Akadálymentes verzió

Közösségi munka diákoknak.

Kedves Diákok!

Bizonyára sokat hallottatok már a közösségi szolgálatról, s felteszitek a kérdést: Miért? Mire jó mindez? Megértjük, ha elsőre nem találjátok fontosnak. Azonban tapasztalhatjátok, hogy egy gyorsan változó világban élünk, s elrohanunk egymás mellett. A közösségi szolgálattal szeretnénk segíteni, hogy olyan szemlélettel lépjetek a felnőtt életbe, hogy érezzétek a felelősséget, képesek legyetek a közösségért tenni. A többféle tevékenység során lehetőségetek lesz számos munkahelyet megismerni, tapasztalatokat szerezhettek, önismeretre tehettek szert, megtudhatjátok, melyek azok a területek, ahol megálljátok a helyeteket. Így talán könnyebben tudtok majd dönteni arról, hogy milyen pályán induljatok el.
Bízunk benne, hogy a program kapcsán olyan tevékenységek, események részesei lehettek, melyek maradandó élményekkel gazdagítanak.

Az érettségi bizonyítvány kiállításának feltételeként meghatározott ötven óra közösségi szolgálat megszervezéséhez szeretnénk segítséget nyújtani azzal, hogy könyvtárunkban teljesíthető szolgálati lehetőségeket kínálunk.
 
A Fejér György Városi Könyvtár sokoldalú tevékenységet végez. Ennek köszönhetően a nálunk végezhető közösségi szolgálatnak is számos formáját tartjuk megvalósíthatónak, s mindenki számára hasznosnak.
Az elvégzett munka után könyvtárban eltöltött órák számát leigazoljuk.

Választható tevékenységek:
Folyamatosan végezhető tevékenységek:


Időszakosan végezhető tevékenységek:

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, kedvet kaptál, hogy nálunk tölts el néhány órát a kapott feladatokkal, kérjük, nézd át a partnereink listáját. Ha nem szerepel köztük a te iskolád, vedd fel a kapcsolatot az iskolai felelőssel: ő gondoskodik arról, hogy az iskolád együttműködési megállapodást kössön a könyvtárral. Ha szerepel, csak annyi a feladatod, hogy személyesen vagy e-mail-ben (kkozi@fgyvk.hu) jelentkezz a honlapunkon található jelentkezési lap segítségével!
Várunk Benneteket!

Letölthető jelentkezési lap itt!

Partnereink itt!

Részletes tájékoztató: http://www.kozossegi.ofi.hu/