Forrásmunkás rövidítésjegyzéke      Szövegközbeni rövidítések
Kezdőbetűk: ABCCSDEFGGYHIJKLMN-NYO-™PRSSZTUVWZ
Nevek:
FALK MIKSA, dr. (Pest, 1828. október 7. – Budapest, 1908. szeptember 10.) - író, újságíró, országgyűlési képviselő.
1847-ben szerzett bölcsészdoktori oklevelet a pesti egyetemen. 1848 elején Bécsbe költözött, hogy műegyetemi tanulmányait folytathassa. Korán elkezdett írni, már 15 éves korától cikkeket küldött német nyelvű pesti lapoknak (Ungar, Spiegel), színházi tudósító és fordító is volt. 1848-ban rövid ideig Pestre jött, az Ungar c. lap szerkesztőségi tagja lett. 1848. szeptemberében visszatért Bécsbe. Itt előbb az Oesterreichische Zeitung c., később a Wanderer c. lap munkatársa lett. Elsősorban m. vonatkozású cikkeket írt, de vezércikkek és politikai tudósítások is fűződnek a nevéhez. Emellett dolgozott a bécsi takarékpénztár tisztviselőjeként is. A Pesti Napló c. és a bécsi M. Sajtó c. lap tudósítója és bécsi cikkírója is volt, népszerű volt az olvasóközönség körében. Írásai révén került kapcsolatba gr. Széchenyi Istvánnal, akinek 1858–60-ban bizalmas munkatársa is lett. 1861-ben sajtóperbe fogták, majd pár hónapra elítélték, mert egyik cikkében sürgette a magyar alkotmányosság helyreállítását és nagy szerepet vállalt a kiegyezés létrejöttében. 1866-ban magyar nyelvre tanította Erzsébet királynét. 1867-től a Pester Lloyd c. lap főszerkesztőjeként működött. 1869-től aktívan bekapcsolódott a politikai életbe. A kormánypárt programját képviselte. 1869-től Deák-párti programmal a kőszegi, 1875-től szabadelvű párti programmal a keszthelyi, 1884-től a nagykanizsai, 1892-től a Bp. I. választókerület országgyűlési képviselője volt. 1905 után már visszavonult a politikai életből. Nevéhez fűződik a modern hazai újságírás megteremtése. 1861-ben az MTA tagjai közé választották. A bp.-i és a kolozsvári egyetem t. doktorává avatta. Elnöke volt a Hírlapírók Nyugdíjintézetnek és t. elnöke az Otthon Írók Körének. Kecskeméthy Auréllal folytatott levelezése, közreadása óta, a kutatók számára elsőrendű forrásnak számít. Franciából németre fordította az ún. Dumas-Memoireokat 28 kötetben. Ugyancsak németre fordított több Jókai regényt, valamint Eötvösnek a nemzetiségi kérdésről szóló könyvét. Történelmi és földrajzi tankönyveket is írt, több politikai beszédét is kiadta.
F. m.: A menedékjog a nemzetközi jog alapelveiből származtatva. Pest. 1864. – Széchenyi István gróf és kora. Pest. 1868. – Erzsébet királynéról. Visszaemlékezések. Bp. 1898. – Kor- és jellemrajzok. Bp. 1902. – Gróf Széchenyi István utolsó évei és halála. Bp. 1984.
Irod.: Országgyűlési almanach 1886. 1886. p. 47-48. p. – Országgyűlési almanach 1892–1897. 1892. p. 216-217. – RNL. 1911–1935. 7. köt. p. 161-162. – MN. 1993–2004. 7. köt. 670. p. – MZSL. 2000. – p. 255-256. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. 481. p. – MTAT. 2003. 1. köt. 318. p.
Fel
FARKAS GYULA (Tófej, 1899. február 2. – Keszthely, 1979. január 29.) - politikus, díszpolgár.
Szegény sorsú családból származott. Kisgyermekként Hódmezővásárhelyre került nagybátyjához. 1909-ben üveges szakmát kezdett el tanulni Karánsebesen. Tanulóévei után, 1916-ban Temesvárra került, ahol üvegessegédként dolgozott. 1917-ben katonai szolgálatra vonult be. Az őszirózsás forradalom után a Leszerelt Katonák Egyesületének tagja lett. 1919 januárjában belépett az üveges munkások szakszervezetébe, gyűlésekre, előadásokra járt, munkásmegmozdulásokban vett részt. 1919 márciusában ismét katona lett, a Vörös Hadseregbe jelentkezett. Előbb a 32. gyalogezredben, majd a Landler-hadtestben szolgált, részt vett a Sopron, Ipolyság, Nyíregyháza, Rakamaz területén zajlott honvédő harcokban. A Tanácsköztársaság bukása után rövid időre visszatért szülőfalujába, munkalehetőség hiányában azonban ismét Bp.-re költözött, rövid időre bevonult katonának. Leszerelése után előbb Szolnokra, Bp.-re, letartóztatása után Nagykanizsára került. 1923 szeptember végén Keszthelyre költözött, az addigi rendőri felügyelete ekkor szűnt meg. Kapcsolatba került a Tanácsköztársaság volt helyi vezetőivel, aktívan bekapcsolódott a baloldali mozgalom újraszervezésére irányuló törekvésekbe. 1930–34-ben vezetőségi tagja, pénztárosa volt a MÉMOSZ helyi csoportjának. 1930-ban Lőke Lajos orvossal és Pónácz Ferenc asztalossal létrehozták az MSZDP helyi szervezetét, melynek vezetőségi tagja, gazdasági felelőse lett. Nagy szerepet vállalt a mozgalom kiszélesítésében, a párt baloldali csoportjának kialakításában. 1933-ban csatlakozott az illegális kommunista szervezkedéshez. 1934-ben vádat emeltek ellene, a kommunista perben meghurcolták, de felmentették. A hátrányos megkülönböztetés és megaláztatás miatt önállósodni kényszerült, 1937-ben, miután megszerezte az iparjogot, üveges üzletet nyitott. 1940-ben internálták, és két hónapig a sárvári gyűjtőtáborba kényszerült. A II. vh.-ban többször is behívták katonai szolgálatra. A háború után tagja lett az SZDP keszthelyi vezetőségének, pénztárosi feladatokat látott el. A városi Földigénylő Biz. albiz.-ának elnökévé választották. 1950-ig évekig tagja volt a helyi tanács végrehajtó biz.-nak. 1955-ben az I. körzet MDP szervezetének elnökévé választották meg, évekig tagja volt a városi pártbiz.-nak is. 1951–55 között a MEZŐKER-nél dolgozott raktárosként, majd 1963-ig a helyi vegyes iparcikkboltot vezette. Az 1956-os forradalom után részt vett az MSZMP újjászervezésében, évekig tagja volt a munkásőrségnek. Több kitüntetésben is részesítették, Szocialista Hazáért Érdemrendet, Tanácsköztársasági Emlékérmet kapott. Keszthely Város Tanácsa 1975-ben díszpolgárává avatta.
Irod.: Keszthely első díszpolgárai. In.: Napló. 1975. május 9. Kh. c. mell. 1. p. – Élni emberül. 1980. p. 92-93.

Fel
FEJES LAJOS (Gyoma, 1923. július 10. – Keszthely, 1994. október 2.) - alezredes.
1956-ban tagja volt a Katonai Forradalmi Tanácsnak. Utasítást adott a fegyverek kiadására. A rezi erdőbe vonult egységével. A forradalom leverése után a Győri Katonai Bíróság 10 év börtönbüntetésre ítélte, egyes jogaitól 6 évre eltiltotta, teljes vagyonát elkobozta, rangjából lefokozta. A Legfelsőbb Bíróság KK Különtanácsa később az ítéletet mérsékelte.
Irod.: ’56 Keszthelyen és a keszthelyi járásban. 2006. 304. p.

Fel
FERENCZ VILMOS (Kőhalom, 1913. április 28. – Budapest, 1983. április 20.) - agrokémikus.
1938-ban szerzett fizika–kémia szakos tanári és vegyészi oklevelet a kolozsvári Ferdinánd Tudományegyetemen. 1964-ben a mg. tudományok kandidátusa címet kapott. Kolozsváron kezdte pályafutását, ahol az Áll. Gimnáziumban tanított 1940-től. 1941–44 között a kolozsvári Mg. Főiskola Kémia Tanszékén gyakornok, majd tanársegéd lett. 1944–48-ban a fronton teljesített katonai szolgálatot, orosz hadifogságba is esett. 1948-ban került Keszthelyre, ahol a Mg. Akad. Kémia Tanszékének tanársegédeként dolgozott, majd 1949-ben az Agrokémiai Kutató Int., valamint az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutató Int. Biokémiai Osztályának kutatóvegyészi feladatait látta el. 1952-ben tudományos munkatárs lett. 1955-ben a Növényélettani és Biokémiai Osztály, ill. a Talajbiokémiai Osztály vezetői tisztséget töltötte be, 1971-ben ennek főmunkatársaként működött. 1953–60 között az Agrokémia és Talajtan c. lap szerkesztését is végezte. Munkássága alatt a növények táplálékigényének és táplálékfelvételének működését vizsgálta. A gazd. növények gyökéren kívüli táplálása elméleti és gyakorlati lehetőségeinek kutatása terén ért el jelentős eredményeket. Nevéhez fűződik, hogy Mo.-on az elsők között mutatta ki a mikrotrágyázás jelentőségét. Cikkei számos szaklapban jelentek meg.
F. m.: A kukoricanövény tápanyag gazdálkodásának tanulmányozása. Kukorica termesztési kísérletek. 1953–57. Bp. 1958. – A burgonya permetező trágyázása. Bp. 1963. – A permetező trágyázás. T.sz.: Nagymihályi Ferenc, Mérei Gyula. Bp. 1964. – A levéltrágyázás elméleti alapjai. Bp. 1976.
Irod.: RÚL. 1996–2008. 7. köt. p. 266-267. – Személyi forrás.
Fel
FESTETICS IMRE, gr. tolnai (Ság, 1764. december 2. – Kőszeg, 1847. április 1.) - főúr, kamarás, tudós.
Szülei gr. Festetics Pál (1722–82) és Bossányi Julianna csillagkeresztes hölgy. Gr. F. Julianna (1753–1824), György (1755–1819) és János (?–1844) testvére. Gyermekéveiben Keszthelyen nevelkedett. Házi tanítója Nagy Jeromos piarista szerzetestanár német és latin nyelvre, valamint történelmi ismeretekre oktatta. 1782-ben katonai pályára lépett. A török elleni háborúban a Délvidéken szolgált kapitányi rangban a Levencher könnyűlovas ezredben. Megsebesült, a rangját kénytelen volt letenni, ezért kilépett a hadseregből (1790). Az országgyűlés 1807-es határszéli orsz. választmányának tagja, valamint császári és királyi kamarás volt, de aktívan nem vett részt a politikában. Nagynevű bátyjával, Györggyel, apjuk halála után örökösödési vitáik támadtak, mivel György többet kapott az apai örökségből. Csak tíz év múlva sikerült végleg rendezni vitájukat. Kétszer nősült (1791, 1812), ezután a kőszegi Festetics-palotában, vagy különböző birtokain lakott. A keszthelyi családi könyvtár gazdag volt állattenyésztési témájú könyvekben, és a Festetics-birtokokon lovakról és juhokról már 1807-től törzskönyveket vezettek, melyekben örökléstani megfigyeléseket is lejegyeztek, valószínűleg ekkor terelődött figyelme a francia háborúkat követő gyapjúkonjuktúra miatt a legtöbb gyapjút adó juhfajták tenyésztése felé. Schedius Lajos körül 1802-ben alakult természettud. körhöz tartozott. Tervezte, hogy mg. társaságot alapít Pesten. A brünni szabadkőműves páholy, a Freimaurer Gesellschaft és az Ackerbaugesellschaft tagja volt. Kapcsolatban állt morvaországi juhtenyésztőkkel is. Gr. Franz Salmmal – aki számtalan reformot vezetett be birtokán – levelezett mg., állattenyésztési, irodalmi kérdésekről. 1818-ban részt vett Kőszegpatyon egy tenyészállat-kiállításon, melyre a Brünnben élő, tud. lapszerkesztő Christian André is felfigyelt. F. Imre ekkoriban többször publikált lapjában, az Oekonomische Neuigkeitenben. Egyik cikkében, mely 1819-ben jelent meg, állattenyésztési tapasztalati alapján négy pontban fogalmazta meg az általános genetikai törvényszerűségeket. Felismerte a módszeres kutatás fontosságát. Mindezt négy évvel R. Knight angol kutató, és 46 évvel G. Mendel előtt.
F. m.: 61. debatten. Schafzucht. Weitere Erklärung des Herrn Grafen Emmerich Festetics über Inzucht. In.: Oekonomische Neuigkeiten und Verhandlungen. Nr. 22. 1819. p. 169-171.
Irod.: Szabó T. Attila: A magyar genetika első tudományos emléke. In.: Tudomány. 1989. 12. sz. p. 45-47. – Szabó T. Attila–Pozsik Lajos: A magyar genetika születése: Festetics Imre elgondolásai a beltenyésztésről és a „természet genetikai törvényeiről” – 1819-ben (Brünn-Brno). In.: Természet Világa. 1990. 1. sz. p. 50-56. – Szabó T. Attila: Festetics Imre (1764-1847). In.: Vasi Szemle. 1991. 1. sz. p. 91-97. – Fehér György–Kurucz György–Zsidi Vilmos: Georgikon 200. 1996–2001. 1. köt. p. 79-81. – Deák Eszter: A tudományos élet és magyarországi kapcsolatai Cseh-Morvaországban a felvilágosodás korában. In.: Aetas. 2001. 3-4. sz. p. 29-45. – Bodó Imre: Festetics Imre gondolatainak és eszméinek hatása. In.: Tanulmányok, emlékezések és köszöntők. 2007–. 1. köt. p. 53-55. – Szabó T. Attila: Festetics Imre élete és munkássága – a Festeticsek nemesítési programja. In.: Tanulmányok, emlékezések és köszöntők. 2007–. 1. köt. p. 49-53. – Vas megyei Festetics emlékhelyek. In.: Tanulmányok, emlékezések és köszöntők. 2007–. 1. köt. 2007. p. 19-25.
Fel
FESTETICS JULIANNA, gr. tolnai (gr. Széchényi Ferencné) (Ság, 1753. október 30. – Bécs, 1824. január 20.) - főúrnő, csillagkeresztes hölgy.
Szülei gróf Festetics Pál (1722–82) és Bossányi Julianna csillagkeresztes hölgy. Gr. F. György (1755–1819), János (?–1844) és Imre (1764–1847) testvére. Gyermekkorát Ságon töltötte. Első tanára házitanítója, Nagy Jeromos keszthelyi piarista nevelő volt. Később a Notre Dame de Sion zárdaiskolában tanult Pozsonyban, majd újra Ságon lakott. Kiválóan beszélt és írt magyarul, németül, olaszul, franciául és angolul. Rendkívüli műveltségéhez hozzájárult az apja által alapított keszthelyi könyvtár és öccse, F. György udvarának szellemi miliője is. 1772-ben gr. Széchényi József felesége lett, az esküvőt Keszthelyen tartották. Pár év múlva egy keszthelyi vadászbaleset miatt férje meghalt. 1777-ben sógorával, gr. Széchényi Ferenccel kötött házasságot Nagycenken. Hosszú ideig Balatonfüreden éltek. Férje hivatali beosztását követve költöztek Zágrábba, Pestre, Bécsbe, de sokat időztek Horpácson és Keszthelyen is. Férjével beutazták Magyarországot, 1787–1789 és 1791–1792 között pedig Európát. Széchényi Ferencben a nemzeti múzeum és könyvtár megalapítóját tisztelhetjük. Festetics Julianna természettudományos érdeklődése révén jelentős ásvány- és ősmaradvány-gyűjteménnyel rendelkezett. 1803-ban ő is gyarapította a múzeumot, ezzel megteremtette a természettudományi gyűjtemény alapjait. 23 ásványt adományozott, valamint ásványokkal foglalkozó nyomtatott műveket, minden ismert fából egy darabkát kérgével együtt, kristálygyűjteményét, ezen kívül Bethlen Gábor pecsétgyűrűjét. Sokat jótékonykodott. A Ludovika Katonai Akadémia részére kétszer is 2000 forintot juttatott. Felvételt nyert a Csillagkeresztes Rendbe. Gyermekei közül Széchenyi István lett híressé, aki többször megfordult Keszthelyen is.
Irod.: Georgikon 175. 1972. 16. p. – Gudenus János József: A magyaroszági főnemesség XX. századi genealógiája. 1990–. 1. köt. 397. p. – VMÉL. 1998. 166. p. – Magyaroszág múzeumai. 2001. 47. p. – MMA. 2002. p. 830-831. – Vásárhelyi Tamás: Kedves Élet és Tudomány! In.: ÉT, 2002. február 15. 194. p. – Czoma László: „A Keszthely ’s Czenk istenülő Grófjai…” : a Széchenyi- és a Festetics- család. In.: Kastélykonferenciák II. 2003. p. 17-28. – ZÉK. 2005. p. 92-93. – Kecskeméti Tibor: Egy főnemesi gyűjteményalapító, gróf Széchenyi Ferencné szül. gróf Festetics Julianna. 2006.

Fel
FESTETICS LAJOS, tolnai (?, 1732. július 26. – ?, 1797. január 10.) - földbirtokos, alispán, tanácsos.
Szülei Festetics Kristóf (1696–1768) és Mező-Szegedi Judit. Gr. F. Pál (1722–82) fivére. Apja somogyi birtokain gazdálkodott. Somogy vm. első másodalispánja volt, 1760–1774-ig. Az 1766-os jobbágymozgalmak nem kerülték el a somogyi birtokokat, Dombóváron agyon is akarták verni. 1768-ban örökségül a somogyi hitbizományt (Toponár, Böhönye,stb.) és a soproni házat kapta. A toponári ág megalapítója. 1769-ben megvásárolta testvérével közösen Szigetvár városát, de a városba nem költözött be. Később a várat is megszerezte. Igen keménykezű földesúrnak bizonyult. A szabad királyi várost úrbéri kötelezettség alá vetette, jogtalan adókat vezetett be, régi szokásjogokat szüntetett meg. 1791-ben megindult közte és a város között az úrbéri per, melyben ő győzött, örökösei azonban tovább folytatták a pert. 1781-ben feleségével, Nagy Jókai Farkas Krisztinával megépíttették Toponáron a barokk Szentháromság templomot. Toponáron temették el.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. p. 454-455. – Magyarország vármegyéi és városai. Somogy vármegye. 1916. 616. p. – Szabó Dezső: A herceg Festetics-család története. 1928. – Szántó Imre: A parasztság kisajátítása és mozgalmai a gróf Festeticsek keszthelyi ágának birtokain 1711–1850. 1954. 78-83. p. – Szinnyei. 4. köt. 1229. has. – Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája. 1990–. 1. köt. 392., 401. p. – Georgikon 200. 1996–2001. 1. köt. 59. p. – Látnivalók Somogy megyében. 2000. 182. p. – Szigetvár története : Tanulmányok a város múltjából. 2006.

Fel
FESTETICS LAJOS, gr. tolnai (Bécs, 1823. június 25. – Döbling [Bécs], 1889. június 16.) - főúr, ezredes.
Szülei gr. Festetics László (1785–1846) és Hohenzollern-Hechingen Josefine hercegnő. Gr. F. Tasziló (1813–1883) és György (1815–83) fivére. Nagy Ivánnál császári és királyi hadnagy, Gudenusnál orosz császári ezredes, Bontznál szolgálaton kívüli orosz ezredes. Keszthelyen temették el, akárcsak feleségét, Kotzebue Lujzát. Mindkettőjük nagy szürke márványkereszttel megjelölt sírja a Szt. Miklós temetőben található, közel a temetői kápolnához.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. 28. p. – Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1987. 162. p. – Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája. 1990–. 1. köt. 400. p.

Fel
FESTETICS LEÓ, gr. tolnai (Pécs, 1800. október 8. – Budapest, 1884. november 15.) - főúr, felsőházi tag, zeneszerző, szakíró, színházigazgató.
Apja gr. Festetics Péter, anyja Sturm Filippina bárónő. Édesanyja elhunyt születésekor, apját is korán elvesztette. Mostohaanyja, francia nevelőnő és Scheffl János házitanító nevelte, oktatta Bérbaltaváron. 8 éves korában a bécsi Theresianum növendéke lett. Ezután nagybátyjához, F. Jánoshoz került Bérbaltavárra, itt tanult zongorázni Fremd Mártontól, majd saját kérésére gr. F. György (1755–1819) gyámsága alá került Keszthelyen. A Georgikon hallgatója volt. Rendszeresen szerepelt a keszthelyi Helikoni Ünnepségeken gr. F. Ernő unokatestvérével egyetemben, aki szintén F. György gyámsága alá került szülei halálát követően. Több művet komponált Keszthelyen. Többek között kedvenc szerzeményét, egy hat hangra írt kardalt (Chorgesang) és balatoni indulóját (Marsch für den Phönix auf dem Balaton) is. Az akadémia elvégzése után Tolna megyei birtokán gazdálkodott. Szenvedélyesen vadászott. 1825–1840 között gyakran részt vett a pozsonyi országgyűléseken. Az 1830-as években, bár konzervatív beállítottságú volt, mérsékelten támogatta a tolnai ellenzék reformköveteléseit. 1835-ben megalapította az első magyar falusi óvodát Belacon. A Kisdedóvó Intézeteket Terjesztő Egyesület elnökeként 1837-ben Tolnán megnyitotta az első magyar óvóképző intézetet. Szívesen foglalkozott zeneszerzéssel. A Pest-budai Hangászegyesületben elnöki tisztséget töltött be, később igazgatósági választmányi tagként tevékenykedett (1840–46). 1842-ben cikksorozatot írt a Pesti Hírlapba a nemzeti színház ügyéről. 1843-ban birtokot vásárolt Veszprémben, odahagyva ősi birtokait, ideköltözött. 1845 tavaszán újra bekapcsolódott a politikába: a kormány kinevezte Zala megye adminisztrátorává (főispáni helyettesévé). Ezt a hivatalt 1848. április 16-ig – a főispáni helyettesek belügyminiszteri felmentéséig – töltötte be. Az 1847 novemberében kezdődő országgyűlésig részt vett és elnökölt a zalai közgyűléseken. A közgyűlésekről, a politikai viszonyokról és saját szerepéről jelentésekben számolt be a kancellárnak. Feladata a konzervatív kormányzat megszervezése, az ellenzék visszaszorítása volt. Nem járt sikerrel, mert a zalaiak, mivel más megyéből származott, idegenkedve fogadták, s a kormányzat sem hallgatott tanácsaira, és tudta nélkül támogatott zalai korteseket. A szabadságharcban egyik oldalon sem vett részt, visszahúzódva élt. A kormány 1852-ben megbízta a Nemzeti Színház igazgatásával. Igazgatói működése alatt rendbe hozatta a színház felszerelését, rendezte gazdasági helyzetét. A főrangú közönség megnyerését célozta meg. Az operát előnyben részesítette a drámával szemben. Több költséges újítást tett. Külföldi vendégeket hívott, átszervezte a drámabíráló és létrehozta a dalműbíráló bizottságot. A színház jövedelmének emelése céljából megépíttette a nagy erkélyt. Intézkedései miatt sok támadás érte. 1853-ben megalapította a Délibáb c. színházi folyóiratot, melyet maga szerkesztett és adott ki, s saját vitacikkeit is közzétette benne. A folyóirat nem volt életképes, 1854-ben már meg is szűnt. Ebben az évben leváltották Festeticset az igazgatói posztról. 1864-ben újabb megbízatást kapott: a Színi Tanoda megszervezését. 1865–1880 között ő lett az első főigazgató, s az operaszak igazgatója is. Illemtan c. könyvét (1867) tankönyvként használták. A viták itt sem kerülték el, az egyik tanárral kialakult viták miatt kellett nyugdíjba vonulnia. Élete végén megírta emlékiratait (1877), mely kéziratban maradt.
F. m.: Hungária (férfikar zenekari kísérettel, Franz von Schober szövegére). 1843. – Palotás nóták és magyar dalok szó nélkül, I-XII. füzet. Pest. 1858. – Ave Maria. 1863. – Honfidal, Le az égről hull a csillag, Furulyás dal (dalok Petőfi Sándor verseire). É. n. – Volt nekem egy daruszőrű paripám (Arany János versére). É. n. – Az eredeti drámabíráló bizottmány ügyében, Nemzeti színházi ügyek. In.: Délibáb. 1853. – Az eredeti drámabíráló bizottság ügyében. In.: Hölgyfutár. 1853. 2. sz. – Színházi levelek. In.: Divatcsarnok. 1855. – Művészek és korunk általi méltányoltatásuk. In.: Délibáb Képes Naptára 1857-re. – A nemzeti színházról. Pest. 1856., 1861. – Eszterháza hajdan és most, Észrevételek a magyar erdészegylet vadász-törvényjavaslatára, A tarnaeörsi, galgóczi vadászatok, Vadászatunk rendezése ügyében, Nézetek az új vadászati törvényjavaslatok felől, Újabb vadászati törvényjavaslat. In.: Vadász és Versenylap. 1860. – Illemszabályok az udvarnál. In.: Hazánk és a Külföld. 1867. – Illemtan. A színi tanoda és a magyar színészek használatára. Pest. 1867. – Néhány szó a művészet és a Nemzeti Színház érdekében. Pest. 1867. – A herczeg Eszterházy család fővadászatai Ozorán. Pest. 1870.
Irod.: RNL. 1911–1935. 7. köt. 456-457. p. – Török Pál: Gróf Festetics Leó (1800–1884) emlékiratai. In.: Napkelet. 1928. 21. sz. p. 641-654. – Klempa Károly: A keszthelyi Festetics-féle zeneiskola. Győr. 1938. – Magyar színháztörténet. 1962. – ZL. 1965. 1. köt. 620. p. – Szinnyei. 1980-1981. 3. köt. 449-450. has. – BRZL. 1. köt. 1983. 568. p. – Molnár András: Zala megye politikai viszonyai az 1840-es évek második felében. In.: Zalai történeti tanulmányok. 1994. p. 93-182. ZGY 35. – MSZL. 1994. 222. p. – Fehér György–Kurucz György–Zsidi Vilmos: Georgikon 200. 1996–2001. l. köt . 50. p. – Cséby Géza: A Keszthelyi Helikoni Ünnepségek rövid története 1817–1819-ig. In.: Szabolcs András. Az ifjúsági Helikoni Ünnepségei Keszthelyen. 1998. p. 9-26. – Zala megye archontológiája : 1138–2000. 2000. 247., 408. p. – ÚMÉL. 2001. 2. köt. 667. p. – MÉNL. 1999–2004. 2. köt. 23. p. – ZÉK. 2005. 94. p. – Kurucz György: Kényszer és szolgálat. In.: Századok. 2006. 6. sz. p. 1341-1375.
Fel
FODOR IMRE (Keszthely, 1888. augusztus 24. – Kaposvár, 1943. május 7.) - direktóriumi elnök.
Apja Fodor Miksa közjegyzői írnok. A keszthelyi gimnáziumban tanult 3 évig. 1906-tól lakatos tanonc volt Budapesten a Korányi és Fröhlich Vasredőnygyárban. Itt kapcsolatba került a munkásmozgalommal és a szociáldemokrata párttal. Agitálás miatt a segédlevél megszerzése után elbocsátották. Németországba ment dolgozni, majd a győri Ganz Vagongyár munkása lett. Besorozták, végigharcolta az I. vh.-t. Leszerelése után jelentős szerepet vállalt a szociáldemokrata párt újjászervezésében. Az 1918. november 20-án megalakult MSZDP Keszthelyi Szervezetének titkári funkcióját töltötte be. Beválasztották a helyi Nemzeti Tanácsba. 1919. február végén Bécsbe utazott munkát keresni, de március elején pártja hazahívta. Megválasztották a megalakuló Munkás- és Katonatanács tagjává. Március 23-án feloszlott a Nemzeti Tanács, helyette létrehozták a Munkás-, Katona- és Paraszt Tanácsot, a direktóriumi elnök Fodor Imre lett. Hozzá tartozott a politika, közigazgatás és -oktatás, valamint a katonaügy is. Foglalkozott kulturális kérdésekkel. Indítványozta, hogy a város tegyen lépéseket a Balaton vm. létrehozására, Keszthely székhellyel, a Balaton kultusz szolgálata érdekében. Április 9-én a járási tanács tagjává választották, április 13-án pedig a Munkás-, Katona- és Földműves Tanács ülésén a néptanács elnökévé. Az Alsó-Zala megyei Tanácsnak is tagja volt. Júniusban küldöttként részt vett a Tanácsok Országos Gyűlésén. Egészségügyi okok miatt később lemondott elnöki tisztségéről, de továbbra is aktívan dolgozott a direktóriumban. A direktórium július 2-án kelt statáriumát is ő írta alá, és a rend fenntartására karhatalmat hozatott Keszthelyre. A direktóriummal augusztusban felfegyverezték a munkásokat, akik kiszabadították a letartóztatott keszthelyi vezetőket. Azonban Fodor Imre sem menekült meg a letartóztatástól, ellene és elvtársai ellen bírósági eljárást indítottak. Egyévi börtönre és 3 évi hivatalvesztésre ítélték. Szabadulása után internálták a zalaegerszegi táborba, innen 1921-ben szabadult. Visszatért Keszthelyre, ahol alkalmi munkákból élt. Édesanyja szatócsüzletében dolgozott, majd ügynökként tevékenykedett. Részt vett a szociáldemokrata párt helyi szervezetének újjáalakításában és munkájában. Mint a párt egyik vezetője, állandó megfigyelés és felügyelet alatt állt. Az 1930-as évek végétől Kaposváron egy olasz–magyar kereskedelmi vállalat alkalmazottja volt.
Irod.: Koppány Tibor–Péczely Piroska–Sági Károly: Keszthely. 1962. p. 71. p. – Czeglédy József–Sági Károly: Adatok a Tanácsköztársaság keszthelyi történetéhez. In.: Veszprém megyei múzeumok közleményei. 3. 1965. p. 163-190. – Élni emberül. 1980. p. 100-102. – Tar Ferenc: Keszthely története. 2000. 3. köt. p. 33-44. p. – Paksy Zoltán: Politikai küzdelmek Zala megyében a két világháború között. 1. köt. 2006. 417. p.

Fel
FONNYADT HEDVIG ld. BERECZKY KÁLMÁNNÉ



Fel
FORSTER ELEK, gyulakeszi (Nagykapornok, 1859. ? – Budapest, 1932. szeptember 4.) - földbirtokos, országgyűlési képviselő.
Szülei Forster György és Kollár Klára. Keszthelyen az elemi iskolában, ezután Sopronban a reáliskolában tanult, majd a Keszthelyi Felsőbb Gazd. Tanint.-et végezte el. Ezután 1877-ben önkéntesként szolgált a cs. és kir. 4. huszárezrednél. 1879-ben részt vett Bosznia megszállásában, kitüntetést is kapott. Leszerelése után gazd. gyakornok lett Nagyszalontán a nagyváradi római katolikus püspökség birtokán, majd Veszprém és Zala vm.-ben bérelt birtokot. Az 1880-as években egy évig segédintézőként az elsőévesek gazd. oktatását vezette a keszthelyi akad.-n. 1881–1916 között birtokot bérelt Dombegyházán (Csanád vm.), majd 1918-tól saját felsősápi birtokán (Nógrád vm.) gazdálkodott. 1908-ban gyulakeszi előnévvel nemesi címet kapott. Tagja volt a vm.-i törvényhatósági biz.-nak, elnöke a Szabadelvű Párt tapolcai szervezetének. Darányi Ignác bizalmas hívei közé tartozott, később vele együtt lépett be az alkotmánypártba. A tapolcai választókerületben pártonkívüli programmal 1922–26 között nemzetgyűlési képviselővé választották. 1925-ben csatlakozott a megalakuló M. Agrárpárthoz, s 1927–31 között agrárpárti programmal országgyűlési képviselőként tevékenykedett. Aktívan részt vett gazd. egyesületekben és gazdakörökben, a M. Gazdaszövetség alelnöke, az OMGE, a M. Szőlősgazdák Orsz. Egyesülete igazgatóválasztmányának tagja volt, a tapolcai Gazdakör pedig megválasztotta örökös elnökének. A tapolcai Gazdakör elnökeként a környékbeli falvakba modern gépeket, olcsó vetőmagot, műtrágyát juttatott. Több gazd. szövetkezet megalapítása fűződik nevéhez. A Nemzeti Bankban váltóbírói tisztséget viselt. Tagjai közt tudhatta az Orsz. Kaszinó, a Természettudományi Társulat, a Nógrádmegyei Gazdasági Egyesület, a Balatoni Szövetség is. Több cikke jelent meg vidéki hírlapokban és szaklapokban. Horthy Miklós kormányzó gazdasági főtanácsosi címmel tüntette ki, Tapolca 1923-ban díszpolgárává választotta.
F. m.: A magyar gazdák jégbiztosító szövetsége. In.: Magyar Hírlap. 1897. május 16.
Irod.: Parlamenti almanach az 1922–1927. évi nemzetgyűlésre. 1922. p. 241-242. – MPL. 1929. 122. p. – Békássy Jenő: Zala vármegye feltámadása Trianon után. 1930. 142. p. – Magyar országgyűlési almanach. 1932. 101. p. – DK. 1941. 508. p. – Gulyás. 1990–. 9. köt. 459-459. has. – RÚL. 1996–2008. 7. köt. 539. p. – TÉL. 2000. p. 74-75.
Fel
FRANKENBURG ADOLF (Németkeresztúr, 1811. november 11. – Eggenberg, 1884. július 3.) - színész, lapszerkesztő, író, kritikus.
Sopronban, Pécsett, Győrben és Szombathelyen járt középiskolába. 1820 körül Keszthelyen a Georgikonban gazd. tanfolyamot végzett, majd Egerben a jogi líceumban tanult. Először gr. Széchenyi István mellett volt jogi gyakornok, egy ideig huszárkadét, majd gazdálkodni kezdett. 1828–29-ben Földi néven színész volt Győrben, Komáromban és Esztergomban. 1833-ban Pest-Budán telepedett le. Ettől kezdve irodalommal foglalkozott. Pályáját a Pesther Tageblatt c. német lapnál kezdte, német íróként: tárcákat, színikritikákat, valamint bohózatokat és vígjátékokat írt a pesti német színház részére. Komédiáit Pozsonyban, Aradon és Temesváron is játszották. 1841-től a Pesti Hírlaphoz került, ahol nagy népszerűségnek örvendett cikkeivel. 1843-ban kincstári levéltári tisztté nevezték ki. 1844-től a Regélő c. lapban „Bp.-i levelek” címmel a fővárosi társas életről nyújtott beszámolót, ezzel megalapította a tárca hazai műfaját. Még ugyanebben az évben szépirodalmi lapot indított M. Életkép címmel, amit 1845-től Életképek címmel hetilapként szerkesztett, és az MTA l. tagja lett. 1845–47-ben tagja volt a Nemzeti Színház drámabíráló biz.-ának. 1847-ben Bécsbe került a kancelláriára, ahol tolmácsként dolgozott. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ideje alatt kapcsolatot tartott fenn a Batthyány-kormánnyal, ami miatt elfogták, kiszabadult, de a hatóságok továbbra is zaklatták. 1850-től a bécsi legfőbb törvényszéken dolgozott fogalmazóként, 1855-től a legfőbb úrbéri törvényszék, 1860-tól az udvari kancellária titkári tisztségét töltötte be. 1866-ban nyugdíjazták, ekkor Pestre költözött vissza egy rövid időre, majd 1866–81 között Sopronban élt. 1867-ben tagja lett a Kisfaludy-társaságnak. A Bolond Miska Naptára (1858–70), a Mo. és a Nagyvilág (1866–67), és az 1848. c. politikai lap szerkesztését is végezte.
F. m.: Estikék (elbeszélések). I–II. Pest. 1844. – Zsibvásár. I–II. Pest. 1852. – Volksthümliche Sittenlehre. Bécs. 1854. – Sirva vigadók. I–II. Pest. 1857. – Őszinte vallomások. I–II. Pest. 1861. – Az öreg Bolond Miska kalandjai szárazon és vizen, mennyben és pokolban, képekkel. Pest. 1863. – Emlékiratok. I–III. Pest. 1867. – Bécsi élményeim. I–II. Sopron. 1880.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 3. köt. 732-738. has. – Veszprém megye irodalmi hagyományai. 1984. 242. p. – MSZL. 1994. 233. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. 793. p. – MTAT. 2003. 1. köt. p. 368-369.
Fel
FUIT (? – ?) - költő.
Keszthelyen élt, kilétét homály fedi, a latin nyelvű Fuit álnéven publikált (jelentése: volt). A helyi lapokban rendszeresen közölték verseit, az Uj Helikon c. antológiában is szerepelt. Két verseskötete is megjelent.
Irod.: Fehér Sándor: Uj Helikon. Kh. 1939.

Fel