Forrásmunkás rövidítésjegyzéke      Szövegközbeni rövidítések
Kezdőbetűk: ABCCSDEFGGYHIJKLMN-NYO-ÖPRSSZTUVWZ
Nevek:
FÁBER GYÖRGY (Keszthely, 1903. ? – ?) - szakíró.
Fáber Sándor (1873–1933) fia, F. János (1874–?) unokaöccse. 1924-ben kapott oklevelet Keszthelyen a gazdasági akadémián. A somogy–zalai gazdasági egyesületek vezető tisztségviselője volt. Elsősorban a gazdászok és a gazd. szakírók helyzetével foglalkozott. A Dunántúli Gazdatiszti Kör igazgatói feladatait is ellátta. Az 1930-as években külföldi, főként olaszországi kirándulásairól küldött érdekes úti jegyzeteket a keszthelyi hírlapoknak. Élete nagy részét Kaposvárott töltötte, de gyakran hazalátogatott Keszthelyre.
F. m.: Szászországi falvakban. Kaposvár. 1931. – A magyar gazdatiszti kar válsága. Kaposvár. 1932. – Hogyan működjenek a mezőgazdasági bizottságok? Kaposvár. 1933. – A mezőgazdasági haladás legújabb vívmányai. Szerk. Bp. 1940. – Haladó gazdák útmutatója : a II. Gazdatiszti Továbbképző Tanfolyam előadásai. 1942 Haladó gazdák útmutatója : a III. gazdatiszti továbbképző tanfolyam előadásai. 1-2. köt. Bp. 1944–1946.
Irod.: KNSZ. 1994. 27. p. – Georgikon 200. 1996–2001. 2. köt. 103. p.
FÁBER (FABER) JÁNOS (Stein, 1874. ? – ?) - gazdasági intéző.
Apja Fáber Oszkár jószágigazgató volt. F. Sándor (1873–1933) testvére, F. György (1903–?) nagybátyja. 1892–95-ig Keszthelyen a gazdasági akadémián tanult. A gabonafélék gombabetegségeiről szóló művét pályázatra írta, mellyel jutalmat nyert, s a Georgicon Gazd. Kör Kiadványai sorozatában sorozatnyitó kötetként megjelentették. 1897–1917-ig a Földmívelési Minisztérium szolgálatában állt, a mezőhegyesi ménesbirtok intézőjeként dolgozott. Később a Kaposvári Cukorgyár gazdaságainak jószágigazgatója lett.
F. m.: A gabonafélék legfontosabb gombabetegségei, különös tekintettel az ellenük alkalmazandó védekezésre. Kh. 1895.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 1. köt. 497. p. – Gulyás. 1990–. 8. köt. 6. has. – Georgikon 200. 1996–2001. 2. köt. 76. p.
FÁBER (FABER) SÁNDOR (Stein, 1873. augusztus 16. – Budapest, 1933. május 26.) - mezőgazdász, tanár.
Sziléziában született. Apja Fáber Oszkár thüringiai származású jószágigazgató volt, aki Mo.-on előbb Rohoncon, Ikerváron, végül Berzencén dolgozott. F. János (1974–?) testvére, F. György (1903–?) apja. Sopronban járt középiskolába. Ezután gazdasági tanulmányokat folytatott 1892–95-ig Keszthelyen az akadémián. Hallgatóként az ifjúsági gazdasági kör elnöki tisztét is ellátta. Tanulmányai befejeztével elvégezte a sárvári tejgazdasági szakiskola üzletvezetői tanfolyamát. 1895–96-ban Halléban tanult. Itt megismerkedett Falke professszorral, akinek zöldmező-gazdálkodási nézetei meghatározta későbbi munkásságát. 1895-ben ösztöndíjjal a mezőhegyesi ménesbirtok gazdasági segédtisztje, egy év múlva a központi szeszgyár és a kísérleti telep vezetője lett. Végül tanulmányozta a gazdaság irányítását, valamint a pápai földművesiskola szervezetét, az oktatás menetét, itt tanított is. Ezt követően mint tanárt tanulmányútra küldték Dániába, Németországba, Angliába és Svédországba (1897–98). Sok tapasztalattal és újítással tért haza, ezeket később igyekezett meghonosítani (pl. az ő kezdeményezésére került hazánkba Svédországból az első modern vetőgép). Hazatérte után előbb a debreceni gazd. tanintézetben, majd a magyaróvári gazd. akadémián alkalmazták tanársegédként. 1898-tól a keszthelyi gazdasági intézet növénytermesztési tanszékére nevezték ki vezetőtanárnak, de a gyakorlati tanszéken és a kísérleti telepen is dolgozott. A Gazdasági Tanácsadó Biz. tagja volt. 1906-ban, a tanintézetek gazd. akadémiává fejlesztésekor rendkívüli tanári kinevezést kapott, s megbízták a tanszék vezetésével. Az I. vh. alatt az oktatás szünetelt, ez idő alatt a mezőhegyesi uradalomban a kerületvezetői munkát látta el. A 20-as években újabb tanulmányutat tett Németországban. A „Georgikon” szakkör védnök tanára volt. 1931-ben vonult nyugdíjba. Főként a növénytermesztés talajtani kérdéseivel foglalkozott; vizsgálta a lápok lecsapolása után visszamaradt, ill. a szikes és tőzeges területek mezőgazdasági hasznosítási lehetőségeit; bekapcsolódott a rét- és legelőjavítás érdekében folytatott országos kísérletekbe; megszervezte és vezette a legelő- és rétgazdálkodás fejlesztését célul kitűző ún. zöldmezőmozgalmat. Növénynemesítéssel is kísérletezett; kialakította a Magyarországon általa meghonosított szójabab híres keszthelyi sárgaszója fajtáját, továbbá a gabonafélék és a mák nemesítése terén is ért el eredményeket. A Földművelésügyi Minisztérium több megbízást adott számára: az I. vh. alatt megtervezte a háborús gazdálkodásra való átállást, később Groffits Gáborral az alsó- és felsőfokú oktatás fejlesztését dolgozta ki. Cikkeit, kísérleteit ismertető tanulmányait a Köztelek, a Borászati Lapok, a Kísérletügyi Közlemények, a Keszthelyi Hírlap, a Tapolczai Lapok és a Mg. Szemle hasábjai publikálta. Megalapította az Orsz. Zöldmező Szövetséget (1931), melynek, elnöki, a Keszthely és Vidéke Gazdakört, amelynek ügyvezetői titkári teendőit is ellátta. Tagja volt az OMGE növénynemesítő biz.-ának, elnöke az Alsódunántúli Mg. Kamara növénytermesztési szakosztályának. Kh.-en az evangélikus egyház felügyelőjeként is funkcionált. Keszthelyén temették el.
F. m.: Vezérfonal a keszthelyi kir. gazdasági tanintézet növénytermelési tanszékének 1904. évi kísérleteihez. T.sz.: Stolp Ödön. Kh. 1904. – Talajművelés. Bp. 1910. – A gabonafélék termesztése. 1-2. köt. Bp. 1910–1911. – A vetőmag termelése és javítása. Bp. 1911. – Az istállótrágya kezelése és alkalmazása. Bp. 1928. – A talaj téli élete. Bp. 1929. – A zöldmezőgazdaság alapismeretei. 1. Tudnivalók a zöldmezőgazdaságról. Kh. 1930. – Általános és különleges növénytermesztéstan. H. n. É. n.
Irod.: Fáber Sándor. In.: Keszthelyi Hirlap. 1933. junius 4. p. 1-2. – MAÉ. 1987–1989. p. 497-501. – Gulyás. 1990–. 8. köt. 7-8. has. – RÚL. 1996–2008. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. 461. p. – ZÉK. 2005. 84. p.
FALK MIKSA, dr. (Pest, 1828. október 7. – Budapest, 1908. szeptember 10.) - író, újságíró, országgyűlési képviselő.
1847-ben szerzett bölcsészdoktori oklevelet a pesti egyetemen. 1848 elején Bécsbe költözött, hogy műegyetemi tanulmányait folytathassa. Korán elkezdett írni, már 15 éves korától cikkeket küldött német nyelvű pesti lapoknak (Ungar, Spiegel), színházi tudósító és fordító is volt. 1848-ban rövid ideig Pestre jött, az Ungar c. lap szerkesztőségi tagja lett. 1848. szeptemberében visszatért Bécsbe. Itt előbb az Oesterreichische Zeitung c., később a Wanderer c. lap munkatársa lett. Elsősorban m. vonatkozású cikkeket írt, de vezércikkek és politikai tudósítások is fűződnek a nevéhez. Emellett dolgozott a bécsi takarékpénztár tisztviselőjeként is. A Pesti Napló c. és a bécsi M. Sajtó c. lap tudósítója és bécsi cikkírója is volt, népszerű volt az olvasóközönség körében. Írásai révén került kapcsolatba gr. Széchenyi Istvánnal, akinek 1858–60-ban bizalmas munkatársa is lett. 1861-ben sajtóperbe fogták, majd pár hónapra elítélték, mert egyik cikkében sürgette a magyar alkotmányosság helyreállítását és nagy szerepet vállalt a kiegyezés létrejöttében. 1866-ban magyar nyelvre tanította Erzsébet királynét. 1867-től a Pester Lloyd c. lap főszerkesztőjeként működött. 1869-től aktívan bekapcsolódott a politikai életbe. A kormánypárt programját képviselte. 1869-től Deák-párti programmal a kőszegi, 1875-től szabadelvű párti programmal a keszthelyi, 1884-től a nagykanizsai, 1892-től a Bp. I. választókerület országgyűlési képviselője volt. 1905 után már visszavonult a politikai életből. Nevéhez fűződik a modern hazai újságírás megteremtése. 1861-ben az MTA tagjai közé választották. A bp.-i és a kolozsvári egyetem t. doktorává avatta. Elnöke volt a Hírlapírók Nyugdíjintézetnek és t. elnöke az Otthon Írók Körének. Kecskeméthy Auréllal folytatott levelezése, közreadása óta, a kutatók számára elsőrendű forrásnak számít. Franciából németre fordította az ún. Dumas-Memoireokat 28 kötetben. Ugyancsak németre fordított több Jókai regényt, valamint Eötvösnek a nemzetiségi kérdésről szóló könyvét. Történelmi és földrajzi tankönyveket is írt, több politikai beszédét is kiadta.
F. m.: A menedékjog a nemzetközi jog alapelveiből származtatva. Pest. 1864. – Széchenyi István gróf és kora. Pest. 1868. – Erzsébet királynéról. Visszaemlékezések. Bp. 1898. – Kor- és jellemrajzok. Bp. 1902. – Gróf Széchenyi István utolsó évei és halála. Bp. 1984.
Irod.: Országgyűlési almanach 1886. 1886. p. 47-48. p. – Országgyűlési almanach 1892–1897. 1892. p. 216-217. – RNL. 1911–1935. 7. köt. p. 161-162. – MN. 1993–2004. 7. köt. 670. p. – MZSL. 2000. – p. 255-256. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. 481. p. – MTAT. 2003. 1. köt. 318. p.
FARAGÓ SÁNDOR (Hódmezővásárhely, 1892. december 21. – Keszthely, 1980. január 14.) - újságíró, költő, zenész, karmester, halbiológus.
Dr. Faragó Tibor (1933–75) agrárközgazdász édesapja. Református tanító fiaként született. 1912-ben érettségizett a helyi református gimnáziumban. Jogi egyetemre kezdett járni, de néhány félév után abbahagyta. Visszatért szülővárosába, írnokként dolgozott a városházán. Újságírói pályára készült. Az 1848-as szellemiségű Vásárhelyi Reggeli Újság belső munkatársa, később a Szegedi Reggeli Újság felelős szerkesztője lett. Részt vett az I. vh.-ban, hamarosan fogságba esett. Csaknem négy éves orosz hadifogság után szabadult. 1918-ban csatlakozott a Külföldiek Kommunista Pártjához, beiskolázták egy tanfolyamra Moszkvába, majd delegálták Berlinbe. Ezután Bécsbe küldték, hogy felvegye a kapcsolatot a Tanácsköztársaság magyar emigránsaival. 1922-ben hazaküldték. Kommunista volta miatt Magyarországra való hazatértekor a Székesfehérvári katonai fogházban letöltendő börtönbüntetés várt rá. Két és fél év múlva amnesztiával szabadult. Különböző helyeken dolgozott, egy ideig az MTI-t tudósította, volt mozizenész, nyomdai tördelő, stb. Mellette barátainak köszönhetően álnév alatt egyre többet publikálhatott a lapokban. A 30-as évek elején rövid ideig Bp.-en Bibó Lajos személyi titkárként alkalmazta. 1932-ben visszatért Hódmezővásárhelyre. Az újjáalakult filharmonikus zenekar alapító tagja, majd karmestere lett, ezenkívül több kamaraegyüttes és zenekar tagja is volt (pl. egy ideig a Városi Dalárdát is vezette). Operettet játszott, egyet maga is írt. Barátaival 1934-ben megalapította a Tornyai Társaságot, melynek fő tisztségviselői is lettek. Ekkor jelent meg füzetnyi terjedelmű esszéje Tornyai Jánosról. 1934–35-ben a Vásárhelyi Friss Újság felelős szerkesztője volt. 1936-ban szerkesztette a Tornyai Társaság Hódtava c. folyóiratát (valószínűleg csak egy szám jelent meg), 1937–38-ig a Vásárhelyi Életet. Közben szenvedélyesen horgászott. Felkérték a Középtiszai Halászati Szövetkezet megszervezésére, amely az első halászati szövetkezet volt az országban. A Délvidéken, annak visszacsatolása után, 1943-ban halértékesítő szövetkezet igazgatói tisztét látta el. 1945-ben írt egy memorandumat a természetes vizek állami tulajdonba vételéről, s felkérték a téma jogi kidolgozására. Ebből született meg az Elnöki Tanács döntése a vizek demokratizálásáról, ill. a halászati szövetkezetek megalakításáról. Végrehajtására őt nevezték ki miniszteri biztosnak. 1946-ban a Balaton halászati felügyeletével bízták meg. Az államosítás után a Hal- és Nádgazdasági Üzem igazgatója lett, előbb siófoki, majd keszthelyi székhellyel. 1950-ben a Földművelésügyi Minisztérium természetesvízi halászat előadójaként alkalmazták. 1954-ben áthelyezték a Haltenyésztési Kutatóintézetbe tudományos munkatársként. 1957-ben vonult nyugdíjba. Ezután választották meg a Halászati Termelőszövetkezetek Központi Intézőbizottságának igazgatójává. 1964-ben családjával újra Keszthelyre költözött. Visszavonultan élt. Főleg irodalommal és lepkegyűjtéssel foglalkozott. A keszthelyi-öböl és a láp lepkevilágát gyűjtötte. Verseket írt, s ekkor készült kéziratban maradt verses drámája is (Tizenhatodik szín – Az Isten tragédiája).
Irod.: Csaba Imre: „…Összehajtom az újságomat.”. In.: Napló. 1978. február 11. – Gulyás. 1990–. 8. köt. 215. p. – HÉL. 2002. p. 65-66.

FARAGÓ TIBOR, dr. (Hódmezővásárhely, 1933. szeptember 25. – Keszthely, 1975. december 17.) - agrárközgazdász.
Faragó Sándor (1892–1980) fia. Iskoláit szülővárosában kezdte, majd háborús kitérők után Keszthelyen fejezte be. 1957-ben diplomázott a GATE üzemgazdász szakán. 1957–60 között a Debreceni Mg. Akad. Statisztikai és Számviteli Tanszék és a Mg. Szervezési Int. Tájkutatói és Nagyüzemi Kísérleti Osztálya segédmunkatársaként, majd tud. munkatársaként, 1960–62-ig a Keszthelyi Mg. Akad. Üzemgazdasági Osztálya tudományos munkatársaként dolgozott. 1963-tól az ATEK Termelésfejlesztési Int.-e Kutatási Osztályának vezetője, 1968-tól tud. igazgatóhelyettese, 1975-től igazgatója volt. 1965-ban doktorált Debrecenben. Később címzetes docens lett. A mezőgazdasági tudományok fejlesztése terén szerteágazó tevékenységet folytatott. Foglalkozott a mg. nagyüzemek gazdálkodásának kérdéseivel, jelentős eredményeket ért el a melioráció gazdaságosságának, ill. a racionális földhasználat ökonomiai vonatkozásainak vizsgálata terén. Több mint 70 publikációja látott napvilágot. Mint a termelésfejlesztési int. vezetője kiterjedt kapcsolatokat létesített hasonló külf. intézményekkel, egyetemekkel. Részt vett a Mérnöktovábbképző Int. munkájában, tagja volt a M. Agrártudományi Egyesület Információs és Szaktanácsadási Szakosztályának, valamint a MÉM környezetvédelmi biz.-ának. Beválasztották a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem pártbizottságába. A Veszprém Megyei Tanács tagjaként az élelmiszer-gazdasági bizottságban tevékenykedett. Figyelmet érdemel sportpályafutása. Kezdetben labdarúgással foglalkozott Keszthelyen, egyetemi évei alatt átpártolt az atlétikához. A BEAC középtávfutójaként az országos élvonalhoz tartozott, nemzetközi versenyeken is szerepelt.
F. m.: A délnyugat-dunántúli termelőszövetkezetek üzemgazdasági eredményei. T.sz.: Nagy Loránd. Veszprém. 1964. – Tájékoztató értékek a gazdálkodás elemzéséhez. Kh. 1967. – A termelőszövetkezetek tagsűrűségének gazdasági következményei. Többekkel. Bp. 1968. – A mezőgazdasági termelőszövetkezeti mozgalom fejlődése Veszprém megyében. T.sz.: Arany Sándor. Veszprém. 1970.
Irod.: RÚL. 1996–2008. 6. köt. p. 737-738. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. – HÉL. 2002. p. 66-67.
FARKAS GYULA (Tófej, 1899. február 2. – Keszthely, 1979. január 29.) - politikus, díszpolgár.
Szegény sorsú családból származott. Kisgyermekként Hódmezővásárhelyre került nagybátyjához. 1909-ben üveges szakmát kezdett el tanulni Karánsebesen. Tanulóévei után, 1916-ban Temesvárra került, ahol üvegessegédként dolgozott. 1917-ben katonai szolgálatra vonult be. Az őszirózsás forradalom után a Leszerelt Katonák Egyesületének tagja lett. 1919 januárjában belépett az üveges munkások szakszervezetébe, gyűlésekre, előadásokra járt, munkásmegmozdulásokban vett részt. 1919 márciusában ismét katona lett, a Vörös Hadseregbe jelentkezett. Előbb a 32. gyalogezredben, majd a Landler-hadtestben szolgált, részt vett a Sopron, Ipolyság, Nyíregyháza, Rakamaz területén zajlott honvédő harcokban. A Tanácsköztársaság bukása után rövid időre visszatért szülőfalujába, munkalehetőség hiányában azonban ismét Bp.-re költözött, rövid időre bevonult katonának. Leszerelése után előbb Szolnokra, Bp.-re, letartóztatása után Nagykanizsára került. 1923 szeptember végén Keszthelyre költözött, az addigi rendőri felügyelete ekkor szűnt meg. Kapcsolatba került a Tanácsköztársaság volt helyi vezetőivel, aktívan bekapcsolódott a baloldali mozgalom újraszervezésére irányuló törekvésekbe. 1930–34-ben vezetőségi tagja, pénztárosa volt a MÉMOSZ helyi csoportjának. 1930-ban Lőke Lajos orvossal és Pónácz Ferenc asztalossal létrehozták az MSZDP helyi szervezetét, melynek vezetőségi tagja, gazdasági felelőse lett. Nagy szerepet vállalt a mozgalom kiszélesítésében, a párt baloldali csoportjának kialakításában. 1933-ban csatlakozott az illegális kommunista szervezkedéshez. 1934-ben vádat emeltek ellene, a kommunista perben meghurcolták, de felmentették. A hátrányos megkülönböztetés és megaláztatás miatt önállósodni kényszerült, 1937-ben, miután megszerezte az iparjogot, üveges üzletet nyitott. 1940-ben internálták, és két hónapig a sárvári gyűjtőtáborba kényszerült. A II. vh.-ban többször is behívták katonai szolgálatra. A háború után tagja lett az SZDP keszthelyi vezetőségének, pénztárosi feladatokat látott el. A városi Földigénylő Biz. albiz.-ának elnökévé választották. 1950-ig évekig tagja volt a helyi tanács végrehajtó biz.-nak. 1955-ben az I. körzet MDP szervezetének elnökévé választották meg, évekig tagja volt a városi pártbiz.-nak is. 1951–55 között a MEZŐKER-nél dolgozott raktárosként, majd 1963-ig a helyi vegyes iparcikkboltot vezette. Az 1956-os forradalom után részt vett az MSZMP újjászervezésében, évekig tagja volt a munkásőrségnek. Több kitüntetésben is részesítették, Szocialista Hazáért Érdemrendet, Tanácsköztársasági Emlékérmet kapott. Keszthely Város Tanácsa 1975-ben díszpolgárává avatta.
Irod.: Keszthely első díszpolgárai. In.: Napló. 1975. május 9. Kh. c. mell. 1. p. – Élni emberül. 1980. p. 92-93.

FARKAS JÁNOS (? – ?) - nyomdász.
1890-ben ő állította fel Keszthelyen a második gyorssajtót. Nyomdája felvehette a versenyt nagyobb városokéval is. Nyomdájában jelent meg a második helyi lap, a Keszthelyi Hírlap, valamint a Millenium legnagyobb keszthelyi nyomdai vállalkozása, Bontz József Keszthely város monográfiája (1896) c. alapmű.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. 337. p.

FARKAS JENŐ (?, 19. sz. – ?) - költő.
A Keszthelyi M. Kir. Gazd. Akadémia hallgatója volt, aki tanulmányai mellett verseket is írt.
F. m.: Balaton mellől. Költemények. Kh. 1908.
Irod.: Keszthelyi Hirlap. 1908. január 12. 4. p.
FARKAS MIKLÓS (Pápa, 1840. október 2. – Keszthely, 1890. április 21.) - szerzetes, tanár, iskolaigazgató.
Tanulmányait szülővárosában, valamint Győrött és Aradon folytatta, 1863-ban végzett. Belépett a csornai premontrei kanonokrendbe és tanári oklevelet szerzett. 1866-tól a szombathelyi gimnáziumban tanított, majd 1884-től a keszthelyi gimnáziumban a földrajz, természetrajz és számtan tantárgyakat oktatta. Az 1886-87-es tanév folyamán Lipp Vilmos igazgató betegsége miatt megbízott igazgatóként dolgozott, valamint a házfőnökséget is ellátta. Részt vett az intézmény főgimnáziummá fejlesztésének megtervezésében. 1887-től 1889-ig szerkesztette a helyi gimnázium értesítőjét.
F. m.: A szám és számjegyrendszer eredete és fejlődése. In.: Szombathelyi gymnasium Értesítője. 1875.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 3. köt. 185. has. – VÉL. 1998. 158. p. – ZÉK. 2005. 89. p.
FEDOR JÓZSEF, dr. (Miskolc, 1932. november 27. – Zalaegerszeg, 2001. május 27.) - vb titkár.
Középiskolai tanulmányait Miskolcon kezdte meg a gimnáziumban, de anyagi okok miatt félbehagyta. Ezután a kereskedelmi szakiskolát végezte el 1949–51-ben. Kezdetben az Épszernél, majd az Erdőgazdaságnál, később a járási és a községi tanácson dolgozott. 1957-ben került Zala megyébe. Először Várvölgyön a községi tanács előadóként alkalmazta, majd egy év múlva vb titkárként Cserszegtomajra került, 1966-ig látta el feladatát. Szombathelyen járt Tanácsakadémiára, ahol 1963-ban végzett. 1968-ban Bp.-en az ELTE Állam és Jogtudományi Karán jogi doktori címet szerzett. 1970–73-ban a Politikai Főiskolán tanult. Keszthelyen előbb jogi főelőadó, majd pénzügyi osztályvezető lett a járási tanácson. 1970-től Hévízen vb titkárként, majd Keszthelyen osztályvezetőként, 1973-tól vb titkárként, a rendszerváltás után jegyzőként dolgozott. 1991-ben ment nyugdíjba, nyugdíj mellett a hévízi polgármesteri hivatal főtanácsosaként tevékenykedett. Életében számos kitüntetést kapott munkája elismeréseként, szívügyének tekintette a térség labdarúgásának helyzetét.
Irod.: Iglódi Endre: Dr. Fedor József halálára. In.: Keszthely és Vidéke. 2001. június. 14. 2. p. – Személyi forrás.

FEHÉR SÁNDOR (Csurgó, 1919. ? – ?) - költő, dalszerző.
Apja Fehér Sándor, a keszthelyi gimnáziumi tanára volt. 1938-ban érettségizett Csurgón. Később Keszthelyen élt. Versei jelentek meg a M. Zeneszó, a Keszthelyi Hirlap, a Mi Utunk, a Keszthely és Vidéke, valamint a Belsősomogy c. lapokban. 1938-ban sikeres önálló szerzői estet tartott. Apjával közösen szerkesztette az Uj Helikon c. antológiát (1939), melyben saját versei is olvashatóak. Dalaival szerepelt a Balatoni Koszoru és a Százhúros hegedü c. antológiákban. Tagja volt a Fráter Lóránt Társaságnak. A M. Zeneszó, a Ma és Holnap, a Dalol a Nemzet, stb. lapok pályázatain, a „Betyár volt az édesapád…” dalával a Rádió Ujság pályázatán nyert díjat. A M. Zeneszó kiadásában több saját megzenésítésű nótája is megjelent. A Bocskai vendéglőben rendezett dalversenyen „Minden szíven van egy kapu” c. dalával ért el sikert. Részt vett a II. vh.-ban, „Utolsó dalá”-t a Don környékéről küldte haza. Itt hunyt el, mint hadapród őrmester. Halála után arany vitézségi éremmel tüntették ki, 1944-ben vitézzé is nyilvánították.
F. m.: Kilométerkőnél. Kh. 1938. – Vérből kenyér. Kh. 1939. – Katonanóták. Bp. 1941.
Irod.: Fehér Sándor: Uj Helikon : kilenc keszthelyi költő könyve. Kh. 1939. – Gulyás. 1990–. 8. köt. 554. has. – KNSZ. 1994. p. 28-29.
FEJÉR GYÖRGY (Keszthely, 1766. április 23. – Pest, 1851. július 2.) - kanonok, történetíró, költő, egyetemi tanár, könyvtáros.
Apja ácsmester volt. Szülővárosában 1775–76-ban a gimnáziumban tanult. 1779-ben Pestre került. 1783–85-ben bölcsészhallgató volt a budai, majd pesti egyetemen, 1785–90-ig Pozsonyban teológiát hallgatott. 1790-ben a székesfehérvári egyházmegye növendékeként misés papnak szentelték fel. Ezután a Festetics-, ill. az Ürményi-családnál nevelősködött. 1796-ban Székesfehérvárott 3 évig káplánként, majd Kovácsiban 12 évig plébánosként teljesített szolgálatot. Közben Székesfehérvárott dogmatikát oktatott a püspöki szemináriumban, 1808–18-ig a pesti egyetem teológiai tanára, 1816–17-ben a hittudományi kar dékánja is volt. Kovácsiból távoztával nagylelkű adományokat tett a templom és a szegények javára. 1818-ban a győri tanulmányi kerület főigazgatói tisztét látta el, e minőségben királyi tanácsosnak és címzetes pest-ujhegyi prépostnak nevezték ki. Igazgatója volt a győri akadémiának is. Az 1822-es pozsonyi nemzeti zsinaton több tanácskozáson is részt vett. 1824-ben a pesti egyetemi könyvtár igazgatójává nevezték ki, mellette a dogmatika helyettes tanára is volt (1832–35, 1834–35). Ezen kívül misézett, temetett is. 1840-ben kanonoki címet kapott. Minden vagyonát jótékonysági célokra fordította. Többek között alapítványt tett a keszthelyi jó tanuló diákok jutalmazására, 2 keszthelyi obsitos segélyezésére, 1841-től folyamatosan segélyezte a keszthelyi árvákat. 1843-ban vonult nyugdíjba. Végrendeletében több mint 50 ezer forintot jótékonysági célokra, ingóságait pedig a keszthelyi kórház javára hagyta. A Tudományos Gyűjtemény alapítója és első szerkesztője volt (1817). Győrből távoztából a szerkesztéssel felhagyott, de mindvégig állandó munkatársa maradt. Főtanfelügyelőként nagyobbrészt tanügyi értekezéseket írt. Kiterjedt munkásságából máig jelentős 40 kötetes nagy középkori oklevélkiadása, amelyhez utóbb 3 indexkötet is készült. Ezen kívül sok latin nyelvű teológiai, filozófiai művet írt, de voltak mezőgazdasági művei, versei, imádságos könyve, s vígjátékokat is adott ki. 1993-ban a keszthelyi városi könyvtár őt választotta névadójául.
F.m.: A tisztségre vágyódók (vígjáték). Pozsony. 1789. – Az öreg fösvény zsugori. Pozsony. 1790. – A nevelők (nézőjáték). Pozsony. 1790. – Az emberi méltóságról. Pest. 1806. – Anthropologia vagy is az ember esmértetése. Buda. 1807. – Az ember kimiveltetésének első része. Az ember formáltatásáról. Pest. 1809. – Institutiones theologicae ac dogmaticae. 1-7. köt. Buda. 1811. jav. bőv. kiad. Bécs. 1819–20. – Oktatás a gyümölcsfa neveléséről. Buda. 1811. – Szentek élete. Pest. 1815. – A tudományok encyclopaediája rövid rajzolatban. 1-2. köt. Pest. 1818. – Verseghy Ferenc viszontagságos élete… Buda. 1824. –A magyarok hajdani lakhelyeiről. Tud. Gyűjtemény. 1827. – Béla királyunk jegyzőjének koráról. Tud. Gyűjtemény. 1827. – Magyarországi okleveles gyűjtemény szüksége. Tud. Gyűjtemény. 1828. – Codex diplomaticus Hungarie ecclesiasticus ac civilis. 1-43. köt. Buda. 1829–44. – Az ember kiformáltatására esmérő erejére nézve vagy is: a közhasznú metaphysika. Buda. 1835., 1843. – Bevezetés a philosophiára. Pest. 1836. – Honi városainknak nemzetünk kifejtülésére s csinosbulásukra befolyássok. Pest. 1837. – Embernemesítés, vagy is a természeti erkölcstudomány. Pest. 1842. – Genus, incunabuls ac virtus Joannis Corviv de Hunyad. Buda. 1844. – Religionis et ecclesiae christianae apud Hungaros initia. Buda. 1846. – Bevezetés a magyarországi historiába. Buda. 1849. – A kunok eredete. Pest. 1850. – A politikai forradalmak okai. Buda. 1850. Lipcse. 1850. – A kazárokról. Pest. 1851. – A polgári alkotmányok fő tulajdonságai. Pest. 1851. – Versek. Kh. 1994.
Irod .: Bontz József: Keszthely város monográfiája. Kh. 1896. p. 415-432. – Hoffmann Mór: Fejér György : 1766–1851. In.: Zalavármegyei évkönyv a millenniumra. 1896. p. 137-138. – Zsidi János: Fejér György. Bp. 1936. – Péczely Piroska–Sági Károly–Szutrély Antal: A 200 éves keszthelyi kórház története. Veszprém. 1959. p. 24-25. – Szinnyei. 1980–1981. 3. köt. 253-266. has. – MKL. 1993–. 3. köt. p. 534-535. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. p. 566-567. – ÚMIL. 2000. 1. köt. 617. p. – ZÉK. 2005. p. 90-91.
FEJES LAJOS (Gyoma, 1923. július 10. – Keszthely, 1994. október 2.) - alezredes.
1956-ban tagja volt a Katonai Forradalmi Tanácsnak. Utasítást adott a fegyverek kiadására. A rezi erdőbe vonult egységével. A forradalom leverése után a Győri Katonai Bíróság 10 év börtönbüntetésre ítélte, egyes jogaitól 6 évre eltiltotta, teljes vagyonát elkobozta, rangjából lefokozta. A Legfelsőbb Bíróság KK Különtanácsa később az ítéletet mérsékelte.
Irod.: ’56 Keszthelyen és a keszthelyi járásban. 2006. 304. p.

FEKETE ZOLTÁN, dr. nagyajtai (Zsarnóca, 1911. március 31. – Budapest, 1988. október 14.) - talajtani kutató.
Fekete Zoltán erdőmérnök fia. 1919-ben költöztek Sopronba, itt járt az evangélikus líceumba. Tanulmányait megszakítva egy évet töltött Londonban a Stenborough College-ben. 1929-ben érettségizett, majd bevonult a légierőkhöz, ahonnan 1930-ban szerelt le. Élete folyamán többször teljesített katonai szolgálatot. 1935-ben a budapesti egyetemen bölcsészdoktori és természetrajz–vegytan szakos tanári oklevelet szerzett. 1935–37-ben az orosházi gimnáziumban tanított, kémiai laboratóriumi gyakorlatokat vezetett, külső terepgyakorlatokat szervezett. Elismertsége révén különböző intézmények ajándékával gazdag kőzet- és ásványgyűjteményhez juttatta a gimnáziumot. 1935–36 nyarán a British Múzeum külső gyűjtőként foglalkoztatta. 1937 nyarán Szárföld, Lispe területén olajkutató fúrógeológust helyettesített. Jelen volt Orosháza közéletében is, az Orosházi Szépmíves Céhben tevékenykedett, publikált a Céh Évkönyvében és az Orosházi Újságban is. 1937–41-ben a budapesti egyetem ásványkőzettani int.-ében tanársegédként, 1947-től a talajkőzettan magántanáraként dolgozott. 1941-től Keszthelyen élt, a gazdasági akadémián segédtanárként és a talajtani laboratórium vezetőjeként alkalmazták. A laboratóriumot ő szervezte át tanszékké, 1942-től a talajtani tanszék int.-i tanáraként oktatott. Ebben az évben a M. Kir. Földtani Int. térképező munkatársaként részt vett Kőszeg és Szombathely térségének talajtérképezésében. Emellett 1946-tól négy és fél évet végzett a pécsi egyetem soproni evangélikus hittudományi karán, tanulmányait Bp.-re helyezése miatt nem fejezte be. 1946-ban kinevezték a Szántó Kovács János Népi Kollégium igazgatójának, járási és egyetemi szakszervezeti titkárnak választották. Gyenesdiáson az Evangélikus Népfőiskolán a talajtan, talajművelés, tájmelioráció tantárgyakat oktatta. 1947-ben Bp.-en egyetemi magántanári címet kapott, rendszeresen járt fel előadásokat tartani. 1948-ban a Talajjavító Vállalat kh.-i laboratóriumának vezetőjévé nevezték ki. 1949-től a bp.-i agrártudományi egyetem kert- és szőlőgazdaságtudományi kara talajtani tanszékének vezetője, 1950-től tanszékvezető egyetemi tanára, 1950–51-ben dékánja volt. 1952-ben a mezőgazdaság tud. kandidátusa címet kapott. 1953-ban kinevezték a budapesti Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán a kertészeti talajtan tanszékvezető egyetemi tanárának, 1957–1960-ig a főiskola igazgatóhelyettesének. 1961-ben doktorátust szerzett. 1962–66-ban helyettes rektori pozíciót töltött be. 1976-ban nyugdíjazták, 1977–84-ben szerződéses előadóként még dolgozott. Fő kutatási területe a talajerózió, talajvédelem és a trágyázás kérdései. Kidolgozta a különböző kertészeti növények, zöldségfélék, szőlő- és dísznövénykultúrák szerves- és műtrágyázási rendszerét, valamint a gyümölcs- és szőlőterületek komplex talajvédelmi rendszerét. A réteges homokjavítás kertészeti alkalmazására vonatkozó kísérleteiben jelentős eredményeket ért el. Foglalkozott a víz- és szélerózió elméleti kérdéseivel. Több mint 300, idegen nyelven megjelent publikációja van, a Szabad Föld, az Élet és Tudomány, a Kertészet és Szőlészet stb. hasábjain ismeretterjesztő cikkeket is közzétett. Az MTESZ tagja, a Meteorológiai Társ. elnöke (1950–51) választmányi tagja (1951), a M. Agrártudományi Egyesület alelnöke (1957–67), a Talajtani Társ. alelnöke (1961-től), t. elnöke, a Nemzetközi Talajtani Társ. tagja (1955-től), az Északi evangélikus egyházkerület felügyelője (1958–75), az Evangelikus Egyház orsz. felügyelője, világi elnöke (1975-től) volt. 1960-ban Tessedik Sámuel-, 1979-ben Treitz Péter-, 1984-ben Entz Ferenc-emlékéremmel jutalmazták.
F. m.: Adatok a hárshegyi homokkő geológiájához. Bp. 1935. – Orosháza talajai. Orosháza. 1937. – Ásványtan és geológia, mint talajtani propedeutika. Kh. 1941. – A termőföld trágyázása. Kh. 1947. – Agrokémia. Bp. 1949. – Talaj és talajjavítás. Bp. 1950. – Alkalmazott talajtan. Bp. 1950. – Általános talajtan. Bp. 1950. – Az esőtalaj. Bp. 1951. – Éghajlattan. T.sz.: Bacsó Nándor. Bp. 1951., 1958. – Műszaki földtan. T.sz.: Mosonyi Emil, Papp Simon. Bp. 1959. – Útmutató a talajok gyakorlati minősítéséhez. T.sz.: Stefanovits Pál. Bp. 1959. – Talajtan és agrokémia. T.sz.: Hargitai László. Bp. 1967. – A zöldség és gyümölcs termő növények tápanyagellátásának új rendszere. Bp. 1971. – A Talajtani Társaság története. Bp. 1981.
Irod.: ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. p. 590-591. – Szabó István: Dr. Fekete Zoltán élete. In.: Tanulmányok, emlékezések és köszöntők. 2007–. 1. köt. p. 208-210.
FÉLEGYHÁZY GYULA, túri (Szilágycseh, 1879. március 11. – Keszthely, 1966. ?) - festőművész, illusztrátor, tanár.
A Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt 1900–1904-ig, ahol tanári oklevelet szerzett. Tanári pályáját 1904-ben a nagyszentmiklósi polgári iskolában kezdte. 1907-től Petrozsény gimnáziumában esztétikára, természetszeretetre nevelte tanítványait. 1919–25-ig hivatalnokként dolgozott. 1925–1938 között a Mezőtúri Református Főgimnáziumban tanított mértant és szabadkézi rajzot. Az 1935-ben átadott Erzsébet-ligetet az ő tervei szerint alakították ki, fásította a Maráz legelőt. Portrékat festett a mezőtúri emberekről, tájképeiben a várost, a Berettyó-partot örökítette meg. Kiállított Mezőtúron és más városokban is. Táj-, arc- és állatképeket festett. A M. Vadászújság munkatársaként illusztrációkat készített. 1938-ban Keszthelyre költözött, ahol elnöke lett a Mészöly Géza Társ.-nak. Nyugdíjasként a Balatoni Múzeum teremőreként dolgozott. Számos – főleg idegenforgalmi – kiadványt, könyvet illusztrált. Többek között: Iványi Béla–Sági Károly: Csobánc (1957); Sági Károly: Fenékpuszta története (1960); Koppány–Péczely–Sági: Keszthely (1962); Csiki–Iványi–Sági–Péczely–Rákosiné: Keszthely és könyéke (1962); Veress D. Csaba: Várak a Balaton körül (1996). 7 festményét a Balatoni Múzeumban őrzik.
Irod.: MTÉL. 1999. 62. p. – www.oktatas.reformatus.hu. – www.mke.hu. – Személyi forrás.

FELLETÁR EMIL, dr. (Tapolca, 1834. június 1. – Budapest, 1917. február 15.) - gyógyszerész, fővegyész, lapkiadó, szakíró.
Apja, Felletár József, Zala vármegye másod-főorvosa volt. Keszthelyre járt gimnáziumba, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. 1857-től a pesti tudományegyetem kémiai int.-e tanársegédként alkalmazta. 1862-ben (hazánkban másodikként) gyógyszerész-doktorrá avatták, 1863-ban törvényszéki és rendőri kémia egyetemi magántanári képesítést szerzett, s magántanárként oktatott tovább. 1869-től 1879-ig a Budapesti Kereskedelmi Akadémián tanított kémiai technológiát. Közben 1871-ben országos fővegyésszé nevezték ki. Nevéhez fűződik az Országos Bírósági Vegyészet (ún. Művegyészeti Int.) 1883-ban történő megalapítása, melynek első igazgatója volt (1883–1907). E minőségében őt tekintjük a törvényszéki (igazságügyi) toxikológia hazai megalapítójának, a magyar kriminológia úttörőjének. Tudományos kutatásai közül kiemelkedik a vérfoltok felismerésére ill. azonosítására szolgáló eljárása. Elsőként állított fel hazánkban központi vegytani állomásokat, melyek feladata az élelmiszerek, italok, orvosságok, forgalomban lévő mérgek ellenőrzése volt. Széles körű szakirodalmi munkásságot fejtett ki. Társszerzője volt az első m. modern gyógyszerészeti könyvnek. Nemzetközileg is jelentős az emberi szervezetben levő higany kimutatása, meghatározása. 1863-ban Vegyészet és Gyógyszerészet, 1868-ban Fürdői Lapok címmel folyóiratot indított, melyek még az évben megszűntek. 1858-tól a Gazd. Lapok, 1861–1912-ig a Gyógyászat munkatársa, de több lapban is jelentek meg írásai. 1911-ben m. kir. udvari tanácsosi címet kapott. A sümegi temetőben nyugszik.
F. m.: A parádi kénes gyógyvizek vegybontása. Pest. 1861. – A gyógyszerészeti tudományok alapvonalai. T.sz.: Kátai Gábor. Pest. 1865–67. – Vegytan, különös tekintettel a gyógyszerészetre. Pest. 1866. – A törvényszéki chemia elemei. T.sz.: Jahn József. Bp. 1897.
Irod.: Szinnyei. 1980–81. 3. köt. 342-343. has. – MT. 1997. 293. p. – RÚL. 1996–2008. 7. köt. 111. p. – VÉL. 1998. 163. p. – TÉL. 2000. p. 71-72. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. p. 603-604. – KVEKA. 2006. 41. p.
FERDINÁND DEZSŐ, dr. (Nagyveszverés, 1915. július 8. – Keszthely, 1996. február 1.) - kertészmérnök, növénynemesítő, egyetemi tanár.
1938-ban kertész oklevelet a bp.-i Kertészeti Tanint.-ben, 1958-ban a keszthelyi Mg. Akadémián mg.-i mérnöki oklevelet szerzett. 1967-ben a mg. tudományok kandidátusi címét kapta meg, 1968-ban doktorált a Kertészeti Egyetemen. 1934-től a Fővárosi Kertészet gyakornokaként kezdett dolgozni, majd 1938-ban az alsótekerespusztai Schrikker Faiskola főkertésze, 1939-ben a Soproni Városi Kertészet kertésze lett. 1940-től a Gyümölcstermesztők Orsz. Egyesülete tornaljai intézői tisztségét töltötte be, 1942-től a Gyöngyösi Kertészeti Felügyelőség kertészeti felügyelője volt. 1946-tól előbb Fertődön a Kísérleti Telepen, ill. a középiskolában, majd 1949-től a békési Mg. Technikumban tanított. 1950-től a Perjéspusztai ÁG-ot, 1951-től a Fertődi Kutató Int. akali üzemegységét vezette. 1952-től a Szőlészeti Kutató Int. badacsonyi telepének, 1954-től a Keszthelyi Mg. Kísérleti Int. tud. munkatársa volt. 1957-től a keszthelyi Délnyugat-Dunántúli Mg. Kísérleti Int. Kertészeti Osztályának vezetője lett, 1960-tól Keszthelyen a Mg. Akad., valamint az ATEK Kertészeti Tanszékének tud. munkatársaként dolgozott. Az intézményben 1962–66-ig egyetemi adjunktus, 1966–78-ig egyetemi docens rangot viselt, 1968–78-ig tanszékvezetője is lett. 1978-ban ment nyugdíjba, de továbbra is látott el feladatokat, 1982-ig a böhönyei ÁFÉSZ nyugdíjas tanácsadójaként, 1990-ig pedig az ATEK Termelésfejlesztési Int. szakértőjeként. Munkássága során dísznövény- és gyümölcstermesztéssel, ill. -nemesítéssel foglalkozott. 1951–54 között jelentős szerepe volt a délszaki növények mo.-i honosítási és termesztési kísérleteiben. A későbbi években főként az őszibarack-, alma- és a szelídgesztenye nemesítési kérdéseivel foglalkozott (Julian 1965; Springold 1981; Early Redhaven 1987). 1941–43 között szerkesztette a Gyümölcstermesztési Tájékoztató c. lapot.
F. m.: Csonthéjas termésűek. Őszibarack. T.sz.: Brózik Sándor, Elek László. Bp. 1962. – Új őszibarack koronaformák kidolgozása. In.: Kísérletügyi Közlemények. 1962. – Módszer a gyümölcstermés becslésére. T.sz.: Bacskay Zoltán. Kh. 1966. – Az őszibarack biológiájához alkalmazott fásmetszési kísérletek eredményei. Kh. 1968. – A szelídgesztenye rétegzése és csírázása. Kh. 1969. – Az őszibarack gyümölcsminőségének alakulása a vessző és a hajtás függvényében. Kh. 1971.
Irod.: RÚL. 1996–2008. 7. köt. 247. p. – KKMM. 1997–. 1. köt. 346. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. 633. p.
FERENCZ VILMOS (Kőhalom, 1913. április 28. – Budapest, 1983. április 20.) - agrokémikus.
1938-ban szerzett fizika–kémia szakos tanári és vegyészi oklevelet a kolozsvári Ferdinánd Tudományegyetemen. 1964-ben a mg. tudományok kandidátusa címet kapott. Kolozsváron kezdte pályafutását, ahol az Áll. Gimnáziumban tanított 1940-től. 1941–44 között a kolozsvári Mg. Főiskola Kémia Tanszékén gyakornok, majd tanársegéd lett. 1944–48-ban a fronton teljesített katonai szolgálatot, orosz hadifogságba is esett. 1948-ban került Keszthelyre, ahol a Mg. Akad. Kémia Tanszékének tanársegédeként dolgozott, majd 1949-ben az Agrokémiai Kutató Int., valamint az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutató Int. Biokémiai Osztályának kutatóvegyészi feladatait látta el. 1952-ben tudományos munkatárs lett. 1955-ben a Növényélettani és Biokémiai Osztály, ill. a Talajbiokémiai Osztály vezetői tisztséget töltötte be, 1971-ben ennek főmunkatársaként működött. 1953–60 között az Agrokémia és Talajtan c. lap szerkesztését is végezte. Munkássága alatt a növények táplálékigényének és táplálékfelvételének működését vizsgálta. A gazd. növények gyökéren kívüli táplálása elméleti és gyakorlati lehetőségeinek kutatása terén ért el jelentős eredményeket. Nevéhez fűződik, hogy Mo.-on az elsők között mutatta ki a mikrotrágyázás jelentőségét. Cikkei számos szaklapban jelentek meg.
F. m.: A kukoricanövény tápanyag gazdálkodásának tanulmányozása. Kukorica termesztési kísérletek. 1953–57. Bp. 1958. – A burgonya permetező trágyázása. Bp. 1963. – A permetező trágyázás. T.sz.: Nagymihályi Ferenc, Mérei Gyula. Bp. 1964. – A levéltrágyázás elméleti alapjai. Bp. 1976.
Irod.: RÚL. 1996–2008. 7. köt. p. 266-267. – Személyi forrás.
FERENCZI JÁNOS (? – ?) - városbíró.
1840–45-ig volt Keszthely városbírája.
Irod.: Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 431. p.

FESTETICS GYÖRGY, gr. tolnai (Ság, 1755. december 31. – Keszthely, 1819. április 2.) - főúr, kamarás, alezredes, mecénás.
Szülei gr. Festetics Pál (1722–82) és Bossányi Julianna csillagkeresztes hölgy. Testvérei gr. F. Julianna (1753–1824), János (?–1847) és Imre (1764–1847). Gr. F. László (1785–1846) apja. Keszthelyen töltött gyermekéveiben oktatását házitanárra, Nagy Jeromos piarista paptanárra bízták. 1768–1775 között a Collegium Theresianumban tanult Bécsben, kiváló eredménnyel. Nyilvános vizsgáinak szövegei nyomtatásban fennmaradtak (1772, 1773). Kitűnt rajztehetségével is, ezért a bécsi szépművészeti akadémia t. tagjává választotta. Apja kívánságára kiegészítő tanulmányokat is folytatott: jogot tanult Ürményi József országbírótól és Majláth József kamarai tanácsostól. Kollár Ádám udvari könyvtári igazgató segítségével sajátította el a latin, német, francia nyelvet, később angolul és olaszul is megtanult. Iskoláztatása idején kezdett könyveket gyűjteni. Megérintették a felvilágosodás eszméi. Ekkor ismerkedett meg a közjó fogalmával, s életében e szerint cselekedett. Bécsi évei alatt kapcsolatba került a szabadkőművességgel, tagja volt az Igaz Egyetértés páholynak Helikon testvér néven. 1766-tól a kamaránál, majd Pesten a pénzügyigazgatásnál volt gyakornok. 1777-ben kinevezték a horvát királyi tanácshoz fizetés nélküli számfölötti tanácsosnak. 1778-ban katonai pályára lépett. 1779-ben kamarássá nevezték ki. Apja kérésére 1783-ban feleségül vette Sallér Juditot, melynek hozományától várták a birtok pénzügyeinek rendezését, 1805-től külön éltek. Előbb főhadnagyságig vitte a bajor örökösödési háborúban, majd áthelyeztette magát a Barco huszárezredbe másodkapitányi rangban, galíciai szolgálattal. 1786-ban már őrnagy a magyar nemesi testőrségnél, egy év múlva a Graeven huszárezredhez helyeztette magát. Részt vett a törökellenes harcokban. 1788-ban alezredesi rangot kapott. 1790-ben a Zala vármegyei bandérium négy prefektusa közé választották János öccsével együtt, s a bandériumnak pénzt is ajánlott fel. Még ebben az évben Laczkovics Jánossal és más tiszttársaival az országgyűléstől kérvényezték, hogy a magyar ezredeket Mo.-on állomásoztassák, magyar legyen a szolgálati nyelv, hozzanak létre magyar katonatisztképző iskolát, töröljék el a testi fenyítést, és magyar tiszteket alkalmazzanak. Büntetésül Bécsben fogságba vetették, előbb Belgiumba (Brüsszelbe), majd Olaszországba (Milánóba) helyezték át. 1791-ben kilépett a katonaságtól. Visszavonult keszthelyi birtokára, gazdálkodni. 1797-ben, amikor Zala vm. megtagadta az insurrectiót, ellenzéki magatartása miatt újra kegyvesztett lett, a király megfosztotta kamarási rangjától és kitiltotta az udvarból. 1782-ben lett a keszthelyi hitbizomány ura. A birtok egyben tartása érdekében kifizette testvéreit, egyúttal magára vállalta az apai és nagyapai adósság rendezését. Anyagi haszonra törekedett. Birtokai számát jelentősen gyarapította (Csáktornya, Szalkszentmárton stb.). A birtokai között fekvő, idegen telkeket felvásárolta, így egységessé tette uradalmát. Birtokai igazgatására kormányszéket (Directio) hozott létre. Jövedelme leginkább juhtenyésztésből származott. Kiterjedt kereskedelmet folytatott, főleg gyapjút forgalmazott. Új növényféleségeket kezdett termeszteni, az állattartásban több újítást alkalmazott birtokán. Keménykezű földesúr volt. Keszthelytől visszavonta a bérbe adott hetivásárjogot, így a helypénz őt gazdagította. Fokozta a robotot, s felemelte a robotváltság díját. A lakosságot megfosztotta legelőitől, hogy kénytelenek legyenek tőle bérelni. Felemelte a hegyvámot a keszthelyiek cserszegi szőlőhegyein. Korlátozta egyes árucikkek kereskedelmét. Keszthely várossal úrbéri perbe is került, mely csak fia birtoklása idején rendeződött. Ennek ellenére kiemelkedő mecénási tevékenységet végzett. Sógorával, gr. Széchenyi Ferenccel, anyagilag segítette a meginduló magyar nyelvű sajtót, s minden hazai gimnáziumba eljuttatta a lapokat. Az ő támogatásával indult meg a Magyar Minerva c. könyvsorozat. Összegyűjtette Mikes Kelemen leveleit, s kiadatta Kultsár István lapszerkesztővel. Jelentős adományokat juttatott különböző felekezetű iskoláknak, valamint kulturális intézményeknek. 1792-ben Csurgón református gimnáziumot alapított, 1797-ben pedig mg. iskolát Keszthelyen, a Georgikont, hogy megfelelő mg. szakemberekkel rendelkezhessen. A Georgikonhoz két botanikus, ún. Fáskertet is létesített. Mintagazdaság is tartozott az intézményhez. Kezdetben csak az uradalom számára folyt a képzés, négy év múlva nyilvános intézmény lett. Ez volt az első felsőfokú mg. tanintézet a világon. A hallgatók többsége jobbágyi származású volt. Az elsődleges gazdatisztképzés mellett egyéb felső-, közép- és alsófokú képzést is folytattak, béresek, jogászok, erdészek, vadászok, vincellérek, lovászok, mérnökök kerültek ki innen. Egy ideig gazdaasszonyképzés is volt. A tanári karba a kor legnevesebb mg. szakembereit hívta meg. Az elméleti és gyakorlati oktatás a legkorszerűbb módon folyt. Továbbépíttette a kastélyt, amit könyvtári szárnnyal is kiegészített. Tudatosan gyarapította apja könyvgyűjteményét, s a mg., állattenyésztési és -gyógyászati szakkönyvekkel kibővített családi könyvtárat az oktatás szolgálatába állította. Támogatta a Georgikon tanárainak külf. tanulmányútjait, lehetővé tette tud. műveik kiadását. Elérte a keszthelyi gimnázium helyben maradását, s1798-ban 5 osztályossá fejlesztette, és jelentősen hozzájárult fenntartásához. Felújíttatta és bővíttette a volt kolostort. Nemesi konviktust is alapított, melyet 1808-ban Sopronba helyezett át. Fenntartotta az elemi iskolát. Tanítóképző int.-et, majd az országban negyedikként, 1802-ben, Keszthelyen polgári iskolát hozott létre, ezen kívül zene-, rajz- és vasárnapi iskolát, 1790 után birtokain több falusi iskolát is. Birtokain kötelezővé tette az olvasni és írni tudást. Muraközi birtokán szorgalmazta a lakosság magyarul tanulását. Levéltárát megnyitotta a történettudomány számára. Hajógyárat létesített, sorra építtette a vitorlás- komphajókat („Bori Antal”, „Pali”, „László”, „Fecske”, „Juditta”, „Stella”, ”Szolgája”). Mindközül a legnagyobb és leghíresebb a „Phoenix” (1797). Ez volt az első nagyobb balatoni vitorlás, és az első menetrendszerűen közlekedő hajó. A Hévízi-tavat kiszabadította a mocsárból. Hévízt utak építésével, a tó környékének rendezésével, fürdőházak, vendégfogadó építésével országosan ismert gyógyfürdővé tette. Chirurgusokat, fürdőorvosokat alkalmazott, szórakozóhelyek is voltak. Pezsgő fürdőélet jött létre. A környékbeliek ingyen használhatták a fürdőt. 1799-ben Szentáról áttelepítette ménesét Fenékpusztára, majd a Georgikonon folyó oktatás szolgálatába állította. Felismerte, hogy „a lovak képességeit versenyeken lehet legjobban lemérni”, ezért lóversenyeket rendezett. Keresni kezdte az udvar kegyeit. A napóleoni háborúhoz gabonával, pénzzel, katonákkal járult hozzá – fia is hadba vonult –, s élelmiszerrel látta el a birtokán átvonuló orosz csapatokat. 1802-ben alapítványt tett Bécsben tanuló nemes ifjak tisztképzésére, míg Mo.-on nem jön létre hasonló intézmény (ez az alapítvány később átkerült a Ludovikára). Nem hiába, a király még abban az évben feloldotta az udvarból való kitiltást, s visszakapta kamarási rangját is. Pártfogolta magyar írók, költők munkáinak kiadását (Péteri Takáts József, Csokonai Vitéz Mihály, Görög Demeter, Berzsenyi Dániel stb.) 1817-ben könyvnyomtatót hívott Keszthelyre. Ebben az évben Asbóth János javaslatára, megrendezte az első Helikoni Ünnepet, a Georgikon tanárai, hallgatói, valamint neves írók és költők részvételével. Az ünnepségekre ezen túl évenként kétszer – februárban a császár születésnapja, májusban a georgikoni vizsgák alkalmából – került sor, összesen öt alkalommal. A jelesebb magyar írók tiszteletére emlékfát ültettek. A gr. jutalmakat is osztott. Tevékenységét hazáján kívül is elismerték. A göttingeni királyi akadémia (1802) és a badeni gazd. egyesület is t. tagjává választotta.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. p. 404-415. – RNL. 1911–1935. 7. köt. 456. p. – Magyarország vármegyéi és városai. Somogy vármegye. 1916. 285. p. – Keszthelyi Helikon. 1925. p. 66., 71-72. – Szabó Dezső: A herceg Festetics-család története. 1928. – Fehér Sándor: Gróf Festetics György emlékezete Csurgón. In.: Keszthely és Vidéke. 1939. június 10. p. 2-3. – Keresztury Dezső: Festetits György és a magyar irodalom. In.: ITK. 1953. 5. sz. p. 557-565. – Szántó Imre: A parasztság kisajátítása és mozgalmai a gróf Festeticsek keszthelyi ágának birtokain 1711–1850. 1954. – Péczely Piroska: A keszthelyi Festetics kastély és belső berendezése. 1959. p. 21-25. – Koppány Tibor–Péczely Piroska–Sági Károly: Keszthely. 1962. 88. p. – Sági Károly: Adatok Festetics György és munkássága értékeléséhez. In.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleménye. 6. 1967. p. 329-341. – Süle Sándor: A keszthelyi Georgikon. 1967. p. 10-14. – Georgikon 175. 1972. p. 13-41. – Cséby Géza: Festetics György születésének 225. évfordulóján. In.: Zalai Hírlap. 1980. december 31. 5. p. – Szinnyei. 1980–1981. 3. köt. 444-446. has. – Antalffy Gyula: A reformkor Balatonja. 1984. p. 110-125. – Magyarország hadtörténete. 1984–1985. 1. köt. 427. p. – Szántó Imre: Keszthely úrbéri viszonyai a Festeticsek földesurasága idején : 1739–1848. 1984. p. 18., 35-54. – MTTT. 1986. p. 53-54. – MAÉ. 1987–1989. 1. köt. p. 545-549. – Gulyás. 1990–. 9. köt. 36-37. has. – Szántó Imre: Gróf Festetics György emlékezete, Hévíz fürdőhely születése. 1991. – Cséby Géza: Adalékok Festetics György irodalompártoló tevékenységének összegzéséhez. In.: Hévizi almanach. 1992. 1. köt. p. 92-98. – Csite András: Egy presztízsorientált nagybirtoküzem a 18-19. század fordulóján. In.: Gazdaságtörténeti tanulmányok. 1993. ZGY. 34. p. 77-114.– MN. 1993–2004. 7. köt. 918. p. – Georgikon 200. 1996–2001. 1. köt. p. 61-78. – Festetics György emlékkötet. 1997. – Csoma Zsigmond: Kertészet és polgárosodás. 1997. – MT. 1997. p. 297-298. – Cséby Géza: A Keszthelyi Helikoni Ünnepségek rövid története 1817–1819-ig. In.: Szabolcs András: Az ifjúság Helikoni Ünnepségei Keszthelyen. 1998. p. 9-26. – Kurucz György: Festetics György gróf. In.: Zalai Múzeum. 1999. 9. köt. p. 265-285. – Cséby Géza: Csokonai Vitéz Mihály és Keszthely. In.: Tóparti üzenet. 2000. p. 68-80. – ÚMIL. 2000. 1. köt. 637. p. – Alföldy Gábor: A keszthelyi Festetics-kastélypark rövid története. In.: Királyi és hercegi kertek Magyarországon. 2001. p. 43-57. – Kurucz György: Festetics György és a magyarországi művelődés. In.: Zala megye ezer éve. 2001. p. 128-132. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. p. 665-666. – Jászberényi Lehel: A magyarországi szabadkőművesség története. 2005. 73. p. – Szántó Endre: Hévíz fürdőhely születése. In.: Hévíz. 2005. 1-2. sz. p. 24-52. – Fenékpuszta : Keszthely. 2006. p. 45-49. – Kurucz György: 250 éve született Festetics György. In.: Pannon Tükör. 2006. 2. sz. p. 89-90. – Kurucz György: Adósság, hitel, törlesztés : Festetics György pénzügyi helyzete 1782 és 1818 között. In.: Századok. 2006. 3. sz. p. 539-565. – Kurucz György: Irodalmunk „jó embere”. In.: Magyar Napló. 2006. 5. sz. p. 18-26. – Kurucz György: Kényszer és szolgálat. In.: Századok. 2006. 6. sz. p. 1341-1375. – BTMKA. 2007. 146. p. – Horváth József: György gróf várost teremtett Somogyban. In.: Hévíz. 2007. 4. sz. p. 74-87. – Szabó István: Tanulmányok. In.: Tanulmányok, emlékezések és köszöntők. 2007–. 1. köt. p. 30-39. – Szabó István: Tolnai Festetics György gróf. In.: Tanulmányok, emlékezések és köszöntők. 2007–. 1. köt.. p. 187-191. – Szántó Endre: Festetics György gazdálkodása Szentandráson és Egregyen (1782-1819). In.: Hévíz. 2007. 2-3. sz. p. 64-71. – Cséby Géza: Keszthely régi Helikonjai. In.: Helikon 50. 2008. p. 22-31. – Walleshausen Gyula: Denis professzor és tanítványa, Festetics György. In.: Könyvtári Figyelő. 2008. 1. sz. p. 64-74. – Cséby Géza: Az első keszthelyi Helikoni Ünnepről (1817. február). In.: Pannon Tükör. 2010. 1. sz. p. 52-62. – Sámel József: Nagykorúvá vált a kisváros : Díjak és kitüntetések. In.: Zalai Hírlap. 2010. május 3. 1., 3. p.

FESTETICS GYÖRGY, gr. tolnai (Bécs, 1815. április 23. – Bécs, 1883. február 12.) - főúr, felsőházi tag, főispán, kancellár, miniszter, koronaőr.
Szülei gróf Festetics László (1785–1846) és Hohenzollern-Heichingen Josefine hercegnő. Fivérei gr. F. Tasziló (1813–83) és Lajos (1823–89). Gyermekkorát Keszthelyen töltötte. 1820-tól hét évig nevelője Balogh László ügyvéd volt. Magántanulóként végezte el az elemi iskolát és a gimnázium alsóbb osztályait Keszthelyen, a felsőbb évfolyamokat Szombathelyen. 1831-ben tett érettségit. Ezután négy évig jogot tanult a pozsonyi királyi akadémián, ahol 1835-ben végzett. Katonai pályára lépett. A császári hadseregben szolgált Hohenzollern 2. sz. cheveaux-legers ezredben főhadnagyként. 1841-ben cs. és kir. kamarássá nevezték ki. 1848-ban a br. Piret-gyalogezred őrnagyaként harcolt Itáliában. Még ebben az évben alezredesként szerelt le. Gazdálkodni kezdett, letörlesztette a majorátust terhelő adósságot. Főként szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozott, kitenyésztett egy új fajt is. Míg bátyja, Tasziló katonáskodott, ő helyettesítette a keszthelyi birtok ügyeinek intézésében. Az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban nem vett részt, kormánybiztosi felszólításra anyagilag támogatta Keszthely és környéke népfelkelőit, ideiglenes védcsapatot állított ki, a bukás közeledtével már a kastélyában elszállásolt cs. katonaságot segítette, sietett földesúri járandóságait is beszedni birtoka parasztságától. Később szerepet játszott a gazdaság és kereskedelem fellendítésében: sokat tett a sopron–kanizsai vasútvonal létrejöttéért (1856). Hévízen fürdőépületeket emeltetett. Anyagilag is támogatta az OMGE újjászervezését, s a Nemzeti Színházat. Aktív részese volt a politikai életnek, 1860–1861 között Vas vm. főispáni helytartója lett, az 1861-es országgyűlésen részt vett a főrendiház ülésein. Ezután visszavonult a közélettől. Pestre költözött, ahol palotát is építtetett. 1864–1867-ig az Orsz. M. Mg. Egyesület elnöki tisztét töltötte be. 1865-ben újra belevetette magát a politikába, ettől kezdve aktívan szerepelt az országgyűléseken. 1865-ben királyi biztossá nevezték ki, és Zala vm. főispánjává választották. Utóbbi tisztségét 1867-ig látta el. Testvérével, gr. F. Taszilóval eredményesen küzdött a gazdasági tanint. újraindításáért és államosításáért. 1866-ban tagja lett az MTA igazgatótanácsának. Nagylelkű adományokat tett a nagykanizsai gimnáziumnak, a Képzőművészeti Társulatnak, a szombathelyi kir. katolikus főgimnáziumnak. Részt vett a kiegyezést előkészítő tárgyalásokon. 1867–1871 között a Szent István-rend kancellárjaként és a király személye körüli miniszterként tevékenykedett, 1869-ben egy ideig helyettesítette a miniszterelnököt. Egészségi állapotára hivatkozva 1871-ben lemondott. 1871-től Vas megyei birtokán, Molnáriban élt. 1872-ben ideiglenes koronaőrként, majd tíz éven át koronaőrként teljesített szolgálatot. Valóságos belső titkos tanácsos volt. 1875-ben felajánlották neki a miniszterelnökséget, de nem vállalta. 1882-ben magyar főudvarmesternek nevezték ki, de e tisztet betegsége miatt nem fogadta el.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. 28. p. – Szabó Dezső: A herceg Festetics-család története. 1928. – Szántó Imre: A parasztság kisajátítása és mozgalmai a gróf Festeticsek keszthelyi ágának birtokain 1711–1850. 1954. p. 195-226. – Szinnyei. 1980–1981. 3. köt. 446-448. has. – Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1987–1988. 2. köt. 162. p. – Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája. 1990–. 1. köt. 398. p. – MN. 1993–2004. 7. köt. 918. p. – Tar Ferenc: A Festetics család és Keszthely (1849-1919). In.: Comitatus. 1993. június. p. 61-67. – Látnivalók Zala megyében. 1999. 30. p. – Tar Ferenc: Keszthely története. 2000. 3. köt. p. 5-7. – Zala megye archontológiája :1138–2000. 2000. 118., 313., 408. p. – MTAT. 2003. 344. p. – Bölöny József–Hubai László: Magyarország kormányai 1848–2004. 2004. 320. p. – Szántó Endre: A „boldog békeévek” Szent Andráson és Egregyen (1857–1905). In.: Hévíz. 2008. 2-3. sz. p. 40-53. – Vári András: Urak és gazdászok. 2009. p. 150-172.

FESTETICS GYÖRGY, hg. tolnai (Baden-Baden, 1882. szeptember 4. – Keszthely, 1941. augusztus 4.) - főúr, titkos tanácsos, kamarás, felsőházi tag.
Szülei Festetics Tasziló (1850–1933) herceg (akkor még gróf) és Lady Mary Douglas Hamilton. Felesége gr. Haugwitz Mária. Alsóbb iskoláit és a gimnáziumot Keszthelyen végezte. Ezután jogot tanult Angliában az oxfordi egyetemen és Bp.-en. Külügyi vizsgát tett, és a monarchia külügyi minisztériumának szolgálatába lépett. Attaséként dolgozott a párizsi nagykövetségen, távoztakor a köztársaság elnöke becsületrenddel tüntette ki. Ezután követségi titkár volt a londoni nagykövetségen (1904–1914). Az I. vh. elején katonai szolgálatra jelentkezett, a Zágrábban állomásozó 11. huszárezredhez vonult be. Eleinte parancsőrtiszt volt, majd a tűzvonalban harcolt. Bátorságáért számos kitüntetést kapott. A háború végén tartalékos huszárezredesi rangban szerelt le, majd követségi tanácsosként nyugdíjba vonult. Szívügye volt a magyar lótenyésztés. 1920–1929-ig a bécsi Jockey Club, 1923-tól a M. Lovaregylet igazgatójaként tevékenykedett. 1926-tól foglalkozott versenylótenyésztéssel, lovai sorozatos győzelmeket arattak a legkülönfélébb versenyszámokban. 1933-ban lett a hitbizomány ura. Érdekelték a város közügyei, kitűnt szociális gondoskodásával. Neki köszönhető a Helikon strand, fejlesztette Hévíz gyógyfürdőt. Napi politikával nem foglalkozott, de számos hazai és külföldi ismeretségét kamatoztatta az ország érdekében. 1934-ben a Balatoni Szövetség vezetőelnökévé választották. A Society of Hungarian Quarterly munkájában társelnökként vett részt. Haláláig a magyar felsőház örökös tagja volt.
Irod.: Festetics György herceg lett a Balatoni Szövetség vezetőelnöke. In: Keszthelyi Hirlap. 1934. április 22. 4. p. – Herceg Festetics György 1882–1941. In.: Keszthely és Vidéke. 1941. augusztus 9. p. 1-3. – Városházi: Emlékezés herceg Festetics Györgyről. In.: Keszthely és Vidéke. 1941. augusztus 16. p. 1-2. – Klempa Károly: Tolnai herceg Festetics György 1882–1941. In.: A Csornai Premontrei Kanonokrend Keszthelyi Gimnáziumának évkönyve : az 1941–42. tanévről. 1942. p. 10-12. – Gudenus József János: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája. 1990–. 1. köt. 399. p. – Tar Ferenc: A Festetics család és Keszthely (1849–1919). In.: Comitatus. 1993. június. p. 61-67. – RÚL. 1996–2008. 7. köt. 304. p. – Fenékpuszta : Keszthely. 2006. p. 57-58. – www.vajda-khely.sulinet.hu

FESTETICS IMRE, gr. tolnai (Ság, 1764. december 2. – Kőszeg, 1847. április 1.) - főúr, kamarás, tudós.
Szülei gr. Festetics Pál (1722–82) és Bossányi Julianna csillagkeresztes hölgy. Gr. F. Julianna (1753–1824), György (1755–1819) és János (?–1844) testvére. Gyermekéveiben Keszthelyen nevelkedett. Házi tanítója Nagy Jeromos piarista szerzetestanár német és latin nyelvre, valamint történelmi ismeretekre oktatta. 1782-ben katonai pályára lépett. A török elleni háborúban a Délvidéken szolgált kapitányi rangban a Levencher könnyűlovas ezredben. Megsebesült, a rangját kénytelen volt letenni, ezért kilépett a hadseregből (1790). Az országgyűlés 1807-es határszéli orsz. választmányának tagja, valamint császári és királyi kamarás volt, de aktívan nem vett részt a politikában. Nagynevű bátyjával, Györggyel, apjuk halála után örökösödési vitáik támadtak, mivel György többet kapott az apai örökségből. Csak tíz év múlva sikerült végleg rendezni vitájukat. Kétszer nősült (1791, 1812), ezután a kőszegi Festetics-palotában, vagy különböző birtokain lakott. A keszthelyi családi könyvtár gazdag volt állattenyésztési témájú könyvekben, és a Festetics-birtokokon lovakról és juhokról már 1807-től törzskönyveket vezettek, melyekben örökléstani megfigyeléseket is lejegyeztek, valószínűleg ekkor terelődött figyelme a francia háborúkat követő gyapjúkonjuktúra miatt a legtöbb gyapjút adó juhfajták tenyésztése felé. Schedius Lajos körül 1802-ben alakult természettud. körhöz tartozott. Tervezte, hogy mg. társaságot alapít Pesten. A brünni szabadkőműves páholy, a Freimaurer Gesellschaft és az Ackerbaugesellschaft tagja volt. Kapcsolatban állt morvaországi juhtenyésztőkkel is. Gr. Franz Salmmal – aki számtalan reformot vezetett be birtokán – levelezett mg., állattenyésztési, irodalmi kérdésekről. 1818-ban részt vett Kőszegpatyon egy tenyészállat-kiállításon, melyre a Brünnben élő, tud. lapszerkesztő Christian André is felfigyelt. F. Imre ekkoriban többször publikált lapjában, az Oekonomische Neuigkeitenben. Egyik cikkében, mely 1819-ben jelent meg, állattenyésztési tapasztalati alapján négy pontban fogalmazta meg az általános genetikai törvényszerűségeket. Felismerte a módszeres kutatás fontosságát. Mindezt négy évvel R. Knight angol kutató, és 46 évvel G. Mendel előtt.
F. m.: 61. debatten. Schafzucht. Weitere Erklärung des Herrn Grafen Emmerich Festetics über Inzucht. In.: Oekonomische Neuigkeiten und Verhandlungen. Nr. 22. 1819. p. 169-171.
Irod.: Szabó T. Attila: A magyar genetika első tudományos emléke. In.: Tudomány. 1989. 12. sz. p. 45-47. – Szabó T. Attila–Pozsik Lajos: A magyar genetika születése: Festetics Imre elgondolásai a beltenyésztésről és a „természet genetikai törvényeiről” – 1819-ben (Brünn-Brno). In.: Természet Világa. 1990. 1. sz. p. 50-56. – Szabó T. Attila: Festetics Imre (1764-1847). In.: Vasi Szemle. 1991. 1. sz. p. 91-97. – Fehér György–Kurucz György–Zsidi Vilmos: Georgikon 200. 1996–2001. 1. köt. p. 79-81. – Deák Eszter: A tudományos élet és magyarországi kapcsolatai Cseh-Morvaországban a felvilágosodás korában. In.: Aetas. 2001. 3-4. sz. p. 29-45. – Bodó Imre: Festetics Imre gondolatainak és eszméinek hatása. In.: Tanulmányok, emlékezések és köszöntők. 2007–. 1. köt. p. 53-55. – Szabó T. Attila: Festetics Imre élete és munkássága – a Festeticsek nemesítési programja. In.: Tanulmányok, emlékezések és köszöntők. 2007–. 1. köt. p. 49-53. – Vas megyei Festetics emlékhelyek. In.: Tanulmányok, emlékezések és köszöntők. 2007–. 1. köt. 2007. p. 19-25.
FESTETICS JÁNOS (JÓZSEF), gr. tolnai (? – ?, 1844. ?) - főúr.
Szülei gr. Festetics Pál (1722–82) és Bossányi Julianna csillagkeresztes hölgy. Testvérei gr. F. Julianna (1753–1824), György (1755–1819) és Imre (1764–1847). Keszthelyen nevelkedett. Nagy Jeromos piarista paptanár oktatta. 1792–95 között a pozsonyi akadémia diákja volt. Később bérbaltavári birtokán élt. 1782-ben Festetics György megegyezett öccsével, hogy az apai örökség, a keszthelyi uradalom egyben maradhasson, cserébe kárpótlást fizetett. Az 1790. március 15-i Zala vm.-i megyegyűlés a megyei bandérium egyik prefektusának választották, bátyjával, Györggyel együtt. A török háborúk alatt, míg György katonáskodott, ő kezelte birtokait. 1792–98 között réteket vásárolt Pesten, s egy rákosi dűlőt. Mint Pest megyei birtokos támogatta Szentkirályi László pest megyei alispán 1817-es törekvéseit, hogy F. György keszthelyi elgondolásait Pesten is megvalósítsák. Gr. Keglevich Ágostonnal együtt anyagilag támogatta Marczinkey Elek festőművész tanulmányait a bécsi akadémián. Természettudományos érdeklődésű volt, Kitaibel Pál köréhez tartozott. Akárcsak fivérének, Imrének, kapcsolata volt a morvaországi tudományos élettel. Levelezést folytatott gr. Franz Salmmal gazdaságról, irodalomról, többek között a juhtenyésztésről és -nemesítésről (1807–21). A brünni Hesperus c. lap ismertetést közölt F. János parasztokról szóló cikkéről, mely először német nyelven a Topographisches Archivban jelent meg 1821-ben.
F. m.: Assertiones ex physica, quas in r. univ. Pestiensi. 1787. mense aug. publice propugnavit. Pestini. – A parasztok viszonya földesurukhoz Magyarországon (1806). In: Korall. 2005. 19–20. sz. 218-223. p.
Irod.: Szabó Dezső: A herceg Festetics-család története. 1928. 220. p. – Süle Sándor: A keszthelyi Georgikon. 1967. 20. p. – ML. 1965–1968. 3. köt. 241. p. – Sz. Szatmári Gizella: Egykori Festetics-uradalom és kastély Pest határában. In.: Műemlékvédelem. 1972. 1. sz. 41. p. – Szinnyei. 1980–1981. 3. köt. 448. has. – Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1987–1988. 2. köt. 162. p. – Szabó T. Attila–Pozsik Lajos: A magyar genetika születése… In.: Természet Világa. 1990. 1. sz. p. 50-56. – Fehér György–Kurucz György–Zsidi Vilmos: Georgikon 200. 1996–2001. 1. köt. 66. p. – Deák Eszter: A tudományos élet és magyarországi kapcsolatai Cseh-Morvaországban a felvilágosodás korában. In.: Aetas, 2001. 3-4. sz. 29-45. p.
FESTETICS JÓZSEF, gr. tolnai (Ság, 1691. március 19. – Keszthely, 1757. május 4.) - főúr, tábornok.
Apja Festetics Pál katona, intéző, anyja Fitter Erzsébet. F. Kristóf (1696–1768) testvére. Jogot tanult. Néhány évig felsőbüki Nagy István nádori ítélőmester mellett szerzett gyakorlati ismereteket, s vele vett részt az 1712–15-ös országgyűlésen. A katonai pályát választotta, kapitányként szolgált a Babochay-huszároknál a török elleni harcokban. 1716-ban török fogságba esett, három év múlva szabadult ki. 42 évesen kilépett a katonaságtól, s folytatta jogi tanulmányait. Apja 1720-i végrendeletében kizárta az örökösödésből. Tanácsossá nevezték ki a Helytartótanácsnál 1733-ban, majd nem egészen 1 év múlva visszatért ezredéhez. Őrnagyként részt vett a franciák elleni 1733–35-ös hadjáratban, 1734-ben alezredessé, 1735-ben ezredessé léptették elő. Majd az 1737–39-es török elleni háborúban harcolt. 1739-ben vezérőrnagyi rangot kapott. A Csehországban folyó osztrák örökösödési háborúban 1741-ben már altábornagy, 1742-ben pedig eddigi ezredének tulajdonosává vált. 1742-ben a nemesi felkelő csapatok parancsnoka lett, majd újra katona. 1744-ben ismét a nemesi felkelő csapatok élén állt. 1745-ben Felső-Sziléziában harcolt. Ezután visszavonult, bár a katonai pályát nem hagyta el. Fő tevékenysége a családi birtok gyarapítása volt (Baltavár, Lovászpatona). Kérelmére a királynő 1746-ban az örökös nélkül maradt Tolnát adományozta neki, mely fiágának kihalása esetén öccsét, Kristófot, és annak fiágát illeti. Ez lett a Festeticsek legnagyobb birtoka, innentől kezdve használták a tolnai előnevet. Birtokait ezután is szép számmal gyarapította. 1749-ben grófi, 1754-ben lovassági tábornoki rangot kapott. Bár Keszthelyen halt meg, Baltaváron temették el.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. p. 396-397. – Szabó Dezső: A herceg Festetics-család története. 1928. – Magyarország hadtörténete. 1984. 1. köt. 413. p. – Szántó Imre: Keszthely úrbéri viszonyai a Festeticsek földesurasága idején. 1739–1848. 1984. 19. p. – Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1987–1988. 2. köt. 162-163. p. – Festetics kastély : Keszthely. 1990. 7. p. – Gudenus János József: A magyaroszági főnemesség XX. századi genealógiája. 1990–. 1. köt. p. 391-392. – Fehér György–Kurucz György–Zsidi Vilmos: Georgikon 200. 1996–2001. 1. köt. p. 57-58. – Balogh Gyula: Vas vármegye nemes családjai. 1999. 58. p.

FESTETICS JULIANNA, gr. tolnai (gr. Széchényi Ferencné) (Ság, 1753. október 30. – Bécs, 1824. január 20.) - főúrnő, csillagkeresztes hölgy.
Szülei gróf Festetics Pál (1722–82) és Bossányi Julianna csillagkeresztes hölgy. Gr. F. György (1755–1819), János (?–1844) és Imre (1764–1847) testvére. Gyermekkorát Ságon töltötte. Első tanára házitanítója, Nagy Jeromos keszthelyi piarista nevelő volt. Később a Notre Dame de Sion zárdaiskolában tanult Pozsonyban, majd újra Ságon lakott. Kiválóan beszélt és írt magyarul, németül, olaszul, franciául és angolul. Rendkívüli műveltségéhez hozzájárult az apja által alapított keszthelyi könyvtár és öccse, F. György udvarának szellemi miliője is. 1772-ben gr. Széchényi József felesége lett, az esküvőt Keszthelyen tartották. Pár év múlva egy keszthelyi vadászbaleset miatt férje meghalt. 1777-ben sógorával, gr. Széchényi Ferenccel kötött házasságot Nagycenken. Hosszú ideig Balatonfüreden éltek. Férje hivatali beosztását követve költöztek Zágrábba, Pestre, Bécsbe, de sokat időztek Horpácson és Keszthelyen is. Férjével beutazták Magyarországot, 1787–1789 és 1791–1792 között pedig Európát. Széchényi Ferencben a nemzeti múzeum és könyvtár megalapítóját tisztelhetjük. Festetics Julianna természettudományos érdeklődése révén jelentős ásvány- és ősmaradvány-gyűjteménnyel rendelkezett. 1803-ban ő is gyarapította a múzeumot, ezzel megteremtette a természettudományi gyűjtemény alapjait. 23 ásványt adományozott, valamint ásványokkal foglalkozó nyomtatott műveket, minden ismert fából egy darabkát kérgével együtt, kristálygyűjteményét, ezen kívül Bethlen Gábor pecsétgyűrűjét. Sokat jótékonykodott. A Ludovika Katonai Akadémia részére kétszer is 2000 forintot juttatott. Felvételt nyert a Csillagkeresztes Rendbe. Gyermekei közül Széchenyi István lett híressé, aki többször megfordult Keszthelyen is.
Irod.: Georgikon 175. 1972. 16. p. – Gudenus János József: A magyaroszági főnemesség XX. századi genealógiája. 1990–. 1. köt. 397. p. – VMÉL. 1998. 166. p. – Magyaroszág múzeumai. 2001. 47. p. – MMA. 2002. p. 830-831. – Vásárhelyi Tamás: Kedves Élet és Tudomány! In.: ÉT, 2002. február 15. 194. p. – Czoma László: „A Keszthely ’s Czenk istenülő Grófjai…” : a Széchenyi- és a Festetics- család. In.: Kastélykonferenciák II. 2003. p. 17-28. – ZÉK. 2005. p. 92-93. – Kecskeméti Tibor: Egy főnemesi gyűjteményalapító, gróf Széchenyi Ferencné szül. gróf Festetics Julianna. 2006.

FESTETICS KRISTÓF, tolnai (Ság, 1696. július 22. – Sopron, 1768. február 25.) - földesúr, alispán, táblabíró, országgyűlési követ, septemvir, aranysarkantyús vitéz.
Szülei Festetics Pál, katona, intéző, és Fitter Erzsébet. Gr. F. József (1691–1757) fivére, gr. F. Pál (1722–82) és F. Lajos (1732–97) apja. Gimnáziumot végzett Sopronban, majd a felső, ún. filozófiai osztályokat Nagyszombatban. Két évig tanult jogtudományt felsőbüki Nagy István nádori ítélőmestertől. 1717-től Sopron és Somogy vm. táblabírája lett, 1718-tól kilenc éven át Somogy vm. helyettes alispáni tisztségét töltötte be. 1719-ben apja átadta neki a Vas vm.-i Pósfát gazdálkodni, 1720-ban kelt végrendeletében pedig őt tette meg minden vagyonának örökösévé. Az 1722–23-ban és az 1728-ban összehívott országgyűléseken Somogy vm. követe volt. Részt vett a törvényszékek munkájával kapcsolatos bizottság tevékenységében. 1727-ben, majd a következő ciklusban is, 1732-ben Somogy vm. alispánjának választották. 1736-ban az uralkodó a Pozsonyban székelő helytartótanács tanácsosává, 1741-ben a legmagasabb bírói testület, a hétszemélyes tábla bírájává (septemvir) nevezték ki. Szintén ebben az évben Mária Terézia aranysarkantyús lovaggá ütötte. Pestre költözött, itt látta el haláláig bírói feladatát. Közben 1743-ban távozott a helytartótanácstól. A tolnai előnevet 1746-ban adta Kristófnak és József nevű bátyjának a királynő, Tolna birtokkal, a báty kérésére. Miként bátyja, ő is szorgalmasan gyarapította – már korábban is – birtokai számát. Főként keresztúri birtokán gazdálkodott. Vagyonát sertéskereskedéssel szerezte. Megvásárolta a csurgói uradalmat, 1733–34-ben megalapította a szentai ménest (ez lett a fenékpusztai ménes elődje). Somogy és Vas vm.-i birtokokkal együtt a keszthelyi birtokot és tartozékait (Tátika, Rezi stb.) 1739-ben vette meg Pethő Zsigmondtól. Két év alatt megszerezte a nőági Pethő-rokonok keszthelyi birtokait, majd az összes, még magántulajdonban lévő telket is, így az egész város az ő tulajdona lett. 1741-ben a királynő megerősítette birtokaiban. Keszthelyre ugyan mások is igényt tartottak, velük hosszú pereskedés után megegyezett: fizetség ellenében lemondtak birtokigényeikről. 1742-ben megvette Kistikost, 1751-ben a Széchenyiektől több zalai birtokot. Ő vált Zala vm. legnagyobb földbirtokosává, s a Festetics-család „keszthelyi ága” megalapítójává. Sok városi polgárjogtól fosztotta meg és úrbéri viszonyra kényszerítette Keszthely lakosságát, s később megszüntette a szabad esküdtválasztás jogát is, de ugyanakkor elő is segítette a város gyarapodását. Számos iparost telepített le Ausztriából és Morvaországból: kőműveseket, gerencséreket, bábos mestert, kőműveseket, kőfaragókat stb. 1745-ben a romossá vált Pethő-kastély helyén új kastélyt kezdett építeni. Városrendezési tervei is voltak. 1754-ben pénzt adott a ferences rendi szerzeteseknek gyógyszertár alapítására és berendezésére, 1756-ban sebészorvost szerződtetett, majd 1759-ben megalapította a ferences rendi kórházat, melyre végrendeletében 1000 Ft-ot is hagyott. A város környéki falvakban templomokat építtetett (Balatongyörök, Keresztúr), a helyi templom is (1767 körül) neki köszönhette két barokk tornyocskáját, az új, szintén barokk főoltárát, valamint három harangját. Megvetette a könyvtár alapjait is. Balatongyörökön kastélyt épített. Bivalyokat alkalmazott a Hévízi-tó lefolyócsatornájának tisztítására. Keménykezű földesúr volt, a robotterhek miatt Zala vm.-i birtokain parasztfelkelések is történtek (1766). Mező-Szegedi Judittal kötött házasságából (1721) hét gyermeke született. Birtokaiból két hitbizományt alapított, a keszthelyit (ide tartoztak a Sopron, Vas és Zala vm.-i birtokok) és a somogyit. A keszthelyit az idősebb fiúra, Pálra hagyta örökségül. Bár Sopronban hunyt el, kívánságát tiszteletben tartva Keszthelyen temették el a templom kriptájában.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. p. 297-298. – Szabó Dezső: A herceg Festetics-család története. 1928. – Szántó Imre: A parasztság kisajátítása és mozgalmai a gróf Festeticsek keszthelyi ágának birtokain 1711–1850. 1954. – Péczely Piroska– Sági Károly–Szutrély Antal: A 200 éves keszthelyi kórház története. 1959. p. 6-7. – Péczely Piroska: A keszthelyi Festetics kastély és belső berendezése. 1959. p. 6-8. – Koppány Tibor–Péczely Piroska–Sági Károly: Keszthely. 1962. p. 39., 84., 88. p. – Eszes László: A keszthelyi kőfaragó műhely emlékei a Balaton vidékén (1750–1850). In.: Műemlékvédelem. 1980. 2. sz. p. 84-107. – Petánovics Katalin: A Festeticsek balatonkeresztúri uradalmának kontraktusai (1772–1793). 1981. – Szántó Imre: Keszthely úrbéri viszonyai a Festeticsek földesurasága idején, 1739-1848. 1984. p. 15-16., 19-34. – Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1987–1988. 2. köt. 162. p. – Festetics kastély : Keszthely. 1990. p. 7-8. – Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája. 1990–. 1. köt. 392., 397. p. – Szíjártó M. István: A vármegye és a jómódú birtokos köznemesség a 18. században. In.: Aetas, 1998. 2-3. sz. p. 107-142. – Alföldy Gábor: A keszthelyi Festetics-kastélypark rövid története. In.: Királyi és hercegi kertek Magyarországon. 2001. p. 43-57. – Bodrossy Leo: A Balaton regénye. 2001. p. 412-414. – ZÉK. 2005. 93. p. – Fenékpuszta : Keszthely. 2006. 45. p.– Kurucz György: Kényszer és szolgálat. In.: Századok. 2006. 6. sz. p. 1341-1375.

FESTETICS LAJOS, tolnai (?, 1732. július 26. – ?, 1797. január 10.) - földbirtokos, alispán, tanácsos.
Szülei Festetics Kristóf (1696–1768) és Mező-Szegedi Judit. Gr. F. Pál (1722–82) fivére. Apja somogyi birtokain gazdálkodott. Somogy vm. első másodalispánja volt, 1760–1774-ig. Az 1766-os jobbágymozgalmak nem kerülték el a somogyi birtokokat, Dombóváron agyon is akarták verni. 1768-ban örökségül a somogyi hitbizományt (Toponár, Böhönye,stb.) és a soproni házat kapta. A toponári ág megalapítója. 1769-ben megvásárolta testvérével közösen Szigetvár városát, de a városba nem költözött be. Később a várat is megszerezte. Igen keménykezű földesúrnak bizonyult. A szabad királyi várost úrbéri kötelezettség alá vetette, jogtalan adókat vezetett be, régi szokásjogokat szüntetett meg. 1791-ben megindult közte és a város között az úrbéri per, melyben ő győzött, örökösei azonban tovább folytatták a pert. 1781-ben feleségével, Nagy Jókai Farkas Krisztinával megépíttették Toponáron a barokk Szentháromság templomot. Toponáron temették el.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. p. 454-455. – Magyarország vármegyéi és városai. Somogy vármegye. 1916. 616. p. – Szabó Dezső: A herceg Festetics-család története. 1928. – Szántó Imre: A parasztság kisajátítása és mozgalmai a gróf Festeticsek keszthelyi ágának birtokain 1711–1850. 1954. 78-83. p. – Szinnyei. 4. köt. 1229. has. – Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája. 1990–. 1. köt. 392., 401. p. – Georgikon 200. 1996–2001. 1. köt. 59. p. – Látnivalók Somogy megyében. 2000. 182. p. – Szigetvár története : Tanulmányok a város múltjából. 2006.

FESTETICS LAJOS, gr. tolnai (Bécs, 1823. június 25. – Döbling [Bécs], 1889. június 16.) - főúr, ezredes.
Szülei gr. Festetics László (1785–1846) és Hohenzollern-Hechingen Josefine hercegnő. Gr. F. Tasziló (1813–1883) és György (1815–83) fivére. Nagy Ivánnál császári és királyi hadnagy, Gudenusnál orosz császári ezredes, Bontznál szolgálaton kívüli orosz ezredes. Keszthelyen temették el, akárcsak feleségét, Kotzebue Lujzát. Mindkettőjük nagy szürke márványkereszttel megjelölt sírja a Szt. Miklós temetőben található, közel a temetői kápolnához.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. 28. p. – Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1987. 162. p. – Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája. 1990–. 1. köt. 400. p.

FESTETICS LÁSZLÓ, gr. tolnai (Ság, 1785. június 15. – Bécs, 1846. május 12.) - főúr, kamarás.
Szülei gr. Festetics György (1755–1819) és Sallér Judit. Gr. F. Tasziló (1813-83), György (1815–83) és Lajos (1823–89) apja. Alexander Württenberg gróf (1801–44) apósa. 1790-től édesanyjával Keszthelyen élt, 1792-ben Bécsbe költöztek. 1791-től nyolc éven keresztül péteri Takáts József filozófus, író és könyvtáros volt nevelője. 1799-ben Kultsár István tanár, író és szerkesztő vette át a nevelői szerepet 1803-ig, F. György részletes nevelési utasítása szerint. Gimnáziumba járt, 1800–1803-ig a pesti egyetemen tanult jogot. Nevelői elkísérték hazai és külf. tanulmányútjaira is. Előbb a balatonkeresztúri, majd a sági birtokot igazgatta, kevés sikerrel. Bécsbe költözött, és külügyminisztériumi hivatalnokként dolgozott. 1808-ban visszatért Keszthelyre. A zalai lovasezred vezetőjeként részt vett a franciák elleni 1809. évi nemesi felkelésben Győrnél. 1811-ben feleségül vette Hohenzollern-Hechingen Josefine hercegnőt. A keszthelyi birtokot 1819-ben örökölte meg. Tervei közt szerepelt a kastély átépítése, a kastélykert átalakítása és bővítése, valamint a városrendezés. A kertépítés azonban nemcsak terv maradt, neki is kezdett, de nem fejezte be. Ő építtette az oroszlános kutat (1822). Eleinte gyarapította a családi birtokot: megvásárolta a somogy vm.-i Berzence várat és mezővárost a hozzá tartozó Sarkad faluval (1820), valamint kisebb birtokokat. Túlköltekező, pazarló életmódot folytatott, birtokát csődbe vitte. A ló- és juhtenyésztésre azonban nagy gondot fordított. Új juhtenyészetet rendezett be. Mo.-on ő tenyésztett először tisztavérű arab lovakat. A meglevő épületeket az 1820-as években bővíttette és klasszicista stílusban átépíttette. A Pesten meginduló lóversenyeken futtatóként vett részt, díjakat készíttetett és tűzött ki. E díjak is az adósságát növelték. Megszervezte Keszthelyen a tűzoltást. 1823-ban 14 fecskendőt, 24 vizes lajtot és tűzrendőri szabályzatot adott a város részére. 1826-ban zárgondnokságát rendelték el. Bővítette a Georgikont, bevezette a magyar nyelvet az oktatásban. A Helikoni ünnepségeket viszont beszüntette. Gyarapította a hajóflottát. Gőzhajót is terveztetett, de a megvalósulás a zárgondnokság miatt meghiúsult. Sértettsége miatt később gátolta Széchenyi balatoni gőzhajózási terveit. A Balaton mocsaras részén hidat és töltést készíttetett a Zala folyón (1839), ezzel javította a közlekedést, fellendítette a kereskedelmet. Balatonszentgyörgyön felépíttette a Csillagvárat. 1826-ban készíttette el a Szent Ilona-szobrot, amely eredetileg Zala és Somogy vm. határán állt a Zala folyónál (jelenleg a Festetics-kastély parkjában található). Nagylelkű adományokat is tett: a M. Tudós Társ.-nak, négy vármegye – Somogy, Sopron, Vas és Zala – közkönyvtárának, a soproni új megyeházának, a katonaságnak, a pesti Ludovika katonatiszti iskolának, a bécsi katonai mérnöki akadémiának, a balatonfüredi színháznak. 1838. november 4-én megkötötte az örökös úrbéri szerződést Keszthely mezővárossal, ezzel lezárult Keszthely városnak a Festeticsek ellen folytatott pere, viszont a Polgárváros és a hegyközségek úrbéri viszonyai nem rendeződtek.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. 299. p., p. 399-400. – A keszthelyi uradalom és a keszthelyi közbirtokosság közt 1838-ban kötött örökös urbéri szerződés. 1903. – Szabó Dezső: A herceg Festetics-család története. 1928. – Kostyál István: Festetics László kísérletei közkönyvtárak alapítására. In.: Az Országos Széchényi Könyvtár évkönyve 1961-1962. 1963. p. 280-289. – Süle Sándor: A keszthelyi Georgikon. 1967. 17. p. – Szinnyei. 1980–1981. 3. köt. 448. has.– Szántó Imre: Keszthely úrbéri viszonyai a Festeticsek földesurasága idején : 1739-1848. 1984. 37. p., p. 46-47., 52-54. – Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1987–1988. 2. köt. p. 162-164. – Szántó Imre. A keszthely-környéki hegyközségek kialakulása. In.: Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból. 1989. ZGY 28. p. 55-62. – Gudenus János József: A magyaroszági főnemesség XX. századi genealógiája. 1990–. 1. köt. 398. p. – Fehér György–Kurucz György–Zsidi Vilmos: Georgikon 200. 1996–2001. 1. köt. p. 81-83. – Alföldy Gábor: A keszthelyi Festetics-kastélypark rövid története. In.: Királyi és hercegi kertek Magyarországon. 2001. p. 43-57. – Bodrossy Leo: A Balaton regénye. 2001. 455., 476. p. – Czoma László: „A Keszthely ’s Czenk istenülő Grófjai…” : a Széchenyi – és a Festetics-család. In.: Kastélykonferenciák II. 2003. p. 17-28. – ZÉK. 2005. p. 93-94. – Szántó Endre: Szent András, Hévízfürdő és Egregy a reformkorban. In.: Hévíz. 2007. 4. sz. p. 40-49.

FESTETICS LEÓ, gr. tolnai (Pécs, 1800. október 8. – Budapest, 1884. november 15.) - főúr, felsőházi tag, zeneszerző, szakíró, színházigazgató.
Apja gr. Festetics Péter, anyja Sturm Filippina bárónő. Édesanyja elhunyt születésekor, apját is korán elvesztette. Mostohaanyja, francia nevelőnő és Scheffl János házitanító nevelte, oktatta Bérbaltaváron. 8 éves korában a bécsi Theresianum növendéke lett. Ezután nagybátyjához, F. Jánoshoz került Bérbaltavárra, itt tanult zongorázni Fremd Mártontól, majd saját kérésére gr. F. György (1755–1819) gyámsága alá került Keszthelyen. A Georgikon hallgatója volt. Rendszeresen szerepelt a keszthelyi Helikoni Ünnepségeken gr. F. Ernő unokatestvérével egyetemben, aki szintén F. György gyámsága alá került szülei halálát követően. Több művet komponált Keszthelyen. Többek között kedvenc szerzeményét, egy hat hangra írt kardalt (Chorgesang) és balatoni indulóját (Marsch für den Phönix auf dem Balaton) is. Az akadémia elvégzése után Tolna megyei birtokán gazdálkodott. Szenvedélyesen vadászott. 1825–1840 között gyakran részt vett a pozsonyi országgyűléseken. Az 1830-as években, bár konzervatív beállítottságú volt, mérsékelten támogatta a tolnai ellenzék reformköveteléseit. 1835-ben megalapította az első magyar falusi óvodát Belacon. A Kisdedóvó Intézeteket Terjesztő Egyesület elnökeként 1837-ben Tolnán megnyitotta az első magyar óvóképző intézetet. Szívesen foglalkozott zeneszerzéssel. A Pest-budai Hangászegyesületben elnöki tisztséget töltött be, később igazgatósági választmányi tagként tevékenykedett (1840–46). 1842-ben cikksorozatot írt a Pesti Hírlapba a nemzeti színház ügyéről. 1843-ban birtokot vásárolt Veszprémben, odahagyva ősi birtokait, ideköltözött. 1845 tavaszán újra bekapcsolódott a politikába: a kormány kinevezte Zala megye adminisztrátorává (főispáni helyettesévé). Ezt a hivatalt 1848. április 16-ig – a főispáni helyettesek belügyminiszteri felmentéséig – töltötte be. Az 1847 novemberében kezdődő országgyűlésig részt vett és elnökölt a zalai közgyűléseken. A közgyűlésekről, a politikai viszonyokról és saját szerepéről jelentésekben számolt be a kancellárnak. Feladata a konzervatív kormányzat megszervezése, az ellenzék visszaszorítása volt. Nem járt sikerrel, mert a zalaiak, mivel más megyéből származott, idegenkedve fogadták, s a kormányzat sem hallgatott tanácsaira, és tudta nélkül támogatott zalai korteseket. A szabadságharcban egyik oldalon sem vett részt, visszahúzódva élt. A kormány 1852-ben megbízta a Nemzeti Színház igazgatásával. Igazgatói működése alatt rendbe hozatta a színház felszerelését, rendezte gazdasági helyzetét. A főrangú közönség megnyerését célozta meg. Az operát előnyben részesítette a drámával szemben. Több költséges újítást tett. Külföldi vendégeket hívott, átszervezte a drámabíráló és létrehozta a dalműbíráló bizottságot. A színház jövedelmének emelése céljából megépíttette a nagy erkélyt. Intézkedései miatt sok támadás érte. 1853-ben megalapította a Délibáb c. színházi folyóiratot, melyet maga szerkesztett és adott ki, s saját vitacikkeit is közzétette benne. A folyóirat nem volt életképes, 1854-ben már meg is szűnt. Ebben az évben leváltották Festeticset az igazgatói posztról. 1864-ben újabb megbízatást kapott: a Színi Tanoda megszervezését. 1865–1880 között ő lett az első főigazgató, s az operaszak igazgatója is. Illemtan c. könyvét (1867) tankönyvként használták. A viták itt sem kerülték el, az egyik tanárral kialakult viták miatt kellett nyugdíjba vonulnia. Élete végén megírta emlékiratait (1877), mely kéziratban maradt.
F. m.: Hungária (férfikar zenekari kísérettel, Franz von Schober szövegére). 1843. – Palotás nóták és magyar dalok szó nélkül, I-XII. füzet. Pest. 1858. – Ave Maria. 1863. – Honfidal, Le az égről hull a csillag, Furulyás dal (dalok Petőfi Sándor verseire). É. n. – Volt nekem egy daruszőrű paripám (Arany János versére). É. n. – Az eredeti drámabíráló bizottmány ügyében, Nemzeti színházi ügyek. In.: Délibáb. 1853. – Az eredeti drámabíráló bizottság ügyében. In.: Hölgyfutár. 1853. 2. sz. – Színházi levelek. In.: Divatcsarnok. 1855. – Művészek és korunk általi méltányoltatásuk. In.: Délibáb Képes Naptára 1857-re. – A nemzeti színházról. Pest. 1856., 1861. – Eszterháza hajdan és most, Észrevételek a magyar erdészegylet vadász-törvényjavaslatára, A tarnaeörsi, galgóczi vadászatok, Vadászatunk rendezése ügyében, Nézetek az új vadászati törvényjavaslatok felől, Újabb vadászati törvényjavaslat. In.: Vadász és Versenylap. 1860. – Illemszabályok az udvarnál. In.: Hazánk és a Külföld. 1867. – Illemtan. A színi tanoda és a magyar színészek használatára. Pest. 1867. – Néhány szó a művészet és a Nemzeti Színház érdekében. Pest. 1867. – A herczeg Eszterházy család fővadászatai Ozorán. Pest. 1870.
Irod.: RNL. 1911–1935. 7. köt. 456-457. p. – Török Pál: Gróf Festetics Leó (1800–1884) emlékiratai. In.: Napkelet. 1928. 21. sz. p. 641-654. – Klempa Károly: A keszthelyi Festetics-féle zeneiskola. Győr. 1938. – Magyar színháztörténet. 1962. – ZL. 1965. 1. köt. 620. p. – Szinnyei. 1980-1981. 3. köt. 449-450. has. – BRZL. 1. köt. 1983. 568. p. – Molnár András: Zala megye politikai viszonyai az 1840-es évek második felében. In.: Zalai történeti tanulmányok. 1994. p. 93-182. ZGY 35. – MSZL. 1994. 222. p. – Fehér György–Kurucz György–Zsidi Vilmos: Georgikon 200. 1996–2001. l. köt . 50. p. – Cséby Géza: A Keszthelyi Helikoni Ünnepségek rövid története 1817–1819-ig. In.: Szabolcs András. Az ifjúsági Helikoni Ünnepségei Keszthelyen. 1998. p. 9-26. – Zala megye archontológiája : 1138–2000. 2000. 247., 408. p. – ÚMÉL. 2001. 2. köt. 667. p. – MÉNL. 1999–2004. 2. köt. 23. p. – ZÉK. 2005. 94. p. – Kurucz György: Kényszer és szolgálat. In.: Századok. 2006. 6. sz. p. 1341-1375.
FESTETICS PÁL, gr. tolnai (Pozsony, 1722. december 7. – Pozsony, 1782. április 7.) - főúr, alispán, országgyűlési követ, tanácsos, kamarai alelnök.
Szülei Festetics Kristóf (1696–1768) és Mező-Szegedi Judit. F. Lajos (1732–1797) fivére, gr. F. György (1755–1819), János (?–1844), Imre (1764–1847) és F. Julianna (1753–1824) apja. Iskoláit Sopronban kezdte, majd a gimnázium felsőbb osztályait és a jogi egyetemet Nagyszombatban végezte. Ezután Bécsben, majd 1741-től 1743-ig Lipcsében folytatta tanulmányait. Nevelője, mentora Bél Mátyás fia, Bél Károly András volt, aki külföldi tanulmányútjaira is elkísérte. A kőszegi táblánál joggyakornokoskodott. 1745-ben Olaszországban járt tanulmányúton. 1748-ban Sopron vm. helyettes alispánjává, egy év múlva alispánjává választották. 1751-ben a vm. országgyűlési követe, 1756-ban a kőszegi területi tábla elnöke lett, majd még ebben az évben a bécsi központi hatóságokhoz kapott beosztást. 1758-ban udvari és kancelláriai tanácsossá is kinevezték. A kormányszéknél Mo. pénzügyeinek irányítójaként tevékenykedett. 1762-ben került az udvari kamarához, Mária Terézia bizalmasa volt. Az uralkodónő minden pénzügyi döntésnél kikérte tanácsát. Királyi előterjesztésekhez javaslatokat készített az országgyűlésre magyar kamarai, közigazgatási és katonai ügyek, adó, és a nemesi felkelés reformja tárgyában. Részt vett a jobbágyterheket könnyítő Urbárium kidolgozásában (1767). 1767-ben a Szent István Rend kis keresztjével tüntették ki, ennek a rendnek kincstárnoka is volt 1765–1772-ig. A királynő mg. egyesületek alakítását rendelte el: az elsők között alakult meg 1771-ben a Vas megyei egyesület, melynek F. Pál tevékeny tagja volt. 1772-ben grófi és titkos tanácsosi címet kapott, s a magyar kamara alelnökévé nevezték ki. Legnagyobb érdemeként a magyar kamara önállóságának megvédését tartják számon. A királynő az ő javaslata alapján hozta létre a magyar hitelfőpénztárt, valamint állíttatta vissza a történelmi vármegyei beosztást a töröktől visszafoglalt Bánátban és csatolták vissza az ország területéhez. Közreműködésével készült el 1777-ben a magyar oktatásügy szabályozásáról szóló rendelet, a Ratio Educationis. 1772–77 között megbízták a királynő leánya, Mária Krisztina magyaróvári uradalmának igazgatásával, 1777–79 között a máramarosi sóbányák királyi biztosaként, 1777-től Baranya vm. főispánjaként tevékenykedett. Tizennégy évig állt a Festetics-uradalom élén. Különösen a méhészet és a selyemhernyó-tenyésztés állt közel hozzá. Átalakíttatta a kastélyt (1769–1770), uradalmi épületeket emeltetett. Sokat tett Keszthely és környéke fellendítéséért. Különféle mesterembereket telepített a városba, hetivásár-tartási jog szerzésével (1774) fellendítette a kereskedelmet, s anyagilag hozzájárult a Szentháromság-szobor elkészítéséhez a Fő téren, s tűzoltófecskendőt ajándékozott a városnak. 1771-ben háromosztályos gimnáziumot, 1779-ben új népiskolát létesített. Kialakította a családi levéltárat. Ő építtette az első nagyobb balatoni vitorlást, a Kristóf sószállító hajót 1753-ban.
F. m.: Respublica recte ordinata in Hungario, tripartita panegyrica oratione celebrata… Nagyszombat. 1738.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. 398. p. – RNL. 1911–1935. 7. köt. 457. p. – Keszthelyi Helikon. 1925. 47. p. – Szabó Dezső: A herceg Festetics-család története. 1928. – Koppány Tibor–Péczely Piroska–Sági Károly: Keszthely. 1962. 39. p. – Szántó Imre: Keszthely úrbéri viszonyai a Festeticsek földesurasága idején : 1739-1848. 1984. 17., 35. p. – Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1987–1988. 2. köt. p. 162-163. – Festetics kastély : Keszthely. 1990. p. 8-9. – Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája. 1990–. 1. köt. 392, 397. p. – Gulyás. 1990–. 9. köt. 38. has. – Szántó Imre: Gróf Festetics György emlékezete Hévíz fürdőhely születése. 1991. 7. p. – Tar Ferenc: Festetics Pál : gimnáziumunk alapítója. In.: Keszthely és Vidéke. 1992. február 7. 4. p. – Polgár Marianna: Katolikus főúr protestáns egyetemen. In.: Iskola és társadalom. 1997. p. 79-88. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. 667. p. – Iván Csaba: Naptárlapok. 2002. p. 177-178. – ZÉK. 2005. p. 94-95. – Czoma László: Krétarajz az iskolaalapító Festetics Pálról. In.: Vajda János Gimnázium évkönyv. Keszthely. 2007. 9-11. p. – Gelencsér József: 1771 vagy 1772? Mikor alapította Festetics Pál a gimnáziumot. In.: Vajda János Gimnázium évkönyv. 2007. 12-15. p.
FESTETICS PÁL, gr. tolnai (Bécs, 1858. június 13. – Sopron, március 8.) - földbirtokos.
Szülei gr. Festetics György (1815–83) koronaőr és gr. Erdődy Eugénia.Hg. F. Tasziló (1850–1933) fivére.
F. m.: Politikai és társadalmi viszonyainkról. Bp. 1903.
Irod.: Gulyás. 1990–. 9. köt. 38. has. – Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája. 1990–. 1. köt. 399. p.
FESTETICS TASZILÓ, gr. tolnai (Bécs, 1813. június 21. – Bécs, 1883. február 5.) - főúr, kamarás, tábornok.
Szülei gr. Festetics László (1785–1846) és Hohenzollern-Hechingen Josefine hercegnő. Gr. F. György (1815–83) és Lajos (1823–89) fivére. 1820-tól Balogh László ügyvéd tanította. Szombathelyen járt gimnáziumba, majd elvégezte a pozsonyi jogakadémiát. 1834-ben katonai pályára lépett. Az osztrák hadseregben szolgált a 2. sz. cheveaux-legers hadnagyaként, majd még ugyanebben az évben a 8. sz. Coburg-huszárezred főhadnagyaként, 1837-től újra előző ezredének másodkapitányaként. Részt vett Angliában Viktória királynő koronázásán. Bár 1838-ban kamarás lett, folytatta a katonáskodást. 1840-ben kapitánnyá nevezték ki. Apja halálakor, 1846-ban szállt rá a hitbizomány. Fejlesztette a lótenyésztést. Angol telivér csődört hozatott birtokára. Egy év múlva a birtokokat öccsére bízta, újra a katonai pályát választotta. 1846-ban cs. és kir. őrnagyként részt vett a krakkói felkelés leverésében. Ezután hazatért birtokára gazdálkodni. A város – s a Kisfaludy gőzös – részére kikötőt építtetett. Az 1848-as forradalomnak köszönhető jobbágytörvényeket nem minden zökkenő nélkül tartotta be, nem akart lemondani a robotról. Mint katona, mégsem csatlakozott a császári csapatokhoz, hanem a Jellasics elleni védelmet szervező Vas megyei kormánybiztos mellett működött. A Georgikon megszűnése után az ásvány-, növény- és állatgyűjteményt, valamint a taneszközöket felajánlotta Eötvös József közoktatási miniszternek az ország részére. A zalai honvédzászlóalj keszthelyi önkénteseinek pénzt és fegyvert, ágyúcsöveket adott. Birtokát átengedte öccsének a keszthelyi, balatonszentgyörgyi és a sági uradalmak kivételével, az adósságrendezés fejében. 1849-ben ismét a cs. és kir. hadsereghez állt. Itáliába került mint önkéntes őrnagy. Még abban az évben a Windischgrätz-dragonyosok alezredesévé léptették elő, majd egy év múlva a 7. Reuss-Köstritz huszárezredbe került, ahol ezredesi rangot kapott. 1857-től vezérőrnagyként a 8. hadtesthez helyezték át, egy év múlva az 5. hadtesthez. Jelentős szerepe volt az 1859-es olasz hadjáratban, majd több mint egy évi szabadság következett. Ezután újra Olaszországban teljesített katonai szolgálatot, brigadéros, lovashadtest-parancsnok, majd 1864-ben altábornagy, 1865-től a soproni lovashadosztály parancsnoka lett, s részt vett különböző protokollutakon. Még ez évben a 2. számú, Wrangel vértesezred parancsnoki rangját kapta. 1866-ban a 4. hadtestet vezetve harcol a königgrätzi csatában, ahol meg is sérült, emiatt egyik lába lebénult, melyet amputálni kellett. 1877-ben a 2. sz. dragonyosezred tulajdonosává, 1879-ben lovassági tábornokká nevezték ki. Kitüntetései: a toscanai Szent József Rend lovagja (1851), a Hohenzollern herceg házirend első díszkeresztese (1853), a Vaskorona Rend II. osztálya (1859), az I. osztályú Lipót Rend nagykeresztje (1860), az orosz I. osztályú Szaniszló Rend (1864), a porosz I. osztályú Sas Rend (1864), az orosz I. osztályú Szent Anna Rend (1865) vitéze, a Lipót Rend nagykeresztese (1866), az Aranygyapjas Rend vitéze (1869). Belső titkos tanácsos, cs. és kir. aranykulcsos volt. Nyugdíjazása után Bécsben és Keszthelyen élt. A hitbizomány a testvérével, Györggyel 1867-ben kötött egyezség szerint Györgyé lett, ő csak a fenékpusztai ménessel foglalkozott. Nagyon sokat jótékonykodott Vörsön (tégla-, cserépadományok, faiskola, temetőbővítés). A Keszthelyre látogató színtársulatoknak a kastély-parkban található „Arénát” bérbeadta, később támogatta a Nemzeti Nyári-Színház megépítésének gondolatát, és telket is biztosított a városközpontban. Védnökséget vállalt a megalakuló Tűzoltóegyesület felett, telket és építési anyagokat adományozott részére őrtanya és szertár építésére. Halálakor 40 ezer forint alapítványt tett iskolai célokra.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. 301. p., p. 400-401. – Szabó Dezső: A herceg Festetics-család története. 1928. – Szántó Imre: A parasztság kisajátítása és mozgalmai a gróf Festeticsek keszthelyi ágának birtokain : 1711–1850. 1954. p. 184-201. – Süle Sándor: A keszthelyi Georgikon. 1967. 17. p. – Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1987–1988. 2. köt. 162. p. – Tar Ferenc: A Festetics család és Keszthely (1849–1919). In.: Comitatus. 1993. június. p. 61-67. – Festetics kastély : Keszthely. 1990. 12. p. – Fehér György–Kurucz György–Zsidi Vilmos: Georgikon 200. 1996–2001. 1. köt. p. 83-94. – M. A.: A szabadságharc keszthelyi ágyúi. In: Zalai millennium. 2000. p. 86-88. – Tar Ferenc: Keszthely története. 2000. 3. köt. p. 5-7. – Tóth Dénes: Vörs története. 2002. 45. p. – Fenékpuszta : Keszthely. 2006. 51. p. – Kovács Emőke: A 19. századi Balaton világa. 2007. 61. p. –– Kurucz György: Válogatás Festetics Tasziló központi birtokigazgatásának 1848. évi ügyirataiból és protocollumaiból. In.: A források bűvöletében. 2007. p. 277-290. – Szántó Endre: Szent András az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején – a jobbágyfelszabadítást követő évek (1848–
1857). In.: Hévíz. 2009. 1. sz. p. 28-38.
FESTETICS TASZILÓ, hg. Tolnai (Bécs, 1850. május 5. – Keszthely, 1933. május 4.) - főúr, felsőházi tag, kamarás, díszpolgár.
Szülei gr. Festetics György (1815–83) és Erdődy Eugenia grófnő. Hg. F. György (1882–1941) apja. Fiatal korában külföldön folytatott jogi és gazdasági tanulmányokat. 1880-ban feleségül vette Lady Mary Douglas Hamiltont, így külföldi uralkodócsaládokkal került rokoni kapcsolatba. Eleinte Baden-Badenben lakott. Apja halála után – 1883-ban – a berzencei és csurgói uradalmat örökölte. A keszthelyi hitbizományi birtokokat pár hónappal később, nagybátyja, gr. F. Tasziló halála után vette át. Elsőként a keszthelyi kastély átépítéséhez látott hozzá, toronnyal és új épületszárnnyal bővítette ki. A Balaton-parti park haszonélvezeti jogát átadta a városnak, cserébe a kastély előtti félköríves területért, s nagyszabású kertépítésbe fogott. Rokoni kapcsolati révén gyakori vendégek voltak kastélyában főurak, mint Edvárd angol király, Albrecht szász király, Ferenc Ferdinánd főherceg. Családjával ő is gyakran tett utazást Európában. Neves sportember, lótenyésztő és vadász hírében állt. Fenékpusztán telivér-ménest alapított. Lovait versenyeztette is. Tagja volt a bécsi Jockey Clubnak, a magyar lovasegylet igazgatóságának, az országos lótenyésztő bizottságnak pedig hosszú ideig elnöke volt. Berzencei birtokán simmenthali tehenészetet, magyar gulyát és sertéstenyészetet hozott létre. 1882-ben cs. és kir. udvari kamarásnak nevezték ki. 1890-ben valóságos belső titkos tanácsos lett, 1895-1904-ig királyi főpohárnokmester, 1904-től kir. főudvarmesteri tisztséget töltött be. 1911-ben kapott hercegi rangot. 1918-ig a főrendiház, 1927-től a felsőház tagja volt. Bár nyíltan nem jelent meg politikai fórumokon, támogatta gr. Tisza István politikáját, s ellenezte a háborút. Kitüntetései: az Aranygyapjas Rend lovagja (1896), az osztrák császári Lipót Rend és az angol királyi Viktória Rend nagykeresztje. Tagja volt a M. Vöröskereszt Rendnek. Ezenkívül még számos külf. rendjelet tudhatott magáénak. A Balatoni Társ. fővédnöke, a Balatoni Szövetség alapító tagja. Bőkezű adományokat adott kulturális és jótékonysági célokra. Támogatta a Keszthely c. lapot, több egyesületet és alapítványt. Hozzájárult a vasútépítéshez és a plébániatemplom restaurálásához is. Zalaszentivánban templomot építtetett. Új homlokzatot készíttetett az elemi iskola épületére (ez volt korábban a gimnázium, melyet Festetics Pál alapított). A gimnáziumot főgimnáziummá fejlesztette. Felhasználta befolyását a gazdasági intézet megmaradásáért. 1897-ben, a Georgikon fennállásának 100. évfordulóján, az intézmény számára telket adományozott, és 10 ezer koronás alapítványt tett. 1908-ban 20 ezer katasztrális hold földterületet osztott fel négyezer család részére, hogy visszatartsa őket a kivándorlástól. 1910-ben a keszthelyi zsidó temetőben az ő költségén épült új ravatalozó. Az I. világháború idején hadi kórházat működtetett, többször is nagy összegű hadikölcsönt jegyzett, anyagi támogatásban részesítette a keszthelyi özvegyeket és árvákat. Ezért 1916-ban megkapta a Vöröskereszt hadiékítményes I. osztályú díszjelvényét. 1921-ben a balatoni fürdő, valamint a park (32 hold) tulajdonjogát átadta Keszthely városának. A Balatoni Múzeum építéséhez (az addig a kastélyparkban álló, 1925-ben lebontott versenyló-istálló tégláiból) építőanyaggal járult hozzá. Lakatos Vince premontrei tanár felvetését magáévá téve, eredetileg a Helikon centenáriumára tervezve, 1921-ben támogatta a Helikoni ünnepségeket. (A késedelem a világháború miatt volt.) A felállításra kerülő Helikoni emlékműhöz a 8 oszlopot és a főpárkányt adományozta. Ugyanebben az évben nyerte el Keszthely város díszpolgárságát. 1929-ben az új vármegyei törvényhatósági bizottság örökös tagjai közé választották. Hamvai az általa építtetett családi mauzóleumban nyugszanak.
Irod.: Országgyűlési almanach. 1887. p. 54-55. – Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. 402. p. – RNL. 1911–1935. 7. köt. 457. p. – Lakatos Vince: A keszthelyi Helikon feltámasztásának története. In: Keszthelyi Ujság. 1921. júl. 3. p. 2-3. – Elkészült Herceg Festetics Tassilo diszoklevele. In.: Keszthelyi Hirek. 1927. szeptember 11. – Festetics herceg Keszthelyre ruházta a balatoni fürdő és park tulajdonjogát : Keszthely képviselőtestületének rendkívüli közgyűlése. In.: Zalai Közlöny. 1932. december 4. 2. p. – Herceg Festetics Tassilo : 1850–1933. In: Keszthelyi Hirlap. 1933. május 7. 1. p. – Koppány Tibor–Péczely Piroska–Sági Károly: Keszthely. 1962. 139. p. – Török Imre: Kedves lovakról, furcsa emberekről. 1980. p. 131-138. – Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1987–1988. 162. p. – Festetics kastély : Keszthely. 1990. 12. p. – Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája. 1990–. 1. köt. 398. p. – MNL. 1993–2004. 7. köt. 918. p. – Tar Ferenc: A Festetics család és Keszthely (1849–1919). In.: Comitatus. 1993. június. p. 61-67. – RÚL. 1996–. 7. köt. 304. p. – Tar Ferenc: Helikon 1921-ben. In.: Szabolcs András: Az ifjúság Helikoni Ünnepségei Keszthelyen. 1998. p. 27-31. – Tar Ferenc: Keszthely története. 2000. 3. köt. p. 8-55. – Alföldy Gábor: A keszthelyi Festetics-kastélypark rövid története. In.: Királyi és hercegi kertek Magyarországon. 2001. p. 43-57. – Bodrossy Leo: A Balaton regénye. 2001. 456. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. 668. p. – ZÉK. 2005. 95. p. – Paksy Zoltán: Politikai küzdelmek Zala megyében a két világháború között. 2006–. 1. köt. 81. p. – A Balaton tudományos, művészeti és közéleti arcképcsarnoka. 2007. 147. p – Sáringer Gyula: Bicentenáriumi emléktábla avatása a Pannon Agrártudományi Egyetemen : Avatóbeszéd. In.: Tanulmányok, emlékezések és köszöntők. 2007–. 1. köt.. p. 28-29. – Dokumentumok a keszthelyi agrárfelsőoktatás történetéből. 2008. 40. p. – Helikon 50. 2008. p. 27-29., 34-36. – Szántó Endre: A „boldog békeidők” Szent Andráson és Egregyen (1857-1905). In.: Hévíz. 2008. 2-3. sz. p. 40-53.

FIFILINA JÓZSEF (Keszthely, 1926. augusztus 27. – Budapest, 1983. november 1.) - filmoperatőr.
Keszthelyen járt gimnáziumba, érettségi után, 1949-ben, fényképész segédlevelet szerzett. 1950–1954 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult. A diploma kézhez vétele után a Híradó- és Dokumentum Filmgyár munkatársa, mint operatőr. Élete végéig itt dolgozott. Több mint 1500 híradóriportot készített, kb. 150 rövidfilmet, és 10 hosszú dokumentumfilmet is fényképezett. Több riportfilmben rendező-operatőrként dolgozott. Díjai: Balázs Béla-díj (1970), Érdemes művész (1975), a Miskolci Filmfesztivál operatőri díja (1983), Film- és Televíziókritikusok díja (posztumusz, 1984).
F. m.: Utolsó felvonás. (dok.) 1959. – Sayonara Tokió. (rövid) 1964. – Tíz aranyérem. (dok.) 1965. – Viktoria 1945. (rövid) 1965. – Szibériában, Grúziában. Fehérvári Tamással. (rövid) 1966. – Halló, itt Mexikó! (rövid) 1967. – Siqueiros. (rövid) 1968. – Indiában, Iránban. (rövid, rendező-operatőr) 1969. – Hajrá Magyarok! (dok.) 1970. – München ’72. (rövid) 1972. – Szembesítés. (dok.) 1976. – Filmjegyzet Battonyáról. (rendező-operatőr) 1978. – Előhívás. (rövid) 1982.
Irod.: Filmévkönyv : 1983. 1984. 322. p. – RÚL. 1996–2008. 7. köt. 327. p. – ÚMÉL. 2001. 2. köt. 680. p. – MF. 2005. 1. köt. 267. p. – ZÉK. 2005. 95. p. – www.kultura.hu
FIRBÁS NÁNDOR (Szkacsány, 1908. február 9. – Budapest, 1983. március 22.) - tanár, iskolaigazgató.
Történelem-földrajz szakos tanári diplomát szerzett. 1933-tól előbb Bp.-en a 7. kerületi Kölcsey Gimnáziumban, majd a 10. kerületi Széchenyi Gimnáziumban tanított. A kaposvári Áll. Gimnáziumban, igazgatói feladatokkal is megbízott tanárként látta el feladatait, majd 1947-től tényleges igazgatónak nevezték ki. 1952–57 között Keszthelyen tanított a gimnáziumban történelmet és földrajzot, mellette igazgatóként is dolgozott. 1956-ban a városi Nemzeti Forradalmi Tanács VB tagja volt, emiatt leváltották igazgatói tisztéről. 1957-ben a balatonfüredi gimnázium, 1961-ben a bp.-i Arany János Gimnázium tanára lett. 1968-ban nyugdíjba vonult. Cikkei jelentek meg az Ifjúság és Élet c. lapban, a bp.-i Széchenyi Gimnázium évkönyvében, sakkfeladványai a La Settimana Enigmistica, M. Sakkvilág, Pesti Hírlap, Pesti Napló, Schwalbe, The Puzzler, Tükör, Új M. Újság c. lapokban.
Irod.: Gulyás. 1990–. 9. köt. 146. p. – Vajda János Gimnázium évkönyve. 1992. 163. p. – ’56 Keszthelyen és a keszthelyi járásban. 2006. 29. p. – Személyi forrás.

FODOR IMRE (Keszthely, 1888. augusztus 24. – Kaposvár, 1943. május 7.) - direktóriumi elnök.
Apja Fodor Miksa közjegyzői írnok. A keszthelyi gimnáziumban tanult 3 évig. 1906-tól lakatos tanonc volt Budapesten a Korányi és Fröhlich Vasredőnygyárban. Itt kapcsolatba került a munkásmozgalommal és a szociáldemokrata párttal. Agitálás miatt a segédlevél megszerzése után elbocsátották. Németországba ment dolgozni, majd a győri Ganz Vagongyár munkása lett. Besorozták, végigharcolta az I. vh.-t. Leszerelése után jelentős szerepet vállalt a szociáldemokrata párt újjászervezésében. Az 1918. november 20-án megalakult MSZDP Keszthelyi Szervezetének titkári funkcióját töltötte be. Beválasztották a helyi Nemzeti Tanácsba. 1919. február végén Bécsbe utazott munkát keresni, de március elején pártja hazahívta. Megválasztották a megalakuló Munkás- és Katonatanács tagjává. Március 23-án feloszlott a Nemzeti Tanács, helyette létrehozták a Munkás-, Katona- és Paraszt Tanácsot, a direktóriumi elnök Fodor Imre lett. Hozzá tartozott a politika, közigazgatás és -oktatás, valamint a katonaügy is. Foglalkozott kulturális kérdésekkel. Indítványozta, hogy a város tegyen lépéseket a Balaton vm. létrehozására, Keszthely székhellyel, a Balaton kultusz szolgálata érdekében. Április 9-én a járási tanács tagjává választották, április 13-án pedig a Munkás-, Katona- és Földműves Tanács ülésén a néptanács elnökévé. Az Alsó-Zala megyei Tanácsnak is tagja volt. Júniusban küldöttként részt vett a Tanácsok Országos Gyűlésén. Egészségügyi okok miatt később lemondott elnöki tisztségéről, de továbbra is aktívan dolgozott a direktóriumban. A direktórium július 2-án kelt statáriumát is ő írta alá, és a rend fenntartására karhatalmat hozatott Keszthelyre. A direktóriummal augusztusban felfegyverezték a munkásokat, akik kiszabadították a letartóztatott keszthelyi vezetőket. Azonban Fodor Imre sem menekült meg a letartóztatástól, ellene és elvtársai ellen bírósági eljárást indítottak. Egyévi börtönre és 3 évi hivatalvesztésre ítélték. Szabadulása után internálták a zalaegerszegi táborba, innen 1921-ben szabadult. Visszatért Keszthelyre, ahol alkalmi munkákból élt. Édesanyja szatócsüzletében dolgozott, majd ügynökként tevékenykedett. Részt vett a szociáldemokrata párt helyi szervezetének újjáalakításában és munkájában. Mint a párt egyik vezetője, állandó megfigyelés és felügyelet alatt állt. Az 1930-as évek végétől Kaposváron egy olasz–magyar kereskedelmi vállalat alkalmazottja volt.
Irod.: Koppány Tibor–Péczely Piroska–Sági Károly: Keszthely. 1962. p. 71. p. – Czeglédy József–Sági Károly: Adatok a Tanácsköztársaság keszthelyi történetéhez. In.: Veszprém megyei múzeumok közleményei. 3. 1965. p. 163-190. – Élni emberül. 1980. p. 100-102. – Tar Ferenc: Keszthely története. 2000. 3. köt. p. 33-44. p. – Paksy Zoltán: Politikai küzdelmek Zala megyében a két világháború között. 1. köt. 2006. 417. p.

FONNYADT HEDVIG ld. BERECZKY KÁLMÁNNÉ



FORGÁCH BÉLA, gr. ghymesi és gácsi (Gomba, 1851. január 24. – Keszthely, 1940. október 6.) - zeneszerző.
Szülei gr. Forgách Antal és br. Majthényi Anna. Elemi iskolai vizsgáit 1860-ban, Keszthelyen tette le. Ezután Kalksburgban, Bécsben a Theresianumban, Magyaróvárott és Pécsett folytatta tanulmányait. 1869-ben katona lett, a cattaroi kadétiskolába került, s részt vett a montenegrói háborúban, majd 1870-től két évig a bécsi, Gischler-féle kadétiskolában tanult. 1873-ig teljesített tiszti szolgálatot. Ezután szigligeti birtokára költözött. 1909-től Keszthelyen lakott. Beutazta Európát, a Balkán kivételével. Kidolgozott egy nyerő szisztémát a trente et quarante kártyajátékra, melyet Korcsmáros Kálmán meg is jelentetett „Monte Carlo és játéktermei” c. könyvében. 1886-ban Monte Carloban pisztolylövő versenyen első díjat nyert. Beszélt németül, franciául, olaszul, angolul. 1884-ben zongorával összekapcsolt kottaíró-gépet talált fel. Más apró találmányai is voltak, pl. betű- és számkódos zár, zsebre tehető esernyő. Az 1880-as években kezdett behatóbban foglalkozni zenéléssel, zeneszerzői diplomát is szerzett. Játszott orgonán és zongorán, cimbalmon és hárfán. 63 dalt szerzett: magyar nótákat, dalokat és táncdarabokat. Dalait saját vagy más szövegírók magyar, v. német nyelvű szövegeire, ill. költők verseire írta. Összhangzattant is írt. Az I. vh. alatt 40-50 jótékonysági hangversenyen kísérte zongorán dalait. Művei rádióban is sokszor elhangzottak. Az Amerikai Egyesült Államokban több dalát gramofonlemezre is felvették. Tagja volt a Zeneszerzők és Szövegírók Egyesületének.
F. m.: Gyere cigány (m. nóta). – Huszár nóta (m. nóta). – Amerre a Garam vize (m. nóta). – Megalkuvás (műdal). – Álom (műdal). – Élményeim és emlékeim 89 év alatt. Kh. 1939.
Irod: Bártfai Szabó László: A Hunt-Paznan nemzetségbeli Forgách család története. 1910. 650. p. – Bodry László: Zalavármegye ismertetője. 1935. 3. rész. 24. p. – MMK. 1936. 378. p. – Forgách Béla: Élményeim és emlékeim 89 év alatt. 1939. – ZL. 1965. 1. köt. 646. p. – Gulyás. 1990–. 9. köt. 407. has. – MÉNL. 1999–2004. 2. köt. 23. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. 742. p. – Szluha Márton: Nyitra vármegye nemes családjai. 1. köt. 2003.
FORINTOS GÁBOR (Veszprém, 1939. április 13. – Keszthely, 2006. július 13.) - vitorlázó, taxis.
Az 1950-es években kezdett vitorlázni a Keszthelyi Yacht Clubban. A 60-as évekre a 25-ös Jolle osztályban eredményes sportoló lett. A 70-es évektől vitorlázást oktatott. A KYC szakvezetője volt, később technikai vezetőként részt vett a Honvéd JASE megalakításában. A Veszprém megyei, később a Zala megyei Vitorlás Szövetség elnökségében tevékenykedett. Újra élesztette a Helikon Kupa versenysorozatot. Egyik alapítója volt a Sailing Alapítványnak.
Irod.: Sallai István: Forintos Gábor (Cucu) : 1939-2006. In.: Hajó. 2006. augusztus. 61. p. – Személyi forrás.

FORINTOS LÁSZLÓ, dr. (Budapest, 1904. szeptember 10. – Keszthely, 1994. január 8.) - sportvezető, teniszező, jogász.
A veszprémi davidikumban végzett középiskolai tanulmányokat, majd Budapesten jogot tanult. 1928–45 között jogászként dolgozott. 1928–32-ig a nagykanizsai, 1932-ben a zalaegerszegi, 1932–33-ig a zalaszentgróti, 1933–35-ig a balatonfüredi, 1935–37-ig a sümegi, 1937–39-ig újra a balatonfüredi járás szolgabírája, 1939–44-ig a zalaszentgróti, 1944-től a lenti járás főszolgabírája volt. Fiatal korától sportolt, kiválóan korcsolyázott és teniszezett. Szakértője volt a teniszpálya-építésnek. Ő teremtette meg a teniszélet alapjait Sümegen 1927-ben, ahol 2 pályát is épített, valamint Balatonfüreden 1934-ben, ahol nemzetközi versenyekre alkalmassá tette a pályákat. 1938-ban megrendezték a Balaton-bajnokságot, melyen Straub Jánossal az oldalán a férfi páros, feleségével, Sváby Babával pedig a vegyes páros első helyét szerezte meg. A II. vh. után Keszhelyen telepedett le. 1945-től közel 50 éven át segédmunkásként dolgozott, biciklivel hordva a gázpalackokat. 1950–53-ig családjával kitelepítették. Ezután visszatért Keszthelyre. Újjászervezte a helyi teniszéletet. László fiával 4 teniszpályát épített, melyeket 1957-ben avattak fel, s egy év múlva már a magyar teniszszövetség által kiírt nemzetközi teniszversenyt rendeztek neves magyar és kínai versenyzők részvételével. Mintegy 33 éven keresztül szervezett, oktatott, egyúttal pályamunkás és gondnok is volt. Lehetővé tette az ingyenes teniszezést, a szegényebb gyerekeknek labdát, ütőt is adott, javította az ütőket. Az 1970-es években megszervezte, hogy a bp.-i teniszszövetségtől neves mesteredzők utazzanak Keszthelyre az ifjúság oktatására. Szakvéleménye alapján készült el a jelenleg is működő 9 Helikon-teniszpálya, ahol azóta is zajlanak nemzetközi versenyek. A Helikon Sport Club örökös t. tagsággal tüntette ki. Halála után tiszteletére évente Dr. Forintos László-emlékversenyt rendeznek a teniszszövetség szervezésében, melyen László fia adja át a díjakat.
Irod.: Zala megye archontológiája : 1138–2000. 2000. 410. p. – Árvay Sándor: Magyar teniszlexikon. 2009. – Személyi forrás.

FORSTER ELEK, gyulakeszi (Nagykapornok, 1859. ? – Budapest, 1932. szeptember 4.) - földbirtokos, országgyűlési képviselő.
Szülei Forster György és Kollár Klára. Keszthelyen az elemi iskolában, ezután Sopronban a reáliskolában tanult, majd a Keszthelyi Felsőbb Gazd. Tanint.-et végezte el. Ezután 1877-ben önkéntesként szolgált a cs. és kir. 4. huszárezrednél. 1879-ben részt vett Bosznia megszállásában, kitüntetést is kapott. Leszerelése után gazd. gyakornok lett Nagyszalontán a nagyváradi római katolikus püspökség birtokán, majd Veszprém és Zala vm.-ben bérelt birtokot. Az 1880-as években egy évig segédintézőként az elsőévesek gazd. oktatását vezette a keszthelyi akad.-n. 1881–1916 között birtokot bérelt Dombegyházán (Csanád vm.), majd 1918-tól saját felsősápi birtokán (Nógrád vm.) gazdálkodott. 1908-ban gyulakeszi előnévvel nemesi címet kapott. Tagja volt a vm.-i törvényhatósági biz.-nak, elnöke a Szabadelvű Párt tapolcai szervezetének. Darányi Ignác bizalmas hívei közé tartozott, később vele együtt lépett be az alkotmánypártba. A tapolcai választókerületben pártonkívüli programmal 1922–26 között nemzetgyűlési képviselővé választották. 1925-ben csatlakozott a megalakuló M. Agrárpárthoz, s 1927–31 között agrárpárti programmal országgyűlési képviselőként tevékenykedett. Aktívan részt vett gazd. egyesületekben és gazdakörökben, a M. Gazdaszövetség alelnöke, az OMGE, a M. Szőlősgazdák Orsz. Egyesülete igazgatóválasztmányának tagja volt, a tapolcai Gazdakör pedig megválasztotta örökös elnökének. A tapolcai Gazdakör elnökeként a környékbeli falvakba modern gépeket, olcsó vetőmagot, műtrágyát juttatott. Több gazd. szövetkezet megalapítása fűződik nevéhez. A Nemzeti Bankban váltóbírói tisztséget viselt. Tagjai közt tudhatta az Orsz. Kaszinó, a Természettudományi Társulat, a Nógrádmegyei Gazdasági Egyesület, a Balatoni Szövetség is. Több cikke jelent meg vidéki hírlapokban és szaklapokban. Horthy Miklós kormányzó gazdasági főtanácsosi címmel tüntette ki, Tapolca 1923-ban díszpolgárává választotta.
F. m.: A magyar gazdák jégbiztosító szövetsége. In.: Magyar Hírlap. 1897. május 16.
Irod.: Parlamenti almanach az 1922–1927. évi nemzetgyűlésre. 1922. p. 241-242. – MPL. 1929. 122. p. – Békássy Jenő: Zala vármegye feltámadása Trianon után. 1930. 142. p. – Magyar országgyűlési almanach. 1932. 101. p. – DK. 1941. 508. p. – Gulyás. 1990–. 9. köt. 459-459. has. – RÚL. 1996–2008. 7. köt. 539. p. – TÉL. 2000. p. 74-75.
FORSTER GÉZA (Esztergom, 1850. augusztus 13. – Budapest, 1907. május 2.) - mezőgazdász.
Apja Forster János jószágigazgató volt. A Keszthelyi Felsőbb Gazdasági Tanint.-ben szerzett diplomát 1870-ben, majd 1872-ben elvégezte a hochenheimi gazdasági akadémiát. 1872–74-ig Németországban tanulmányutat tett. 1871-ben Bátorkesziben gyakornokként, 1874–76-ig az esztergomi hercegprímási jószágkormányzóság fogalmazójaként dolgozott, 1876–91-ig apja concóháti birtokán (Komárom vm.) gazdálkodott, s mintagazdasággá fejlesztette azt. Meghonosította a szimentáli tehenészetet. Terményei értékesítésére megalakította a győri tejszövetkezetet és Komárom vm.-i fogyasztási szövetkezetet. Az agyagos, futóhomokos birtokot az állattenyésztéssel feljavította, majd gabona-, gyümölcs- és szőlőtermesztéssel, kertészettel kezdett foglalkozni. Mesterséges öntözést alkalmazott a Duna vizének felhasználásával. 1891–1906 között vezérigazgatóként tevékenykedett az OMGE-ben, mely vezetése alatt szervezetileg és anyagilag is megerősödött, az egyesület taglétszáma pedig megduplázódott. Szerepet játszott a századforduló agrárius mozgalmában, melynek célja a kapitalizálódó nagybirtok korszerűsítés útján való átalakítása volt. Alapító főszerkesztője volt az OMGE Köztelek c. lapjának, és megindította az OMGE Évkönyvet (1892). 1890–1906 között a Borászati Lapoknak is dolgozott. 1892–1906 között a Tattersall vezérigazgatója is volt. Alapítója a Gazd. Egyesületek Orsz. Szövetségének, a Hangya Orsz. Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezetnek (1896), a M. Mezőgazdák Vásárcsarnok Ellátó Szövetkezetének, melynek ügyvezető-alelnöke volt, és a Gazdák Biztosító Szövetségének (1899). Aktívan részt vett GEOSZ által szervezett szegedi és pozsonyi országos mezőgazdasági kiállítások szervezésében, és a gazdakongresszusokon. Felújította a lóvásárteret. Szorgalmazta kertészeti-, szőlészeti-, gyümölcsészeti szövetkezetek létrehozását, a kis- és középbirtokos paraszti mintagazdaságok létrejöttének támogatását – kevés sikerrel. Kezdeményezte a gazdaságilag pusztuló Székelyföld támogatását (székely akció). Munkásságát kitüntetésekkel is jutalmazták. 1900-ban a szegedi kiállítás alkalmával kapta a szerb királyi Takova-rend III. osztályát, 1901-ben a párizsi kiállítás alkalmával a francia Pour le merite rend tiszti jelvényét, és szintén 1901-ben a hazai Vaskorona Rendet. 1906-ban a magyar királyi udvari tanácsosi címet adományozta a király a magyar mezőgazdaság terén szerzett érdemeiért.
F. m.: Miért támadják a Közteleket? 1894. – A szövetkezetek fejlesztéséről. In.: Magyar Gazdák Szemléje. 1897. – Javaslatok az alföldi gazdálkodás javítására. 1907.
Irod.: Forster Géza halála. In.: Köztelek. 1907. május 4. p. 928-929. – MAÉ. 1987–1989. 1. köt. p. 565-567. – RÚL. 1996–2008. 7. köt. 539. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. p. 756-757.
FÖLDES GÁBOR (Budapest, 1923. május 31. – Győr, 1958. január 15.) - színész, rendező.
Apja Földes László tisztviselő, később vendéglős, anyja Fürst Erzsébet háztartásbeli.
Budapesten, Mosonmagyaróvárott, majd Hévízszentandráson laktak. 1933-ban Keszthelyen a premontrei gimnázium diákja lett. Négy év múlva Keszthelyre költöztek. 1941-ben érettségizett. Gimnáziumi évei alatt a Helikon Önképzőkörbe járt, itt szívta magába az irodalom és a színészet szeretetét. Izraelita származása miatt eredménytelenül jelentkezett a Színművészeti Akadémiára. A család Bp.-re költözött, Földes Gábor betűszedő tanoncnak állt Róna Ferenc könyvnyomdájába. Ascher Oszkárnál és Bárdos Artúrnál magánúton tanult színészetet, versmondást. Időnként szereplési lehetőséghez is jutott. 1944-ben behívták munkaszolgálatra, ahonnan megszökött. Egy razzián azonban elfogták, apjával együtt deportálni akarták, de megszöktek. Tápon bujkáltak, majd Bp.-en. A háború után – 1945-ben – az újból meginduló Színművészeti Akadémia színész szakos hallgatója lett, mely 1947-től Színház- és Filmművészeti Főiskolaként működött. 1949-ben diplomázott. Az Állami Bányász Színházban, 1950-től a Honvéd színházban alkalmazták színészként, 1951–1956 között a győri Kisfaludy Színházban szerződtették, színészként és rendezőként, majd főrendezőként dolgozott. Az 1955. évi Magyar Dráma Ünnepi Hetén Szocialista Munkáért Érdeméremmel tüntették ki. 1956-ban Jászai Mari-díjat kapott. 1945-től az MKP, majd az egyesülés után az MDP tagja volt. 1953-től Nagy Imre reformtörekvései mellé állt. Ott volt Rajk László temetésén. 1956 őszén a Petőfi kör több vitáján is részt vett, október 23-án pedig megalapította a győri Petőfi kört, melynek elnöke lett. Alapító tagja volt az ideiglenes Győri Nemzeti Tanácsnak, melynek Értelmiségi Bizottságának elnöki tisztét töltötte be. Október 13-án a Dunántúli Értelmiségi Tanács elnökévé is megválasztották. Segítségével állította össze követeléseiket a Győri Vagon- és Gépgyár munkástanácsa. Ellene volt az erőszakos megmozdulásoknak. Október 25-én a győri tüntetéshez csatlakoztatta a színház dolgozóit, s meg próbálta akadályozni a tömeg lövetését. Október 26-án a Győri Nemzeti Tanács elnöke Mosonmagyaróvárra küldte, hogy a laktanya előtti sortűznél megakadályozza a további vérontást. Ez sikerült is neki. Október 27-én megbízták a győri rádió politikai műsorainak ellenőrzésével. Október 28-án sokak követelésére lemond nemzeti tanácsi tisztségéről. A szovjetek bevonulása után az ellenállás vezéralakjaként tevékenykedett: rendezvényeket szervezett (a színházban is), ellenállásra buzdító cikkeket publikált a Hazánk c. lapban. November 4-e – a forradalom leverése – után a hazai színházak közül elsőként rendezett előadást Győrben, Katona József Bánk bánját. 1957. május 3-án letartóztatták, majd perbe fogták, s június 10-én halálra ítélték. Kegyelmi kérelmet nyújtott be, de ezt az Elnöki Tanács elutasította. 1958-ban kivégezték. 1991-ben újratemették, és Győr város díszpolgárává választották.
F. sz.: Kuprijanov (Rahmanov: Viharos alkonyat).
FÖLDES ISTVÁN, dr. (Sümeg, 1931. november 18. – Keszthely, 2001. január 11.) - tanácselnök.
A sümegi bazaltbányában két-három évig csillésként dolgozott. 1947-ben a veszprémi népi kollégiumba került. Egy év alatt végezte el a négyéves polgári iskolát, majd beiratkozott a kereskedelmi középiskolába. A kommunista ifjúsági mozgalom aktív résztvevője lett. Alapító tagja volt a Demokratikus Ifjúsági Szövetségnek. Pápán, ahol a kereskedelmi középiskolát befejezte, iskolai DISZ-titkári tisztséget töltött be. Közben 1951-ben behívták katonának. Három évi határőrszolgálat után, 1954-ben Sümegen a tanács vb titkára lett. Folytatta tanulmányait: 1959-ben kezdte el a két éves tanácsakadémiát, majd elvégezte a jogtudományi egyetemet, a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem szakosító tagozatát, majd az MSZMP Politikai Főiskoláját is. 1962–1971-ig Ajkán a Városi Tanács vb titkáraként, 1971–1984-ig Keszthelyen a Városi Tanács elnökeként dolgozott. Keszthelyi tanácselnöksége alatt jelentősen fejlődtek a város üzemei, nőtt a foglalkoztatás. Több száz tanácsi lakás épült, emelkedett a kiépített utak, járdák száma, a város egész területén megvalósult a vízvezeték, nőtt a zöldterület, javult a kereskedelmi ellátás.
Irod.: Érdemessé lenni a nép szolgálatára. In.: A tanácsok negyedszázada 1950–1975 : A Veszprém Megyei Tanács Jubileumi kiadványa. 1975. október. 10. p. – Gaál Antal: Zala megye közigazgatási beosztása és a tanácsok tisztségviselői 1950–1985. 1986. 11. p. – Személyi forrás.

FRANKENBURG ADOLF (Németkeresztúr, 1811. november 11. – Eggenberg, 1884. július 3.) - színész, lapszerkesztő, író, kritikus.
Sopronban, Pécsett, Győrben és Szombathelyen járt középiskolába. 1820 körül Keszthelyen a Georgikonban gazd. tanfolyamot végzett, majd Egerben a jogi líceumban tanult. Először gr. Széchenyi István mellett volt jogi gyakornok, egy ideig huszárkadét, majd gazdálkodni kezdett. 1828–29-ben Földi néven színész volt Győrben, Komáromban és Esztergomban. 1833-ban Pest-Budán telepedett le. Ettől kezdve irodalommal foglalkozott. Pályáját a Pesther Tageblatt c. német lapnál kezdte, német íróként: tárcákat, színikritikákat, valamint bohózatokat és vígjátékokat írt a pesti német színház részére. Komédiáit Pozsonyban, Aradon és Temesváron is játszották. 1841-től a Pesti Hírlaphoz került, ahol nagy népszerűségnek örvendett cikkeivel. 1843-ban kincstári levéltári tisztté nevezték ki. 1844-től a Regélő c. lapban „Bp.-i levelek” címmel a fővárosi társas életről nyújtott beszámolót, ezzel megalapította a tárca hazai műfaját. Még ugyanebben az évben szépirodalmi lapot indított M. Életkép címmel, amit 1845-től Életképek címmel hetilapként szerkesztett, és az MTA l. tagja lett. 1845–47-ben tagja volt a Nemzeti Színház drámabíráló biz.-ának. 1847-ben Bécsbe került a kancelláriára, ahol tolmácsként dolgozott. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ideje alatt kapcsolatot tartott fenn a Batthyány-kormánnyal, ami miatt elfogták, kiszabadult, de a hatóságok továbbra is zaklatták. 1850-től a bécsi legfőbb törvényszéken dolgozott fogalmazóként, 1855-től a legfőbb úrbéri törvényszék, 1860-tól az udvari kancellária titkári tisztségét töltötte be. 1866-ban nyugdíjazták, ekkor Pestre költözött vissza egy rövid időre, majd 1866–81 között Sopronban élt. 1867-ben tagja lett a Kisfaludy-társaságnak. A Bolond Miska Naptára (1858–70), a Mo. és a Nagyvilág (1866–67), és az 1848. c. politikai lap szerkesztését is végezte.
F. m.: Estikék (elbeszélések). I–II. Pest. 1844. – Zsibvásár. I–II. Pest. 1852. – Volksthümliche Sittenlehre. Bécs. 1854. – Sirva vigadók. I–II. Pest. 1857. – Őszinte vallomások. I–II. Pest. 1861. – Az öreg Bolond Miska kalandjai szárazon és vizen, mennyben és pokolban, képekkel. Pest. 1863. – Emlékiratok. I–III. Pest. 1867. – Bécsi élményeim. I–II. Sopron. 1880.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 3. köt. 732-738. has. – Veszprém megye irodalmi hagyományai. 1984. 242. p. – MSZL. 1994. 233. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. 793. p. – MTAT. 2003. 1. köt. p. 368-369.
FRECH’ (FÜZES) MIKLÓS, dr. (Battonya, 1931. november 17. – Keszthely, 1997. március 25.) - archeobotanikus, tudományos főmunkatárs, tanácsadó.
Szülei Frech’ Miklós telekkönyvvezető és Benedek Magdolna Vilma. Csongrádon, Újvidéken, Somogycsurgón és Battonyán járt gimnáziumba. 1955-ben Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karán a biológia–kémia szakon középiskolai tanári oklevelet szerzett. Egyetemistaként részt vett mint külső munkatárs a szegedi botanikus intézet munkájában. Kapcsolatban állt a Móra Ferenc Múzeummal is. 1955–1958 között a kiskunmajsai gimnáziumban tanított, s helytörténeti kutatásokat is végzett. 1959-től Keszthelyen élt, a Balatoni Múzeumban segédmúzeológus, osztályvezető, majd tud. főmunkatárs volt. 1983–1991 között a Helikon Kastélymúzeum múzeumi és könyvtári osztályának osztályvezetőjeként dolgozott. 1991-től nyugdíjasként tevékenykedett. Több régészeti feltárás résztvevője volt Keszthely, Sümeg és Devecser környékén, Jutason és Öskün, valamint Mongoliában. Lefektette a magyarországi régészeti növénytan alapjait, a konzerválódás okait vizsgálta, kidolgozta a növénytani lelet tárolásának és nyilvántartásának módját, elemezte a leleteket. Disszertációját a fenékpusztai leletekről írta, 1977-ben védte meg a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen. A Helikon Kastélymúzeumban a park rekonstrukciójával kapcsolatos munkákat vezette. Tagja volt az MTA Őstörténeti Munkaközösségének, a M. Botanikai Társ.-nak, a Zürichi Magyar Történeti Egyesület pedig dísztagjává választotta. 1993-ban Móra Ferenc-díjat kapott. Több szakfolyóiratban publikált (Archeológiai Értesítő, Földrajzi Értesítő, Múzeumi módszertani füzetek, Agrártörténeti Szemle stb.), jelentek meg ismeretterjesztő újságcikkei is. Füzes-Frech’ Miklós, ill. Füzes Miklós néven publikált. 1979-ben a Magyar Rádió által szervezett „Táj változó fényben” balatoni rádiós műveltségi vetélkedő sorozatban Cséby Gézával, Eszes Lászlóval, dr. Szabó Istvánnal, dr. Szabó Sándorral és Vári Andorral tagja volt a keszthelyi csapatnak, amely végül megnyerte a fődíjat.
F. m.: A régészeti-növénytan elemei és néhány módszertani kérdése. Sági Károllyal. In.: Múzeumi Módszertani Útmutató Füzetek. 5. 1966. – A balatoni gőzhajózás 125 éve. Sági Károllyal és Zákonyi Ferenccel. 1971. – A növénytermesztés kezdete hazánkban, különös tekintettel a fenékpusztai növényleletekre. 1977. – A földművelés kezdeti szakaszának növényleletei Magyarországon. In.: Tapolcai Városi Múzeum Közleménye. 1. 1990. p. 139-238. – A Dunántúl korai növénytermesztése és növényleletei. In.: Bibliotheca Musei Tapolcensis. 1. 1991. p. 267-362.
Irod.: KKK. 1995. p. 39-40. – Husz Attila: Élt 66 évet. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 1997. április 17. 5. p. – MMA. 2002. p. 285-286. – Személyi forrás.
FUIT (? – ?) - költő.
Keszthelyen élt, kilétét homály fedi, a latin nyelvű Fuit álnéven publikált (jelentése: volt). A helyi lapokban rendszeresen közölték verseit, az Uj Helikon c. antológiában is szerepelt. Két verseskötete is megjelent.
Irod.: Fehér Sándor: Uj Helikon. Kh. 1939.

FÜLÖP VIKTOR (Keszthely, 1876. ? – Keszthely, 1943. július 19.) - postaellenőr, helytörténész.
Régi keszthelyi iparoscsalád leszármazottja. Tanulmányait Keszthelyen végezte, a premontrei gimnázium diákja volt. Ezután két évig segédjegyzőként dolgozott, majd 1898-tól a postahivatalban teljesített szolgálatot. 1925-ben vonult nyugdíjba. Szenvedélyesen gyűjtötte a régi keszthelyi emlékeket. Számos 19. századi iratot megmentett a pusztulástól. A fontosabb iratokról másolatot készített, ezzel forrásanyagot biztosított a későbbi kutatóknak is (Pl. Quartély pénzek kiosztása, utcza nevek). Önkéntes munkával létrehozta és rendezte a községi levéltárat, ezért hálából a képviselőtestület tiszteletbeli községi levéltárosi címet adományozott neki. Egy cikluson keresztül tagja volt a községi elöljáróságnak. Összegyűjtötte a Fejér Györggyel, Vaszary Kolossal, illetve a gimnáziummal kapcsolatos emlékeket, ezek 2 fóliánsnyi terjedelműek. Több helytörténeti témájú írása jelent meg a helyi lapokban, pl. Emlékezzünk régiekről c. cikksorozata. A római katolikus hitközség gondnoka, a Katholikus Legényletnek és a Közbirtokosságnak pedig választmányi tagja volt.
Irod.: Szabó Sándor: Fülöp Viktor (1876–1943). In.: Keszthely és Vidéke. 1933. julius 16. 4. p. – Bodry László: Zalavármegye ismertetője. 1935. 3. rész. 24. p. – Keszthelyi kis notesz. In.: Keszthelyi Hirlap. 1938. február 20. 3. p. – Fülöp Viktor. In.: Keszthely és Vidéke. 1943. július 24. 3. p. – A Csornai Premontrei Kanonokrend Keszthelyi Gimnáziumának évkönyve az 1943–44. iskolai évről. 1944. p. 52-53. – Eszes László: Feledésbe ment utcanevek Keszthelyen. 1985. 23. p.