben raboskodott. Ezután rövid ideig Komáromban főkapitány-helyettesként, 1657–59-ig vicekapitányként szolgált. 1659 januárjában kinevezték keszthelyi főkapitánnyá. E posztot a leendő főkapitány (a jog szerinti örökös mostohafia) nagykorúságáig tölthette be, de még 1673 végén ő parancsnokolt. Eközben (1672) István nevű mostohafia 20 évre elzálogosította nála várbeli birtokrészét. 1674 januárjában Babócsay bőkezű ajándékának és felesége kapcsolatainak köszönhetően a veszprémi vár kapitányának nevezték ki, később főkapitány lett. 1683 júniusában Thököly Imre és a vele szövetséges török haderő előtt a közelgő sereg hírére, mivel kilátástalannak ítélte meg helyzetüket, kiürítette a várat: 500 fős királyi helyőrségével elhagyta Veszprémet, ezzel megpecsételve a balatoni végházak sorsát is. Az 1680-as évek közepén azonban jelentős érdemeket szerzett a török kiűzésében. 1684-ben csapataival elfoglalta a foki (siófoki) török erődöt és a megerődített kikötőt. Ott volt Buda ostrománál is. Ez idő tájt gyarapodtak keszthelyi birtokai is a Sándor nevű mostohafia által elzálogosított birtokrészekkel, majd mikor Bakács Sándor átpártolt Thökölyhez, Esterházy Pál nádor utasítására Babócsay. foglalta le ingó és ingatlan javait 1684-ben, de amnesztia miatt ezeket még abban az évben vissza kellett adnia Bakács özvegyének. 1696 előtt aranysarkantyús vitézi címet kapott. 1696-ban még Veszprém főkapitánya volt.
Irod.: Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1987–1988. 1/1. köt. p. 79-80. p. – Bél Mátyás: Veszprém vármegye leírása. 1989. 218. p. – Veress D. Csaba: Várak a Balaton körül. 1996. 178. p. – VMÉL. 1998. 47. p. – Végh Ferenc: Birodalmak határán – a Balaton partján : Keszthely végvárváros a 16-17. században. 2007. – VVL. 2009. p. 36-37.

BABOCSAY JÓZSEF (Szigetvár, 1760. március 19. – Nagykanizsa, 1838. június 18.) - orvos, állatorvos.
Édesapja Babocsay József, édesanyja Regina, akinek családi nevét nem jegyezték fel. 1780-tól gimnáziumi tanulmányait Sopronban végezte, majd 1785-ig Pozsonyban tanult a pécsi egyházmegye papnövendékeként. Az egyházi pályáról azonban világira váltott és 1789-ben a pesti egyetemen állatorvosi, majd orvosdoktori oklevelet szerzett. 1790–91-ben Babocsán és Berzencén volt orvos. 1792-től haláláig Nagykanizsán a tiszti főorvosi feladatokat látta el. Egy ideig szerepet vállalt a város irányításában is. 1801-ben városi követként I. Ferenc császárnál tett látogatást. Rokonszenvezett a szabadkőműves és republikánus eszmékkel, a magyar jakobinus mozgalommal. Nevéhez fűződik, hogy Festetics György gróf megbízásából elsőként írt könyvet tudományos igénnyel a hévízi tóról és annak gyógyászati hasznáról.
F. m.: Boldog Zala vármegye! Keszthelyi–Hévvizedről méltán neveztetel így attól, a ki ezen rendeket írta dícséretedre. Sopron. 1795.
Irod.: Csekey István–Degré Alajos: Dr. Babocsay József (1760–1838) Hévíz első ismertetője. Balatonfüred–Hévíz. 1960. – Szinnyei. 1980–81. 1. köt. 310. has. – Cséby Géza: Babocsay József. In.: Somogy. 1992. 6. sz. p. 45-49. – Cséby Géza: Hévíz első ismertetője. In.: Hévíz. 1993. 1. sz. p. 43-48. – MN. 1993–2004. 780 p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. 236 p. – ZÉK. 2005. 22. p.
BABOS LÁSZLÓNÉ, dr. (sz. Kováts M. Magdolna) (Marcali, 1934. április 13. – Keszthely, 1997. szeptember 16.) - tanár, a Nevelési Tanácsadó vezetője.
Középiskolai tanulmányait a Vajda János Gimnáziumban végezte, Keszthelyen. 1952-ben érettségizett. 1952–54 között a budapesti Pedagógiai Főiskola matematika–fizika szakos hallgatója volt, ahol általános iskolai tanári diplomát kapott. 1961-ig Lovásziban, 1961–70-ig Szigetváron tanított. 1965-től általános tanulmányi felügyelői feladatokat látott el. 1968-ban az ELTE pedagógiai szakán egyetemi diplomát szerzett. 1970-től a keszthelyi Csány László Általános Iskola matematika tagozatos tanára volt. 1980-ban megbízást kapott a Nevelési Tanácsadó megszervezésére és elindítására, melynek nyugdíjba vonulásáig, 1991-ig vezetőjeként dolgozott. Eredményes szakmai munkáját többszöri elismerés, valamint pedagógiai pályázatokban való részvételét elért díjak bizonyítják.
Irod.: Gyászhírek. In.: ZH. 1997. szeptember 19. 12. p. – Pelcz István: Majd’ egy évtizede… In.: Pont.Most. 2006. december 22. 4. p. – Személyi forrás.

BAJCSAY MIHÁLY (Keszthely, ? – ?, 1875. ?) - lapszerkesztő, tisztviselő.
Szerkesztője és kiadója volt a Keszthelyi Hangok c. „szépirodalmi, gazdasági, fürdőéleti és ismeretterjesztő” lapnak 1869. szeptember 1-től december 20-ig, a Napkelet c. lapnak 1870-ben, a Balaton–Hévizi Naplónak 1870. május 26-tól augusztus 28-ig és a Balaton-Füred–Keszthely c. fürdőszaki hetilapnak 1871. július 6.-tól szeptember 15-ig. Babocsán segédjegyzői állásban dolgozott.
Irod.: Lukács Károly: A balatonvidéki hírlapirodalom első negyedszázada : (1861–1885.). 1944. p. 8-9. – Szinnyei. 1980–1981. 1. köt. 345. has.

BAKÁCS FARKAS (Bakacs, Bakats, Bakáts), br. szentgyörgyvölgyi (?, 1603. ? – ?, 1631. ?) - várkapitány.
Szülei Bakács Sándor (?–1626) és gersei Pethő Kata voltak. B. Sándor Ferenc (?–1651?) apja. Tizenéves korában apja a bécsi udvarba adta. 15 éves korában katonai szolgálatra lépett, előbb Esterházy Miklós főkapitány, majd gr. Buquoy generális táborához tartozott. 1620–21-ben bécsi tartózkodása alatt lefogták apjának a felkelőkhöz csatlakozása miatt. Ezután részt vett a felkelők elleni hadműveletekben. 1625-ben már kamarás volt. 1626-ban gr. Zrínyi György seregében egy könnyűlovas csapat századosaként szolgált. Apja halála után, 1626 szeptemberében nyerte el a keszthelyi várkapitányságot. Szolgálataiért II. Ferdinánd 1630. január 7-én bárói rangra emelte. 1631 nyarán 500 könnyűlovas élén részt vett a harmincéves háborúban. Még nem volt 30 éves, mikor elhunyt (1631. október 12. előtt), valószínűleg külhoni harcokban.
Irod.:. Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. 382. p. – Boncz Ödön: A szentgyörgyvölgyi Bakacs-család. 1899. 33. p., p. 36-38., 61-62. – Szabó István–Müller Róbert: Keszthely története. 2000. 1. köt. 88. p. – ZÉK. 2005. 23. p. – Végh Ferenc: Birodalmak határán – a Balaton partján : Keszthely végváros a 16–17. században. 2007. 74., 95., 104., 290., 292. p.

BAKÁCS LUKÁCS (Bakacs, Bakats, Bakáts), br. szentgyörgyvölgyi (?, 1687 előtt – Csehi, 1722. ?) - várkapitány.
Szülei Bakács Sándor (1651 körül–1683) keszthelyi főkapitány és Niczky Magdolna. Apja halálakor még kiskorú volt, ezért tóthi Lengyel János látta el helyette a kapitányi feladatokat. 1702-ben vette át tőle a tisztséget. 1704-ben már II. Rákóczi Ferenc seregéhez tartozott, január 19-én Bercsényi Miklós keszthelyi lovas ezereskapitánnyá nevezte ki. Áprilisban már a császáriak oldalán állt, augusztusban bajai főkapitányi tisztséget viselt. 1705. áprilisában is a császáriak közé tartozott, 1708. január 22-én viszont keszthelyi főkapitányként szolgált. 1710. júliusában mint labancot fogták el a kurucok. 1712-ben még ő volt a keszthelyi kapitány.
Irod: Veress D. Csaba: Várak a Balaton körül. 1996. 195. p. – Szabó István–Müller Róbert: Keszthely története. 2000. 1. köt. 89. p. – KKRSZ. 2005. 35. p.

BAKÁCS SÁNDOR (Bakacs, Bakats, Bakáts), br. szentgyörgyvölgyi (? – ?, 1626. június 27. után) - várkapitány, alispán.
Bakács Farkas (1603–31) apja. Ifjan sárvári házában élt. 1586-ban katonának állt. Pápán hadnagyként szolgált, kétszer is volt török fogságban, ahonnan váltságdíjjal szabadult. 1600-ban várkapitánnyá nevezték ki. 1602-ben gersei Pethő Kristóf (?–1600) lányával, Pethő Katával való házassága révén a keszthelyi vár és a hozzá tartozó somogyi birtokok tulajdonosa lett. Többször folyamodott az uralkodóhoz a keszthelyi kapitányságért. A törökök által rettegett vitézt katonai érdemeire s a Bocskai-szabadságharcban az uralkodóhoz való lojalitására tekintettel 1605-ben a győri főkapitány – az uralkodó tudta nélkül – a keszthelyi vár kapitányává nevezte ki. A szabadságharc ideje alatt, bár katonái távollétében feladták a várat, mindvégig hű maradt. Szigligeten állomásozott önálló helyőrséggel, s csak 1609-ben sikerült a keszthelyi végházban harccal érvényesíteni a békedekrétumot, átvenni a keszthelyi várat – bár 1608-ban az uralkodó is kinevezte a végház kapitányává. 1609-ben Somogy és Zala vármegye alispánjává választották. 1618 körül lényegesen megerősítette a keszthelyi végházat. 1619-ben a nádor 32 jobbágytelket adományozott neki. Az újabb, Bethlen Gábor-féle rendi küzdelem idején 1620-ban csatlakozott a felkelőkhöz. Az 1622-es békekötés után meghagyták tisztében, melyet haláláig ellátott. Ez évben saját terményeiből juttatott gabonát és bort a végház nélkülöző katonáinak. 1622-ben a királytól címerújító és bővítő levelet, 1625-ben érdemeiért bárói címet kapott (az erről szóló oklevelet fiának, Farkasnak adták át). 1625-ben a király szolgálataiért 100 jobbágytelekkel kívánta jutalmazni, az ígéret beváltására a nádor két somogy megyei pusztát és Füred birtokot adta részére. 1626. június 27-én – mint egészséges ember – tett végrendeletet a vasvári káptalan előtt. Valószínűleg még az év nyarán hunyt el.
Irod.: Boncz Ödön: A szentgyörgyvölgyi Bakacs-család. 1899. p. 21-36., 57-61. – Nagy László: A végvári dicsőség nyomában. 1978. 233. p. – Eszes László: Keszthely mezőváros és végvár. In.: Építés- Építészettudomány. 1984. 16. köt. 1-2. sz. p. 249-293. – Bél Mátyás: Veszprém vármegye leírása. 1990. 229. p. – Szabó István–Müller Róbert: Keszthely története. 2000. 1. köt. 88. p. – Végh Ferenc: Birodalmak határán – a Balaton partján : Keszthely végvárváros a 16–17. században. Bp. 2007. p. 67-78 ., 95., 154., 290., 292. p.

BAKÁCS SÁNDOR (Bakacs, Bakats, Bakáts), br. szentgyörgyvölgyi (?, 1651 körül – ?, 1683?) - várkapitány
Szülei Bakács Sándor Ferenc (?–1651) és Rumy Katalin voltak. B. Lukács (1687 előtt–1722) apja. Bátyja, B. István váratlan halálával 1672-ben ő lett a főkapitányi poszt várományosa. Bár időközben nagykorú lett, 1674-ban vette át a tisztséget mostohaapjuktól, Babócsay Ferenctől. A Thököly-felkelés idején, 1683-ban a fejedelem pártjára állt és fegyveresen is részt vett a harcokban. Valószínűleg Thököly oldalán hunyt el a Felföldön.
Irod.: Boncz Ödön: A szentgyörgyvölgyi Bakacs-család. 1899. p. 39-43. – Végh Ferenc: Birodalmak határán – a Balaton partján : Keszthely végváros a 16–17. században. Bp. 2007. p. 87-88., 96., 105., 113., 290., 292. p.

BAKÁCS SÁNDOR (FERENC) (Bakacs, Bakats, Bakáts), br. szentgyörgyvölgyi (?, 1622 és 1631 között – ? , 1651? ) - várkapitány.
Szülei Bakács Farkas (1603–31) keszthelyi várkapitány és Euphrosina Maria Freiin von Teuffel voltak. B. Sándor (1651 körül–1683) apja. Az uralkodó 1633-ban Zádor falut adományozta részére. Bár világtalanul született, örökölte a keszthelyi várkapitányságot. 1649-ben nevezték ki főkapitánynak, addig ákosházi Sárkány Miklós és Tar Márton látták el e funkciót. Kevesebb mint három év múlva már elhunyt.
Irod.: Boncz Ödön: A szentgyörgyvölgyi Bakacs-család. 1899. p. 38-39. – Végh Ferenc: Birodalmak határán – a Balaton partján : Keszthely végváros a 16–17. században. Bp. 2007. p. 104-105., 154. 290., 292. p.

BAKÓ KÁROLY (Mohács, 1943. október 23. – Mohács, 2003. május 3.) - postavezető.
Édesapja Bakó Béla jegyző, édesanyja Békefi Mária. 1961-ben érettségizett Pécsett a Széchenyi Gimnáziumban. 1967-ben felsőfokú postai tanfolyamot végzett. 1981-ben felsőfokú üzemszervezési képzettséget szerzett. Pályafutását a püspöklaki postahivatalban kezdte, majd rendszeresen helyettesi munkakörben dolgozott Baranya megyében. 1967-ben került vissza Mohácson az 1. számú postára. 1968-tól a Pécsi Postaigazgatóság területi biztosa, 1979–2003 között a keszthelyi posta vezetője volt. 2000-ben „Igazgatói elismerést”, 2002-ben a Közlekedési és Vizügyi Minisztériumtól Baross Gábor Díjat kapott.
Irod.: KKK. 1995. 15 p.. – KKZM1996. 1996. 15 p. – Személyi forrás.

BAKSA JÁNOS (Keszthely, 1878. augusztus 19. – ?) - rendőrfőkapitány-helyettes, lapszerkesztő.
1906-ban lépett a bp.-i államrendőrség szolgálatába. 1928-ban címzetes, 1935-ben valóságos rendőrfőkapitány-helyettes lett. 1936-ban a közigazgatási osztályt vezette. Szerkesztette a Rendőrségi almanachot (1923), főszerkesztője volt A Rend c. szaklapnak.
Irod.: Gulyás. 1990–. 1. köt. 1111-1112. has. – Zala Megyei Levéltár közlése.

BALÁS ÁRPÁD (Oravicabánya, 1840. szeptember 1. – Budapest, 1905. május 3.) - mezőgazdász, tanár, tanintézeti igzagató, szakíró, múzeumigazgató.
Iskoláit szülőhelyén, majd Pécsett, Aradon és Nagyváradon végezte. Édesapja révén Bécsbe került, ahol a bécsi műegyetem hallgatója lett. A mezőgazdaságtan tantárgy hatására döntötte el, hogy élethivatásának az agrárpályát választja. 1859–61-ben a magyaróvári gazdasági tanintézetben tanult, majd 1864-ben a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián szerzett erdőmérnöki oklevelet. 1864–65-ben a dettai (Temes vm.) uradalomban látott el gazdasági segédtiszti feladatokat. 1863-ban a magyaróvári akadémián tanársegédként erdészetet és juhtenyésztést oktatott. 1865-ben Keszthelyre, a Gazdasági Tanintézet növénytermesztési tanszékére került, mint tanársegéd. 1868-ban tanári kinevezést kapott. Keszthelyi tartózkodása alatt többször is elküldték külföldi tanulmányútra. Járt Németországban, Franciaországban, Belgiumban, mezőgazdasági oktatási intézményeket, tangazdaságokat és különböző mintabirtokokat látogatott meg. Időközben Keszthelyen átvette a kísérleti kert irányítását. 1874–84-ig a keszthelyi Felsőbb Gazdasági Tanintézet, 1884–97-ig a magyaróvári gazdasági akadémia igazgatója, az 1897-től a Mezőgazdasági Múzeum első igazgatója volt. Irányítása alatt rendezték meg azt a nagyszabású kiállítást, amely a korabeli mezőgazdasági állapotokat mutatta be. Kiemelkedő szerepe volt a múzeumi könyvtár alapításában, amely a későbbiekben a hazai és külföldi mezőgazdasági szakirodalom központja lett. Meghatározó szerepet játszott a hazai agrár-felsőoktatásban, a belterjes növénytermesztési elmélet és gyakorlat kialakításában, népszerűsítésében. Nevéhez fűződik a magyaróvári akadémia kísérleti intézeteinek, a növénytermelési növénykórtani és állatgyógyászati állomásoknak a létrehozása.
F. m.: A keszthelyi m. kir. gazd. felső tanintézet könyvtárának jegyzéke. Pest. 1869. – Útmutatás a kezdőgazda gyakorlati kiképzésére. Keszthely. 1870. – Magyarország fontosabb vadon termő s meghonosodott fák és cserjék rendszeres leírása. Selmecbánya. 1870. – Általános és különleges növénytermelés alapvonalai. 1–2. köt. (Hensch Árpád közreműködésével átdolg. bőv. 2. kiad.) Magyaróvár, 1888–1889. – Rétművelés és legelőkezelés alapvonalai. Bp. 1876. – A bélyei uradalom. Magyaróvár. 1883. – Nézetek a mezőgazdasági kísérleti telkek berendezése s kezeléséről. Magyaróvár. 1886. Klny. a Mezőgazdasági Szemléből. – Különleges mezőgazdasági növénytermelés. Magyaróvár. 1889. – Észrevételek gazdasági tanintézeteink ügyében. Magyaróvár. 1890. – A magyaróvári gazdasági tanintézet 1836. évi állapotának leírása egy remekírónk tollából. Magyaróvár. 1890.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 1. köt. 379-380. has. – MAÉ. 1987–89. 1. köt. p. 89-93. – Gulyás. 1990 –. 1. köt. 1161–1162. has. – KNSZ. 1994. 4. p. – RÚL. 1996–2008. 2. köt. 59. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. 285 p. – MMA. 2002. p. 36-37. – ZÉK. 2005. p. 23-24.
BALÁSHÁZY JÁNOS, balásházi (Sátoraljaújhely, 1797. március 6. vagy 8. – Debrecen vagy Földes, 1857. november 17. vagy 19.) - mezőgazdász, szakíró, ügyvéd.
Középiskolai tanulmányait Sárospatakon végezte a református gimnáziumban, majd Lőcsén és Kassán jogot, 1816–17-ben a Keszthelyen a Georgikonban mezőgazdasági tudományokat tanult. Ezután birtokán gazdálkodott. 1820-ban ügyvédi oklevelet szerzett Pesten, ahol a továbbiakban ügyvédként dolgozott. 1824-től Zemplén vm. táblabírájának, 1827-ben szolgabírájának választották. Kossuth Lajossal együtt részt vett az 1828-as országos összeírás lebonyolításában. Főként gazdasági témájú cikkei 1824-től jelentek meg. „Tanátsolatok” (1829) c. pályaművében polgári jellegű reformjavaslatokat fogalmazott meg, később viszont már nem foglalkozott társadalmi jellegű kérdésekkel. 1831-ban a kolerafelkelés központjában, Tőketerebesen próbálkozott lecsendesíteni a felkelőket, de nem járt sikerrel. 1833–36 között gr. Vay Ábrahám birtokának jószágkormányzójaként dolgozott. Az 1840-es években az egymást követő rossz termések miatt a kezdetben mintaszerű gazdasága csődbe ment. 1844-től Debrecen város esküdje, 1847–53-ban ismét a Vay-uradalom jószágkormányzója lett. 1853-ban visszavonult birtokára, újból gazdálkodni akart, súlyos betegsége miatt azonban erre már nem volt lehetősége. Birtokát 1855-ben eladta és Földesre költözött. A magyar agrártudomány egyik megalapítója. A külföldi agrár-szakirodalom ismeretében, kiegészítve a saját tapasztalataival írta meg műveit. Munkásságából főként azok az elképzelései kiemelkedőek, amelyek a magyar mezőgazdaság kialakítandó rendszerére és szerkezetére vonatkoztak. Maradandó érdeme, hogy agrártudományi nézeteit széles körben tudta elterjeszteni. Több műve kéziratban maradt.
F. m.: Gyűjtemények a juhtenyésztésről. Kassa. 1827. – Tanácsolatok a magyarországi mezei gazdák számára. Sárospatak. 1829. – Az okos gazda, vagy gazdasági tudomány. Pest, 1830. – Az adó és még valami. Pest. 1830. – Észrevételek a honi gazdaságbeli szorgalomnak akadályairól és orvoslási módjáról. Pest. 1831. – Újabb tapasztalatok a juhtenyésztés tárgyában. Sárospatak. 1833. – A háztartás és a mezei gazdaság tudománya. Debrecen. 1838–1839. I–II. köt. – Elárult pályairat. A tagosztály… Debrecen. 1841. – Politikai és statusgazdasági nézetek. Debrecen. 1847. – A pincegazdászatról és borkereskedésről. Pest. 1856. – A tagosztályban való zavarok tisztábahozataláról. Pest. 1857.
Irod.: RNL. 1911–1935. 2. köt. 476. p. – Szinnyei. 1980–1981. 1. köt. 385–387. has. – MAÉ. 1987–89. 1. köt. p. 95–98. – MN. 1993–2004. 3. köt. 70. p. – ÚMIL. 2000–. 1. köt. p. 102–103. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. 289 p. – MTAT. 2003. 1. köt. p. 73–74.
BALÁSY ÁRPÁD (Pest, 1864. ? – ?.) - országgyűlési képviselő.
Gimnáziumi tanulmányai befejezése után Keszthelyen, majd Magyaróvárott a gazdasági akadémia hallgatója volt. 1884-ben nógrádcsécsei birtokának vezetését vette át. 1910-ben a sziráki kerület munkapárti programmal képviselőjévé választotta.
Irod.: MPL. 1914–1929. 495. p.

BALÁZS GYULA, dr. ujlaki (Keszthely, 1909. március 30. – ?, 1983. május 2.) - zongoraművész, zeneszerző.
Édesapja Balázs Zsigmond, nyugalmazott posta főellenőr. Zenei tehetségét édesanyjától örökölte. Szülővárosában érettségizett, majd a budapesti egyetemen jogot tanult, emellett a zeneművészeti főiskolára is járt, ahol Siklós Albert tanítványaként végzett. A Külkereskedelmi Hivatal előadójaként dolgozott. Első zenei sikereit az országos „nótaolimpián” helybeli dalszövegírók (pl. Wetsey-Windisch György) műveinek megzenésítésével szerezte. Írt kórusműveket, zenekari és zongoradarabokat, magyar nótákat (pl. Debreceni leány, sz.: Radics Jenő; Háromlábú csizmadiaszék, sz.: Tiszay Márton), táncdalokat. A rádióban is gyakran szerepelt. Az Elérhetetlen asszony c. operett zenéjét a kolozsvári Magyar Színháznak írta. Zongoraművészként külföldön (Bécsben és Münchenben) több díjat is nyert, ahol saját műveiből tartott rádióesteket. A három kérő címmel mesefilmet írt.
F. m.: Elérhetetetlen asszony (operett). – A három kérő (mesefilm, sz.: Babay József). – Magyar négyes. (társastánc, koreográfia: Bánk Elek).
Irod.: MMK. 1936. 342. p. – Dr. Balázs Gyula a müncheni rádióban. In.: Keszthely és Vidéke. 1941. december 6. 5. p. – Dicsekszünk és örülünk. In.: Keszthely és Vidéke. 1944. január 15. 3. p. – Dr. Balázs Gyula újabb külföldi sikere. In.: Keszthely és Vidéke. 1944. augusztus 26. 2. p. – Leszler József: Nótakedvelőknek. 1986. 29. p. – Bánk Endre: Klempa Sándor Károly, a sokoldalú muzsikus. In.: Klempa Károly és a keszthelyi premontrei gimnázium. 1991. p. 23-34. – KNSZ. 1994. 4. p. – MÉNL. 1999–2004. 1. köt. 21. p. 2. köt. 73. p. – Személyi forrás.
BALOGH ALAJOS (Csepreg, 1831. július 23. – Pápa, 1885. október 20.) - színész, rendező, igazgató.
Balogh Árpád (1857–1925) színész, színigazgató apja. Kellékesként kezdte pályáját 1845-ben id. Bács Károly társulatában. 1847-ben Pápán, Hetényi József társulatában lépett először színpadra. Honvédként részt vett az 1848–49-es szabadságharcban, majd 1855-ig több helyen is szolgált. 1859 után többször próbálkozott színigazgatással. 1867–70-ben Pécsett volt postatisztviselő. 1874–85 között dunántúli városokban – Dombóvár, Kőszeg, Csáktornya, Sümeg, Pápa, Szombathely, Marcali, Szigetvár, Baja – fordult meg színi társulatával. Keszthelyen négy alkalommal járt, 1881, 1882, 1886 és 1887 nyarán lépett fel társulatával nagy érdeklődést kiváltva a lakosság körében. Főként komikus, kedélyes és gáláns apaszerepeket játszott.
F. sz.: Dr. Kokas (Csiky G.: Mukányi) ; Biberách (Katona J.: Bánk bán) ; Peták János (Csepreghy F.: A piros bugyelláris) ; Ferenc (Schiller: Haramiák).
Irod.: Szarka Lajos: Thália papjai Keszthelyen az első világháborúig. In.: Művelődéstörténeti tanulmányok. 1990. ZGY. 31. p. 303-327. – MSZL. 1994. 51. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. p. 340-341.
BALOGH ÁRPÁD (Nagyszombat, 1857. ? – Zalaletenye, 1925. február 14.) - színész, színigazgató.
Apja Balogh Alajos (1831–1885) színész, rendező, igazgató volt. Már gyermekként szerepelt, 1863-ban Mátrai István társulatában, 1864-ben pedig édesapjánál. Elsősorban lírai szerelmes és drámai szerepeket alakított, emellett rendezett is. Keszthelyen 1886–87-ben, valamint 1894 nyarán szerepelt társulatával.
F. sz.: Bánk bán (Katona J.: Bánk bán)
Irod.: MSZL. 1994. 51. p. – Szarka Lajos: Thália papjai Keszthelyen az első világháborúig. In.: Művelődéstörténeti tanulmányok. 1990. ZGY. 31. p. 303-327.
BALOGH FERENC (JÓZSEF) (?. – ?.) - városbíró, nemzetőrkapitány.
1848–49-ben töltött be városbírói tisztséget Keszthelyen. Az 1848–49-es szabadságharc idején nagy szerepe volt 1848. májusában a 7. önkéntes honvéd zászlóalj megalakulásában. Amikor tudomást szerzett, hogy Jellasics horvát bán társzekerei a hadcsapattól elmaradtak, úgy döntött, hogy keszthelyi önkéntesekkel megszerzi a társzekereket. A szőcsényi erdőben foglaltak állást, ahol nem csak Jellasics utánpótlását, de a fontos leveleket szállító postakocsit is elfogták. Az iratokat a magyar kormányhoz továbbították. Rendkívüli hősiességgel megmentette a körmendi magyar állampénztárt az osztrák seregtől. A szabadságharc bukása után a császáriak elfogták, Budára szállították. A fogságból 3 év múlva szabadult. Az utókor érdemei elismeréseként Keszthelyen utcát nevezett el róla.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. p. 100-104. – Zalavármegye ismertetője. 1935. 234. p. – Sági Károly: Ki volt… …a Balogh Ferenc utca névadója? In: Keszthely és Vidéke. 1991. december 6. 5. p. – Tar Ferenc: Keszthely története. 2000. 3. köt. 5. p. – Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 431. p.

BALOGH GYŐZŐ (Zalaszabar, 1926. december 22. – Kaposvár, 2008. február 16.) - színész, író, költő, újságíró.
Keszthelyen érettségizett 1946-ban. Ezt követően felvételt nyert a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi, majd Jogtudományi Karára. Hosszú évekre nyúló zenei tanulmányokat folytatott. Első írásai még egyetemi évei alatt jelentek meg a Fiatal Magyarország c. lapban. 1957–61-ig felelős kiadója volt a Nemzetőr c. lapnak. 1956 után színházhoz szerződött (kaposvári Csiky Gergely Színház, Fővárosi Operettszínház, Déryné Színház, kecskeméti Katona József Színház, stb.) és első énekes bonvivánként folytatta pályafutását. Nagy sikereket ért el. 1967-ben saját társulatot alapított, ahol olyan kiválóságokat foglalkoztatott, mint Ladomerszky Margit, Mednyánszky Ági, Medgyessy Mária, Vay Ilus és mások. 1969-ben a Magyar Nemzetközi Koncertiroda jóváhagyásával Münchenbe szerződött, ahonnét nem tért vissza. Távollétében a magyar bíróság két év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Nyugaton elsősorban irodalommal foglalkozott, elbeszéléseket, drámákat írt. Írásai Münchenben, Párizsban, Clevelandban, Torontóban kiadott magyar lapokban jelentek meg. A Bayerische Rundfunk munkatársa volt. Németországban ismerkedett meg második feleségével Petres Katalin Judith íróval. 1992-ben együtt jöttek vissza Magyarországra és Zalaszabaron telepedtek le. Írásai a Hévízben és a Magyar Jövőben jelentek meg. Harc az özvegyért (Makrancos Ginny) c. zenés vígjátékának bemutatójára 2000 novemberében került sor a temesvári Magyar Színházban. Támogatója, mecénása volt a környék – elsősorban Keszthely – kulturális életének. Az Árpád Akadémia 1976-ban felvette tagjai közé, 1975-ben Árpád-ezüstéremmel, 1978-ban Árpád-aranyéremmel tüntették ki. 1982-ben az Erdélyi Becsületrend kitüntetésben részesült.
F. sz.: Gábor diák (Gül Baba) ; Nagyherceg (Sybill).
F. m.: Harmadik szívroham. – Az égi per. Torontó. 1979. – A kivégzés. – Az Árpádok vére. In.: Magyar Jövő. 2004. 2-3. sz. – Harc az özvegyért. In.: Magyar Jövő. 2006. 2-3. sz.
BANCZIK ISTVÁN (Jászkarajenő, 1909. szeptember 23. – Keszthely, 1997. november 28.) - tanácselnök.
Kovácsmesterséget tanult, a csepeli Weisz Manfréd, majd a Rákosi Mátyás vas és fémművekben dolgozott, mint gyári kovács. 1952-ben a kovácsoló gyár párttitkárává választották, majd Keszthelyre küldték, ahol tanácselnök lett. 1953-ban a Járási Tanács VB kinevezte Keszthely Községi Tanács VB elnöki állásába. 1954–55-ben egy éves Tanácsakadémián vett részt. 1957-től tanácselnök helyettesként működött, 1962 decemberéig. 1962–69 között Gyenesdiás Községi Tanács VB elnöki tisztségét töltötte be. 1969-ben vonult nyugdíjba.
Irod.: Gaál Antal: Zala megye közigazgatási beosztása és a tanácsok tisztségviselői : 1950–1985. 1986. ZGY. 22. 11. p. – Személyi forrás.

BÁNK (BLAGUSS) ELEK (? - ?) - balettmester, tánc- és illemtanár.
Nevét Bánkra magyarosította. Éveken át tanította a keszthelyi fiatalságot, valamint a balatoni fürdőhelyek nyaraló vendégeivel is elsajátíttatta nyaranként az új táncokat. Koreográfusa volt a Rabmadár c. cserkészoperettnek (zene: Szalay Albin, Klempa Sándor Károly, sz.: Pohárnok Jenő, 1928), az Utazás a Balaton körül c. cserkészrevünek (zene: Klempa S. K., sz.: Péczely László, 1932), a Varga Miska c. zenés diákszínműnek (zene: Klempa S. K., 1942) és a Riadó lesz! c. cserkész vígoperának (zene: Klempa S. K., sz.: Szomor Tamás, Sárközi Péter, 1944), a Magyar négyes c. társastáncnak (zene: Balázs Gyula). Érdemeiről a Balatoni Kurir is rendszeresen beszámolt . Leszármazottai Bécsbe költöztek és eredeti nevükön megalapították a „Blaguss Reisen” utazási vállalatot, melynek autóbuszai télen-nyáron tömegesen hozták az osztrák vendégeket Hévízre és Keszthelyre egyaránt.
Irod.: Bánk Endre: Klempa Sándor Károly, a sokoldalú muzsikus. In.: Klempa Károly és a keszthelyi premontrei gimnázium. 1991. p. 23-34. – KNSZ. 1994. 11. p.

BÁNK (BLAGUSS) ENDRE, dr. (Keszthely, 1919. február 9. – Budapest, 2001. december 15.) - orvos, író, szakíró.
Középiskolai tanulmányait a premontrei gimnáziumban végezte Keszthelyen. 1942-ben szerzett általános orvosi diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1946-ban szülész-nőgyógyász, 1950-ben traumatológus, 1958-ban klinikai onkológiai szakvizsgát tett. Orvosi hivatását a bp.-i Gizella királyné Szülőotthonban kezdte (1942–1946), majd a bp.-i Kútvölgyi úti Áll. Kórház Szülészeti-Nőgyógyászati Osztályán dolgozott (1946–1949; 1955–1958). Később a Koltoi Anna Kórház Sebészeti Osztályának klinikai tanársegéde (1949–1950), a Tétényi úti Kórház Szülészeti-Nőgyógyászati Osztályának (1950–1955), az Országos Onkológiai Intézet Nőgyógyászati Osztályának klinikai adjunktusa (1958–1959), az Orvostovábbképző Intézet egyetemi adjunktusa, docense (1959–1985) lett. Közben a bp.-i Egészségügyi Szakközépiskolában is tanított (1975–1985). Előadásokat tartott a TTIT-ben ill. a TIT-ben (1957–1974). Pályafutása során nőgyógyászati endoszkópiával, kolposzkópiával foglalkozott. Nevéhez fűződik, hogy 1942-ben Magyarországon elsőként végzett mesterséges megtermékenyítést és 1964-ben szintén elsőként számolt be hatásos perorális fogamzásgátló szerről. Kidolgozta és megalapozta a méhnyakrák megelőzését szolgáló műtéti metodológiát. Öt magyar és hat külföldi (német, svájci, osztrák, angol, amerikai) nőgyógyászati, urológiai, andrológiai, spermatológiai, onkológiai szakfolyóiratban jelentek meg cikkei. Előadásaival öt ország fővárosaiban tartott kongresszuson szerepelt. Tagja volt a Magyar Egyháztörténeti Munkaközösség és az Orvosírók Körének, társelnökként tevékenykedett a Premontrei Öregdiákok Egyesületében. 1985-ben vonult nyugdíjba, mely után helytörténettel is foglalkozott, főként a Fő téri templom építtetőjének, Lackfy Istvánnak élettörténetével és korával. Több írása jelent meg a Klempa Károly és a keszthelyi premontrei gimnázium c. kötetben (1991).
F. m.: Fájdalommentes szülés. In.: Orvosi Hetilap. 1951. – Művi megtermékenyítés meddőség esetén.In.: Magyar Nőorvosok Lapja. 1950. – A douglasskopia. In.: Orvosi Hetilap. 1956. – A cervix-konisatio. In.: Orvosi Hetilap. 1958. – A metroskopia. In.: Magyar Nőorvosok Lapja. 1963. – Az endocervicokopia. In.: Magyar Nőorvosok Lapja. 1977. – A művi teherbejuttatásról. Bp. 1980. – Kolposzkópia. T.sz.: Kazy Zoltán. Bp. 1990. – A művi humán reprodukcióról. Bp. 1990. – Egy orvos nemet mond : „Élj, emberpalánta!”. 1998. – A keszthelyi nádor. Bp. 2000.
Irod.: Molnár Zsuzsanna: Történelmi dráma Lackfy nádorról : találkozás a keszthelyi születésű szerzővel. In.: Keszthelyi Hírlap. 1989. 11. sz. 4. p. – KKZM1996. 1996. 13. p. – KKK. 1996. 17. p. – RÚL. 1996–2008. 2. köt. 293. p. – Személyi forrás.
BÁNYAI DÁNIEL, dr. (Várpalota, 1950. október 19. – Székesfehérvár, 2002. szeptember 4.) - népzenész, agrármérnök.
Evangélikus lelkész családban született. Szekszárdon érettségizett 1969-ben a Garay János Gimnáziumban. Ezután Iregszemcsén, a Délkelet-Dunántúli Mg. Kísérleti Int.-ben dolgozott 1971-ig kísérleti segédőrként, ill. traktorosként. 1976-ban agrármérnöki diplomát szerzett a keszthelyi Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karán. Egyetemi évei alatt az intézet néptánc csoportjának zenekarában hegedű-prímásként, emellett furulyán és nagybőgőn is játszott. Később, 1973-ban a zenekarból Guzsaly néven kisebb együttes alakult. Ennek egyik alapító tagja volt, amellyel több hazai és külföldi (Ausztria, NSZK, Csehszlovákia) szereplésen vettek részt, számos elismerést (1974–80 között az Egyetemi Folklór Fesztiválokon négy alkalommal arany fokozat, az I. Dunántúli Amatőr Pop-Jazz Fesztiválon ezüst fokozat, Kulturális Miniszteri Dicséret, Népművészet Ifjú Mestere cím) szereztek Keszthely városának. Emellett a Magyar Rádióban (a Petőfi Rádió „Énekszóval, muzsikával” c. műsorsorozatában) és a Televízióban (a Ki mit tud c. tehetségkutató műsor döntőjében a Georgikon Néptánc Együttest kísérték 1977-ben) is felléptek. A népzene alaposabb megismerése érdekében 1973-ban Erdélyben (Mezőség és Gyimes falvaiban) Kallós Zoltán koreográfus vezetésével népzene-gyűjtő úton járt. Rendszeres résztvevői, aktív közreműködői voltak a Táncház mozgalomnak. 1981-ben a GATE Mezőgazdaságtudományi Kara Mg. Genetikus Szakmérnöki Szakán szerzett oklevelet. Egyetemi tanulmányait a Takarmánytermesztési Kutató Int. (Iregszemcse) társadalmi ösztöndíjasaként végezte. 1976–77-ben az intézet állományában az alsópáhoki Petőfi Mgtsz-ben tud. gyakornokként kezdett dolgozni, mint agrármérnök. 1977-től tud. segédmunkatársként a szója- és borsónemesítési csoport munkájában tevékenykedett. 1978-tól az intézet bicsérdi telepén működő szövettenyésztési laboratórium munkájában vett részt. A szakmérnöki diploma megszerzése után tud. munkatársként dolgozott, 1984-től bekapcsolódott a napraforgó nemesítési csoport munkájába is. 1987-ben Keszthelyre, az Agrártudományi Egyetem Növénytermesztéstani és Földműveléstani Int. Burgonyakutatási Osztályára került, ahol a szövettenyésztési laboratóriumban szőlő-hajtásmerisztéma kultúrákkal kezdett foglalkozni intézeti mérnök beosztásban. 1988-tól a szabadegyházi Szeszipari Vállalat MEO-laboratóriumában analítikus mérnökként látott el feladatokat. Tagja volt az MTESZ Magyar Biológiai Társ. Botanikai Szakosztálya, Budapesti és Pécsi Szekciójának, az MTESZ Magyar Agrártudományi Egyesület Baranya megyei Szervezetének.
Irod.: Személyi forrás.

BÁNYAI (ERTL) KÁROLY (Zalavár, 1852. november 25. – Keszthely, 1897. április 16.) - tanító, iskolaigazgató.
Apja jómódú korcsmáros volt. Szülőfalujában járt elemi iskolába. A gimnáziumot Keszthelyen végezte el. Győrben kezdte el a tanítóképző iskolát, de Budán fejezte be. Később tornatanári vizsgát tett. Beiratkozott egy tanárképző intézetbe, ahol csak fél évig tanult, mert egy mező-bánhegyesi nagybirtokos család nevelője lett. 1874-től Keszthelyen tanított. Oktatott az elemi és mellette az ipariskolában is, a gimnáziumban húsz éven keresztül testnevelő tanár volt. Nevét 1881-ben változtatta Bányaivá. 1882-ben az elemi iskola igazgatásával bízták meg, majd 1894-ben véglegesen is iskolaigazgatóvá választották. A város nevelés- és oktatásügyét 24 éven át szolgálta. 1881–1896 között szerkesztette a keszthelyi iskola értesítőjét.
Irod.: A keszthelyi községi elemi fiú- és leányiskola Értesítője az 1896–97-es iskolaévről. 1897. p. 3–9. – Emlékezés egy keszthelyi igazgató-tanítóra. In.: Keszthelyi Hirlap. 1937. március 28. 4. p. – Gulyás. 1990–. 2. köt. 280. has.

BARBARITS LAJOS (Veszprém, 1899. október 3. – Budapest, 1981. július 9.) - agrártörténész, újságíró.
Apja Barbarits Lajos, anyja Torma Borbála. Középiskoláit Pápán végezte, majd katonáskodás (1917–18, 1920) után Keszthelyen a Gazdasági Akadémián tanult, 1923-ban szerzett mezőgazdász oklevelet. Szakmájában nem sikerült elhelyezkednie, ezért a Zalai Közlöny c. napilapnál lett újságíró Nagykanizsán, majd 1926–1944. októberig a lap felelős szerkesztője volt. A lapot kiadó nyomdavállalat ügyvezetői tisztségét 1930-tól töltötte be. Az újságírás mellett szépírói tevékenységet is folytatott. Rendszeresen írt verseket, elbeszéléseket, tárcákat, írásai jelentek meg a Keszthelyi Újság, a Hazám, az Új Élet és a Visszhang c. lapokban. Költeményei külön kötetben is megjelentek Őszi gyónás címen. Helytörténeti kutatásainak eredményeképpen összeállította Nagykanizsa 400 oldalas monográfiáját. 1932-ben alelnökévé választották Keszthelyen a Balatoni Íróhét alkalmából megalakított IGE Zala megyei csoportjának. A II. vh. idején, a nyilas hatalomátvétel után nézetei miatt bujkálnia kellett, majd a Gestapo fogságába került. 1945 tavaszán szabadult ki. 1945–48-ig a nagykanizsai nyomda vezetőjeként dolgozott. 1948-tól Budapestre költözött, ahol 1954-ig a Tenyészállat-forgalmi Vállalatnál helyezkedett el. 1954 után az agrártörténet iránt kezdett érdeklődni és áthelyezését kérte a Mezőgazdasági Múzeumba. Kezdetben propagandista és kutató, majd főigazgató helyettes és egyben az agrártörténeti osztály vezetője volt. 1959-ben elindította a Mezőgazdaság a képzőművészetben c. kiállítás sorozatot. Muzeológusként főként a mezőgazdasági gépek, szerszámok, tárgyak gyűjtésében játszott jelentős szerepet. Szakcikkei itthon és külföldön is egyaránt megjelentek, a hazai lapok közül elsősorban a Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiadványaiban és az Agrártörténeti Szemlében. A Vásári Értesítő szerkesztője (1925), M. Újságírók Egyesületének tagja (1930), a M. Kulturális Egyesületek Orsz. Szövetségének választmányi tagja (1935), a M. Irodalmi Társaságok Szövetségének titkára (1936), a TIT tagja, az MTESZ Aranyokleveles Mérnökök Körének t. tagja (1974).
F. m.: Nagykanizsa. Bp. 1929. (Magyar városok monográfiája, 4.) – Őszi gyónás (versek). Nagykanizsa. 1934.
Irod.: DK. 1941. 455. p. – Gulyás. 1990–. 375. has. – Cséby Géza: A Balatoni Íróhét keszthelyi eseményei. In.: Helikon 1994. : Keszthely. 1994. p. 52-60. – RÚL. 1996–2008. 2. köt. 400. p. – VMÉL. 1998–. 58. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. 415. p. – MMA. 2002. 59. p. – ZÉK. 2005. 28. p.
BARBARITS MÁRIA (Pápa, ? – ?) - költő.
Barbarits Lajos (1899–1981) testvére. Versei a Balatoni antológiában, a Keszthely és Vidékében, Keszthelyi Hirlapban és a Zalai Közlönyben jelentek meg. Egyike volt a „Keszthelyi Kilencek”-nek, akiknek antológiáját ifj. Fehér Sándor gyűjtötte össze és id. Fehér Sándor gimnáziumi tanár szerkesztésében jelent meg Uj Helikon címmel (Keszthely, 1939.).
Irod.: Gulyás. 1990–. 375-376. has.

BARCZA ELEMÉR, nagyalásomi (Komárom, 1904. szeptember 13. – Buenos Aires, 1987. július 13.) - honvéd őrnagy, olimpikon.
A gimnáziumot Keszthelyen végezte. 1928–31 között tüzértisztként szolgált. 1931–32-ben a Lovagló Tanárképző és Hajtóiskola tagja volt. 1933-tól egészen a háború befejezéséig különböző tüzér beosztásokat látott el Budapesten, Hajmáskéren és Losoncon. 1936-ban – ekkor főhadnagyi rangot viselt – a berlini olimpián lovaglásban, díjugrató egyéni és csapatversenyben indult. Egyéniben „Kópé” nevű lova háromszor ellenállt, ezért kénytelen volt feladni a versenyt. Emiatt a csapat is visszalépett a további küzdelmektől. Vezetőként részt vett az olimpiai lovas csapatok felkészítésében. Megkapta a Nagy Sportügyességi Jelvényt. Őrnagyként szerelt le. Keszthelyen temették el.
Irod.: Győr Béla–Klész László: Magyar hivatásos katonák az újkori olimpiai játékokon. Bp. 2002. – Személyi forrás.

BARSY SAROLTA (Arad, 1903. november 20. – Budapest, 1980. április 23.) - növénynemesítő.
1933-ban első női hallgatóként szerzett mezőgazdász oklevelet Mosonmagyaróvárott a Gazdasági Akadémián. 1937–39 között az Országos Növénynemesítő Intézet gyakornokaként, 1939–41-ig kísérletügyi asszisztenseként, 1941–43-ig kísérletügyi adjunktusaként, 1943–1948 között kísérletügyi főadjunktusaként dolgozott. A keszthelyi DNy-dunántúli Mg.-i Kísérleti Intézet mariettapusztai (Somogy megye) kísérleti telepének tudományos segédmunkatársa 1948–50-ig, 1950-től tudományos munkatársa, majd a ’60-as évektől a telep vezetője lett. Burgonyanemesítéssel, új burgonyafajták előállításával foglalkozott. Nevéhez fűződik a Somogyi Sárga, a Somogyi Korai, ill. a Somogy Gyöngye fajták nemesítése. 1962-ben a burgonyanemesítés terén elért eredményeiért, új, korai burgonyafajták előállításáért és elszaporításáért Kossuth-díjjal jutalmazták. 1989-ben egy új burgonyafajta-jelöltet is elneveztek róla. Miután nyugdíjba vonult, Majorokban telepedett le. 2003. augusztus 22-én Keszthelyen Barsy Sarolta-emlékülést tartottak születésének 100. és a keszthelyi burgonyanemesítés 50. évfordulója alkalmából. Sírja Mosonmagyaróvárott található.
F. m.: A dél-somogyi minőségjavító burgonyanemesítés eredményei. Agrártudományi Közlemények. 1970.
Irod.: RÚL. 1996–2008. 19. kieg. köt. 100 p.
BARTÓK BÉLA (Nagyszentmiklós, 1881. március 25. – New York, 1945. szeptember 26.) - zeneszerző, népzenekutató, zongoraművész, szakíró, akadémiai tanár.
Édesapja id. Bartók Béla, a nagyszentmiklósi gazdasági iskola igazgatója, édesanyja Voit Paula tanítónő volt. Zenei tehetségét már korán felfedezték, első zongoraleckéit ötévesen édesanyjától kapta. 1892–96-ig Pozsonyban tanult zongorát és zeneelméletet, Erkel László tanítványaként. 1899-ben érettségizett. 1899–1903 között a budapesti zeneakadémián tanult Thomán István és Koessler János osztályában. 1903-tól nagy sikerrel adott hangversenyeket különböző városokban. Korai művei (Kossuth-szimfónia, 1903.; I. Szvit, 1905.) a 19. sz-i magyar romantikus zene folytatásai, melyeken elsősorban J. Brahms, majd R. Strauss hatása érzékelhető. Zeneszerzői pályáján változást hozott, amikor 1905-től a népzene iránt kezdett erősen érdeklődni. 1906-tól kb. tíz éven át Kodály Zoltánnal együtt az ország számos vidékén, főként Erdélyben népzenéket gyűjtött. Keszthely városában 1906. szeptemberében járt, Szeless János uradalmi főszámvevőnél lakott, hg. Festetics Tasziló újmajori intézői házában. 41 népdalt gyűjtött (Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok…; Eltörött a csiga gémje…; Erdő, erdő, kerek erdő…; Kiskeszthelyen végig menni nem merek… stb.). Érdeklődéssel fordult más népek zenekultúrája felé is, 1913-ban É-Afrikában az arab népzenét tanulmányozta. 1907–34-ig a bp.-i zeneakadémián tanított. Annak érdekében, hogy műveit minél hitelesebben és szélesebb közönség elé tudja tárni, 1911-ben többekkel együtt megalapította az Új Magyar Zeneegyesületet. A siker elmaradt, ezért egy időre kerülte a nyilvános szereplést. 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején a zenei direktórium tagja. A ’20-as években több hangversenyt is adott külföldön: 1920-ban Berlinben, 1922-ben Nagy-Britanniában és Párizsban, majd Hollandiában, 1925-ben Olaszországban, 1928-ban az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban. Külföldi fellépései nemzetközileg is ismert és elismert zeneszerzővé és zongoraművésszé tették. A ’30-as években a korábban összegyűjtött népdalok feldolgozását végezte, 1934-től az MTA külső munkatársaként. 1932-ben részt vett egy arab zenei kongresszuson, Kairóban. Utolsó gyűjtőútjára Törökországba ment, 1936-ban. 1940-ben feleségével az Egyesült Államokba emigrált, New Yorkban telepedtek le. A Magyar Néprajzi Társaság, 1933-tól az Orsz. M. Zenész Szövetség, 1934-től az Orsz. Műv. Tanács, majd az MTA tagja 1935-től (l., r. 1945-től). 1930-ban Corvin-koszorú, francia becsületrend, 1932-ben a román kulturális érdemrend első osztályú lovagkeresztje, 1948-ban Kossuth-díj (posztumusz) kitüntetést kapott. A népi-nemzeti zenei forrásokra támaszkodva, Kodály Zoltánnal együtt új magyar zenei stílust hozott létre. A hazai és az egyetemes zenetörténet szempontjából is korszakalkotó életművet hagyott az utókorra. Hamvait 1988-ban hazaszállították és Budapesten helyezték végső nyugalomra.
F. m.: Két portré. 1907–1908. – Gyermekeknek. 1908–1909. – I–IV. vonósnégyes. 1908, 1915–1917, 1927, 1928, 1934, 1939. – Allegro barbaro. 1911. – Négy zenekari darab. 1912. – A fából faragott királyfi. (táncjáték Balázs Béla szövegére) 1914–1916 (bemutatva 1917). – A kékszakállú herceg vára (opera Balázs Béla szövegére). 1911 (bemutatva 1918). – A csodálatos mandarin (Lengyel Menyhért szövegére). 1919. – Táncszvit. 1923. – Falun. 1926. – Szonáta. 1926. – I., II., III. zongoraverseny. 1926, 1931, 1945. – Mikrokozmosz. 1926, 1932–1939. – Cantata profana. 1930. – Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára. 1936. – Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre. 1937. – II. hegedűverseny. 1937–1938. – Kontrasztok. 1938. – Divertimento. 1939. – Concerto. 1943. – Hegedűszóló-szonáta. 1944. – Brácsaverseny (vázlatai alapján összeáll., hangszerelte Serly Tibor). 1945. – Magyar népdalok. T.sz.: Kodály Zoltán. Bp. 1906. – A magyar népdal. Bp. 1924. – Népzenénk és a szomszéd népek népzenéje. Bp. 1934.
Irod.: MTL. 1930. 640. p. – Zenei Lexikon. 1930–1931. 1. köt. p. 157–182. – MMK. 1936. p. 346-347. – Kecskeméti István: Bartók Béla Keszthelyen. In.: Magyar Zene. 3. sz. p. 301-308. – MNL. 1977–1982. 1. köt. p. 231–232. – Balatoni népdalok. 1982. – BRZL. 1983–1985. 1. köt. P. 129-144. – MN. 1993–2004. 3. köt. p. 320–322. – RÚL. 1996–2008. 2. köt. p. 505 –514. – Tóthné Németh Gabriella: Bartók Béla Balatonberényben. 2000. p. 15–20. – AMA. 2002. 25. p. – MTAT. 2003. 1. köt. p. 106–107.
BARTOS ATTILA ISTVÁN, dr. (Sárvár, 1938. szeptember 7. – Keszthely, 2000. március 4.) - agrármérnök, egyetemi tanár.
1956-ban érettségizett Celldömölkön. 1960-ban szerzett mezőgazdasági mérnöki oklevelet Keszthelyen a Mezőgazdasági Akadémián. 1966-ban az ELTE TTK matematika–ábrázoló geometria szakának elvégzése után tanári oklevelet kapott. 1968-ban a GATE-n doktorált, 1978-tól a mezőgazdasági tudomány kandidátusa lett. Keszthelyen a Mezőgazdasági Akadémia, később Agrártudományi Egyetem, majd PATE Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kara Gazdaságmatematikai Tanszék tanársegédeként, később adjunktusaként (1960–68), főiskolai ill. egyetemi docenseként (1968–72), tanszékvezetőjeként (1972–97) dolgozott. Vendégtanárként a PATE kaposvári Állattenyésztési Karán is oktatott (1967–74). Külföldi tanulmányútjai során járt Németországban, Angliában, Lengyelországban, Csehszlovákiában, Jugoszláviában, Belgiumban. A mezőgazdaságban alkalmazható matematikai módszerekkel, biometriával, operációkutatással, számítógépes megoldási feladatokkal és modellezéssel foglalkozott. 1960-tól a Bólyai János Matematikai Társ., 1978-tól az MTA Veszprémi Akadémiai Biz. Agrárökonómiai Szakbiz., a Matematikai és Számítástudományi Szakbiz., az MTA Agrárközgazdasági Biz. Tagja. 1984-től az MTA Pécsi Akadémiai Bizottság Matematikai és Számítástechnikai Szakbiz. Operációkutatási Munkabiz. elnöke. 1995-től a New York-i Tudományos Akadémia tagja. 1972-ben és 1982-ben Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetést kapott.
F. m.: Összefüggések vizsgálata termelőszövetkezetek eredményei és állóeszközökkel való ellátottságuk között regresszióanalízíssel. Doktori értekezés. Gödöllő. 1968. – Állóeszközellátottság és a termelés eredményei közötti összefüggések vizsgálata regresszióanalízissel. Kh. 1969. – Optimális üzemi döntések előkészítése. Kh. 1971. – Matematika és számítástechnika 1. köt. Matematikai módszerek a mezőgazdaságban. Kh. 1972. 8. kiad. 1992. – Matematika és számítástechnika 2. köt. Operációkutatási módszerek a mezőgazdaságban. Kh. 1974. 4. kiad. 1993. – A nemlineáris programozási módszerek alkalmazási lehetőségei a mezőgazdaságban. Kh. 1978. – Néhány matematikai módszer alkalmazásának lehetőségei az orvosbiológiai kutatásban. T.sz.: Karácsony István. Veszprém. 1980. – Matematikai módszerek az agrárgazdaságban. Bp. 1994. 6. kiad. 1997.
Irod.: KKK. 1995. 18. p. – KKZM1996. p. 24–25. – RÚL. 1996–2008. 2. köt. p. 523–524., 19. kieg. köt. 103. p. – KKMM. 1997–. 1. köt. p. 108-109.
BARTOSS JÓZSEF (Vác, 1900. március 17. – Zalaegerszeg, 1987. szeptember. 27.) - főjegyző, vb titkár, díszpolgár.
Vácott érettségizett. A Tanácsköztársaság után Resznekre került segédjegyzőnek, 1935-ig dolgozott e tisztében. Ezután Keszthelyre költözött. Itt előbb jegyző, helyettes vezetőjegyző, majd főjegyző lett, 1950–67 között vb titkárként tevékenykedett, majd nyugdíj mellett a HNF titkári teendőit látta el. 1975-ben Keszthely város díszpolgárává választotta.
Irod.: Keszthely első díszpolgárai. In.: Napló. 1975. május 9. Kh. c. mell. 2. sz. 1. p. – Morvai Péter: Dr. Bartoss Lajos Keszthely díszpolgára. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 1994. április 1. 4. p. – Személyi forrás. – www.veml.hu

BARTOSS LAJOS, dr. (Resznek, 1927. augusztus 9. – Keszthely, 2008. október 29.) - orvos, díszpolgár.
Apja Bartoss József (1900–87) jegyző, vb titkár volt. 1945-ben érettségizett Keszthelyen. 1951-ben szerzett általános orvosi diplomát a budapesti Pázmány Péter Orvostudományi Egyetemen. 1955-ben sebészi, 1957-ben sportorvosi szakvizsgát tett. Hivatását gyakornokként kezdte 1951-ben a nagykanizsai Városi Kórház sebészeti osztályán, majd 1953-tól a Zala Megyei Kórház sebészetének alorvosaként dolgozott. 1954-től nyugdíjba vonulásáig a keszthelyi Városi Kórház sebészeti osztályán, valamint a Rendelőintézetben látta el feladatát sebész főorvosként. Főfoglalkozású munkaköre mellett 1956 óta mint sorozóorvos, majd mint csapatorvos vett részt a Honvédség egészségügyi ellátásában, valamint 1957-től sportorvosi tevékenységet folytatott Pacsától Zalaszentgrótig. Közel 30 éven át látta el a keszthelyi MÁV üzemorvosi szakrendelését. Hivatástudatával és példaértékű munkájával nagy szerepet játszott a modern üzemorvosi szakrendelés kialakításában. Fáradhatatlanul dolgozott szűkebb lakóhelye és az egész megye egészségügyéért. 1967-ben Honvédelmi Érdemrenddel, 1974-ben a Haza Szolgálatáért Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki. Munkája, orvosi elhivatottsága, embersége és emberszeretete alapján köztiszteletnek és megbecsülésnek örvendett. 1994-ben a város díszpolgárává avatták.
Irod.: Városünnep Keszthelyen. In.: ZH. 1994. március 12. 1. p. – Morvai Péter: Dr. Bartoss Lajos Keszthely díszpolgára. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 1994. április 1. 4. p. – KKK. 1995. 19. p. – KKZM. 1996. 25. p. – Keszthely Város Önkormányzata 227/1993. (XII. 17.) sz. határozata. – Keszthelyi TV Híradó forrásából.

BARTOSSÁGH JÓZSEF (Arad, 1782. december 9. – Pest, 1843. szeptember 25.) - mezőgazdász, szakíró.
Kisbirtokos nemesi családból származott. Édesapja Bartosságh Lipót tisztviselő. Alaptanulmányait Bécsben végezte, majd 1800-tól joggyakornok lett. Ezután rövid ideig katonáskodott. Keszthelyen a Georgikon hallgatójaként 1802-ben fejezte be gazdasági tanulmányait. 1812-ig különböző uradalmakban gazdatisztként dolgozott, így először a lepsényi, majd a Czinderyek pellérdi jószágára került. Apjával együtt haszonbérbe vették a pellérdi és ladi uradalmakat. 1815–17 között Inkey Antal jószágkormányzójaként tevékenykedett Iharosberényben. 1817-ben gr. Esterházyné Castiglione Borbála dárdai, galántai és románfalvi uradalmait kormányozta. 1818-ban Apponyi Antal uradalmain vállalta el a jószágkormányzói tisztséget. A tolna megyei kölesdi birtokokon 1820-ban kezdett el juhok nemesítésével foglalkozni. 1825-ben gr. Larisch főúri család nagyapponyi ősi birtokán folytatta ezt a tevékenységét. 1826-ban Pozsonyban telepedett le, ahol gr. Apponyi Antal könyvtárát rendezte, amely lehetővé tette számára, hogy elmélyüljön a tudományos kutatásban és szakírói tevékenységet is folytasson. Elsősorban a finom gyapjas juhok nemesítéséről, hazai viszonyokhoz való alkalmazásáról írt, eleinte főként német, majd később inkább magyar nyelven. 1828-tól, nyugdíjba vonulása után részben Pozsonyban, részben pedig kis villányi birtokán élt, amit apjától örökölt. Magas szintű tudományos szakírói tevékenysége idős korában teljesedett ki. Nyugdíjas éveiben a jó hírű villányi vörösbor nemesítésével is foglalkozott. 1835-től tagja volt az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek (OMGE), 1841-től pedig a Szőlőfaj Osztályozó Bizottságnak. A Georgikon t. ülnökének választotta. 1840-ben a német gazdák vándorgyűlésén Brnoban, nagy visszhangot kiváltó előadást tartott a bálványfáról (Ailanthus), melynek sokoldalú hasznosíthatóságát hangsúlyozta. Erről írt munkáját a német lapok is átvették és 1841-ben egy önálló kötetben kiadták. Érdemei elismeréseképpen a moszkvai Gazdasági Egyesület is megválasztotta t. tagjának. Gazdasági folyóiratokban is gyakran jelentek meg cikkei, így a Gazdasági Tudósítások c. és a Magyar Gazda c. lapokban. Tervei között szerepelt egy repertórium összeállítása, amely Magyarországon Németországban, Itáliában, Franciaországban, Spanyolországban és részben Perzsiában ismert összes szőlőfaj neveiből készült volna. Műve azonban halála miatt már nem jöhetett létre. Korának egyik legtermékenyebb gazdasági szakírója volt.
F. m.: Beobachtungen bei der Veredlung der Schafe und über die Mestitzen in Ungarn. Pozsony. 1827. – Über die rationalle Landwirtschaft in Ungarn. Pest. 1832. – Gyakorlati javaslatok a birka tenyésztés körében. Pest. 1841.
Irod.: RNL. 1911–1935. 2. köt. 663 p. – MAÉ. 1987–1989. 1. köt. p. 131–133. – MN. 1993–2004. 3.köt. 325. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. p. 484–485.
BÁSTI (BERGER) LAJOS (Keszthely, 1911. november 17. – Budapest, 1977. június 1.) - színész.
Édesapja Berger Rezső, keszthelyi rövidáru-kereskedő. Középiskolai tanulmányait szülővárosában a premontrei gimnáziumban végezte. Az önképzőkörben rendszeresen szerepelt verseivel és szavalataival. 16 éves volt, mikor apja elhagyta családját, s ő állt be helyette az üzletbe. Súlyos beteg édesanyját haláláig, fél éven át egyedül ápolta. Közben leérettségizett, majd 1932-bn Bp.-re költözött. Írónak vagy orvosnak készült, de egy színiakadémistával való megismerkedése után pályát módosított. A Színiakadémián Ódry Árpád osztályába járt, 1935-ben szerzett diplomát. A Belvárosi Színházba szerződött. Nevét meg kellett változtatnia: előbb Básthy, majd 1945 után Básti néven játszott. 1937-ben átszerződött a Vígszínházhoz, majd 1940-ben a Magyar Színházhoz. 1936-tól a világháborúig 31 színpadi premierje és 7 filmje volt – bonvivánszerepek. A Szent Péter esernyője filmfeldolgozásának Wibra Gyurijaként szerzett országos népszerűséget. A zsidótörvények miatt a 30-as évek végétől már alig kapott szerepet. Többször is behívták munkaszolgálatra, közben időnként felléphetett néhány irodalmi esten. Szálasi hatalomátvétele után bujkálni kényszerült. Bódy László álnéven szénrakodóként dolgozott a józsefvárosi pályaudvaron. Mivel nem játszhatott, érdeklődése ismét az írás felé fordult. Szerepelt a „Szerelmes antológiá”-ban, és kiadott egy önéletrajzi jellegű novelláskötetet. Megjelent egy hanglemeze is, melyen Ady, Babits és Verhaeren verseket adott elő. 1945-ben a Művész Színházba szerződtették, még abban az évben megalapította az Arizona Irodalmi Varietét, majd kis idő múlva a Nemzeti Színház színésze lett. A Színházművészeti Főiskolán beszédtechnikát oktatott (1953–60). Közreműködött a Körszínház és a Szentendrei Teátrum megalakításában. 1968–72 között a Vígszínházban játszott, majd újra a Nemzetiben, haláláig. Drámai karakterszerepeket formált meg. Sok filmben és különféle televíziós alkotásban szerepelt. A 125. színházi premierje előtt érte a halál. Kitüntetései: Érdemes művész (1954), Kossuth-díj (1955), Kiváló Művész (1963), SZOT-díj (1965), Arany Nimfa Díj (Monte Carlo, 1965).
F. sz.: Berényi (Molnár F.: Delila) ; Náci tiszt (Steinbeck: Lement a hold) ; Almaviva (Beaumarchais: Figaró házassága) ; Ádám (Madách I.: Az ember tragédiája) ; Armand (ifj. Dumas: A kaméliás hölgy) ; Bánk bán (Katona J.) ; Ferdinánd (Schiller: Ármány és szerelem) ; Hamlet (Shakespeare) ; Higgins (Shaw: Pygmalion) ; Oedipus király (Szophoklész) ; Szepi (Frisch: Biedermann és a gyújtogatók) ; Bolyai Farkas (Németh L.: A két Bolyai) ; Brutus (Shakespeare: Julius Caesar) ; Lear király (Shakespeare) ; Higgins (Loewe–Lerner: My Fair Lady) ; Sárkány professzor (Németh L.: Szörnyeteg) ; Harpagon (Moliere: A fösvény) ; Dante (Dante: Isteni színjáték) ; Edgar (Strindberg: Haláltánc) ; Solomon (Miller: Alku) ; Perella (Illyés Gy.: Tiszták) ; Hickman (O’Neill: Eljő a jeges) ; Dávid Ferenc (Páskándi G.: Vendégség) ; Edgar (Dürrenmatt: Play Strindberg) ; Jegor Bulicsov (Gorkij).
F. f.: Föltámadott a tenger (1953) ; Ünnepi vacsora (1956) ; Merénylet (1959) ; Butaságom története (1965) ; Iljics Iván halála (Tévéfilm, 1965) ; Szemtől szembe (1970).
BATSÁNYI JÁNOS (Bacsányi) (Tapolca, 1763. május 9. – Linz, 1845. május 12.) - költő.
Apja nemesi származású kézműves volt. Középiskolai tanulmányait 1778-ban Keszthelyen, majd Veszprémben, Sopronban, 1783-tól a pesti piarista gimnáziumban végezte. 1785–87 között jogi tanulmányokat folytatott, ezalatt br. Orczy Lőrinc költő családjában nevelősködött, s kapcsolatba került a pesti irodalmi és színházi élettel. 1787-től Kassán kamarai tisztviselői állást kapott. Feltehetően itt lett szabadkőműves. 1788-ben Kazinczy Ferenccel és Baróti Szabó Dáviddal együtt megalapította az első magyar irodalmi folyóiratot, a Magyar Museumot, melyet a 2. számtól már egyedül szerkesztett. Itt jelentek meg első költeményei. Forradalmi versei miatt 1793-ban elvesztette az állását, a lapot beszüntették. Ezután gr. Forgách Miklós főispán titkáraként dolgozott. Kapcsolatba került a jakobinus mozgalommal, nézetei miatt a kufsteini várbörtönbe zárták 1795-ben. 1796-tól Bécsben banktisztviselői állást töltött be. 1798-ban gr. Festetics György támogatásával elindította a Magyar Minerva c. folyóiratot. 1805-től az udvari kamaránál fogalmazó volt és emellett aktívan részt vett a művészeti és irodalmi életben. 1809-ben átdolgozta Napóleon magyarokhoz írt kiáltványát, majd a francia csapatokkal Párizsba távozott. 1815-ben az osztrákok megszállták a francia fővárost, ahol őt is elfogták, majd egy évre bebörtönözték Spielbergben. Felesége közbenjárására ugyan felmentették a vád alól, de Linzbe száműzték. Hazájától s a magyar irodalomtól elszakadt, csupán a „keszthelyi körrel” és gr. Festetics Györggyel tartott egy ideig kapcsolatot. Tudásával és műveltségével kiemelkedett kortársai közül. Kezdeti költészete a nemesi romanticizmust képviselte, melyre hatott a barokk és a német rokokó stílus. Később szakított a barokk poétikával. A Magyar Tudós Társaság 1843-ban levelező tagjává választotta. 1934-ben ő és felesége hamvait hazaszállították szülővárosába.
F. m.: A magyaroknak vitézsége… Pest. 1785. – A magyar tudósokhoz. Pest. 1821. – Versei, Buda. 1827. – Poétai munkái. Pest. 1835. – Költeményei válogatott prózai írásaival egyetemben. Pest. 1865. – Összes művei. 1–4. köt. Krit. kiad. Bp. 1953–67.
Irod.: MKL. 1993–. 1. köt. 659. p. – MN. 1993–2004. 3. köt. p. 368–369. – VMÉL. 1998. 61. p. – TÉL. 2000. p. 17–18. – ÚMIL. 2000. 1. köt. p. 175–176. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. p. 513–515. – MTAT. 2003. 1. köt. p. 109–110. – ZÉK. 2005. p. 31–32. – KVEKA. 2006. 43. p.
BATTHYÁNY JÓZSEF, gr. (Kustány, 1858. július 31. – Budapest, 1922. május 15.) - földbirtokos, országgyűlési képviselő.
Apja Batthyány Guido gróf, anyja Fiáth Borbála bárónő volt. Zalacsányi birtoka révén Zala vármegye törvényhatósági bizottságának virilis tagjai közt tartották számon. A honvédség kötelékében szolgálaton kívüli hadnagy tisztséget viselt. 1905-06-ban a keszthelyi választókerület országgyűlési képviselőjének választották disszidens programmal, de később csatlakozott a Függetlenségi és ’48-as Párthoz. 1906–10 között is e párt színeiben képviselte a keszthelyi kerületet a parlamentben.
Irod.: A szövetkezeti balpárt arcképcsarnoka. 1905. 41. p. – Sturm-féle országgyűlési almanach 1906–1911. 1906. 54. p. – Paksy Zoltán: Politikai küzdelmek Zala megyében a két világháború között. 2006–. 1. köt. p. 19-20.

BAUER FRIGYES (Hévíz, 1859. július 28. – ?) - tanár.
Középiskoláit Keszthelyen a premontrei gimnáziumban és Sopronban az evangélikus líceumban végezte. 1877-ben érettségizett. Egy éven át nevelőként dolgozott Bőnyön, ezután a budapesti egyetemen bölcsészetet hallgatott. 1883-ban szerzett tanári oklevelet mennyiségtan és természettudományi szakon. Egy évig a főreáliskolánál tanított Szegeden. 1885-ben egy felsőbb leányiskolát nyitott, amit két évig működtetett. 1888-tól a városi polgári és felsőbb leányiskolánál tanított. Pedagógiai tárgyú cikkei jelentek meg a Szegedi Híradóban és a Szegedi Naplóban, A. betű, Arató vagy Aquila név alatt.
F. m.: A binär algebrai alakok invariánsai. Bp. 1887.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 1. köt. 708. has.
BAZSÓ LAJOS (Nagykanizsa, 1928. május 12. – Keszthely, 2010. február 22.) - építészmérnök.
Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. A nagykanizsai piarista gimnáziumban érettségizett. A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán diplomázott. Rövid ideig az építésügyi minisztériumban, majd a nagykanizsai Magasépítő Vállalat keszthelyi kirendeltségénél dolgozott. Első nagyobb munkája a keszthelyi laktanya épületegyüttesének tervezése volt (1950-1951). Később a Veszprém Megyei Tervező Irodához került, ahol 1966-ig dolgozott. 1966-ban megszervezte a Tervezőiroda keszthelyi egységét, amelyet nyugdíjba vonulásáig vezetett. Kiemelkedő színvonalú tervezői munkáját hosszú időn keresztül eredményesen ötvözte szakmai közéleti tevékenységével. Országosan elismert szakember volt, aki elsősorban középületek tervezésében vett részt. Létrehozta az Építéstudományi Egyesület (ÉTE) Keszthelyi Szervezeti Egységét, melynek elnöke, végül tiszteletbeli elnöke lett. Munkásságát 1983-ban Alpár Ignác-díjjal, 1990-ben ÉTE érdeméremmel, végül 2003-ban ÉTE-díjjal ismerték el. Társadalmi megbízatásai közül kiemelkedett a keszthelyi Helikon Teniszklub elnöki tiszte, amelyet hosszú éveken át viselt.
Irod.: Személyi forrás. – www.eptud.org

BECK SOMA, prof., dr. (Keszthely, 1872. augusztus 3. – Pécs, 1930. április 26.) - orvos, egyetemi tanár.
Elemi iskoláit szülővárosában, középiskolai tanulmányait részben a keszthelyi, részben a szombathelyi premontrei gimnáziumban, később pedig a budapesti evangélikus főgimnáziumban végezte. 1889-ben érettségizett Budapesten. 1895-ben szerzett orvosi diplomát a M. kir. Tudományegyetemen. Schordann-ösztöndíjat nyert, mellyel 1895–97 között Bécsben, Párizsban és Hamburgban is tanult. 1895-ben a bp.-i II. sz. kórbonctani intézetben gyakornok, 1897–1900-ig tanársegéd volt. 1901–08-ig a Bródy Adél Gyermekkórházban rendelőorvosként, 1908–14-ig főorvosként dolgozott, közben az egyetemen magántanárként a gyermekkori szifilisz tárgykört oktatta. 1914–15-ben katonai szolgálatot teljesített. 1915–19 között Bp.-en a Pénzintézetek Hadikórházának orvosaként 1918–21 között a Zita Kórház főorvosaként tevékenykedett. 1921-től a Bp.-re menekült, a pozsonyi Tudományegyetem bőr- és bujakórtan előadója, majd 1922-től nyilvános rendes tanára lett. 1924-ben az egyetem Pécsre költözött, ott megalapította a bőr- és nemikórtani klinikát, melynek odaajándékozta saját könyvtárát. A klinikának haláláig igazgatója volt. Pályafutása során elsősorban a gyermekkori bőrbetegségeket kutatta. Nevéhez fűződik, hogy először ismerte fel a csecsemők pelenka-bőrpírja kórokozóját, a csomós kiütés tuberkulotikus jellegét, valamint a bőr belső szekréciós működését. Az égési és fagyási sérülésekkel is foglalkozott. 1897-ben a Bp.-i Kir. Orvosegyesület r., 1898-ban a Francia Dermatológiai Társaság l. tagjává választotta. Társszerkesztője volt a Monatshefte für praktische Dermatologie c. lapnak.
F. m.: Die feinere Architektur der primären Hautcarcinome. T.sz.: Krompecher Ödön. Hamburg–Leipzig. 1903. – Gyermekkori bőrbajok összefüggése a belső szervek megbetegedéseivel. In.: Bp.-i Orvosi Újság. 1905. – A csecsemőkor néhány bőrbetegségéről. In.: Orvosképzés. 1911. – Az égések kezeléséről. In.: Bp.-i Orvosi Újság. 1912. – A súlyos fagyások kezeléséről. In.: Bp.-i Újság. 1915. – A háborús bőrbetegségekről. In.: Pénzintézetek Hadi-kórházának első évk. Bp. 1916. – A syphilis gyógykezelésének elvéről és néhány módjáról. In.: Orvosképzés. 1920. – Bőrbetegségek és dispositio. Bp. 1925. – A nemi úton kívül szerzett syphilisről. In.: Egészségvédelem. 1929. – Epitheliome. In.: Handbuch der Haut- und Geschlechtskrankheiten, XII/3. Berlin. 1933. p. 208–550.
Irod.: MTL. 1930. p. 50–51. – MN. 1993–2004. 3. köt. p. 432–433. – RÚL. 1996–2008. 2. köt. 596. p. – Vértes László: Keszthely orvostörténelmi emlékeiből. 1999. p. 9–25. – MZSL. 2000. 98. p. – JMZSOL. 2001. 11. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. p. 548–549. – MOÉL. 2004. p. 40–41. – ZÉK. 2005. 35. p.
BÉCSI JÁNOS (Balatonalmádi,1931. október 26. – Zalaegerszeg, 1995. szeptember 13.) - könyvtárigazgató.
Veszprémben kereskedelmi középiskolában érettségizett 1952-ben. A mérnöki pálya vonzotta, ezért a Veszprémi Vegyipari Egyetemre felvételizett, később érdeklődése az irodalom, történelem felé irányult. 1949–1952 között a népkönyvtár vezetője volt Balatonalmádiban, mely időszak közrejátszott abban, hogy könyvtáros lett. 1952. szeptemberében három héten át dolgozott a Veszprémi Körzeti Könyvtárban. Levelező tagozaton végezte el a könyvtár szakot a budapesti Pedagógiai Főiskolán, ahol diplomát szerzett. Még Veszprémben felajánlották számára a Keszthelyi Járási Könyvtár igazgatói állását, melyet 1952. szeptember végétől töltött be. Emellett az akkor induló népkönyvtárak megszervezését és ellátását is megkezdte. Egy évig a Devecserben induló új Járási Könyvtár vezetői tisztségét látta el. 1957. októberében került vissza ismét a keszthelyi könyvtár élére. 1977-ben a keszthelyi és zalaszentgróti járás községeit bekapcsolta a központi ellátórendszerbe. A városban fiókkönyvtárat és gyermekkönyvtárat hozott létre, sokat fáradozott azért, hogy a méltatlan helyeken működő gyermekkönyvtár a város központjába, viszonylag jó körülmények közé költözhetett 1989-ben. A könyvtár szolgáltatásait technikai eszközökkel (fénymásoló, számítógép) is bővítette, mellyel növelte az intézmény presztízsét és jelentőségét. Az információs szolgáltatások, a gépesítés gyorsabb ütemű fejlesztése érdekében 1991. áprilisában alapítványt létesített (Könyvtárpártoló Alapítvány). Ez évben vonult nyugdíjba. 64 éves korában, hirtelen hunyt el. Balatonalmádiban temették. A Fejér György Városi Könyvtár olvasótermében emlékére és tiszteletére 2003 áprilisában emléktáblát avattak.
Irod.: Bécsi János: A keszthelyi városi könyvtár 40 éve. In.: Zalai Könyvtári Levelező, 1993. 2-3. sz. p. 22-27. – Horváth Ferencné: Nekrológ. In.: Zalai Könyvtári Levelező, 1995. 1-2. sz. 5. p. – KVEKA. 2006. 78. p. – Személyi forrás.

BÉKEFI LÁSZLÓ (Zalakoppány, 1887. október 21. – Keszthely, 1943. december 23.) - tanító, iskolaigazgató, író.
Keszthelyen majd Győrben végezte iskoláit, Győrben tanítói oklevelet szerzett. 1909-ben Balatonszepezden kezdett tanítani, 1909-ben édesapja halála után szülőfaluja tanítója lett. Az első világháborúban az orosz frontra került, ahonnan több kitüntetéssel, de súlyos sérülésekkel került haza. 1919-ben részt vett az ellenforradalomban. Miután visszatért szülőfalujába, azon fáradozott, hogy azt nyaralóteleppé fejlessze. Közben szépirodalommal és gazdasággal is foglalkozott. Megyei lapokban több gazdasági témájú cikke is megjelent. Zalakoppányban több háziipari tanfolyamot is szervezett. 1939-ben nyugdíjazták, ekkor Keszthelyre költözött.
F. m.: Koppány Zalában (elbeszélések). Zalaegerszeg. 1929.
Irod.: Gulyás. 1990–. 2. köt. 894. p. – KNSZ. 1994. 7. p. – ZÉK. 2005. 36. p.
BÉKEFI (BRÖKL) REMIG JÓZSEF , dr. (Hajmáskér, 1858. augusztus 3. – Eger, 1924. május 21.) - szerzetes, egyetemi tanár, történetíró.
Gimnáziumi tanulmányait Veszprémben és Egerben végezte. 1874-ben belépett a cisztercita rendbe, a rend zirci főiskoláján 1876–80 között teológiai tanulmányokat folytatott, 1881-ben szentelték pappá. Nevét 1876-ban magyarosította. Bp.-en történelem–földrajz szakos tanári, 1884-ben pedig bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1881–93 között Pécsett főgimnáziumi tanárként tevékenykedett, közben Zircen tanár és apátsági jegyző volt (1884–85). 1891-től foglalkozott történetírással. 1893-tól a bp.-i tudományegyetemen mint magántanár, magyar művelődéstörténetet oktatott, 1904–11 között a Magyar Művelődéstörténeti Gyűjtemény igazgatói tisztét töltötte be, 1910–11-ben a bölcsészettudományi kar dékánja lett. 1911-től élete végéig szolgált mint zirci apát, 1917-től a múzeumok és könyvtárak országos főfelügyelői tisztségét töltötte be. 1896-ban az MTA l., 1908-ban r. tagja lett. 1912-től a M. Pedagógiai Társaság t. tagjai soraiba került, 1916-ban a Szent István Akadémia r. tagjává választották. A fővárosban megalapította a rend ötödik gimnáziumát, a hittudományi főiskolát visszahelyezte Zircre. Munkássága alatt elsősorban a magyar oktatásügy, a régi magyar főiskolák, magyarok külföldi iskoláztatása, a ciszterci rend és a középkori magyar egyház történetének kérdéseivel, emellett várak történetével foglalkozott. Jelentősek néprajzi és pedagógiai írásai, forráskiadói tevékenységet is folytatott. 1901–11 között szerkesztette a Művelődéstörténeti Értekezések c. sorozatot. Cikkei jelentek meg számos folyóiratban, többek között a Századok, Akadémiai Értesítő, Archeológiai Értesítő c. lapokban.
F. m.: Kéthely és környékének néprajza. Bp. 1884. – A pilisi apátság története 1184–1814. 1–2. köt. Pécs. 1891–1892. – A cikádori apátság története. Pécs 1894. – A ciszterciek középkori iskolázása Párizsban. Bp. 1896. – A közoktatás története Magyarországon 1000–1867. Bp. 1898. – A pásztói apátság története 1190–1814. Oklevéltár 1342–1812. 1–3. köt. Bp. 1898–1902. – Oláh Miklós nagyszombati iskolájának szervezete. Bp. 1898. – A rabszolgaság Magyarországon az Árpádok alatt. Bp. 1901. – A magyarországi káptalanok megalakulása és Szent Chrodegang regulája. Bp. 1901. – A népoktatás története Magyarországon 1540-ig. Bp. 1906. – Az iskolázás története Magyarországon 1000–1883. Bp. 1907. – A Balaton környékének egyházai és várai a középkorban. Bp. 1907. – A pécsi egyetem. Bp. 1909. – A káptalani iskolák története Magyarországon 1540-ig. Bp. 1910. – A bolognai egyetem XIV. és XV. századi statutumai. Bp. 1901.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 1. köt. 767. has. – Gulyás. 1990–. 2. köt. 895-899. has. – MKL. 1993–. 1. köt. 696. p. – MN. 1993–2004. 3. köt. 485. p. – RÚL. 1996–2008. 2. köt. p. 641-642. – ÚMIL. 2000. 1. köt. 190. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. 566. p. – MTAT. 2003. 1. köt. 119. p. – BTMKA. 2007. 107. p.
BÉKY TAMÁS, monossbéli ( ?, 1877. ? – Keszthely, 1930. február 23.) - járásbírósági elnök.
Tíz évig volt a keszthelyi bíróság elnöke, előtte Csurgón tevékenykedett. Bírói feladatait az igazságosság és méltányosság jegyében látta el, közéleti munkáját önzetlenül végezte. Kivívta a város megbecsülését és az emberek szeretetét. A Keszthelyi Társaskörnek alelnöke, a községi képviselőtestület tagja, az Iparosok Dalkörének dísztagja volt.
Irod.: Balatoni G. Lajos: monossbéli Béky Tamás. In.: Keszthelyi Hirek. 1930. március 2. p.

BELÁK SÁNDOR, dr. (Enying, 1919. április 20. – Keszthely, 1978. december. 27.) - agrármérnök, egyetemi tanár, országgyűlési képviselő.
Édesapja Belák Sándor orvos, akadémikus. A veszprémi gimnáziumban érettségizett. 1941-ben szerzett mezőgazdasági mérnöki oklevelet a bp.-i József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. 1941–43 között katonai szolgálatot teljesített. Ezután a Diószegi Cukorgyár Központi Gazdaságában, ill. Pozsonycsákányban gazd. gyakornokként dolgozott, majd Bp.-en a Mg. Költségvizsgáló Intézetnél. 1946-ban Mosonmagyaróvárott kezdett gazdálkodni, megalapította a Magtermeltető Vállalatot és ennek vezetője lett. Ezután Bp.-en a Magtermesztő M. Gazdák Szövetkezete termelési felügyelő és kísérleti telepvezető munkakörét látta el, 1948-ban a vállalat jogutódjának termelési felügyelője, ill. a szombathelyi kirendeltség vezetőhelyettese, 1949-től a miskolci kirendeltség vezetője lett. 1950–51-ben a Növénytermeltető Vállalat termelési irányítója, 1951-ben Keszthelyen a Délnyugat-Dunántúli Mg. Kísérleti Intézet tudományos munkatársa, 1952-től osztályvezetője, 1954–58 között igazgatója lett. Részese volt a Mg. Akadémia létrehozásának 1954-ben. 1952-től városi tanácstagként, 1954-től a Népfront helyi elnökeként tevékenykedett. 1956-ban mezőgazdasági tud. kandidátusi címet kapott. 1958-tól a Keszthelyi Agrártudományi Főiskola gyakorlati ill. alkalmazott üzemtani tanszékének tanszékvezető docensének választották, 1962-ben nyerte el a mg. tudományok doktora címet. 1962–77-ig főiskolai, ill. egyetemi tanárként oktatott. Nagy szerepet játszott abban, hogy az intézmény 1970-ben egyetemi rangra emelkedett. 1962–65-ben és 1968–77-ben a főiskola, majd egyetem rektoraként, emellett a kutatóintézet és a tangazdaság igazgatójaként dolgozott. Főbb kutatásait a növénytermesztés és a talajművelés terén végezte. Jelentős eredményeket ért el a vetésforgók termést átalakító hatásának vizsgálatában, a másodnövények termesztésében, a keszthelyi lápmedence és Ny.-Mo.-i erodált erdőtalajok mg. hasznosításában, általában a kedvezőtlen adottságú földterületek hasznosításának kutatásában. 1962–74-ig az MTESZ-nek vezetőségi és ellenőrző bizottsági feladatait is ellátta, 1962–68-ig társadalmi munkában a Veszprém Megyei Tanács elnökhelyettese, 1962-től a Nemzetközi Láp- és Tőzegkutató Tud. Társ. alelnöke, 1968-tól elnöke volt. 1962–74 között a TIT Országos elnökségének és a Mg. Biz.-nak alelnöki, a helyi TIT szervezetnek 1966–74 között elnöki teendőit is végezte. 1963-ban a keszthelyi járás országgyűlési képviselőjének választották, amely tisztséget haláláig töltötte be. 1963–78-ig az MTA Veszprémi Akadémiai Biz. elnöki tisztségét, 1969-től az M. Agrártudományi Egyesület alelnöki, 1970–78 között a Mg. Üzemtani és Üzemvezetési Biz.-nak elnöki, 1971–77-ig az országgyűlés mg. állandó bizottságának elnöki, 1971-től a siófoki Balatoni Vízvédelmi Biz. elnöki feladatait látta el. Emellett a BIB elnöki tisztségét is viselte. Számtalan külföldi kiküldetésen vett részt. 1968-ban a Halle-Wittenbergi Luther Márton Egyetem (NDK) – első magyarként – díszdoktorrá, 1970-ben a Max-Planck Társaság (NSZK) t., az MTA l. tagjává választotta. Fontosabb kitüntetései: Mg. Kiváló Dolgozója (1959), Vízgazdálkodás Kiváló Dolgozója (1960), Munka Érdemrend (1961), Munka Érdemrend arany fokozat (1972, 1977). 1979-ben Keszthely várostól posztumusz díszpolgárságot kapott.
F. m.: A mezőgazdaság piaci viszonyai. Bp. 1941. – A szarvasmarha piaci viszonyai. Bp. 1941. – A Balaton-környéki láptalajok tulajdonsága, vízrendezése és mezőgazdasági hasznosítása. Kh. 1955. – A tájadottságok érvényesítése a mezőgazdasági termelésben és annak irányításában (Georgikon Napok tanácskozásai, 1959.). Bp. 1960. – Lehetőségek és feladatok a termelőszövetkezeti üzemek szakosításában (Georgikon Akadémiai Napok Keszthelyen). Kh. 1960. – A nagyüzemi mezőgazdasági termelés előfeltételei és főbb irányelvei a nyugat-magyarországi erodált erdőségi talajokon. Bp. 1962. – A magyar talajtani kutatás története 1944-ig. T.sz.: Finály István. Bp. 1963. – Magyarországi nagyüzemek vezetésének gyakorlata. T.sz.: Ács Antal, Kovács László. Bp. 1968. – A vezetéstudomány jelentősége a mezőgazdasági nagyüzemekben. Bp. 1971. – A talajhasználat néhány szempontja. T.sz.: Horváth Gyuláné, Simon Ferenc. Kh. 1972. – Új utakon az Őrség mezőgazdasága. Szombathely. 1972.
Irod.: A hallei egyetem díszdoktorává választották dr. Belák Sándort. In.: Napló. 1969. október 7. 1. p. – Fekete György: Megemlékezés Belák Sándorról. In.: Gazdálkodás. 1979. 3. sz. 62. p. – MAÉ. 1987–1989. 1. köt. p. 167–170. – MN. 1993–2004. 3. köt. 504. p. – RÚL. 1996–2008. 2. köt. 686. p. – VMÉL. 1998. 68. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. p. 583–584. – Dr. Belák Sándor élete és kora 1919–1978. 2003. – MTAT. 2003. 1. köt. p. 122–123. – ZÉK. 2005. 36. p. – BTMKA. 2007. 52. p.
BELKE TÓDOR (Königsberg, 1820. ? – Keszthely, 1875. október 8.) - főkertész.
1867-től haláláig főkertészként dolgozott a keszthelyi gazdasági tanintézetben. Cikkei gazdasági szaklapokban jelentek meg: Gyakorlati Mezőgazda (1872–74), Kertész Gazda (1872), Erdélyi Gazda (1873), Gazdasági Lapok (1873), Wochenblatt für Land- und Forstwirthe (1873), Földművelési Érdekeink (1874) és Borászati Lapok (1874).
F. m.: Kurzgefasste und leichte Anleitung zur Erziehung von Obstbäumen. Hermannstadt. 1857.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 1. köt. 797. has. – Gulyás. 1990–. 2. köt. 951. p.
BENDA GYULA, dr. (Budapest, 1943. augusztus 24. – Budapest, 2005. augusztus 17.) - egyetemi tanár, történész.
Édesapja Benda Kálmán történész, édesanyja Szabó Mária gimnáziumi tanárnő volt. 1961-ben Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett. 1966-ban szerzett diplomát az ELTE történelem–magyar szakán, majd egy szemesztert az Université Strasbourgon töltött el (1967–68.). 1967–74-ig a Központi Statisztikai Hivatal Történeti Statisztikai Kutatócsoport tudományos munkatársa volt. Közben 1968–71-ig a Strasbourg-i Egyetemen dolgozott magyar nyelvi lektorként. 1975-ben a KSH Társadalomstatisztikai Főosztályán osztályvezetőnek nevezték ki. 1980-ban a Néprajzi Múzeumba került, ahol 1991-ig tudományos munkatársként dolgozott. Komoly oktatási tapasztalattal került az ELTE-re 1991-ben, mivel előtte már oktatott az ELTE Jogi karán tudományos szocializmust (1972–74), az Eötvös Kollégiumban történelmet (1987–88), a Széchenyi István Szakkollégiumban társadalomtörténetet (1990–91). 1990-től a megalakuló Károli Gáspár Református Egyetemen és az ELTE BTK-án is tanított társadalomtörténetet valamint koraújkori egyetemes történetet. Francia kapcsolatai révén több alkalommal is (1994, 2000, 2004) vendégtanár volt a párizsi École des Hautes Études en Sciences Sociales Egyetemen. Külföldi tanulmányútjai során számos ország egyetemén is megfordult: Columbia University (1984), Max Planck Insitut für Geschichte, Göttingen (1988), University of Pittsburg (1989), École des Hautes Études en Sciences Sociales, Párizs (1997). Alapító tagja és alelnöke volt a Hajnal István Kör Társadalomtudományi Egyesületnek (1986–93), 1997-től a TÁRKI Társadalomtörténeti Személyi Adattár Hajnal István Kör által delegált tagja. 1982–87 között szerkesztette a Néprajzi Közleményeket. 1990-től az Osiris (korábban Századvég) és a debreceni Csokonai Könyvkiadónál is több sorozat szerkesztője volt. 2001-től szerkesztette az Atelier Füzeteket (a Magyar–Francia Társadalomtudományi Központ kiadványsorozata). Pályafutása során a kora újkori egyetemes társadalom- és gazdaságtörténetet, a 18–20. századi magyar társadalom- és gazdaságtörténetet, valamint a történetírás történetét oktatta. Fő kutatási területei voltak: a 18–19. század gazdaságtörténete (elsősorban a magyar gazdaság növekedése), a falusi és mezővárosi anyagi kultúra a hagyatéki iratok tükrében (18–19. század), Keszthely népesedéstörténete, társadalma 1696–1849, a történetírás története (elsősorban a francia Annales iskola, Marc Bloch, Fernand Braudel), a történeti módszertan problémái (kvantifikáció, számítógép alkalmazása). A Néprajzi Múzeumban és az ELTÉ-n is kialakított egy-egy kutatócsoportot, mely Keszthely történetével foglalkozott. Keszthelyen, a Balatoni Múzeumban Keszthely 18–19. századi társadalomtörténetéről több előadást tartott. Publikációs tevékenységét számos tanulmány, tudományos cikk jellemzi.
F. m.: Statisztikai adatok a magyar mezőgazdaság történetéhez 1767–1867. Bp. 1973. – A Somogy megyei adózók termése 1816-ban. In.: Somogy megye múltjából 8. Kaposvár. 1977. p. 135-185. – A keszthelyi uradalom 1850 előtti hagyatéki és vagyoni összeírásai I–II. Keszthely 1711–1820. Bp. Néprajzi Múzeum. 1988–1995. – Egy Zala megyei köznemesi gazdaság és család a XVIII. század közepén (Parraghy László hagyatéka). In.: Agrártörténeti Szemle. 1984. p. 1-84. – Budapest társadalma 1945–1970. In.: Budapest Főváros Levéltára Közleményei 1984. Bp. 1985. p. 51-91. – A polgárosodás fogalmának történeti értelmezhetősége. In.: Századvég. 1991. 2–3. sz. p. 169-176. – Rúzsás Lajos és Benda Kálmán levelei. Benda Kálmán hagyatékából közreadja Benda Gyula. In.: A Dunántúl szolgálatában. Pécs. 1995. p. 147–161. – Utószó Marc Bloch A történész mestersége c. munkájához. Bp. 1996. p. 201-217. – Keszthely – egy monografikus társadalomtörténeti kutatás tanulságai. In.: A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének 2001. Évi Történeti Demográfiai Évkönyve. Bp. p. 223-249. – A francia társadalomtörténet intézményeinek története. In.: Bevezetés a társadalomtörténetbe. Hagyományok, irányzatok, módszerek. Bp. 2003. p. 113-124. – Társadalomtörténeti tanulmányok. Bp. 2006. – Zsellérből polgár : társadalmi változás egy dunántúli kisvárosban ; Keszthely társadalma 1740–1849. Bp. 2008.
Irod.: Meghalt Benda Gyula. In.: Népszabadság. 2005. augusztus 19. 16. p. – Személyi forrás. – www.tortelemszak.elte.hu. – www.wikipedia.hu. – www.mult-kor.hu
BENKŐ GÉZA, dr. (? – ?) - postatiszt.
Keszthely városának egy balatoni figyelőszolgálattal szerzett maradandó érdemeket. Az 1930-as, 40-es években a nyári strandszezon idején 30-szoros nagyítású távcsövével állandóan figyelte a balatoni öblöt. Veszélyhelyzet idején a mentők gyors értesítésével többször is emberéleteket tudott így megmenteni. 1940-ben, Erdélyben való szolgálati ideje alatt, eredményesen propagálta a város és a Balaton idegenforgalmát.
Irod.: KNSZ. 1994. 9. p.

BÉRCZI (BRÜLLER) FÜLÖP (Keszthely, 1859. május 6. – Orosháza, 1936. február 29.) - tanító, iskolaigazgató.
Apja tanító volt Keszthelyen. A gimnáziumot Nagykanizsán végezte el, majd Budapestre került jogásznak. 1881-ig Brüller néven élt. 1882-ben szerezte meg a népiskolai tanítói oklevelet. 1882–1909-ig Orosházán az izraelita népiskolánál tanított, majd igazgatóként dolgozott. Heine-fordításokat publikált az Orosházi Közlönyben (1891, 1900), nyelvészeti cikkei jelentek meg a M. Nyelvőrben (1898. 1913), tanügyi írásai az Orosházai izr. Népisk. Értesítőjében (1899) és az Izr. Tanügyi Értesítőben (1899, 1902–03). Egyetemi hallgató korában több adalékkal gazdagította a Kisfaludy Társaság népköltészeti gyűjteményét.
Irod.: Gulyás. 1990–. 2. köt. 1206. has.

BERECZKY KÁLMÁN (Nagyvárad, 1920. július 23. – Keszthely, 2002. június 10.) - népviselet-készítő, díszpolgár.
Bereczky Kálmánné (1923–2008) férje. Szülővárosában úri- és egyenruha szabóságot tanult, 1935–41 között Nagyváradon dolgozott. 1941-től katonaként szolgált a II. vh.-ban, hadifogságba esett, ahonnan 1946-ban szabadult. 1946-tól hadirokkantsága miatt Egregyre került, alkalmi munkákat végzett, majd Hévízen és Keszthelyen ipari szabó szövetkezetekben tevékenykedett. Családjával 1951-ben Kh.-re költözött. 1951–57 között a Keszthelyi Járási Tanács népművelési előadója, majd csoportvezetője lett volt. Ez idő alatt 1952-ben Szentendrén népművelő tanfolyamot, 1957-ben esti tagozaton közgazdasági technikumot végzett. 1957-ben elbocsájtották a tanácsnál betöltött hivatalából. 1960-ig munkanélküli volt, majd önálló szabómester lett. 1960–67-ig a Balatoni Nádgazdasági Vállalat raktárvezetőjeként dolgozott, 1967–80 között a Városgazdálkodási Váll. házkezelője volt. Munkahelyei mellett 1952-től feleségével együtt népi együtteseknek népviseletet készítettek, 1972-től a kalotaszegi bujka készítésére szakosodott. Alkotásaikkal itthon és külföldön is szerepeltek, így Bulgáriában, Ausztriában, Angliában, Hollandiában. 1975–94-ig a TIT előadójaként sajátkészítésű és kapott diákkal egyaránt 899 színes diaelőadást tartott 55 különféle (honismereti, néprajzi, történelmi stb.) témából, 1999-től pedig a hévízi gyógyfürdőkórház betegei számára. Idegenvezetést vállalt országon belül és határon túl, főként a történelmi Magyarország területén. Tagja volt a TIT Öveges József Ismeretterjesztő Egyesületnek, a M. Mg. Múzeum Barátainak Köre keszthelyi tagozatának, a Keszthely Barátainak Köre Egyesületnek, a Keszthelyi Ref. Gyülekezetben presbiteri, a TKM Kőrösi Csoma Sándor Keszthelyi Klubjában 9 évig titkári feladatokat látott el. 1989-ben részt vett a keszthelyi cserkészcsapatok újraszervezésében. 1986-ban nyerte el a Népi Iparművész, 1990-ben a Népművészet Mestere címet. 1977-ben a HVDSz. Orsz. Jubileumi Fotó-pályázatán III. helyezést ért el „A munka öröme” c., népművészeti tárgyú képsoráért. Az Orsz. Népművészeti Kiállításon 1978 és 1996 között feleségével 3 különdíjat, 2 ezüst, 3 arany és 1 Gránátalma-díjat, a Szombathelyen megrendezett észak-dunántúli „Tükrös” kiállításon I. díjat (1987), az egyik Bp.-i Tavaszi Fesztiválon Vásár-díjat kapott. Kitüntetései: Kulturális Miniszteri Dicséret (1976), a Zala Megye Önkormányzati Közgyűlés Nívódíja (1991), TIT Öveges József Emlékplakett (1995), Király Zsiga-díj (1996), Keszthely városért (1997), Keszthely város díszpolgára (1999).
F. m.: Egy újra felfedezett építőművész : Szeghalmy Bálint élete és életműve. Hévíz. 1996.
Irod.: KKK. 1996. 20. p. – KKZM1996. 31. p. – RÚL. 1996–2008. 2. köt. 831. p. – KK2000. 2000. 1. köt. 156. p. – ZÉL. 2005. 38. p. – Horányi Árpád: Családi tárlat nyílt Hévízen : A keszthelyi Bereczky-família világsikerű népművészeti hagyományápolása. In.: ZH. 1997. június 13. 7. p. – Bereczky Kálmán díszpolgár. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 1999. július 15. 4. p. – Népművész az egész család. In.: Képes Újság. 1999. 44. sz. október 30. 10. p. – Bereczky Kálmán: Önéletrajz – harmadik személyben. In.: Hévíz. 1999. 5. sz. p. 37-44. – Bereczky Kálmán 80 éves. In.: Keszthely és Vidéke. 2000. augusztus 3. 5. p. – Bereczky Kálmán. In.: A „Goldmark”. 2008. p. 72-74. – Keszthely Város Önkormányzata 184/1997. (VIII. 7.), 120/1999. (V. 27.) sz. határozata. – Személyes forrás.
BERECZKY KÁLMÁNNÉ (sz. Fonnyadt Hedvig) (Felsőpáhok, 1923. március 12. – Keszthely, 2008. június 29.) - női szabó, népviselet-készítő.
Szülei földművesek voltak. Bereczky Kálmán (1920–2002) népviselet-készítő felesége. Szakmunkásképző iskolában női szabó képesítést szerzett. Vöröskeresztes tanfolyamot végzett. Hévízen lakott, 1951-ben családjával Keszthelyre költözött. 1958-tól takarítónő volt, majd 1963-tól a keszthelyi Universal Ruhagyárban dolgozott női szabászként egészen 1978-ig, nyugdíjba vonulásáig. 1952-től férjével közösen néptáncegyüttesek számára készített népviseleteket. 1964–80 között rendszeres véradó, a Vöröskereszt, a Zala Megyei Népművészeti Egyesület, a M. Mg. Múzeum Barátainak Köre keszthelyi tagozata és a Tájak Korok Múzeumok Kőrösi Csoma Sándor Klub tagja volt. Szakmunkájáért három, a véradásért egy kitüntetést kapott. Férjével együtt az Országos Népművészeti Kiállításon népviselet kategóriában 1978 és 1996 között 3 különdíjban, 2 ezüst, valamint 3 arany és 1 Gránátalma-díjban, Szombathelyen az észak-dunántúli „Tükrös” kiállítás I. díjában (1987), a Bp.-i Tavaszi Fesztivál egyikén Vásár-díjban részesültek. Alkotásaikból több városban családi kiállításokat is rendeztek.
Irod.: KKZM1996. 31. p. – Bereczky Kálmán: Önéletrajz – harmadik személyben. In.: Hévíz. 1999. 5. sz. p. 37-44. – Személyi forrás.

BEREND ENDRE (Keszthely, 1901. ? – ?) - hegedűművész, karnagy.
Elvégezte a Zeneművészeti Főiskolát, ahol Hubay Jenő tanítványa volt. 1920–26 között a Városi Színház első hangversenymestereként, 1926–30 között Norvégiában, a bergeni rádió zenei vezetőjeként és karmestereként dolgozott. Miután hazatért, megalapította a Berend szalon-és jazz-zenekart. Zenekarával gyakran szerepelt a rádióban és hangversenyeken.
Irod.: MMK. 1936. 350. p.

BERGER KÁROLY LAJOS (Edelény, 1869. április 24. – Magyaróvár, 1913. május 15.) - intéző, akadémiai tanár, szakíró.
Édesapja Berger Emánuel Vencel gazdász volt, az edelényi mintagazdaság és cukorgyár vezetője. Középiskoláit Miskolcon és Késmárkon végezte. Érettségi után a kassai gazdasági tanintézetbe járt, ahol 1889-ben szerzett oklevelet. 1889–90-ben önkéntes katonai szolgálatot teljesített, tüzérhadnagyi fokozattal szerelt le. 1890-ben kezdte a gazdasági pályáját, amikor Békés megyében a Wenckheim gr.-i család szolgálatába lépett. 1893-tól az algyógyi földművesiskolánál kezdett dolgozni. 1895–99 között segédtanár volt Algyógy, Zsitvaújfalú, Kecskemét, Ada, Csáktornya állomáshelyeken, majd kinevezték Kiskunfélegyházára az állami tanítóképzőhöz gazdasági szaktanárnak. 1901-ben rövid ideig a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott, majd 1903-ban Keszthelyre került az akadémiára, ahol gazdasági intézőként felvirágoztatta az intézet gazdaságát. 1909 őszén Magyaróvárra helyezték át az üzemtan tanszékre, 1912 végén az akadémia rendes tanárává nevezték ki. Gazdasági üzemtant és számviteltant tanított. Éveken keresztül előadásokat tartott vidéki gazdatanfolyamokon. Számos cikke jelent meg korabeli szaklapokban. 1894–1913-ig a Köztelek c. lap munkatársa volt. Írásaira a gyakorlatiasság volt jellemző, csak azokkal a tárgyakkal foglalkozott, melyekről sok gyakorlati tapasztalatot szerzett. Munkatársa volt a Révai Nagy Lexikonnak. Témái között szerepelt: az őszi búza műtrágyázási kísérlete, a kender és a len termesztése, feldolgozása, cukorrépatermesztés, az alföldi öntözés, a gyorsfejlődésű húsmerinójuhok, az Alföld fásítása, jövedelmi számítások, szakmánymunkások, a tehenészet jövedelmezősége, az istállótrágya értéke stb. Adán (ma Szerbiában található) temették el.
F. m.: Hogyan rendezzük be gazdaságunkat? Kecskemét. 1896. (2. jav. bőv. kiad. Kh. 1903). – A dohánytermesztésről, különös tekintettel az alföldi gazdasági viszonyokra és dohánykertészetre. Kecskemét. 1899. – A lótenyésztésről, különös tekintettel a nónii tájfajta tenyésztésére. Csáktornya. 1899. – Néhány szó az okszerű földmívelésről. Csáktornya. 1899. – Hogyan rendezzük be kisgazdaságunkat? 2. jav. kiad. Kh. 1903. – A keszthelyi keverés. Különös tekintettel tehenészeteink takarmányozására… Kh. 1904. – A keszthelyi m. kir. Gazdasági Tanintézet gazdaságának leírása és üzemterve. Bp. 1906. – Temes vármegye gazdasági viszonyai és gazdálkodási rendszerei. Bp. 1907. – Einrichtung des Kleingrundbesitzes. Magyaróvár. 1911. – Kereskedelmi növények, nevezetesen: Az olajos, fonalas, gyári, fűszeres, festő és orvosi növények termeléséről. 2. kiad. Bp. 1911. – Kisgazdaságok berendezése. Bp. 1911.
Irod.: Gulyás. 1990–. 3. köt. 24. has. – KÉL. 1992. 39. p. – Laki Lukács László: Berger Károly Lajos. In.: Szülőföldünk: a megyei honismereti mozgalom közleményei 23–24. 1995. június. 97. p. – Georgikon 200. 1996–2001. 2. köt. p. 292-293. – RÚL. 1996–2008. 2. köt. 878. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. p. 672-673. – Berger Károly Lajos. In.: Hadobás Pál: Edelény és környéke az irodalomban. Edelény. 2005. p. 95-96.
BERKE PÉTER, dr. (Szabadka, 1899. július 18. – Keszthely, 1986. szeptember 22.) - mezőgazdász, egyetemi tanár.
Apja táblabíró volt. Keszthelyen érettségizett. 1917-ben a frontra került. A háború után a keszthelyi gazdasági akadémián kezdte meg a tanulmányait, ahol 1922-ben szerzett oklevelet. Ezután beiratkozott az Állatorvosi Főiskolára is, ahol 1925-ben kapott diplomát. Még ugyanebben az évben kezdte meg gyakornoki tevékenységét a keszthelyi gazdasági akadémia tangazdaságában. 1928-ban áthelyezték a mosonmagyaróvári akadémia állattenyésztési tanszékére, ahol 1935-ig dolgozott. Közben 1933-ban állatorvosi doktori címet szerzett Budapesten. 1935-ben a keszthelyi akadémia r. tanárává nevezték ki, és megbízták az állattenyésztési tanszék vezetésével, ahol takarmányozási és tenyésztési ismereteket oktatott. A hazai állattenyésztés körében nagy szakmai tekintélynek örvendett. Tudományos munkájával az eredményesebb állattenyésztés elérését szolgálta. Keszthelyen tanfolyamokat szervezett a törzskönyvezési ellenőrök kiképzésére. 1944-től katonaként szolgált a II. vh.-ban, 1945–47 között szovjet hadifogságban volt. 1947–49-ig az Állattenyésztési Tanszéken dolgozott Keszthelyen. 1949–53 között az újonnan létesült Állattenyésztési Kutató Intézetben látta el feladatait. 1953-ban megbízást kapott a keszthelyi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet állattenyésztési osztályának megszervezésére és vezetésére. 1955-ben a Keszthelyi Mezőgazdasági Akadémián főiskolai tanárként újjászervezte az állattenyésztési tanszéket. 1958-ban egyetemi tanári rangot kapott és egyben megbízták az intézmény vezetésével is. Igazgatói feladatait 1960-ig, az állattenyésztési tanszék vezetését 1969-ig, nyugdíjba vonulásáig látta el. A tudományos munkát ezután is rendszeresen és készséggel segítette, amit az egyetem 1972-ben díszdoktori cím adományozásával jutalmazott. Kutatómunkájáról számos tanulmányt, cikkeket írt hazai és határon túli szaklapokban. Tudományos munkássága mellett Keszthely közéleti tevékenységében is szerepet vállalt.
F. m.: A takarmánycukor, mint lótakarmány. Mosonmagyaróvár. 1932. – Adatok a juhtej enzyma reakciójához. Győr. 1933. – Kísérletek takarmánycukorral. Kh. 1937.
Irod.: Gulyás. 1990–. 3. köt. 39. has. – Georgikon 200. 1996–2001. 1-2. köt. – KNSZ. 1994. 9. p. – ZÉK. 2005. 38. p. – Kovács József: Berke Péter professzor élete és munkássága 1899–1986. 2005. – Dr. Kovács József: Megemlékezés dr. Berke Péter professzor munkásságáról. In.: Tanulmányok, emlékezések és köszöntők. 2007–. 1. köt. p. 150-153.
BERKENYÉS ISTVÁN (Újudvar, 1880. március 12. – ?) - esperes.
Középiskolai tanulmányait Nagykanizsán végezte, majd teológiát tanult és végzett Veszprémben. 1903-ban szentelték fel pappá. Káplánként dolgozott Pacsán, Zalamerenyén, Keszthelyen és Kaposváron. 1914-ben Somogyfajszon plébános, majd 1926-tól esperes lett. A Keszthelyi Lapnál felelős szerkesztői feladatokat látott el.
Irod.: Gulyás. 1990–. 3. köt. 39. has.

BERKES (BRÜNDL) OTTÓ (Léka, 1871. augusztus 11. – ?, 1947. február 21.) - kanonok, tanár, iskolaigazgató.
Középiskolai tanulmányait Győrben végezte, majd Budapesten tanult teológiát. 1892-ben nevét magyarosította. Szombathelyen kezdett tanítani, majd 1906-ban Keszthelyre került. A premontrei gimnáziumban előbb latin–görög szakon tanított, majd az iskola igazgatója volt 1936-ig. 1935-ben a hercegprímás katolikus főigazgatónak nevezte ki, mely tisztséget 1940-ig a dunántúli katolikus középiskolákban látta el. Munkái során az ifjúságnak szellemi vezetője és vallási-erkölcsi nevelője volt. Harmincéves igazgatósága alatt nem csupán a saját intézményében látta el a feladatokat, hanem az összes keszthelyi iskola tanügyi irányítója is volt. Igazgatósága alatt a keszthelyi gimnázium az ország legjobb hírű iskolái közé került. Felkarolta a szegény tanulókat, segített céljaik megvalósításában, sok kiváló tanítványa később nagy eredményeket ért el az életben. Irodalmi, művészeti és közművelődési érdekek előmozdításában nagy szerepet játszott, mely törekvéseit a város különös hálájával értékelt. 1938-ban a kormányzó a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki.
Irod.: Berkes Ottó elnöki megnyitója. In.: Keszthelyi Hírlap. 1936. november 22. 1. p. – Berkes Ottó 30 éve áll a keszthelyi gimnázium élén. In.: Keszthelyi Hirlap. 1936. junius 28. 1. p. – Berkes Ottó főigazgatót Magyarország kormányzója a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki. Keszthelyi Hirlap. 1938. május 22. 3. p. – Budapestre távozik Berkes Ottó főigazgató. Keszthelyi Hirlap. 1938. julius 17. 6. p. – Berkes Ottó In.: A csornai premontrei kanonok rend keszthelyi gimnáziumának évkönyve az 1940–41. tanévre… 1. p. – DK. 1941. 334. p. – Gulyás. 1990–. 3. köt. 46. has. – KNSZ. 1994. 9. p.

BERNÁT (SINGER) OTTÓ (Keszthely, 1872. szeptember 14. – Budapest, 1937. március 27.) - újságíró, ügyvéd, szakíró.
Apja dr. Singer Bernát rabbi, anyja Weiss Júlia. 1903-ig a Singer előnevet viselte, ekkor vette fel a Bernát nevet, de írásaiban már 1895 óta használta. A bp.-i egyetemen végezte jogi tanulmányait, ezek után megszerezte a jogi doktori és az ügyvédi oklevelet. Még joghallgató korában az Egyetértés c. napilap belső munkatársaként tevékenykedett, és ugyanennek a lapnak a külpolitikai rovatát is vezette. Később nagyrészt már közgazdasággal foglalkozott és a legtanultabb közgazdasági publicisták közé emelkedett. 1912-től a Pesti Napló, 1913-tól a Neues Pester Journal, a Budapest, a Világ, az Esti Kurír vezércikkírója és közgazdasági munkatársa volt. A Budapesti Napilapok Szindikátusának ügyésztitkári tisztségét is betöltötte. Közgazd. és jogi cikkei az Egyenlőség (1896), M. Pénzügy (1896), Vasárnapi Újság (1899), Jövendő (1905/6), Politikai Hetiszemle (1905), Háztartás (1907/8. jogi rovatvezető), Pénzvilág (1911), Honi Ipar (1914/5), Ügyvédek Lapja (1915/6), Gazdasági Világ (ebben írt egyik cikkéért 1932-ben a büntető bíróság Töreky-tanácsa elé került) c. folyóiratokban, napilapokban jelentek meg. M. Géniusz címmel verset is írt (1895).
Irod.: MÉL. 1969–1994. 1. köt. 196. p. – Gulyás. 1990–. 3. köt. p. 89-90. – MZSL. 2000. 111. p. – ZÉK. 2005. 39. p.

BERNÁTH AURÉL (Marcali, 1895. november 13. – Budapest, 1982. március 13.) - festőművész, grafikus, író, szakíró.
Veszprémben, majd Keszthelyen járt gimnáziumba. Rabul ejtette a villamosság, a szegedi Ipari Technikumba készült beiratkozni, azonban az iskola javaslatára előképzésként a bp.-i Órásipari Szakiskolába kezdett járni, amit nem fejezett be. A nyarat a keszthelyi villanygyárban töltötte. Ezután a szegedi vasgyárba került. Hamarosan beiratkozott a kaposvári kereskedelmi iskolába. Kaposvárott megismerkedett Rippl-Rónai Ödönnel, az ő ösztönzésére kezdett festeni. Első jelentősebb képét 1914-ben készítette. 1915-től a nagybányai festőtelepen tanult Thorma János és Réti István tanítványaként, az itteni hagyományokat fejlesztette tovább. 1916-ban Szatmár vm.-től ösztöndíjat kapott, de nem tudta felhasználni, mert behívták katonának. Később a keszthelyi hadikórházba került, ahol megismerkedett Egry Józseffel. 1918-ban szerelt le, de nem folytatta művészeti tanulmányait. Kapcsolatba került Kassák Lajossal és az aktivistákkal. A Tanácsköztársaság utolsó napjait Keszthelyen töltötte Kassákkal, Schadl János festővel, Szántó Rudolf íróval. Kaposváron élt, de gyakran tartózkodott Keszthelyen. 1921–22-ben Bécsben, 1923–26-ban Berlinben élt és dolgozott. Bécsben Graphik c. expresszionista rajzait tartalmazó albumot jelentetett meg. 1926-ban visszatért, csatlakozott a Gresham-körhöz, melynek hitvallása a látványból való kiindulás volt. Pöstyénbe költözött, ahonnan gyakran utazott Bp.-re, ahol 1938-ban letelepedett. Rendszeresen szerepelt a Műcsarnok és az Ernst Múzeum kiállításain. Ezekben az években születtek legjobb alkotásai, amelyek egyben stílusváltást is jelentettek a pályáján: a nagybányai hagyományokat követő oldottabb festészet, pasztelltechnika vált hangsúlyossá a képein. 1940-től nyaranta a Balaton vidékén dolgozott, Ábrahámhegyen házat is vett, a ’40-es évek elején többször megfordult a szolnoki művésztelepen. 1945 után a hazai művészeti élet vezető egyénisége lett. A bp.-i képzőművészeti főiskola tanára volt 1945–78-ig, ahol számos, később kiváló festőt tanított. 1937-től jelentős szak- és szépirodalmi tevékenységet is folytatott. Elbeszélései jelentek meg a Nyugatban és a Csillagban. Elméleti és önéletrajzi írásai később önálló kötetben is napvilágot láttak. Utóbbiakban gyermekkori élményeinek helyszíneire, Keszthelyre és a Balatonra is emlékezett. 1948–49-ben a Magyar Művészet c. folyóirat újraindítója és szerkesztője volt. Olaszországban, Franciaországban, valamint Angliában és Hollandiában is járt tanulmányúton. Olajképein, pasztellrajzain a valóságélmények erőteljes hangulati töltéssel, szinte látomásszerűen jelennek meg, a sajátos kolorit – sárga, kék és dohánybarna színek – mellett jellemzőjük egyfajta filozofikus, meditatív szemléletmód is. Természetelvű művész volt. Képeinek nagy része a nagybányai hagyományokon alapuló impresszionista stílust képviseli. Falképeket is készített, ezek díszítik pl. az Erkel Színházat (1972), vagy az MTA Régészeti Intézetét is (1966). Munkásságát a Szinyei Társaság nagydíjával (1929), Munkácsy-díjjal (1950), Érdemes Művész (1952), Kiváló Művész (1964) címmel, két alkalommal Kossuth-díjjal jutalmazták (1948, 1970). 1995-ben Bernáth Aurél Társaság néven Bp.-en művészeti egyesület alakult emlékének ápolása, tanítványainak összefogása és kiállítások rendezése céljából.
F. kiáll.: Bp. (Ernst Múzeum, 1928, 1930, 1932, 1939, 1956, 1985) ; Berlin (1931) ; Prága (1957) ; London (1962) ; Velencei Biennálé (1962) ; Bp. (Tört. Múzeum, 1972) ; Moszkva (1975) ; Kaposvár (1977, 1980) ; Sopron (1999)
F. k.: Nagybányai piactér (1916). – Csendélet sakktáblával (1924). – Riviéra (1926-27). – Reggel (1927). – A tél (1929). – Halászkikötő sirályokkal (1931). – Pásztorlány (1937). – Vidéken (1941). – Karácsonyfa (1946). – Marili (1952). – Pest látképe a Parlamenttel (1954).
BERNÁTH JÓZSEF (? – Keszthely, 1940 előtt) - ipartestületi jegyző, asztalosmester.
1901–05-ig a Keszthelyi Járási Ipartestület könyvtárosa, 1905 és 1913 között jegyzője volt. Az Ipartestület 25 éves jubileuma alkalmából megbízták a testület történetének megírásával.
F. m.: A keszthelyi ipartestüstelet könyvtárának jegyzéke. Kh. 1904. – A keszthelyi ipartestület 25 éves fennállása és működése 1885–1910. Kh. 1910.
Irod.: Oroszlán István: A Keszthelyi Ipartestület 50 éves történetéből. 1936. p. 19-21.– Gulyás. 1990–. 3. köt. 86. has. – Cséby Géza: Száztíz esztendő : Adatok a Keszthelyi Ipartestület történetéhez. 1996. 22. p.
BERTHA Bulcsu (Nagykanizsa, 1935. május 9. – Budapest, 1997. január 19.) - író.
Édesapja tanító volt. Gyermek és diákéveit Zalahalápon, Tapolcán, Nemeskeresztúron, Balatongyörökön töltötte. 1953-ban érettségizett Keszthelyen. Politikai okok miatt nem tanulhatott tovább, ezért átmenetileg a lehetőségei társadalmilag korlátozódtak. Ebben az időszakban (1953–60) különböző vidéki ipari üzemekben dolgozott segédmunkásként. 1956 őszétől Pécsett fémnyomó munkásként, majd rövid ideig könyvtárosként tevékenykedett. Írni és publikálni már 1956 előtt elkezdett, így került később az Esti Pécsi Naplóhoz, melynek 1960–63 között kulturális vezetője volt. 1962-ben jelent meg első novelláskötete. Elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskoláját, és 1963–67 között a Dunántúli Napló főmunkatársa volt, miközben a Jelenkor egyik szerkesztőjeként is dolgozott. 1967-ben Bp.-re költözött. Eleinte szabadúszó író, majd 1971–74 között az Új Írás szerkesztője, később főszerkesztő-helyettese lett. 1976–94-ig az Élet és Irodalom főmunkatársi posztját töltötte be, 1993-tól pedig a Lyukasóra szerkesztőbizottsági tagjává vált. 1976-ban rövid ideig elvállalta a Magyar Írószövetség titkárságát, miközben rendszeresen jelentek meg társadalmi mondanivalót tartalmazó írásai folyóiratokban, így a Veszprém megyei Új Horizontban is. 1973-ban jelent meg Balatoni évtizedek c. szociográfiája, mely a Balaton-környék életét személyes emlékeinek segítségével mutatja be. Műveinek élményanyagát a dunántúli falvak, a Balaton és főként az 1950-es évek gyors ütemű iparfejlesztése következtében megváltozott városok világa, ill. a megváltozott táj és életmód adták. Írói személyiségét az átélt II. vh., a nélkülözések, a felnőtté válás időszakát az 1950-es évek politikai légköre alakította. Első felesége Nemes Teréz, második felesége Nagy Franciska író-, újságírónő volt. Élete során számos kitüntetésben részesült: József Attila-díj (1966, 1971, 1975); SZOT-díj (1978); Budapest Főváros Művészeti Díja (1981); Táncsics Mihály-díj (1993); Gábor Andor-díj (1986); Füst Milán díj (1991); Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztje (1995); Illés Endre-díj (1996). Halála után a Pro Literatura-díj, az Alternatív Kossuth-díj (1997) tulajdonosa lett. 1992-ben tagja lett a Magyar Művészeti Akadémiának. Összesen 26 könyve jelent meg, melyek elbeszéléseket, regényeket, tárcákat és publicisztikákat, valamint karcolatokat, interjú-portrékat és szociográfiákat tartalmaztak. Több könyvét idegen nyelven is kiadták. Fürdőigazgató c. drámáját a Miskolci Nemzeti Színház be is mutatta 1977-ben. Művei alapján három film forgatókönyvét készítették el: Harlekin és szerelmese (rendezte Fehér Imre), Tűzgömbök (rendezte Fehér Imre), A kenguru (rendező Zsombolyai János). Tizenkét tévéjátékot is írt.
F. m.: Lányok napfényben (elbeszélés, 1962). – Harlekin és szerelmese (elbeszélés, 1964). – Füstkutyák (regény, 1965). – Tűzgömbök (regény, 1970). – Meztelen a király (íróportrék, 1972). – Ilyen az egész életed (elbeszélés, 1980). – Írók, színészek, börtönök (interjúk, 1990). – Utazás fehér lavorban (publicisztikai írások, 1994). – Kommunizmus délutáni napfényben (elbeszélés, 1996).
Irod.: SZOT-díjasok. 1981. 35. p. – KMÍK. 1989. 50. p. – MN. 1993–2004. 3. köt. 718. p. – RÚL. 1996–2008. 2. köt. 911. p. – VMÉL. 1998. p. 75-76. – KMÍ. 1998–2000. 1. köt. 93. p. – ÚMIL. 2000. 1. köt. 231. p. – TÉL. 2000. p. 23-24. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. p. 690-691– ZÉK. 2005. 39. p. – www.magyarok.sulinet.hu/nagymagyarok/irodalom/berthab
BERTÓK PÁL (Budapest, 1926. június 22. – Keszthely, 1998. június 28.) - vasutas, helytörténész.
Régi vasutascsaládból származott, apját MÁV altisztként 1936-ban helyezték Tapolcára. 1937–1938-ban a tapolcai polgári fiúiskola tanulója volt. Az iskolát csak később fejezte be, mivel megbetegedett. A tapolcai fatelepen, majd a vasúton dolgozott. Forgalmistának tanult, majd rövidesen bevonult katonának.1948-ban a tapolcai fűtőházban szénkirakóként alkalmazták, majd rendőrségi szolgálatba állt. Itt 1951-ben „B-listára” tették, majd munkaszolgálatra is elvitték Kunmadarasra. A vasútra 1955 áprilisában sikerült ismét visszakerülnie. Tapolcán vonatkísérő lett, 1956 október 1-től Keszthelyen fékező, tehervonatos vonatvezető, jegyvizsgáló, személyvonatos vonatvezetői állásban dolgozott. 1979-ben vasúti baleset miatt leszázalékolták. 1986 óta foglalkozott helytörténettel. Emellett novellákat és verseket is írt. 1980–1990 között a MÁV keszthelyi nyugdíjas csoportjának alelnöke, a Magyar Éremgyűjtők keszthelyi csoportjának alelnöke, 1992–1993-ban Keszthely Barátainak Köre Helytörténeti és Honismereti Szakosztályának vezetője, a II. Világháború Keszthelyi Áldozatainak Emlékére Kuratórium elnöke tisztséget töltötte be. Önzetlen munkásságát több kitüntetéssel is elismerték. 1997-ben megkapta a Keszthely városért kitüntetést.
F. m.: Keszthely vasúti közlekedésének története. 1987. – A Fenéki révátkelés és a Fenéki Zalahidak építésének története. 1990. – A Vonatkísérő. 1988. – 1956-os forradalom Keszthelyen. 1991. – Sümeg-Tapolca és a Balatoni vasút építésének története. 1994.
Irod.: KKK. 1995. 23. p. – TÉL. 2000. 25. p. – Keszthely Város Önkormányzata 184/1997. (VIII. 7.) sz. határozata.
BERZSENYI DÁNIEL, egyházasberzsenyi (Egyházashetye, 1776. május. 7. – Nikla, 1836. február 24.) - költő.
Középiskoláit Sopronban kezdte, de nem fejezte be. 1795-ben rövid ideig önkéntes katonaként szolgált Keszthelyen. Ezután apja birtokán élt, majd 1798-tól gazdálkodott kemenessömjéni birtokukon. 1803-ban Niklára költözött. Első verseskötete 1813-ban jelent meg. 1817 februárjában részt vett Keszthelyen az első Helikoni Ünnepen, a másodikon betegsége miatt már nem jelent meg, a harmadikon távollétében jutalmazták. 1817 után – Kölcsey kedvezőtlen bírálata miatt – kevés verset írt, inkább esztétikai tanulmányokat folytatott. 1819–20-ban leginkább Sopronban tartózkodott. 1825 körül kapcsolódott be ismét az irodalmi életbe. 1830-ban a M. Tudós Társ. filozófiai osztályának első, vidéki r. tagjává választották. Élete utolsó éveiben betegségét Füreden és budai fürdőkben kezeltette.
F. m.: A magyarországi mezei mozgalom némelly akadályairul. 1833. – Összes művei. Költelem s folyóbeszéd. Kiad. Döbrentei Gábor. Buda. 1842. – Berzsenyi Dániel versei. Pest. 1860.
Irod.: RNL. 1911–1935. 3. köt. p. 201-202. – ZL. 1965. 1. köt. 242. p. – MN. 1993–2004. 3. köt. p. 727-729. – Cséby Géza: A Keszthelyi Helikoni Ünnepségek rövid története 1817–1819-ig. In.: Szabolcs András: Az ifjúság Helikoni Ünnepségei Keszthelyen. 1998. p. 9-26. – VMÉL. 1998. p. 76-77. – ÚMIL. 2000. 1. köt. p. 235-236. – MTAT. 2003. 1. köt. p. 139-140. – ZÉK. 2005. p. 39-40. – BTMKA. 2007. 108. p.
BERZSENYI GERŐ, dr. egyházasberzsenyi (Karád, 1854. március 9. – Keszthely, 1920. december 25.) - pártelnök, ügyvéd, közjegyző.
Dr. Berzsenyi László (1887–1958) apja. Jogi pályára lépett. 1881-től Lengyeltótiban ügyvédként, 1911-től Keszthelyen királyi közjegyzőként dolgozott. Tagja volt a város képviselőtestületének. 1919-ben, a Tanácsköztársaság bukása után vezetésével újjáalakult a Keresztényszocialista Párt, melynek elnöke lett. Cikke jelent meg a Jogtudományi Közlönyben (1895), verse a Budapesti Naplóban (1898. márc. 15.).
Irod.: Gyerák István. Keszthely 1918–1919. Kézirat. 1986–1969. 255. p. – Gulyás. 1990–. 3. köt. 171-172. has. – Reischl Marcel: Egy unoka visszanéz. 1990. 1. köt. 133. p. – Tar Ferenc: Keszthely története. 2000. 3. köt. p. 45-46. – Személyi forrás.

BERZSENYI GYULA, egyházasberzsenyi (Kőszeg, 1836. március 1. – ?, 1913. január 26.) - mezőgazdász, gyülekezeti felügyelő.
Dr. Berzsenyi Jenő (1865–1953) apja. B. Dániel (1776–1836) unokatestvérének, B. Lajosnak unokája.Gazdász oklevelet szerzett, a csáktornyai Festetics-uradalom gazdatisztje lett. Később Bükkön gazdálkodott. 1888-tól Somogy megyében élt, 1896-ban Keszthelyre költözött. 1910–13-ig a keszthelyi evangélikus gyülekezet felügyelőjeként tevékenykedett.
Irod: Személyi forrás.

BERZSENYI JENŐ, dr. egyházasberzsenyi (Alsóbükk, 1865. január 31. – Zsédeny, 1953. május ?) - járásbíró, evangélikus felügyelő.
Szülei Berzsenyi Gyula (1836–1913) földbirtokos és Hrabovszky Gizella. Tanulmányait Gyönkön, Kőszegen, Sopronban végezte. Ezután elvégezte a pesti jogi egyetemet. Bp.-en, Gyönkön és Kaposvárott volt ügyvédjelölt. 1887-ben államtudornak, 1891-nek jogtudornak avatták. 1891-ben a szigetvári járásbírósághoz került aljegyzőnek, majd áthelyezték Pécsre, ahol törvényszéki jegyzővé nevezték ki. Innen 1894-től Siklóson albíróként tevékenykedett, majd 1909-ben vezető járásbíró lett, 1921-ben nyugdíjba vonult. Ezután Keszthelyen ügyvédként dogozott. 1932-től Zsédenyben gazdálkodott. Közéleti tevékenysége mellett az egyházi életben is szerepet játszott. A keszthelyi evangélikus gyülekezet 1922-ben jogtanácsosává választotta, 1933-ban tiszteletbeli presbiteri címet adományozott neki. Előbb a tolna–baranyai esperesség főjegyzőjeként, később a zalai esperesi kerület főfelügyelőjeként tevékenykedett 1937-ig. 1926-ban a család felkérésére ő vette át Niklán a Berzsenyi Dánielről megemlékező táblát. Fiatal korában versírással is próbálkozott, de később többnyire prózát írt. Jogi, társadalom- és egyháztudományi cikkei jelentek meg az Evangélikus Egyház és Iskola, Evangélikus Lap, Harangszó c. lapokban, gazdasági cikkei a Köztelek c. lapban. Elbeszéléseket és színi kritikákat írt a Somogyi Hírlap és a Somogyi Társaság számára. Keszthelyen temették el.
F. m.: A protestantizmus haladásának akadályai. Kh. 1909. – A m. evangélikus egyház helyzete és jövője. Bp. 1937. – Az egykék, tucatkák, stb. Bp. 1938.
Irod.: D. Payr Sándor: A lutheri szellem kincsesházából : Az Egyházasberzsenyi Berzsenyiek. In.: Képes Luther-Naptár : az 1932. szökő-évre. 1932. p. 130-136. – Gulyás. 1990–. 3. köt. 173-174. has. – Szabolcs András. Gyülekezettörténeti adatok : A keszthelyi evangélikus gyülekezet történetének áttekintése. 1999. 27., 52. p. – Személyi forrás.
BERZSENYI LÁSZLÓ, dr. egyházasberzsenyi (Lengyeltóti, 1887. április 21. – Keszthely, 1958. november 16.) - zongoraművész, dalszerző, közjegyző.
Apja dr. Berzsenyi Gerő (1854–1920) ügyvéd, közjegyző, anyja Perlaky Fánny volt. Iskoláit Keszthelyen és Budapesten végezte. Jogi doktorátust szerezett. Ezután Keszthelyen apja mellett közjegyzőhelyettesként, 1920-tól közjegyzőként dolgozott. Részt vett az I. vh.-ban, több kitüntetést kapott. Zongoratanulmányait magánúton folytatta. Szerzeményei között magyar hallgatók, lassú és gyors csárdások, variációk és verbunkosok egyaránt megtalálhatók. Bp.-en, az Országos Kaszinóban, a MOVE-ben és a Vigadóban, valamint vidéki városokban (Keszthely, Kaposvár, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Pécs, Barcs, Veszprém, Székesfehérvár, Szekszárd) kétzongorás hangversenyeken szerepeltek dr. Villax István barcsi orvossal, de önállóan is fellépett. 1933-ban Marcaliban barátja és mestere, Pete Lajos emlékhangversenyén aratott nagy sikert. A rádióban is többször volt kétzongorás estje. Előadóként csak magyar nótákat játszott. Nótát is szerzett (A leányka rózsabimbó; Lóra kuruc, ha kürt riad, sz.: Adorján Sándor). A keszthelyi jachtklub választmányi tagja, törvényhatósági és községi képviselőtestületi tag volt.
F. m.: A királyi közjegyzőkről szóló 1847. évi XXXV. és az ennek módosítása és kiegészítése tárgyában hozott 1886. VII. t. c. mai érvényükben. Kh. 1930. – Székelykeresztúri Molnár Sándor Dalbokrétája : dr. Berzsenyi László zenéje : Imádkozom az Istenhez… : Keszthelyi csárdás : Ejhaj, ez a bús világ… H. n. É. n.
Irod.: Berzsenyi László dr. hangversenysikere Marcaliban. In.: Keszthelyi Hirlap. 1933. október 22. 5. p. – Berzsenyi László dr. a rádióban. In.: Keszthelyi Hirlap. 1933. október 29. 5. p. – Zalavármegye ismertetője. 1935. 3. rész. 19. p. – MMK. 1936. 351. p. – Leszler József: Nótakedvelőknek. 1986. 51. p. – Gulyás. 1990–. 3. köt. 175. has. – .MÉNL. 1999 –2004. 32. p. – Személyi forrás.
BERZSENYI-JANOSITS LÁSZLÓ, dr. (Fiume, 1903. szeptember 2. – Pécel, 1982. április 17.) - növénynemesítő.
Apja Berzsenyi-Janosits József, mérnökként a magyar tengerészeti hivatal alkalmazottja volt Fiumében. Anyja Berzsenyi Margit. Apját Fiuméből Szombathelyre, majd Komáromba helyezték, így középiskoláit Komáromban kezdte meg, s Budapesten folytatta a II. kerületi Katolikus Főgimnáziumban. Itt érettségizett, majd 1924-ben a mosonmagyaróvári Gazdasági Akadémián szerzett diplomát. Ezután a sorokmajori és a veszkényi bérgazdaságokban dolgozott mint gazdasági gyakornok, ill. segédtiszt. Már ebben az időben próbálkozott növénynemesítéssel. 1928-ban a Grábner Emil vezette mosonmagyaróvári Orsz. Növénynemesítő Intézethez került. 1935-től Surányi János mellett a Növénytermesztési Kísérleti Állomáson bekapcsolódott az ott folytatott kutató-kísérleti munkába. Később visszatért dolgozni a Növénynemesítő Int.-be Willax Ödön irányítása alá. 1931-től jelentek meg cikkei különböző szaklapokban, később füzetsorozatban ismertette a növénynemesítés eredményeit. 1940-ben Bp.-en jogi doktorátust szerzett. 1941-ben a kolozsvári Növénytermesztési és Növénynemesítési Kísérleti Int.-ekhez helyezték, mint kísérleti főadjunktust. 1949-ben ismét Mosonmagyaróvárra tért vissza a kísérleti int.-hez. Az 1950-es évek elejétől kukoricanemesítő tevékenysége kiszélesedett, és a hibridkukorica került érdeklődésének középpontjába. Legelterjedtebb fajtahibridjét, az Óvári-5-öt mintegy 200 000 holdon termesztették. 1958-ban jelent meg legjelentősebb munkája a „Hibridkukorica”. 1959-ben átszervezték a kukoricanemesítést, amelynek következtében Keszthelyre helyezték át a dunántúli központi hibridkukorica-nemesítő telepre. Itt megszervezte a beltenyésztéses hibridkukorica nemesítését. Ennek eredményeként a Keszthelyi–22 elnevezésű, kétszeres keresztezésű silókukorica hibridje 1962-ben állami elismerést kapott, és a 70-es évek végéig az ország legjobb silókukoricájának számított. Másik jelentős eredménye a korai érésű Georgikon–250 és a Georgikon–302 hibridek, melyek nemcsak itthon, hanem 1969-ben az NDK-ban is állami elismerésben részesültek. 1966-ban megszervezte Mo. és NDK között a kukoricanemesítési együttműködést. 1969-ben nyugdíjazták. Ezután a Gabonatermesztési Kutató Int. tud. tanácsadójaként tevékenykedett. Kukoricanemesítő tevékenységéért 1970-ben Állami Díjjal, 1971-ben Fleischmann emlékplakettel tüntették ki. 20 önálló, ill. társszerzős könyve és füzetformájú kiadványa jelent meg. Mintegy 70 szakcikket publikált külf. és hazai folyóiratok lapjain. Nyugdíjas éveiben tett felsőfokú nyelvvizsgát angol és német nyelvből. Kemenesmagasiban a családi sírboltba temették el.
F. m.: Gazdaszámok. Magyaróvár. 1935. – Cukorrépafajtákkal végzett előkísérletek eredményei. Magyaróvár. 1940. – A gyakorlati gazda és a növénynemesítés. Kolozsvár. 1943. – A takarmánymályva és termesztése. Bp. 1944. – Útmutató a kukorica fajtaheterózis vetőmagjának előállítására. Bp. 1951. – Magyarország kukoricatermesztése. Bp. 1955. – A kukorica termesztése. Bp. 1956. – A hibridkukorica. Bp. 1958. – A szántóföldi kísérletek technikája. T.sz.: I’so István. Bp. 1961.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 1. köt. p. 203-205. – Gulyás. 1990–. 3. köt. 176. has. – MN. 1993–2004. 3. köt. 729. p. – RÚL. 1996–2008. 2. köt. 925. p. – Személyi forrás.
BETHLEN ISTVÁN, bethleni gr. (Gernyeszeg, 1874. október 8. – Moszkva, 1946. október. 5.) - politikus, díszpolgár.
Apja gr. Bethlen István, anyja Teleki Ilona grófnő. 1893–1896 között a bp.-i jogi egyetemen végezte tanulmányait, majd fél évet 1897-ben angol egyetemeken tanult. Egyéves katonai szolgálat után 1898–1900-ig a mosonmagyaróvári gazdasági akadémián volt vendéghallgató. 1900-tól erdélyi birtokain gazdálkodott. 1903–18-ig országgyűlési képviselő volt. Ebben az időszakban alapvetően konzervatív beállítottságú, politikai törekvéseit az agráriusok és a kormányénál erőteljesebb nacionalizmus határozta meg. Az I. vh.-ban különböző frontokon szolgált. 1919-ben megalapította a Nemzeti Egyesülés Pártját, Bécsben az Antibolsevista Comitét vezette. 1920-ban a magyar békedelegáció tagjai között szerepelt. 1920–21-ben az Orsz. Menekültügyi Hivatal vezetője, 1920–39-ig nemzetgyűlési ill. országgyűlési képviselői tisztségeket töltött be. 1920-ban kísérletet tett kormányalakításra, de csak a következő évben járt sikerrel. 1921. április és 1931. augusztusa között Magyarország miniszterelnöke volt, közben rövidebb időszakokra más tisztségeket is ellátott: pénzügy- (1921), igazságügyi (1924, 1929), külügy- (1924), és földművelésügyi (1924) miniszter. Az MTA 1928-ban választotta tagjai közé. Miniszterelnökségének első időszakában politikai stabilitást a keresztény-nemzeti kormányzás megszilárdításával akart elérni. Nevéhez fűződik a Horty-rendszer konszolidációja. 1921-ben, hogy elkerülje Mo. újboli megszállását-meghiusította IV. Károly másodszori visszatérését és elfogadtatta a Habsburg-ház trónfosztását. A '20-as évek közepétől intézkedései elsősorban a stabil gazdaság megteremtésére irányultak. Kormánya egy modern szociál- és kultúrpolitika alapjait teremtette meg. Külpolitikáját főként a trianoni békeszerződés revíziója, az ország elszigeteltségének megszüntetése és a lehetséges német, orosz veszély elhárítása határozta meg. 1931-ben a személyével szembeni növekvő elégedetlenség nyomására lemondott miniszterelnöki posztjáról, azonban a politikai életben továbbra is jelentős szerepet játszott mint Horthy legbefolyásosabb tanácsadója (1931–44) és a kormánypárt tényleges vezetőjeként (1935-ig). 1944-ben, Magyarország német megszállása után illegalitásba vonult, a szovjet hatóságok fogságába esett. 1927-ben Festetics Taszilo meghívására két napig Keszthelyen vendégeskedett, a város díszpolgári címet adományozott számára. Hamvait 1994-ben szállították haza és helyezték örök nyugalomra.
F. m.: A magyar birtokpolitika feladatai Erdélyben. Bp. 1913. – Beszédei és írásai. 1-2. köt. Bp. 1993. – Angliai előadásai. Bp. 1933. – L' Ungheria e l'Europa. Milánó. 1938. – Titkos iratai. Bp. 1972. – Emlékirata. Bp. 1944., 1988.
Irod.: Bethlen István gróf Keszthely díszpolgára. In.: Keszthelyi Hirek. 1927. március 27. 1. p. – Gróf Bethlen István átvette díszpolgári oklevelét. In.: Keszthelyi Hirek. 1927. október. 30. 2. p. – MTL. 1930. p. 63-65. – MN. 199 –2004. 3. köt. p. 762-763. – RÚL. 1996–2008. 2. köt. p. 950-953. – Bethlen István gróf. In.: Magyar miniszterelnökök. 2002. p. 94-101.
BICZÓ FERENC (Keszthely, 1895. január 28. – Kaposvár, 1945. május 4.) - irodalomtörténész, tanár.
A budapesti egyetemen magyar–latin szakos tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Az I. vh.-ban az orosz, a szerb és a román fronton harcolt. 1920-tól Kaposvárott az egyesületi leánygimnázium tanára lett. Irodalomtörténettel, -kritikával, és -tanítással kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott, cikkei jelentek meg bp.-i és kaposvári lapokban, ill. az iskola értesítőjében. A „Pannon Múzsa Könyvtára” c. sorozat szerkesztői tisztségét töltötte be 1935–1944 között.
F. m.: Az elszakított Erdély és Felvidék irodalmi élete. Kaposvár. 1928. – Összefoglaló nemzeti irodalomtörténet leányiskolák számára. Kaposvár. 1928. – Pálffyné Gulácsy Irén. Kaposvár. 1930. – Somogy vármegye szerepe a magyar irodalomban. Kaposvár. 1931. – Trieszttől–Szmirnáig (Tengeri utazásom emlékei). Kaposvár. 1934. – Az irodalom tanítása a leányiskolákban. Bp. 1934. – Munkáltató irodalomtanítás. Kaposvár. 1938. – A magyar nyelv és irodalom korszerű tanítása. Kaposvár. 1939. – A magyar vers korszerű tanítása. Kaposvár. 1942.
Irod.: RÚL. 1996–2008. 3. köt. 21. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. p. 726-727. – ZÉK. 2005. 40. p.
BÍRÓ GYULA, dr. (Szentivánlaborfalva, 1894. augusztus 1. – Budapest, 1977. január 12.) - mezőgazdász, jogász, akadémiai tanár.
Gazdálkodó, kereskedő családból származott. Középiskolai tanulmányait Sepsiszentgyörgyön, valamint a gyulafehérvári katolikus gimnáziumban végezte. 1915-ben a kolozsvári Tudományegyetem jogi karára iratkozott be, de katonai szolgálata miatt megszakította tanulmányait, olasz és orosz fronton harcolt. 1919-ben tartalékos hadnagyként szerelt le. 1922-ben a szegedi egyetemen államtudományi doktori, a debreceni gazdasági akadémián mezőgazdász képesítést szerzett. 1923-ban került Keszthelyre a gazd. akadémiára, ahol előbb gyakornok, majd 1924–25-ben tanársegéd lett. 1925-ben Mosonmagyaróvárott a gazd. akadémián tanársegédként, 1928-tól rk., 1933–40-ben r. tanárként dolgozott. 1940–44 között a kolozsvári gazd. akadémián tanított, ahol 1940-től igazgató, 1942-től dékán volt. 1945–49-ben a M. Agrártudományi Egyetem mezőgazdaságtudományi kara mosonmagyaróvári osztályán nyilvános r. tanáraként és a tangazdaság vezetőjeként tevékenykedett. 1949-től a Földművelésügyi Minisztériumban a mg. kiállítási iroda, később a belső oktatási osztály munkatársa lett. 1950-től a Mg. Tud. Központ főelőadójaként dolgozott, megszervezte a kísérleti gazdaságokat. 1953-ban az Állattenyésztési Kutató Int. tudományos munkatársa tisztséget töltötte be és a mosonmagyaróvári kísérleti gazdaság főállattenyésztője volt. 1955-től vezette a Felső-dunántúli Mg-i Kísérleti Intézet állattenyésztési osztályát. 1956-ban vonult nyugdíjba. Pályafutása során kiemelkedő eredményeket ért el a gyakorlati állattenyésztés és a takarmányozás területén, számos szakcikke jelent meg. A gödöllői Agrártudományi Egyetem díszdoktorává avatta (1970), munkásságáért megkapta az Ujhelyi Imre- és a Tessedik Sámuel-emlékérmet (1976).
F. m.: Az átmeneti idő és a napi adagok szabályozása a borjak mesterséges nevelésénél. Győr. 1932. – A Magyaróvári Gazdasági Akadémia tehenészetében szerzett tejelési, tenyésztési és takarmányozási tapasztalatok. Bp. 1937. – Takarmányozási útmutató. Magyaróvár. 1940. – Szarvasmarha-hízlalás. T.sz.: Kalapos István. Bp. 1951. – Gyakorlati takarmányozás. Bp. 1954. – Takarmányozástan. Bp. 1955. – Mesterséges borjúnevelés. Bp. 1961. – Gyorstakarmányozó. Győr. 1961. – Állattenyésztésünk útja a világszínvonal felé. Bp. 1966.
Irod.: MÉL. 1969–1994. 3. köt. p. 81-82. – MAÉ. 1987–1989. 1. köt. p. 221-224. – Gulyás. 1990–. 3. köt. 382. has. – MN. 1993–2004. 71. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. p. 743-744.
BÍRÓ JÓZSEF (? - ?) - tanár, iskolaigazgató.
1869-ben lépett a tanügyi pályára. 1872-ben Keszthelyre a két osztályos felső leányiskolához, majd a községi , utóbb állami, polgári leányiskolához került, amelynek 1896–1913-ig igazgatójaként tevékenykedett. Ünnepi és alkalmi beszédei a Keszthelyi Polgári Leányiskola Értesítőjében jelentek meg (1898, 1909).
Irod.: Zalavármegye ismertetője. 1935. 3. rész. 28. p. – Gulyás. 1990–. 3. köt. 394. has.

BIRÓ PÁL (Hódmezővásárhely, 1841. ? – Keszthely, 1914. december 26.) - miniszteri tanácsos.
Tanulmányait szülővárosában és Nagykőrösön végezte. Debrecenben teológiát tanult. Ennek elvégzése után Bács–Bodrog megyében 3 évig paphelyettes volt. 1867-ben elhagyta az egyházi pályát, Pest vm. Pesti járásának esküdtje lett és ügyvédi diplomát is szerzett. Széleskörű műveltséggel és nyelvtudással rendelkezett. Fővárosi lapokban (Ellenőr, Hon) megjelent katonai témájú cikkeivel felhívta magára a honvédelmi miniszter figyelmét, akinek meghívására 1872-ben a honvédelmi minisztériumhoz került. Eleinte a Korunk c. napilap r. munkatársaként dolgozott, majd felkészültsége és szorgalma révén megbízták a legfontosabb államügyek referálásával. Nagy szerepe volt a honvédelmi törvények előkészítésében. Legjelentősebb alkotása ezen a téren a népfelkelési törvény és annak indoklása volt. Kidolgozta a honvédelmi minisztérium szabályzatát is, részt vállalt a katonai műnyelv megmagyarosítása terén. Munkája elismeréseként megkapta a Lipót-, a III. o. Vaskorona- és a Ferenc József-rendet.
F. m.: A magyar királyi honvédelmi minisztérium működése az 1877–90. években. 2. köt.. Bp. 1891.
Irod.: PNL. 1893–1900. 17. köt. 191. p. – Szinnyei.1980–1981. 1. köt. 1087-1088. has. – Gulyás. 1990–. 3. köt. 419-420. has.
BÍRÓ ZOLTÁN (Keszthely, 1874. október 20. – Budapest, 1945-ben eltűnt) - erdőmérnök, szakíró, felsőházi tag.
A két világháború közti magyar erdészet meghatározó egyénisége. Tanulmányait szülővárosában kezdte, érettségi után Győrött, majd Selmecbányán tanult tovább. 1894-ben fejezte be az erdészeti akadémiát, miután a máramarosszigeti erdőgazdaságnál helyezkedett el. 1912-ben a Földművelésügyi Minisztériumba rendelték. 1919-ben a „kincstári erdők” osztályának vezetésére kérték fel. Eközben – 1917-től – az akkor szervezett Faértékesítő Hivatalnak is vezetője, majd 1919 októberétől az erdő- és faügyek kormánybiztosának helyettese lett. 1920-ban vonult nyugdíjba. Ezután a Magyar Földbirtokosok Faértékesítő Rt. Vezérigazgatói tisztségét töltötte be. 1925-ben a Mérnöki Tanács alelnökévé választották, 1929–1945-ig az Országos Erdészeti Egyesület ügyvezetője lett. 1929–1939-ig az Erdészeti Lapok szerkesztője, valamint a mérnöki kamarák küldöttjeként a parlament felsőházi tagja volt. Tevékenykedett az Orsz. Erdőgazdasági Tanács első alelnökeként is. Válságos helyzetekben sokat tett az OEE érdekében. Termékeny szakíró volt, értékes tanulmányai főként az Erdészeti Lapokban jelentek meg. 1945-ben Budapest ostromakor eltűnt.
F. m.: A máramarosszigeti magyar királyi erdőigazgatás területének gazdasági viszonyai Máramarossziget. 1904. – Az Alföld fásítása 1. köt. Ültessünk erdőt! Bp. 1920. – Előadói javaslat az erdőtörvény alapelveiről. Bp. 1928.
Irod.: RNL. 1911–1935. 20. köt. 18. p. – DK. 1941. 506. p. – Gulyás. 1990–. 3. köt. 435. has. – ZÉK. 2005. p. 41-42.
BITA DEZSŐ FERENC, dr. (Keszthely, 1832. október 3. – Keszthely, 1922. március 8.) - szerzetes, egyetemi tanár, szakíró, irodalomtörténész.
1850-ben lépett a rendbe, 1854-ben tett ünnepi fogadalmat. Teológiai tanulmányait a pesti egyetemen végezte 1854–1857 között. 1857-ben szentelték benedek rendi pappá. Pannonhalmán 1861-ig a bibliamagyarázat, 1866-ig a dogmatika tanára, ill. konventjegyző volt. 1868–1905-ig a pesti egyetemen a hittani kar r. tanára. 1873–74 és 1883–84-ben rektori tisztséget töltött be. 1878-tól a Szent István Társulat egyházmegyei cenzora, 1905-től, nyugdíjazása után, érseki cenzora volt. A Szent István Akadémia tagjává választották. Széles körű egyházi irodalmi tevékenységet fejtett ki. Értekezéseket, egyházi beszédeket írt. Sajtó alá rendezte és kiadta Pázmány Péter Opera omnia V. és VI. kötetét (Bp.,1901, 1904). A 19. sz. végén Gyenesdiáson nyaralót építtetett a vízparton (Ma Kapernaum üdülő és szeretetotthon). 1921-ben az ipartestületi székház javára nagylelkű adományt tett, alapítványt létesített az elaggott iparosok részére. A keszthelyi plébániatemplom oldalfalába temették.
F. m.: A keresztény vallás isteni eredete. Bp. 1875. – A katolikus egyház isteni szervezete. Bp. 1883. – A tudomány szabadsága. Bp. 1884.
Irod.: Oroszlán István: A Keszthelyi Ipartestület 50 éves történetéből. 1936. 77. p. – Szinnyei. 1980–1981. 1. köt. 1901-1902. has. – Gulyás. 1990–. 3. köt. 447-448. has. – MKL. 1993–. 1. köt. 851. p. – RÚL. 1996–2008. 3. köt. 123. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. 755. p. – ZÉK. 2005. 42. p. – Új utcanév-adók. In.: Gyenesdiási Híradó. 2009. október. 3. p.
BOCSKAI JÁNOS (Nagykanizsa, 1871. ? – ?) - vendéglős.
1889-ben szabadult fel. 1909–11-ig a balatonszentgyörgyi resti tulajdonosa volt. Keszthelyi üzletét a Kossuth és Balaton utcák találkozásánál, szemben a Postapalotával üzemeltette. 1911-ben átépítette, színház- és díszteremmel bővítette. Keszthely kedvelt étterme volt, a Bocskai Vendéglő nevet viselte. Bocskai János elnöki tisztséget töltött be a vendéglős szakcsoportban, emellett városi képviselő és adófelszólamlási bizottsági tag volt.
Irod.: A magyar ipar almanachja. 1929–. 1. köt. 169. p.

BÓDISS JUSZTIN JÁNOS (Türje, 1863. november 18. – Komárom, 1921. július 31.) - szerzetes, irodalomtörténész, klasszika-filológus.
Gimnáziumi tanulmányait Szombathelyen és Keszthelyen végezte.1881-ben lépett be a bencés rendbe Pannonhalmán. Itt végezte tanulmányait a Hittudományi és Tanárképző Főiskolán. 1887-ben szerzett a bp.-i egyetemen görög–latin szakos tanári és bölcsészdoktori oklevelet és pappá szentelték. Két tanévben a győri bencés gimnáziumban tanított, majd 1889–1916-ig a pannonhalmi tanárképző tanára volt, közben az 1889–1890-es tanév második félévében Kőszegen volt gimnáziumi tanár. 1916-tól a komáromi bencés gimnázium tanára. 1911-ben lett a MTA l. tagja, 1916-tól a Szent István Akadémia, ezen kívül az Orsz. Középiskolai Tanáregyesület alelnöke, t. tagja is volt. Publikációi különböző folyóiratokban jelentek meg, ezekben a görög és latin nyelvészet és irodalom kérdéseivel, valamint a klasszikus nyelvek mai középiskolai oktatásának problémáival foglalkozott. Munkatársa volt a Révai nagy lexikonnak. Fuchs Béla mérnökkel lefordította Vitruvius Pollio tíz könyvét az építészetről.
F. m. : Érintkező pontok a három görög tragikusban. Bp. 1887. – A görög és latin föltételes mondatok. Bp. 1902. – A kereszténység legrégibb nyomai a római íróknál. Bp. 1914. – Szt István a honmentő és a második honalapító. Bécs. 1914.
Irod.: RNL. 1911–1935. 3. köt. 434. p. – DK. 1941. 468. p. – MÉL. 1969–1994. 1. köt. 227. p. – MN. 1993–2004. 4. köt. 180. p. – MKL. 1993–. 1. köt. 878. p. – RÚL. 1996–2008. 3. köt. 180. p. – MTAT. 2003. 1. köt. p. 155-156. – ZÉK. 2005. 43. p. – KVEKA. 2006. 41. p.
BOÉR (GÄRTNER) EMMA (Keszthely, 1850. október 18. – Budapest, 1938. november 19.) - színésznő.
Színészcsaládban nőtt fel, Boér János nevelt lányaként, innen hozta magával a színjátszás szeretetét. 1865-ben Kolozsvárott Follinus János társulatánál kezdte színészi munkáját, több erdélyi városban is felléptek. 1867-ben a Budai Népszínházhoz szerződött. 1868–70 között a Nemzeti Színház tagja volt. 1870-től ismét a Kolozsvári Színházban, majd a Kassai Színházban szerepelt. 1884-től nyugdíjba vonulásáig a Budapesti Nemzeti Színházban lépett fel. Első férje Dobronyi Ödön, később Szacsvay Imre színésszel kötött házasságot, de rövid idő múlva elvált tőle. A klasszikus és korabeli drámák szerepeit egyaránt sikerrel alakította. A klasszikusokban eleinte hősnőket, később másodszerepeket játszott, a korabeli drámákban markáns női egyéniségeket jelenített meg. Magyar Polgár címmel tárcája is jelent meg.
F. sz.: Regan (Shakespeare: Lear király) ; Gauthier Margit (Dumas: A kaméliás hölgy) ; Szerafin (Csiky Gergely: Buborékok) ; Hyppolita (Shakespeare: Szentivánéji álom) ; Lujza (Schiller: Ármány és szerelem).
Irod.: Gulyás. 1990–. 3. köt. 691. p. – MSZL. 1994. 102. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. p. 798. – ZÉK. 2005. 43. p.
BOÉR (GLÄZER) HERMIN (Keszthely, 1860. október 6. – ?) - színésznő.
1877-ben lépett a pályára Nagyváradon. 1877-től 1883-ig a kolozsvári színház, 1885-től 1910-ig a Nemzeti Színház tagja volt. Epizodistaként drámai és vígjátéki szerepeket játszott. Férje Lubinszky Ödön színész volt.
F. sz.: Lyngené (Ibsen: A társadalom támaszai) ; Lady Macbeth (Shakespeare: Macbeth) ; Lady Deresford (Szécsi F.: Utazás az özvegység felé).
Irod.: MSZL. 1994. 102. p. – ZÉK. 2005. 43. p.
BOGDÁN LAJOS (Tapolca, 1854. február 2. – ?) - királyi aljárásbíró.
Gimnáziumi tanulmányait Keszthelyen, Veszprémben és Győrben végezte 1872-ben. Győrben jogot is hallgatott. Az államvizsga letétele után három évig végezte a joggyakorlatot és Budapesten tette le a bírói vizsgát. Zalaegerszegen a kir. járásbíróságnál, kinevezett írnokként kezdett dolgozni. Később az alsó-lendvai kir. járásbíróságnál lett aljegyző, ahonnan ugyan ebben a tisztségében ismét Zalaegerszegre került. 1884-ben a város aljárásbírója lett. Érdeklődött a zene iránt is, zongorázni tanult, elméleti zongora-tankönyvet írt magánhasználatra.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 1. köt. 1162. has.

BOGNÁR FERENC (Keszthely, ? – Keszthely, ?) - „Keszthely amerikai nagybácsija”
E megtisztelő címet azért kapta a keszthelyiektől, mert Amerikából rendszeresen küldött adományokat szülővárosa szegényeinek. Amikor végleg hazatért, az Oltáregyletnek 10 000 koronát adott zászlóra, a kórháznak 100 000 koronát ajándékozott, a Zárda szegény tanulóinak pedig 200 000 koronát juttatott.
Irod.: KNSZ. 1994. 12. p.

BOGYAY MÁTÉ, dr. várbogyai és nagymadi (Sármellék, 1838. június 13. – Keszthely, 1916. május 29.) - földbirtokos, ügyvéd, országgyűlési képviselő.
Szülei Bogyay József és szentgróti Novák Szidónia. Középiskolai tanulmányait Keszthelyen, Szombathelyen és Pécsett végezte. Ezután Pesten jogot hallgatott, 1862-ben tett közjogi és váltóügyvédi vizsgát. 1865–67-ben Zala vm. t. ügyésze és szolgabírája volt, majd atyai birtokán gazdálkodást folytatott. 1890-ben Zala vm. közigazgatási bizottságának tagja lett. A nemesi választmány is sorai közt tudhatta. 1897-ben és 1901-ben a keszthelyi kerületben országgyűlési képviselőnek választották, előbb nemzeti párti, majd szabadelvű párti programmal. A mentelmi bizottság tagjaként tevékenykedett. Évtizedeken keresztül a keszthelyi gazdakör elnöki tisztségét is betöltötte.
Irod.: Országgyűlési almanach 1897–1901. 1897. 211. p. – Halálozás. In.: Keszthelyi Hirlap. 1916. junius 4. 5. p. – Gulyás. 1990–. 3. köt. 754-755. has. – Paksy Zoltán: Politikai küzdelmek Zala megyében a két világháború között. 2006 –. 1. köt. 18. p.

BONDOR JÁNOS (Erdély?, 1894? – Keszthely, 1919. augusztus 21.) - politikai biztos.
Szabósegédként dolgozott Bp.-en. A vasas szakszervezet révén került szorosabb kapcsolatba a munkásmozgalommal. Harcolt az első világháborúban, orosz fogságba került. Ott lett kommunistává. A Tanácsköztársaság idején, 1919. május 10-én hivatalos megbízást kapott, hogy Keszthelyen végezzen politikai munkát. Politikai megbízottként feladata volt a posta, távíró és távbeszélő ellenőrzése, működőképességének fenntartása. Továbbá a dolgozók nevelését, oktatását is rá bízták. Számos intézkedés fűződik a nevéhez, mellyel javította a posta hatékonyabb működését, a postás dolgozók munka- és életkörülményeit. Minden erejével a Tanácsköztársaság hatalmának megvédését szolgálta. Nagy szerepet játszott a kh.-i és a környékbeli (Zalaapáti, Zsid) ellenforradalmi megmozdulásainak leverésében. Az ellenforradalom győzelme után menekülnie kellett, azonban Bp.-en elfogták. Kh.-re szállították és a laktanyába zárták, ahol a verés okozta sérüléseibe belehalt. Jeltelen sírba temették egy azóta megszűnt temetőben.
Irod.: Czeglédy József–Sági Károly: Adatok a Tanácsköztársaság keszthelyi történetéhez. In.: Veszprém megyei múzeumok közleményei. 3. köt. 1965. p. 163-190. – Élni emberül. 1980. p. 68-69.

BONTZ JÓZSEF (Bocfölde, 1860. március 10. – Veszprém, 1934. július 23.) - kanonok, történész.
Polgári iskolába Zalaegerszegen, majd a gimnázium felső osztályaiba Szombathelyen járt. Ezután bencés növendékként – Ambrus néven – Pannonhalmán tanult. 1882-től kispap volt a veszprémi egyházmegyében. 1886-ban szentelték pappá Veszprémben. Előbb Nemesvitán, majd 1889–1902 között Keszthelyen káplánként, majd Taranyban plébánosként teljesítette hivatását. 1914-ben pápai kamarássá választották. 1929-től Veszprémben kanonokként működött. Jelentős a helytörténeti tevékenysége. 1900-tól felelős szerkesztője, 1902–1917-ig kiadója volt a keszthelyi Balatonvidék című társadalmi, szépirodalmi és közgazdasági hetilapnak, melyben írása is megjelent. Publikált a Magyarország című lapban is. Balatonedericsen új templomot, Cserszegtomajon új kápolnát építtetett, a nemesvitai templomot restauráltatta. Ezen kívül a tarányi plébániát átalakíttatta a saját költségén, új orgonát és harangot is vett. Vagyonát a Bocföldén építendő templom javára hagyta. Bocföldén temették el.
Fm.: A cserszeg-tomaji kápolna. Kh. 1894. – Keszthely város monográfiája. Kh. 1896. – A keszthelyi plébánia-templom. In.: Zalavármegyei évkönyv a millenniumra. Nagykanizsa. 1896. p. 176-179. – A minisztrálás módja. Kh. 1907.
Irod.: Gulyás.1990–. 3. köt. 859-860. has. – MKL. 1990–. 1. köt. 925. p. – RÚL. 1996–2008. 3. köt. 316. p. – VMÉL. 1998. 87. p. – ZÉK. 2005. 46. p.
BORBÁS VINCE, dr. deéteri (Ipolylitke, 1844. július 29. – Kolozsvár, 1905. július 17.) - botanikus.
Egerben járt középiskolába, ekkor kezdett növényeket gyűjteni, s beutazta Mo. számos táját. Ezután 1868-tól Pesten tanult botanikát és nyelvészetet a tudományegyetemen, közben a pestvárosi polgári fiúiskola tanáraként dolgozott. 1871-től tanársegéd volt az egyetemen, majd kinevezték tanárnak a terézvárosi reáliskolához. 1874-ben avatták bölcsészdoktorrá. Az 1874–75-ös tanévet – állami ösztöndíjjal – Európa híresebb botanikai intézeteinek tanulmányozásával töltötte. 1890-ben a bp.-i egyetem magántanára lett növényföldrajzból és az edényes növények rendszertanából. 1898-ban címzetes rendkívüli, 1902-től a kolozsvári egyetemen a növényföldrajz nyilvános r. tanárává nevezték ki. 1903-tól az itteni növénykert igazgatójaként is dolgozott. Rendkívül termékeny kutató, 1870–1905 között több mint nyolcszáz tudományos közleménye jelent meg m., latin vagy német nyelven. Kutatásait 1873 óta az MTA is segítette. Egész Mo.-ra kiterjedő gyűjtőútjai mellett Ausztriába is eljutott, kutatta az adriai szigetvilágot és Dalmáciát. Közel kétezer új növényalakot írt le és nevezett meg, melyek nagy része ma is érvényes. A Balaton első ökológiai kutatójaként tartjuk számon. A Balaton flórájának kutatása közben dolgozta ki a m. növényvilág keletkezésének elméletét, melyet később Ősmátra-elméletnek neveztek el. A Bakony és a Balaton flórájával több mint 30 tanulmányában foglalkozott. Felbecsülhetetlen értékű, 150 000 lapnyi herbáriumot állított össze, ennek maradványai ma a M. Természettudományi Múzeum Növénytárában találhatók. 1871-ben Hencz Antal addig ismeretlen balatoni vízi növényeket küldött be a Természettudományi Közlönynek, a beküldött minták alapján Borbás különböző hínárféleségeket határozott meg, melyek a Keszthelyi-öböl regressziós jelenségének első bizonyítékai voltak. 1891-ben a Balaton Bizottság kiküldte a balatoni hínár helyszíni tanulmányozására. Felismerte tavunkban a vegetatív szaporodás elsődlegességét. Ötven növényfaj, a Borbásia (1938–49) és a Borbásia Nova (1940–44) című folyóiratok, valamint a Magyar Botanikusok Borbás Társasága névadója (1930–40). Az Orsz. Közoktatási Tanács (1885–90) tagja, s a Pallas lexikon munkatársa volt.
F. m.: Budapest és környékének növényzete. Bp. 1879. – A hazai epilobiumok ismertetéséhez. Bp. 1879. – A magyar birodalom vadon termő rózsái monográfiájának kísérlete. In.: MTtK. 1880–1881. p. 305-560. – Temes megye vegetációja. Temesvár. 1884. – Vas vármegye növényföldrajza és flórája. Szombathely. 1888. – Magyarország flórájának tagosulása. Bp. 1898. – A Balaton tavának és partmellékének növényföldrajza és edényes növényzete. Bp. 1900.
Irod.: PNL. 1893-1900. 3. köt. p. 505-506. – Füzes F. Miklós–Sági Károly: A Keszthelyi-öböl regressziós jelenségei. In.: Veszprém megyei múzeumok közleményei. 5. köt. 1966. p. 339-360. – MAÉ. 1987–1989. 1. köt. p. 249-253., 492. – Sági Károly: Hencz Antal emlékezete. In.: Hévíz. 1996. 1. sz. p. 41-42. – VMÉL. 1998. 88. p. – MMA. 2002. p. 113-114. – BTMKA. 2007. 56. p.
BORDÁS SÁNDOR (MIHÁLY), dr. (Temesvár, 1915. január 3. – Keszthely, 1988. február 3.) – toxikológus, egyetemi tanár.
1920-ban családjával Szegedre költözött. Itt járt egyetemre, 1939-ben avatták orvosdoktorrá. A Gyógyszertani Intézetben helyezkedett el. Felismerte, hogy a technikai civilizáció térhódításával romlik az életminőség, ezért élete nagy részét a növényvédelemnek szentelte. Nagy gyakorlati jelentősége volt 1951-ben az általa elkészített vegyszeres növényvédelmi óvó rendszabálynak, amely – átdolgozott formában – még 1988. április végéig érvényben volt. Az 1967-ben utoljára kiadott Veszélyes növényvédő szerek című könyve máig hiánypótló mű, a ’80-as években korszerűsítését tervezte, de halála megakadályozta ebben. A könyv egyes fejezeteinek megállapításai még így is helytállóak, napjaink szakirodalma is hivatkozik rá. 1970-ben Keszthelyen lett egyetemi tanár. Megszervezte, majd vezette a Növényvédelmi Intézet Higiéne Osztályát. Ez alapozta meg a mai Higiéne Tanszék működését. Emellett a MÉM Toxikológiai Laboratóriumának igazgatását is vállalta. A ’70-es évek második felében kidolgozta és publikálta a növényvédő szerek mérgezési veszélyességének minősítését. 1977-ben nyugdíjazták, de 5 éven át nyugdíjasként a MÉM tudományos szakértőjeként dolgozott Keszthelyen. 1981-ben a veszprémi NEVIKI Toxikológiai Osztályát vezette, majd 1984-ben véglegesen nyugdíjba vonult. Számos kitüntetést kapott, a legkiemelkedőbb a Munka Érdemrend arany fokozata. Tudományának nemzetközi hírű szakembere volt.
F. m.: A jobb- és balkezes emberek munkateljesítményének ergometrográfiai vizsgálata. Bp. 1937. Klny. a Sportorvosból. – Mérgezési veszély elhárítása a növényvédelmi munkában. Bp. 1954, 1955. – A hazai növényvédőszerek foglalkozási méregtani vizsgálata. Bp. 1960, 1961, 1962. – Veszélyes növényvédőszerek. Bp. É. n., 6. átd. bőv. kiad. 1967. – Toxicologia az orvosi gyakorlatban. T.sz.: Csiky Pál, Czieleszky Vilmos. Bp. 1963. – A növényvédőszer-mérgezés elsősegélynyújtása. Bp. 1964, 1965. – Agrárkémiai higiéne. Kh. 1978.
Irod.: Dr. Bordás Sándor : 1915–1988. In.: Növényvédelem. 1988. 3. sz. 143. p – Gulyás. 1990–.3. köt. 920-921. has. – KVEKA. 2006. 97. p. – Várnagy László: Dr. Bordás Sándor emlékezetére. In.: Tanulmányok, emlékezések és köszöntők. 2007–. 1. köt. p. 201-204.
BORHY OTTÓ, dr. (Gyöngyös, 1923. április 4. – Keszthely, 2006. július 13.) – zenetanár, iskolaigazgató.
1941-ben érettségizett Gyöngyösön, majd kántori oklevelet szerzett az egri Tanítóképző Intézetben. Helyettesített Bp.-en a Mátyás templomban (1941–44), majd a Rózsák téri templom orgonistája volt (1942–44). 1946-ban hadifogságból került haza Gyöngyösre, ahol megbízták a helyi Zenepedagógus Munkaközösség megszervezésével. 1948-ban a Pázmány Péter Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán doktorrá avatták. 1949-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán zongora szakon. 1958–61-ig a gyöngyösi Állami Zeneiskola tanáraként dolgozott. Növendékeivel bemutatott egy gyermekjátékot Tücsöklakodalom címmel, melyet a televízió élő adásban sugárzott (1961). Ezekből a növendékekből úttörőkórust is alakított. 1962-ben végzett a miskolci Zeneművészeti Szakközépiskolában orgona szakon. Gyöngyösön elért sikereit elismerve, felajánlották részére az ország legnagyobb zeneiskolájának vezetését, így 1962–64-es éveket a szombathelyi zeneiskola igazgatójaként töltötte. A miskolci Kamarafesztiválon elnyerték a Legjobb Vidéki Zeneiskola címet. Szakmai és baráti kapcsolatokat teremtett stájer és nyugatnémet zenei intézményekkel. 1964-ben Keszthelyen az akkor induló zeneiskola igazgatója lett, emellett a növendékeket zongorázni tanította. 1965-ben itt is bemutatta a Tücsöklakodalmat, melyről televíziós felvétel készült. 1970 óta kihelyezett tagozatot is működtetett Tapolcán. Kh.-i igazgatósága alatt sem szakadtak meg külföldi kapcsolatai. Fogadta Kh.-en a külföldi delegációkat, s e baráti intézményekben több szakmai előadást tartott, számos fellépésük volt kórusokkal, együttesekkel, ifjúsági zenekarokkal, s a helyi növendékekkel bemutatta a Kodály módszerrel történő zeneoktatást. 1970-ben a hazai delegációból Veszprém megyét képviselhette egy társával a zenei világszövetség moszkvai konferenciáján. E világszövetségnek, az International Society for Music Education Magyar Bizottságának később tagja lett (1975). A Magyar Kodály Társaságnak alapító tagjai közé tartozott (1978). Kh.-en és környékén TIT előadásokat tartott. Részt vett a Helikoni Ünnepségek szervezésében, s a szereplők felkészítésében. 1983-ban nyugdíjba vonult. Ez évben a Szocialista Kultúráért kitüntetésben részesült, 1993-ban a Keszthely Városért címet ítélték neki.
F. m.: A keszthelyi zeneiskola története. In.: Az állami zeneoktatás 25 éve Győr- Sopron-, Vas- és Veszprém megyében : 1946–1971. Győr. 1971. p. 61-62.
Irod.: Megyénk két zenetanára utazik a moszkvai konferenciára. In.: Napló. 1970. június 19. 5. p. – Borhy Ottó: A keszthelyi zeneiskola története. In.: Az állami zeneoktatás 25 éve Győr-Sopron-, Vas- és Veszprém megyében : 1946–1971. 1971. p. 61-62. – A keszthelyi zeneiskola története : 1964 –1994. 1994. – KKK. 1995. 26. p. – Önéletrajz. – Keszthely Város Önkormányzata 229/1993. (XII. 17.) sz. határozata. – Személyi forrás.
BORI ANTAL (ANTONIO BORRI) (Trieszt?, 1764. ? – Sümeg, 1835. június 12.) – hajóskapitány, hajótervező- és építőmester.
Tengeri hajósként kezdte pályáját, megjárta Kelet-Indiát és az afrikai partokat. Járt a mexikói bengáli öbölben és számos más nevezetes hajógyárban. 1795-ben gr. Festetics György meghívására érkezett Triesztből Keszthelyre hajóácsaival. A „Phoenix” gálya megépítésére szerződtette a gróf. A fenékpusztai Hajóarzenálban látott munkához, szállást is ott kapott. Mintegy 25 éven keresztül állt a Festeticsek szolgálatában. Rendkívül sokoldalú egyéniség volt, számos Festetics-hajó tervét, rajzát készítette el és építette meg. A „Phoenix”-et 1797-ben bocsátották vízre, melynek kormányosa lett. 1801-ben készítette a „László” komphajót. 1811-ben nevét már magyarosan használta. Megtervezte a „Bori Antal”, a „Pali”, a „Fecske” kompokat. Ezen kívül több hajó is készült az üzemben, a fennmaradó iratok szerint a „Josephina” szkúner tervrajzaira gr. Festetics Lászlótól Bori kapott megbízatást, a többi hajó tervezőjét nem ismerjük, akár ő, akár Sebestyén Sámuel uradalmi mérnök is lehetett. 1828-ban feltehetően felszámolták a fenékpusztai hajóüzemet. Ezután Sümegre költözött. 1833-ban Zala vármegye felkérésére egy kőszállító hajót tervezett, de nem került sor megépítésére.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. 410. p. – A Festeticsek és a Balatoni hajózás. In.: Bíró József: Hajók a Balatonon. 1971. p. 15-22. – Sági Károly: Antonio Borri – Bori Antal. In.: Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei. 18. köt. 1987. p. 437-446.

BOROMISZA TIBOR (Bácsalmás, 1880. március 8. – Szentendre, 1960. január 8.) - festőművész.
Apja ügyvéd volt, anyja földbirtokos családból származott. Családja katonai pályára szánta, 1900–05-ig hivatásos katonatisztként szolgált a huszároknál, de már 1904-től festészetet tanult Nagybányán Ferenczy Károlytól. A festőtelepen 1914-ig alkotott. Közben 1905-ben Iványi Grünwald Bélával – akinek inkább nyitott volt a művészetére – együtt tanulmányutat tett Rómában, majd Párizsban folytatott szobrászati tanulmányokat a Colarossi Akadémián. Az itt eltöltött idő alatt biztos rajztudásra tett szert. 1906–07-ben még a nagybányai iskolában, 1908-tól az iskolán kívül dolgozott. 1908-ban festett Zentán, Nagybányán és a Balaton melletti Kőröshegyen a rövid életű Balatoni Festőkolóniában. Nagy hatást tett rá a Balaton és környéke. 1909-ben letelepedett Nagybányán. Az. I. vh. után Budapesten, majd 1921-től Szentendrén élt. 1924-től képeit rovásírással szignálta. A ’20-as évek végén alkotott a Hortobágyon is, ahol a magyar parasztvilágot tanulmányozva festette képeit. 1930–1945 között Budapesten élt, de az ország más tájain is dolgozott. 1945-ben leégett budai bérelt lakása és műterme, több mint 100 képe pusztult el. 1945–53 között Keszthelyen élt és alkotott. Elsősorban a Balatont és a balatoni halászokat ábrázoló akvarelleket festett. „Keszthely városának örökbefogadott művészeként” 1947-ben „Keszthely látképe” c. festményét a városnak készítette. 1953-ban újra Szentendrére költözött. Szentendrei háza ma emlékház. A neósok mozgalmának egyik szervezője és elveiknek kidolgozója volt. Expressszionista stílusú művei révén a magyar avantgárd hazai képviselői közé tartozott. Elnöke volt a Magyar Képírók Egyesületének, 1933-tól alapítója és szerkesztője az Eke c. folyóiratnak. 1945 után a nagybányai neós hagyományokat követve főként dekoratív akvarelleket festett.
F. kiáll.: csoportos: Bp. (1907, 1909, 1911, 1913, 1914, 1922, 1924, 1928, 1929, 1980) ; Szatmárnémeti (1918) ; Nagyvárad (1920) ; Szentendre (1962) ; Miskolc (1995) ; önálló: Bp. (Könyves Kálmán Szalon, 1913) ; Keszthely (Balatoni Múzeum, 1946).
F. k.: Nagybányai táj (1908). – Fürdőzők (1909). – Nagybánya látképe (1919). – Krisztust feltalálják a pásztorok (1922). – Jeney Irma képmása (1929).
BORS (BORSCH) KÁROLY (Sopron, 1880. december 5. vagy 8. – Keszthely, 1973. ?) - festőművész, rajztanár.
Középiskoláit szülővárosában végezte. A nagybányai festőiskolában, majd 1900–1904-ig a bp.-i képzőművészeti főiskola hallgatója volt, ahol rajztanári diplomát szerzett. 1902-ben magyarosította a nevét. Ezután külföldön, Párizsban és Münchenben folytatta művészeti tanulmányait. 1906–1918 között Debrecenben, az állami fémipari szakiskolában tanított. Részt vett az I. vh.-ban, majd leszerelése után Bp.-re költözött. Ettől kezdve a festészetnek szentelte életét, de foglalkozott iparművészettel is. Tájképeket, portrékat festett. Őszi napfény c. festményét megvette a főváros. Cikkei jelentek meg a Rajzoktatás (1907-08), illetve a M. Iparoktatás c. lapokban (1912).
F. kiáll.: Bp. (Nemzeti Szalon, 1926).
Irod.: ML. 1965–1968. 1. köt. 277. p. – MFGA. 1988. 86. p. – Gulyás.1990–. 3. köt. 1006. p. – MFGÉL. 1997. 1. köt. 128. p.
BORSÓ FERENC (? – ?) - városbíró.
1727-ben, 1729-ben, 1738–39-ben volt Keszthely városbírája. Mint városbírót 1739-ben Hertelendy Gábor Zala vm. szolgabírája felszólította, hogy Keszthely szabadságlevéllel rendelkező lakosaival szolgáltassa be szabadságleveleiket az új földesúrnak, Festetics Kristófnak. Ezt követően F. Kristóf és utódai az egész városra kiterjesztették földesúri jogaikat.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. p. 120-121. – Koppány Tibor–Péczely Piroska–Sági Károly: Keszthely. 1962. 36. p. – Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 430. p.

BORSÓ GELLÉRT (Keszthely, 1758. július 9. – Győr, 1826. október 6.) - szerzetes, tanár.
Előbb a bencés rend győri gimnáziumában tanított, majd Pannonhalmán volt lelkész és hitszónok. 1806-tól a pápai algimnázium tanára, s egyben 1812-ig első igazgatója lett. Ezután haláláig e rend dunántúli kolostoraiban lelkészként teljesített szolgálatot.
Irod.: PPL. 1997. 26. p.

BORY GUSZTÁV, dr. (Keszthely, 1891. ? – ?) - állatorvos, magántisztviselő.
Bori Antal leszármazottja. Szülei Bory Imre (1863–1946) keszthelyi igazgató-tanító és Illy Ilona. Tanulmányait az állatorvosi főiskolán végezte, 1918-ban szerzett oklevelet. Kezdetben a főiskolán tanársegédként dolgozott, majd a Hungária Szérumművek Rt. bakteriológiai laboratóriumának vezetője volt. 1936-ban, az iráni kormány meghívására Teheránba költözött, ahol kerületi állategészségügyi feladatokat látott el. 1940-ben a teheráni állatorvosi karon a kísérletügyi laboratórium igazgatójává és egyben a főiskola előadójává nevezték ki. Cikkeit közölte az Állatorvosi Lapok (1916–17), a Közlemények az Összehasonlító Élet- és Kórtan Köréből (1918), ill. az Állategészségügy (1931–33).
Irod.: Mi van Teheránban dr. Bory Gusztávval? In.: Keszthely és Vidéke. 1941. szeptember. 20. 5. p. – Gulyás. 1990–. 3. köt. 1043. has.

BORY IMRE (Bóry) (?, 1863. ? - ?, 1946. október ?) - tanító, iskolaigazgató.
Bori Antal leszármazottja. Dr. Bory Gusztáv (1891–?) apja. 1882-ben szerzett tanítói oklevelet Csurgón. 1888 óta tanított Keszthelyen. Előbb községi tanítóként, 1897-től iskolaigazgatóként dolgozott. Cikkei jelentek meg a helyi elemi iskola értesítőjében, melyet 1897-től 1902-ig szerkesztett is. Haladó gondolkodású pedagógus volt. Az I. vh. előtt belépett a Szociáldemokrata Pártba. Mint a Keszthelyi Hírlap külső, majd belső munkatársa gyakran írt irodalmi értékű vezércikkeket. Ő közölte „Péter” cím alatt Tompa Mihály addig ismeretlen balladáját „A futó király”-ról, majd annak folytatását az „Élő halott”-ról. Szinnyei József Magyar írók élete és munkája c. művéhez ő szolgáltatta a keszthelyi vonatkozású adatokat a Keszthelyi Hírlapban. Több értekezést is írt Kossuth Lajosról mint a szabadság apostoláról és 1918-ban a „Demokratikus hajnalhasadásról”. 1918. decemberében a Nemzeti Tanács elnökévé választották Keszthelyen. A Tanácsköztársaság bukása után ideiglenesen szabadságolták, majd 1922-ben nyugdíjazták pedagógiai állásából. Újságíróként is sokáig mellőzték.
F. m.: Keszthely története. In.: Zalavármegyei évkönyv a millenniumra. Nagykanizsa. 1896. p. 156-162.
Irod.: Gyerák István: Keszthely 1918–1919. Kézirat. 1967–1969. 37., 40., 41. p., p. 185-186. – Gulyás. 1990–. 3. köt. 1043. has. – Nagymihály József: A keszthelyi Csány László Általános Iskola története 1975–1991. Kézirat. 1991. 56. p – KNSZ. 1994. 13. p. – Személyi forrás.
BOTÁR ÁRPÁD (Dicsőszentmárton, 1883. január 3. – Diszel, 1965. október 31.) - újságíró, katonatiszt.
Mint cs. és kir. mozgó hírszerzőállomás-vezető 1915–16-ban Bukarestben a Ziua c. lapba propagandacikkeket írt a központi hatalmak érdekében. Bécsbe költözött, ahol 1921–22-ben az Ardealul c. magyarbarát lapot szerkesztette. Ezután Diszelben telepedett le. 1925-től szerkesztője, 1938–42-ig felelős szerkesztője volt a Tapolcai Lapoknak. Emellett 1933–1944 között a Balatoni Egyesületek Szövetsége hivatalos lapját, a Keszthelyen megjelenő Balatoni Kurirt is szerkesztette. 1944 végén eladta diszeli birtokát. Ezután visszavonultságban élt.
F. m.: A román árulás okai. Bp. 1917. – Le cri déséspéré d’un peuple enchaîné. H. n. 1922. (angol nyelven is). – A láthatatlan hadsereg : kémek, árulók, merénylők. Tapolca. 1937. 2. kiad. 1939. – A nagyszebeni csata. Kézirat. 1938.
Irod.: Gulyás. 1990–. 3. köt. 1072-1073. has. – VMÉL. 1998. 92.p. – TÉL. 2000. p. 33-34. – Veszprém Megyei Levéltár közlése.
BŐDÖR LÁSZLÓ, dr. (Gyenesdiás, 1936. december 11. – Keszthely, 1995. január 24.) - agrármérnök, tanár, iskolaigazgató.
Apja asztalos volt. Általános iskolai tanulmányait szülőhelyén kezdte meg és Keszthelyen a Csány László Ált. Iskolában fejezte be. 1955-ben érettségizett a keszthelyi gimnáziumban, majd Pacsán a községi tanácson dolgozott előadóként. Munka mellett a Mg. Technikumban tanult, 1956-ban tette le a képesítő vizsgát. 1960-ban a keszthelyi ATEK-on agrármérnöki, 1964-ben a Pécsi Tanárképző Főiskolán matematika–fizika szakos diplomát kapott. 1976-ban doktorált az ATEK-on. 1960–67-ig a keszthelyi Nagyváthy János Növényvédelmi Szakközépiskolában oktatott, 1967–77 között az iskola igazgató helyettese, 1977-től igazgatója volt. Az iskola irányítása mellett matematikát tanított. Eközben az 1969–70-es tanévtől az 1976–77-es tanévig az Agrártudományi Egyetemen óraadó tanárként is dolgozott. A MAE, a M. Mg. Múzeum Barátainak Köre és a Neumann János Számítógéptudományi Társ. tagjaként is tevékenykedett. Munkáját több kitüntetéssel is jutalmazták: Mg. Kiváló Dolgozója (1966, 1970), Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1974), Szociális Kultúráért (1986), Miniszteri dicséret, Keszthely Városáért, A Haza Szolgálatáért Érdemrend, Honvédelmi Érdemrend. A keszthelyi Csány-Szendrey ÁMK 2010-től hagyományteremtő szándékkal természettudományi versenyt indított 7-8. osztályos tanulók részére matematika–fizika–informatika tantárgyból.
Irod.: KKMM. 1997–. 1. köt. 186. p. – Személyi forrás.

BŐDY JÓZSEF (Vasvár, 1894. április 7. – Wintersville, 1984. április 1.) – tanító, nyelvtanár.
Az állami polgári iskola négy évét Kismartonban végezte el, ahol ingyenes ellátást kapott az Eszterházy család által alapított Margit Intézetben. Az előírt tananyag elvégzése mellett anyanyelvi szinten tanulta meg a német nyelvet. Ezután mint a győri katolikus tanítóképző növendéke nyerte el a kántor tanítói képesítést 1913-ban. Ebben az évben tanítói állást kapott Lajtapordányban a helyi elemi iskolában. 1914 október végén mint önkéntes tiszti iskolai növendék vonult be a soproni laktanyába, ezzel megkezdte hat évig tartó katonai szolgálatát. 1916 júniusától 1920 decemberéig orosz fogságba került. Hazatérése után 1922-ben állami támogatással Tiszapüspökiben kapott tanítói kinevezést a katolikus elemi iskolában. 1923-tól az almásfüzitői elemi iskola alkalmazásában állt. 1926–1942 között a keszthelyi elemi iskolában oktatott, ebben az időszakban jelentős tevékenységet fejtett ki pedagógiai értekezések és előadások területén. 1926-tól a Zala vm.-i Általános Tanítóegyesület tagja és előadója, 1930–1935 között a Zala vm.-i tanítói szeminárium előadója volt. A Vallás és Közoktatási Minisztérium 1935. évi országos irodalmi pályázatán a 2. díjjal jutalmazták „Gondolatok iskolám munkatervéhez” c. tanulmányát. A Tanítóegyesület 1938. évi pályázatán elnyerte az 1. díjat. A keszthelyi elemi iskolában 1926 óta elemi német nyelvi tanfolyamot szervezett és vezetett. Részt vett a Londoni Egyetem 1931. évi angol nyelvi tanfolyamán. Három évig vezette az Eötvös Alap nevelő és üdülő fiú internátust. Festmények vásárlásával támogatta Egry József olaszországi útját, akinek rendszeres kártyapartnere is volt keszthelyi lakásában. 1945-ben családjával kivándorolt az Egyesült Államokba. Az emigrációban is folytatta pedagógiai és nyelvoktatási tevékenységét. A Vasvárott lévő családi sírban helyezték örök nyugalomra.
Irod.: Cséby Géza: Levelek és fényképek Amerikából Egryről. In.: Horizont. 1987. 2. sz. p. 30-35. – ZÉK. 2005. 49. p. – Személyi forrás.

BŐDY ZOLTÁN (Zalaegerszeg, 1873. február 14. – Keszthely, 1945. május 8.) - jogász, jegyző, alispán.
Középiskoláit Zalaegerszegen és Nagykanizsán, felsőfokú tanulmányait pedig a budapesti egyetem jogi karán végezte. 1896–97-ben egyéves önkéntes katonai szolgálatot teljesített. Ezután mint ügyvédjelölt kezdte meg működését Zalaegerszegen. 1903-ban Kauffmann Mátyással megindította a Zalavármegye Hivatalos Lapja c. sajtóorgánumot. 1907-ben lépett a megyei közigazgatás szolgálatába mint negyedik aljegyző. 1911-ben megbízott alispán, hat évvel később pedig főjegyző lett. 1922-ben a vármegyei törvényhatósági bizottság egyhangúlag alispánná választotta. Ezt a tisztét egészen 1938-ig, nyugállományba vonulásáig töltötte be. Alispánsága alatt utak, hidak, vármegyei és járási székházak épültek (többek között a keszthelyi járási székház), kiépült a hévízi és balatonfüredi telefonhálózat, megalakult a Vármegyei Bank és Takarékpénztár, melynek elnöke lett. Vezető tisztséget töltött be a római katolikus egyházközségben, a Férfiligában, a MOVE-ban, igazgatósági tagja volt a Balatonvidéki Villamos Rt.-nek és a keszthelyi helyiérdekű vasútnak.
Irod.: Zalavármegye ismertetője. 1935. 3. rész. 141. p. – Gulyás. 1990–. 3. köt. 1129. has.– ZÉK. 2005. 49. p.

BRIGHT, RICHARD (Bristol, 1789. szeptember 28. – London, 1858. december 16.) - orvos, geológus, útleíró.
Bristol városában kereskedő- és bankárcsaládból született. 1808-ban beiratkozott az edinburghi egyetemre. Egy évig bölcsészhallgató volt, majd átlépett az orvosi szakra. 1810 nyarán részt vett Sir George Stuart Mackenzie izlandi útján és Mackenzie beszámolójában ő írta meg a növény- és állattani fejezeteket. Londonban folytatta orvosi tanulmányait. 1812-ben visszatért Edinburgh-ba, ahol az orvostudomány mellett földtani és természetrajzi előadásokat is hallgatott. Ez évben orvosi oklevelet szerzett. Ezután még egy évig a cambridge-i egyetemen tanult, majd Londonba költözött. 1814-ben megkezdett európai útja során huzamosabb időt töltött Hollandiában, Belgiumban, Németországban, Ausztriában és Magyarországon, Berlinben és Brüsszelben kórházakban is dolgozott. A bécsi kongresszus idején járt először hazánkban, Bécsben tartózkodó magyar főurak ajánlóleveleivel Pozsonyba, Selmecbányára, Pestre utazott. 1815 április-május hónapban körülutazta a Dunántúlt, főleg hazánk politikai, közgazdasági és néprajzi viszonyai érdekelték. Utazásai közben néhány napot töltött Keszthelyen gr. Festetics Györgynél, akihez Bécsben fiától, László gróftól kapott ajánlólevelet. Tapasztalatait terjedelmes úti naplóban rögzítette, mely pontos megfigyeléseket, összehasonlításokat, ítéleteket tartalmaz. Naplójában részletes leírást adott többek között a keszthelyi Georgikonban folyó elméleti és gyakorlati oktatásról, magáról az intézetről, a hallgatók pásztortáncáról, a környékbeli hegyekről (Csobánc, Badacsony, Szent György-hegy), a fenéki ménesről, a Balatonról, a földesúri börtönről, a hévízi melegfürdőről, a Keszthely környéki erdőről, Keszthely társadalmáról. Magyarországról írt könyvét csak úgy gondolta teljesnek, ha külön fejezetben irodalmunkról is beszámol. Bevallása szerint akkora anyagot gyűjtött, hogy annak feldolgozása meghaladta volna a könyvfejezet szokásos terjedelmét, ezért külön könyv alakjában szerette volna bemutatni a közönségnek. Erre azonban sajnos nem került sor. 1816-ban egyetemi magántanár és több londoni kórház segédorvosa lett. 1818-tól Német-, Olasz- és Franciaországban tett utazásokat. 1820-ban Londonban telepedett le, a Guy-klinika segédorvosaként, 1824-től főorvosaként dolgozott és előadásokat is tartott. 1843-ban vonult nyugdíjba. Munkássága során klinikai megfigyeléseit párhuzamba állította bonctani vizsgálatokkal. Sokféle betegséggel foglalkozott, legfőbb orvosi témája a vesegyulladás volt. Jelentős felfedezést tett a róla Bright-kórnak elnevezett vesebetegségek terén. Kutatási eredményeit először 1827-ben publikálta. Vesebetegséggel kapcsolatos későbbi cikkeit 1831-ben saját kötetben, majd 1836-ban kórháza kiadványában publikálta. Orvosi pályája alatt több kitüntetésben részesült. Megkapta az Institut de France Monthyon érmét és a „Victoria királynő rendkívüli orvosa” címet. A College of Physhicians, a Royal Society tagjává választották. A M. Tudóstársaság 1833-ban vette fel külső tagjai közé.
F. m.: Travels from Vienna trough Lower Hungary, with some remarks ont he state of Vienna during the congress int he year 1814. London, Edinburgh. 1818. – Remarks upon the hills of Badacson, Szigliget etc. London. 1819. – Reports of Medical Cases. 1827.
Irod.: Richard M. D. Bright: Richard Bright utazásai a Dunántúlon. Vál. ford., és a bevezetést írta Szerecz Imre. 1815. Veszprém. 1970. – Sági Károly: Richard Bright. In.: Keszthely és Vidéke. 1991. október 11. 5. p. – MN. 1993–2004. 4. köt. 553. p. – BHV. 1994–2009. 3. köt. 553. p.
BRUNKALA ROMÁN (Oravka, 1782. ? – Pest, 1821. augusztus 12.) – állatorvos, egyetemi tanár.
Lengyel származású. A középiskola befejezése után a pesti egyetemre iratkozott be, ahol először bölcsészeti tanfolyamot végzett, majd a jogi karon folytatta tanulmányait. Ezek befejezése után kétéves sebészmesteri tanfolyamot végzett. Állatorvosi tanulmányait Pesten (1804), majd Bécsben végezte. Visszatérve Mo.-ra Keszthelyre a Georgikonba került, ahol három éven át tanította az állatorvostant. 1807. március 21-én nevezték ki állatgyógyászati professzornak. Egy évvel később tanártársai javaslatára archoni tisztséggel is megbízták. 1810-ben Pestre ment, ahol Tolnay Sándor adjunktusaként dolgozott, majd annak halála után, előbb megbízták, hosszadalmas kérvényezés után pedig 1821-ben kinevezték tanszékvezetőnek. Állatorvostani tárgyakat oktatott a magyar mellett, latinul és németül. Ismerte a szláv nyelveket, ezért több külföldi meghívást is kapott, de ezeket visszautasította. Fáradozásainak gyümölcsét rövid ideig élvezhette csak. Nagy felkészültségével, szorgalmával, elért eredményeivel a magyar állatorvosi tudományok kiemelkedő személyisége volt. Nyomtatásban egyetlen tanulmánya sem jelent meg. A Georgikonban több jelentés, jegyzőkönyv összeállításában kellett közreműködnie. Az 1820-ban benyújtott pályázati dolgozata is irattárba került.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 1. köt. p. 269-271. – Brunkala Román. In.: Biographia : Elhunyt tanáraink és előadóink életrajza : 1787–2007. 2007. p. 53-54., 392. p., 394. p. – ZÉK. 2005. 51. p.

BUKVICH BÉLA (Keszthely, 1877. ? – ?) - MÁV felügyelő.
Tanulmányai elvégzése után a MÁV kötelékébe lépett. 1912-ben állomásfőnöknek nevezték ki Vasváron, 1923-ban Balatonszentgyörgyre került, majd 1933-tól Keszthelyen látta el ezt a feladatot. 1934-ben vonult nyugdíjba. Elnöke volt a keszthelyi vasutas körnek, munkájáért több kitüntetésben is részesült.
Irod.: Zalavármegye ismertetője. 1935. 3. rész. 20. p.

BULLA ANDOR (Keszthely, 1899. október 25. – Pápa, 1969. ?) – mezőgazdász, tanár.
Középiskolai tanulmányait a premontrei főgimnáziumban végezte szülővárosában. Érettségi után tiszti iskolára, majd az olasz frontra került. 1918-ban beiratkozott a helyi gazdasági akadémiára, ahol gazdatiszti oklevelet szerzett. Kiskunfélegyházán tanítóképzőt végzett. A mezőgazdaság különböző területein dolgozott 1923–29-ig, majd címzetes tanársegéd lett a gazdasági akadémián. 1930-tól Csurgón az Állami Tanítóképző helyettes tanárává, pedagógiai kiegészítő vizsga után 1933-tól Pápán az Állami Tanítóképző tanárává nevezték ki, ahol biológiát és gazdaságtant oktatott. 1940–49-ig a szombathelyi és a székesfehérvári tankerület tanítóképzőinek szakfelügyelőjeként dolgozott. 1947–48-ban a pápai képző igazgatóhelyettese, 1948–52-ig a Ranolder Intézet jogutódjának, a Zrínyi Ilona Gimnáziumnak, 1952-től a Petőfi Gimnáziumnak igazgatója volt. 1968-ban vonult nyugdíjba.
Irod.: Zalavármegye ismertetője. 1935. 3. rész. 20. p. – PPL. 1997. 27. p.

BULLA BÉLA, dr. (Keszthely, 1906. szeptember 22. – Budapest, 1962. szeptember 1.) - földrajztudós, tanár.
Keszthelyen végezte középiskolai tanulmányait, majd a bp.-i Pázmány Péter Tudományegyetemen Eötvös-kollégium tagjaként földrajz–történelem szakot végzett. 1928-ban doktorált, disszertációját a Keszthelyi-hegység földrajzáról írta. Egy évig Berlinben is tanult a Collegium Hungaricumban. Ez idő alatt több tanulmányutat tett Sziléziában, Németországban és az Alpokban. 1929-től az egyetem Földrajzi Intézetében Cholnoky Jenő tanársegéde lett. 1930-ban középiskolai tanári oklevelet szerzett, és geomorfológiai tanulmányokat folytatott a Felvidéken, Dalmáciában és Isztriában. 1931-ben a minisztertől kapott kutatói ösztöndíjjal a Dunántúlon, az Alföldön és a Felvidéken, 1935 nyarán részben a M. Földrajzi Társ. támogatásával a magyar Érchegységben végzett felszínalaktani tanulmányokat. Részt vett a bécsi Nemzetközi Negyedkorkutató Kongresszuson és glaciológiai tanulmányutat tett az Alpokban. 1937-ben egyetemi magántanárként dolgozott. 1938-ban adjunktusi címet kapott, kiküldték az amszterdami Nemzetközi Földrajzi Kongresszusra. Még ez évben kinevezték állami gyakorló gimnáziumi r. tanárrá, és a bp.-i Állami Középiskolai Tanárképző Intézetbe osztották be, ahol földrajzi előadásokat tartott. 1939-ben részt vett egy olaszországi tanulmányúton, s megbízták az Eötvös Kollégium földrajzszakos hallgatói tanulmányainak vezetésével. 1939–1943 között földtani-felszínalaktani vizsgálatokat végzett a M.o.-hoz visszacsatolt területeken. 1940-ben a Felvidék geomorfológiáját tanulmányozta. Ez évben megbízták Cholnoky helyettesítésével. 1941-től nyilvános r. tanár lett, egyben kinevezték a Földrajzi Intézet igazgatójává. 1946-tól egyetemi tanár, 1953-ban a Természeti Földrajzi Tanszék vezetője lett. 1946-tól az MTA l., 1949-től tanácskozó tagja volt, 1950-től az MTA Geomorfológiai Albiz.-ának elnöki tisztét is ellátta. Emellett 1946–49-ig a Magyar Földrajzi Társaság alelnöke, 1949–50-ig miniszteri biztosa, 1952-től elnöke volt. A Társaságon belül szakosztályokat hozott létre (természetföldrajzi, gazdaságföldrajzi, karszt- és barlangkutató, oktatásmódszertani, hegymászó). 1954-től ismét az MTA l. tagja lett, egyben az MTA Földrajztudományi Kutatócsoportjának igazgatója. A csoport kiadványait 40 erdélyi és szlovák magyar nyelvű középiskolának is eljuttatta. 1952-től a Földrajzi Értesítő főszerkesztői teendőit is ellátta. Publikált a Földrajzi Közleményekben és más lapokban. Megteremtette Magyarországon a modern negyedkor-kutatást, a klimatikus morfológiai irányzatot. Részletesen foglalkozott a Balaton kialakulásával, korával, a Balaton-vidék morfológiájával. Kongresszusi előadóként a magyar tudósokat képviselte Brazíliában (1956), a Humboldt centenáris ünnepségeken (1959), Svédországban (1960). A nemzetközi hírű tudós munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, így a Munka Érdemrenddel, ill. Lóczy Lajos emlékéremmel (1962). A Lengyel, majd az Osztrák Földrajzi Társaság (1955, ill. 1956) választotta t. tagjává, s a Nemzetközi Földrajzi Unió is l. tagjául kérte fel, ott több bizottság vezető munkatársa lett. A Magyarhoni Földtani Társulatnak választmányi tagja, a TIT Földrajzi Szakosztályának elnöke, a M. Meteorológiai Társ.-nak tagja volt. Az MTA születésének 75. évfordulóján szülővárosában emlékülést tartottak, emlékkiállítást rendeztek a Balatoni Múzeumban, szülőházát pedig emléktáblával jelölték meg.
F. m.: A Kárpát-medence földrajza. T.sz.: Mendöl Tibor. Bp. 1947. – Általános természeti földrajz. Bp. 1954. – Magyarország természeti földrajza. Bp. 1962.
Irod.: Tar Ferenc: Bulla Béla. In.: Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból 1982–83. 1983. ZGY. 18. p. 269-278. – Bánk Endre: Bulla Béla akadémikus, keszthelyi premontrei öregdiák. In.: Vajda János Gimnázium évkönyve : 1991/1992. 1992. p. 97-100. – MN. 1993–2004. 4. köt. 755. p. – RÚL. 1996–2008. 3. köt. p. 784-785. – VMÉL. 1998. 99. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. p. 972-973. – MTAT. 2003. 1. köt. p. 194-195. – Születtem… : Magyar tudósok önéletrajzai. 2003. p. 601-602. – ZÉK. 2005. 53. p. – BTMKA. 2007. 57. p.
BULLA KÁROLY NÁNDOR (Prága, ? – ?) - mezőgazdász, tanár.
1797. február 27-én érkezett Keszthelyre. Festetics György elképzelései alapján kiemelkedő szerepe volt a Georgikon megszervezésében, melynek első tanára és egyben igazgatója volt. Tevékenysége nyomán vált intézménnyé, ahol 1797. július 1-én kezdték meg a tanítást. Gazdasági főtárgyakat, növénytermesztést és állattenyésztést tanított, német nyelven tartotta előadásait. Két évig állt a Festeticsek szolgálatában, majd 1799. február 18-án hagyta el a várost. Kéziratai, melyek négy különféle gazdálkodással kapcsolatosak, mintegy 85 szerzői ív terjedelemben a Festetics-levéltárban találhatóak.
Irod.: Emlékkönyv a Georgikon alapításának 100-ik évfordulója és a gazd. tanint. uj épülete felavatása ünnepélye alkalmára. 1897. 27. p. – Georgikon 200. 1996–2001. 2. köt. p. 294-295. – ZÉK. 2005. 53. p.

BURÁNY GERGEY (IMRE), dr. (Esztergom, 1852. február 6. – Csorna, 1929. augusztus 16.) - iskolaigazgató, csornai prépost, felsőházi tag.
Szülővárosában végezte a gimnáziumot. 1871-ben belépett a csornai premontrei kanonoki rendbe. A növendékévet Csornán töltötte, és itt folytatott teológiai tanulmányokat. Tanárként 1873/74-es tanévben a keszthelyi algimnáziumban, 1874–90 között pedig a szombathelyi főgimnáziumban tanított. 1875-ben szentelték áldozó pappá. 1880-ban klasszika filológiából állami tanári vizsgát tett, 1884-ben pedig bölcsészdoktori oklevelet szerzett Bp.-en, ez évtől a Vasvármegyei Régészeti Egylet titkára és régiségtárának őre is volt. 1889-ben újra oktatott Keszthelyen a gimnáziumban, 1890-ban pedig kinevezték igazgatónak. E tisztét 1906-ig látta el. Igazgatása alatt épült a főgimnázium új épülete (1890-92), ekkor fejlesztette a négy osztályos algimnáziumot nyolc osztályos főgimnáziummá. 1897-ben címzetes tankerületi főigazgatói címet kapott. Sokáig vezető szellemi egyénisége volt Keszthely társadalmának. Ő szerkesztette az iskolai évek végén a gimnáziumi értesítőket. Szerkesztette a Vasmegyei Régészeti Egyesület Évkönyveit is. Ezekben és tud. folyóiratokban is publikált kritikai és régészeti tárgyú cikkeket. 1906-ban csornai prépostnak, a rend prelátusának választották. Rendszeresen látogatta rendházait és iskoláit, részt vett azok egyházi és pedagógiai életében. Mint rendfőnöknek legnagyobb érdeme rendje szellemi és anyagi megújítása. A növendékeknek a legmagasabb szintű képzést nyújtotta, lehetővé tette külföldi iskoláztatásukat is. 1913-ban udvari tanácsossá nevezték ki. 1925-ben a II. osztályú M. Érdemkereszttel jutalmazták. Mint prépost 1927–1929 között a felsőház tagja lett. Tagja volt az Orsz. Közoktatási Tanácsnak.
F. m. : A római állandó törvényszékek és a bűnfenyítő eljárás Ciceró korában. Szombathely. 1883. – A görögök és rómaiak vallása ker. szempontból tekintve. Szombathely. 1885. – A római polgári perekben való bíráskodás a köztársaság idejében. Kh. 1894.
Irod.: Dr. Burány Gergely. In.: A csornai premontrei kanonokrend keszthelyi reálgimnáziumának értesítője az 1929–30. tanévről. 1930. p. 2-5. – Szinnyei. 1980–1981. 1. köt. 1418-1419. has. – MKL. 1993–. 2. köt. 117. p. – KNSZ. 1994. – RÚL. 1996–2008. 3. köt. p. 790-792[!791]. – Kovács Imre Endre–Legeza László: Premontreiek. 2002. 55. p. – MMA. 2002. p. 138-139. – ZÉK. 2005. p. 53-54.
BURKOVITS LAJOS (Bezdán, 1855. augusztus 8. – Keszthely, 1905. január 29.) - tanár.
Gimnáziumot és három év teológiát végzett Kalocsán. Ezután a bp.-i egyetemen matematika–fizika szakos tanári oklevelet szerzett. Kezdetben nem talált képzettségének megfelelő állást, ezért 1878–92 között szülőhelyén dolgozott községi elemi és ipariskolai tanítóként. 1892–94-ben a rozsnyói, 1894-től a keszthelyi katolikus gimnázium tanára volt. Lírai versei és közgazd. cikkei vidéki lapokban jelentek meg.
F. m.: Az elektromosság az ember szolgálatában. In.: A keszthelyi kath. főgymnasium értesítője : Az 1896–1897. évről. 1897. p. 3-99.
Irod.: Intézetünk gyásza. In.: A keszthelyi kath. főgymnasium értesítője 1904–1905. évről. 1905. p. 144-149. – Gulyás. 1990–. 4. köt. 293. has. – A keszthelyi ferences, majd premontrei gimnázium igazgatói és tanárai. In.: Klempa Károly és a keszthelyi premontrei gimnázium. 1991. p. 109-112.
BÜCHLER SÁNDOR, dr. (Fülek, 1870. szeptember 24. – Auschwitz, 1944. július ?) - főrabbi, történész, egyetemi tanár.
Apja B. Pinkász móri rabbi, talmudista volt. Középiskolába Székesfehérvárott a cisztercitáknál és Tatán a piaristáknál járt. 1884–1894 között a bp.-i rabbiképzőben, s ezzel párhuzamosan az egyetemen bölcsészetet is tanult. 1893-ban kapta meg bölcsészdoktori oklevelét. Ezután két évig jogot hallgatott, majd külföldi levéltárakban kutatott. 1895-ben avatták rabbivá. 1897-ben Keszthelyen főrabbivá választották, mely tisztét egészen haláláig ellátta. Az addigi német nyelv helyett bevezette a magyar prédikációt. Korszerűsítette az izr. hitközséget, kibővítette a zsinagógát, orgonát is beállított. Az izr. temetőben kápolnát építtetett. Jelentős szerepet játszott a város kulturális életében. Több egylet és intézmény kérésére tud. és ismeretterjesztő előadásokat tartott. Szorgalmazta, hogy a helyi gazd. akadémián nők is tanulhassanak. 1914-től a budapesti egyetemen magántanárként oktatott „A magyar zsidóság története” című tárgykörből. A vh. és a forradalom idején támogatta a hadba vonulók hozzátartozóit. 1927–28-ban állami ösztöndíjjal Nagy-Britanniában történeti kutatásokat folytatott. 1930-ban Lengyelországban kutatott Goldmark Károly családja után. 1936-ban tanulmányútra utazott Palesztinába és Egyiptomba. 1937-ben papi szolgálatának 40. jubileuma alkalmából nagy ünnepséget tartottak Kh.-en. Tagja volt a Ferenc József Orsz. Rabbiképző Int. vezérlőbizottságának. A budapesti zsidók történetéről szóló munkáját az Izr. M. Irodalmi Társulat jutalommal tüntette ki. Számtalan cikke jelent meg többek közt a Magyar Zsidó Szemlében, az Egyenlőségben, a Múlt és Jövőben, az Orsz. Egyetértésben, az Izraelita Értesítőben. Publikált magyarul, németül, angolul és héber nyelven is. Átdolgozta Goldberg Rafael A zsidók története és irodalma a tíz törzs számkivetésétől a mai napig c. művét. Munkatársa volt a Jewish Encyclopedia-nak, melybe több m. vonatkozású szócikket is írt. Tudományos munkájának elismeréseképpen a stockholmi hitközség felkérte rabbijának (1912). A felkérést visszautasította, végleg nem akarta elhagyni hazáját. 1944-ben a gettóba zárták. Bár felajánlották neki a kimenekítést, nem fogadta el, együtt akart maradni híveivel. Deportálták, s az auschwitzi koncentrációs táborban megölték. Emlékére 1989-ben Keszthelyen, a Helikon Kastélymúzeumban konferenciát rendeztek, 2000-ben emlékszobája nyílt a keszthelyi hitközség közösségi házában.
F. m.: Zsidó letelepedések Európában a XVI. és XVII. században, főtekintettel Magyarországra. Bp. 1893. – Sáj lumóre. Bp. 1895. – A zsidók története Budapesten a legrégebbi időktől 1867-ig. Bp. 1901. – A zsidók története. 2. rész. A Talmud korától napjainkig. Bp. 1908. – A zsidók története Magyarországon : a mohácsi vésztől a szabadságharcig. In.: Egyenlőség. 1917–1920.
Irod.: Dr. Büchler Sándor 40 éve rabbija a keszthelyi Izraelita Hitközségnek. In.: Keszthelyi Hírlap. 1937. augusztus 29. 2. p. – Cserny Margit: Büchler Sándor-emlékülés. In.: Keszthelyi Hirlap. 1989. 6. sz. 5. p. – Gulyás. 1990–. 4. köt. 338-339. has. – A halottak élén. Emlékfüzet Dr. Büchler Sándor Főrabbi halálának 50. évfordulójára. Kh. 1994. – RÚL. 1996–2008. 3. köt. 836. p. – Büchler-emlékszoba Keszthelyen. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 2000. január 20. 1. p. – MZSL. 2000. 144. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. 987. p. – ZÉK. 2005. 54. p.