Fejér György és költészete

Az a nagy magyar tudós és kevésbé számon tartott író, akinek nevét Keszthely város könyvtára 1993. április 23-án felvette, hosszú életet élt e földön: Keszthelyen született 1766. április 23-án és Pesten halt meg 1851. július 2-án. Akkor lett teológiaprofesszor a pesti egyetemen, amikor egy protestáns dunántúli kortársa, Pápay Sámuel A magyar literatura esmérete című irodalomtörténetében (Veszprém, 1808) végleg tudatosította a régi magyar irodalmi műveltség korszakának lezárulását, az irodalomról való tudatunk új minőségének kezdetét: amikor végképp szétvált a mindaddig egységben fejlődött és szemlélt magyarországi literatúra, amikor külön minőséggé lett a tudományos irodalom és az úgynevezett szépirodalom, Klió és Kalliopé felségterülete: a történetírás és a költészet.


Ez magyarázhatja, hogy Fejér Györgynek nem jutott hely A magyar irodalom története 1965-ben megjelent II. kötetében. Mindössze kétszer írják le a nevét, megemlítvén, hogy a pozsonyi kispapok irodalmi társasága 1785-től Fejér György körül szerveződik; illetve hogy Schelling filozófiájának Fejér a legjelentékenyebb magyar követője, olyan tanulmányaival, mint az Esztétikára egy tekéntet, mint A szépmesterségek alapvonásokban filozófiai tekéntetből.
Fejér Györgynek, aki Faluditól, Csokonaitól, Kazinczy stíluseszményétől (tehát a későbarokk rokokó és a klasszicizmus által) befolyásolt költő volt s régies szabású iskoladrámákat fordított latinból és németből, eredeti íróként nem jutott, nem juthatott hely az irodalomtörténetben, tudósként pedig (hiszen a tudomány immár kiszakadt a literatúrából) nem volt oda való.
Ez azért mégsem a "senki földje"-helyzet, hiszen a rendkívül sokoldalú és sokműfajú Fejér a magyar tudománytörténetnek nagyformátumú figurája, és igen gazdag munkásságán több tudományszak is osztozhat. Teológus, filozófus, esztéta, kiváló forrásgyűjtő történetíró, de úttörője a hazai antropológiának, s elképesztő, hogy mi mindenre terjed ki érdeklődése a Keszthelyi Helikontól, a Balatontól és Tihanytól (a haza- és tájismerettől) a dohánytermesztésig, a keresztényi hazafiúságig; a mi végre valók a templomok? kérdésétől az anyanyelv kultuszáig; a pamuktermesztéstől (ez a gyapottermeszetés) a kertkultúráig (gyümölcsfák, juharfák); a városi fejlődés és városismertetés témáitól a posztófabrika (a posztógyártás), a mezőgazdasági intézetek, az egyetemtörténet, az alkotmánytan titkaiig.
A polihisztor enciklopédikus érdeklődése, jó értelemben vett tudományos mohósága Szinyeinél (1894) 127 önálló műben, háromhasábnyi folyóiratpublikációban, első életrajzírójánál, Szilasynál (1853) 182 tételben ölt testet. Kifejezetten enciklopédikus, lexikonszerű műve is van; ez a Hübner-féle Mostani és régi nemzetségeket, országokat, tartományokat, városokat etc. ismertető ötkötetes lexikon, melyet szerzett Hübner János, jobbított Speri Ferenc, bővített Fejér György (Pest, 1816-17).
A polihisztor enciklopédizmusát hasznosan egészítik ki Fejér gyakorlatias képességei és foglalatosságai: pedagógiai tevékenysége (legkedveltebb professiója volt, hogy 1818-tól 1824-ig Győrött mint "iskolai s tanulmányi királyi főigazgató" működhetett - a körülmények megengedte, lehető legnemzetibb szellemben), állandó papi szolgálatai (misézés, prédikálás, temetés), a Tudományos Gyűjtemény első, azaz alapító szerkesztőjeként (1827-től) betöltött irodalom- és tudományszervezői munkássága, továbbá a pesti Egyetemi Könyvtár főigazgatójaként kifejtett feladatteljesítése (1824-1843).
Aki ennyi rá mért és sokoldalúságának megfelelő feladatok véghezvivőjeként 86 éves koráig az állandó tettrekészség, a maximális teljesítőképesség állapotában élt, az kiegyensúlyozott, határozott egyéniség lehetett. Fejér György az is volt, keszthelyi kisgyermekkorától végrendelete megfogalmazásáig. Szinte legendába illik, ahogy a keszthelyi ács tizenegyedik gyermekként életben maradt fia kicsikarja magának a tanulás lehetőségét: egy szelet kenyérrel a kezében, egyedül, önként vág neki a skólának. "Ki küldött? Senki. Hol a könyved? Nincsen. Hogy jöttél iskolába? A társaimmal." Ez az akaratos elszántság, amit apja olykor nadrágszíjjal ellensúlyozott, később is jellemezte. Ridegen szókimondónak, merev fellépésűnek, vitára kész, harcias természetnek, kemény karakterűnek mondják kortársai. Ötvennégy éves korában készült arcképe jó húsban lévő, de inkább csak testes, nem pohos, kerek arcú papnak mutatja: tekintetében öntudat, határozottság, tartása kemény, méltóságteljes. Az őt jól ismerő biográfus Szilasy János váradi kanonok mindjárt Fejér halála után készült életrajza szerint ennek az egészségtől kicsattanó arcképnek felelt meg életvitele és kedélye is: "találkozása mindig kedves, társalgása mindig nyílt és derűs volt. Kicsiny korától megedzve lévén, a kényességet és puha életet nem ismerte. Az ételben, italban vigyázó és tartózkodó volt. A közönséges eledelek és víz legkedvesebb táplálékai voltak. Rendszeresen reggelizni és vacsorálni nem szokott; vagy legfölebb kis gyümölcsöt, zsemlyét és más ilyest evett. Hideget, meleget egyaránt ki tudott állni. Gyakran voltam nála csikorgó télben is - emlékezik rá Szilasy -: szobái inkább hidegek voltak, mint melegek. Külső öltönye valami ócska bunda, fövege pedig valami sipka-féle volt. (...) Lakása és öltözetére nézve fiatalabb korában az egyszerű csinosságot kedvelte; utolsó éveiben a ruhára és a test körüli gondoskodásra nem éppen figyelmezett. Testalkotása és állása jó és deréknek mondható."
Kazinczy, akit jól megsanyargatott a börtön, de megőrizte férfias szépségét, egyenesen irigykedve mondja ugyanezt: "Irigyeltem férfiúi deliségét és azt az athlétai egésséget."
Fejér György hatalmas életművének létrehozásához - a tehetségen és a tudáson, az elszántságon és az akaraton túl - valóban "athlétai egészség" kellett. És kellett persze a papi magány, a családtalanság, az illő hivatal.
Antropologiá-ja (1807) bevezetőjében Fejér ilyen ars poeticát tűzött maga elé: "az igazságot minden elfogódás nélkül nyomozni és felfedezni, minden esméreteket a haszonvételre intézni - ez volt a célom." Tehát: igazságkeresés, felfedezővágy, az eredmények hasznosítása.
Főként történetíró számára jól eltalált vezéreszmék.
Fejér György beláthatatlan terjedelmű történetírói teljesítményéből is kimagaslik a máig alapvető forráskiadványként számon tartott és használt Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis (1-42 kötet, ebből kettő tartalommutató, Buda, 1829-1844). Ez a latin könyvsorozat középkori magyar egyházi és világi okmánytár. Az OSZK történettudományi olvasótermének kézikönyvei között - ha jól becsültem meg - éppen 2 méternyi polcot foglal el. Későbbi mutatók is járulnak hozzá: Czinár Mór Index alphabeticus-a (Pest, 1866) és Knauz Nándor évmutatója (Tabula chronologica, Buda, 1862). A Codex diplomaticus a kezdetektől 1440-ig tartalmaz oklevélanyagot, s ahogy Kosáry Domokos bevezetése minősíti: "Hibái mellett is máig alapvető, hatalmas gyűjtemény."
Klió követője helyett szóljunk hát Kalliopé elkötelezettjéről. Fejér György pozsonyi papi szemináriumi éveiben 1785-től középponti alakja volt a kispapok irodalmi társaságának. Ez a kispapi társaság és a pap Fejér György úgy képzelendő el, hogy ízlésükben, alkatukban a világiasabb abbé-vonások is jelenlévők. A papköltő Fejér György, az abbé magyar prototípusára, Faludi Ferencre, a nagyvilági társaságban is otthonos nagy rokokó költőre emlékeztet. Az ifjú dunántúli kispapok - akik között ott volt a Fejérrel barátságot tartó, erős történeti érzületű Juranics László, a későbbi nagyprépost és apátkanonok, a Szigeti veszedelem Juranics Lőrincének leszármazottja, a szigetvári kirohanás évfordulóján tartott Zrínyi-ünnepségek kezdeményezője - az egy Juranics híján szinte mind költők is voltak, s a Faludi-féle abbéalkatnak megfelelően témáik színpalettájáról - mutatis mutandis - még az alig kendőzött erotika sem hiányzott. Fejér első versközlései Péczeli Mindenes Gyűjteményében történtek, majd Kazinczyval is ismeretséget kötött. Amikor 1789 novemberében Kazinczy Pozsonyba látogatott, "a szeminárium fiatalsága kimondhatatlan örömmel üdvözölte", s a mester verseket fogadott el Fejértől, amelyeket aztán az Orpheusban közölt. Közéjük tartozott A kert is.

Kovács Sándor Iván

 A kert

Én az Öröm helyje vagyok,
S Gyönyörűség Temploma;
Itt nem éget, ha bár ragyog
Az arany Nap sugára.

Gyenge Zephyr lebegése
Árnyékomban hívesíg,
Ugró Kútak lövellése
Zöld pázsintot nedvesít.

Mesterséges keringéssel
Gyengén tsörg a folyamot,
Tiszta habja víg szökéssel
Hint virágra harmatot.

Ti érzékeny szelíd Lelkek,
Kebelembe szökjetek,
Itt ujjúlást s kedvet leltek
Itt lesz nyugvó hellyetek.

Grátziáknak itt áldoznak,
A kik őket tisztelik,
Kik könnyökben áradoznak
Könnyebbségeket lelik.

Nem fáj itten a fájdalom,
Édes a keserűség,
Nem únalmas az únalom,
Szelíd az eggyügyűség.

A szomorúk bús nyögése
S szív-keserve itt el-vesz,
Viríttásom enyelgése
Fájdalmokon erőt vesz.

Gyászos Lelkek, fájdalmatok
(Jertek ide) lágyítom.
Árnyékimban múlassatok
Könnyetek el-szárítom.

A Bajnoki kemény szívek
Itt kegyesre lágyúlnak,
Az érzékeny gyenge szívek
Gyönyörködve ujjúlnak.

A Friss vizek folyamati
Melly szabadon omlanak,
Böltselkedők gondolati
Itt olly könnyen nyillanak.

A Tudósok nyúgodalmát
Hús árnyékom fedezi:
El-felejti itt siralmát
A ki könnyit öntözi.

Jertek ide meg-ujjúlni!
Itt gondotok meg-enyhül
Ortzátokról el-fog múlni
Izzadástok ezentúl.

A nemes szívek tüzeket
Ezen hellyett nevelik,
Itten érzik bilintsteket,
A kik egymást szívellik.

Régi édes szerelmeket
Itt nyögik az Öregek:
Itt ujjítják erejeket
Az el-gyengült Betegek.
Kit várostól el-távoztat
A Tsendesség szerelme,
Ezen hellyen múlatozhat,
Itt lessz nyúgott élelme.

Ezer képpen illatoznak
Flóra szines magzati:
Szint nehezen várakoznak,
Hogy szaggassa valaki.

Szökve futnak a pataknak
Tiszta habos vizei,
Az Embernek példát adnak,
Hogyan folynak üdei.

Az ártatlan gyönyörűség
Itt leg-inkább illatoz,
Mézzel színleltt keserűség,
Melly Városban múlatoz.

Innét kaján ízemeivel
Távol van az Irígység;
Ki küszködik ügyeivel,
Jöjjön! itt a segítség.

A terhelttek enyhüléssel
Itt oszlatják gondokat,
Járják búsongó lépéssel
Az árnyékos bóltokat.

A szépségnek remekjei
Itt hevítik magokat,
A kert hímes tselédjei
Hintik rájok szagokat.

Gyenge kezek itt violát
Amott szeg-főt szaggatnak,
Narcissussal szép tulipánt
Bokrétába raggatnak.

Szíl és Hárs-fa nagy sorokkal
El-rendelve vagynak itt:
Terepélyes nagy ágokkal
Szegik a Nap súgárit.

Itt a Cyprus rendes ága
Víg örömöt neveltet,
Ott az Oszlop magassága
Vidúlással legeltet.

Az út tömlős tsavargása
E hellyeken be mi szép!
A zöld pázsint virítása
Szemeinknek kedves kép.

A zöldellő borostyánra
Vallyon ki ne örülne.
Itten Phyillis bizonyára
Ujj álomba merülne